vissza a cimoldalra
2019-02-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4234)
Társművészetek (1290)
Haladjunk tovább... (225)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61447)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Kedvenc felvételek (150)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11312)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7727)
Jonas Kaufmann (2362)
Erkel Színház (9681)
Franz Schmidt (3278)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1592)
modern eszement rendezesek (248)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4437)
Luciano Pavarotti (81)
Balett-, és Táncművészet (5613)
Pantheon (2310)
Lisztről emelkedetten (941)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3139)
Opernglas, avagy operai távcső... (20187)
Kolonits Klára (1085)
Edita Gruberova (3073)
A MET felvételei (128)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Színes-szagos-álarcos az augusztusi teaházhoz...
- zéta -, 2018-04-27 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Színes-szagos-álarcos az augusztusi teházhoz... 2018. április 21./22.
Erkel Színház

Giuseppe Verdi: Az álarcosbál

Gustavo, svéd király - Fekete Attila / Mykhailo Malafii
Renato Anckarström - Alexandru Agache / Molnár Levente
Amelia, Renato felesége - Sümegi Eszter / Rálik Szilvia
Ulrica - Fodor Bernadett / Wiedemann Bernadett
Oscar - Szemere Zita / Covacinschi Yolanda
Horn - Cser Krisztián / Gábor Géza
Ribbing - Cserhalmi Ferenc /Kőrösi András
Christiano - Fülep Máté / Erdős Attila
Főbíró / Amelia szolgája - Egri Sándor

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Michelangelo Mazza

Színes-szagos Álarcosbállal rukkolt elő az Operaház, melyet gyakran ér vád a régi, klasszikus rendezések rapid tempójú felszámolásáért. Ezúttal apait-anyait beleadtak a produkcióba, ugyanakkor a premierpublikum sokáig visszafogottan reagált. Az előadást az ’Eri tu’-ig csak udvariassági tapsok szakították meg olykor rövid időre, mintha mindenki a végére tartogatta volna az energiáját. És tényleg, először úgy is tűnt, hogy a Tavaszi Fesztiválra rögzített bemutató látványos közönségsikerrel ér véget, ám amikor az ügyelő gyanútlanul behúzta első alkalommal (!) a függönyt, a taps váratlanul abbamaradt és a nagyérdemű lelkesen elpucolt haza, több alkalma nem is lett a derék függönyhúzogatónak.

Igyekszem kibontani a történést alább.

Fabio Ceresa ifjú titán itáliai rendező „az emberélet útjának felén” éppen túljutva kapta a lehetőséget, hogy a Magyar Állami Operaházban vendégrendezhesse meg Giuseppe Verdi örökbecsűjét, Az álarcosbált. A látottak alapján biztosra vehetjük, hogy a megrendelők a felkéréssel párhuzamosan két fontos információval látták el Ceresit:

  1. a közelmúlt baklövéseit kiigazítandó lehetőleg klasszikusnak tűnő rendezéssel álljon elő.
  2. tartsa szem előtt, hogy a dalszínház a közeljövőben Giacomo Puccini-emlékévet tervez.

Az első kérés világos, de elképzeltem, amint eltűnődött a másodikon. Az eredmény alapján kicsit olyan helyzet állt elő, mint a Teaház az augusztusi holdhoz című világhírű amerikai filmben, amikor az eltérő fogalmak és eltérő igények felettébb bizarr, hogy ne mondjam, szatirikus helyzetet teremtettek. Rendezőnk mindenesetre pazarul megoldotta a feladatot, csak azért kár, hogy mi fogjuk utána (rossz esetben) évekig nézegetni, nem Ő.

A rendezés kicsit átverés, mert egyáltalán nem klasszikus, de tényleg annak tűnik. Szép archaikus díszletet látunk (Tiziano Santi munkáját), bár a rendező csak igen rövid ideig enged hozzá, a nyitány alatt s a zárókép kezdetén. Csodálatosak a jelmezek (tervezőjük Giuseppe Palella), de valahogy mégiscsak az tűnik fel leginkább, hogy milyen nehézkesen mozognak benne művészeink, kortól, nemtől, az udvari ranglétrán elfoglalt helyüktől függetlenül. A rendező színészvezetése néhány látványos ügyetlenséget leszámítva még megfelelne a klasszikus elveknek, de valami azért mégis sántít: Puccini.

A darab kezdetén Renatóról kiderül, hogy valójában nem is titkára (mint eddig tudtuk), hanem udvari festője Gustavónak. Az ’Alla vita che t'arride’-ária tehát átminősül Képáriává (a la Tosca), közben szorgosan jár az ecset is. Ugyanerre a jelenetre rímel majd a harmadik felvonás első képe, Renato dolgozószobája, mely zsúfolásig tele Gustavo-portrékkal. Ebből nyomban kiderül, hogy Gustavo uralkodása vaskosan a személyi kultuszra épül. Mindenesetre Renato leleményes sokoldalúsággal aprítja miszlikbe korábbi alkotásait. (Ha már Tosca: Renato őrjöngését látva elképzelhetjük, micsoda dührohamot kapna az isteni Floria, amikor – a komponista által bűnös módon kifelejtett jelenetben – Cavarradossi műtermében rábukkan Attavanti márkinő portrésorozatára. De reménykedjünk, hátha egyszer Ceresi a Toscát is színre állíthatja majd, valahol jó messze. Talán erre utalt a rendező azzal, hogy Ulrica cigányasszony jósdáját rejtelmes barlang helyett elegáns, tágas, úri helyszínre tették, akár báró Scarpia is elfogadná Farnese-palotának.)

Azt gondolhatnánk, hogy rendezőnk ennyivel kipipálta a Puccini-évet, de nem. Az egzotikumra oly hajlamos zeneszerző megjelenik még többször is. Olykor Renato viselkedik Jack Rance seriffként (A Nyugat lányából), amint lelkesen poharazik az összeesküvő-társakkal, máskor feltűnően többszöröződnek egyes szereplők. Oscar apródból mindjárt három is van, s Ulrica mellett is van két „asszisztens jósnő” is, ők is hárman vannak, pont úgy, mint miniszter a Turandotban. A legnagyobb dobás e téren mégis az Akasztófa-domb megjelenítése. Ulrica jóslata egy elvarázsolt vidékre kalauzolja az enyhülésre vágyó szerelmes asszonyt: a kínai negyed ópiumtanyájára. Egyetlen pillanat alatt megértettem, az Ismeretlen Herceget micsoda erők köthették oda a jéghideg császárlányhoz. (De erre egy Álarcosbál-előadáson kell rájönnöm?)

Az elkötelezett operabarát általában gondosan őrizgeti magában a kivételes élményeit, pozitív és negatív oldalon egyaránt. Azt hiszem, az, ahogy az operairodalom egyik legmagányosabb áriáját (’Ma dall'arido stelo divulsa’) a hősnő kénytelen volt a zsúfolásig telt színpadon előadni, hosszú ideig listavezető lesz.

A rendező néhány látványosabb beállításon kívül alig-alig foglalkozott a főhősök jellemével, a szituációk okozta viszonyrendszer kibontásával. Márpedig ezekből Az álarcosbálban egész csokornyi van, de rendezőnk ezeket letudta a társadalmi viszony felvázolásával. Valahogy Renatóból is elveszett a barátság azzal, hogy festészet, mint hivatás oly Gustavo-centrikus lett. (Még csoda, hogy az ópiumbarlangban nem kapta elő a vásznat, pedig micsoda ritka pillanat!)

Az előadás mindkét szereposztása hullámzó lett, igazán kiemelkedő alakítást nem regisztrálhattam egyet sem. Gustavo szerepében Fekete Attila dicséretes önkontrollal indított, ami sajnos csak az első jelenet végéig tartott ki. Az Ulrica-képben már előjöttek azok a hangi problémák, amik a jó képességű énekes pályáját évtizedek óta meghatározzák. Fekete egyre többet disztonált és a forszírozott hangadás nem tett jót ebben a munkás szerepben. Dallamívek sikkadtak el, és a kiabálás mentén intonációs hibák bukkantak elő. A korrektség kedvéért rögzítem, hogy az előadás végére Fekete határozottan javult, a III. felvonásbeli nagyária (’Ma se m'è forza perderti’) egészen egységes színvonalúra sikeredett.

Színes-szagos-álarcos az augusztusi teházhoz... Az ukrán Mykhailo Malafii némi elfogódottsággal, de igen igényes hangadással mutatkozott be a szerepben. A hangszín helyenként Kelen Péterére emlékeztetett, Malafii magasságai szépen nyíltak. A hang ugyanakkor még helyenként kevés ehhez a szólamhoz, de az énekes dicséretesen bírta a szólamot, egyenletesen magas szinten. Jó lenne Őt egy fokkal könnyedebb szólamban megismerni (Faust, Nemorino, stb.). Játékban korrekt módon és lelkesen illeszkedett az együttesbe.

Alexandru Agache alakításában érezhetően megjelent, hogy valahogy annyira mélyen nem tudta magáévá tenni a rendezői koncepciót. Hallatszott a több évtizedes rutin, s hogy immár sokadik Álarcosbál-rendezésében járhat. Renatója most sápadtan indul, ami akár koncepció is lehetne. A második felvonás nagy felismerése, a megcsalatás érzése előhozza Agachéből a dúvadat és onnantól az előadás első számú személyiségévé válik. Az ’Eri tu’ az előadás legizgalmasabb pontjává vált. A felhevült előadásmódot áthatja a nemes hangadás, így létrejön a jelenet ritkán megvalósuló katarzisa: a dráma átcsap lírába, ahogy az elvesztett barátságot siratja. Mert ott dől romba bármely rendezői koncepció, ha a lélek és zene mást fejez ki.

Molnár Levente sokkal mozgékonyabb figurát hoz, természetesebben közlekedik a színen, viszont a híres baritonáriát egyszerűen nem tudja elénekelni. Kínos machinációkkal izzadságosan átverekedjük magunkat a jeleneten, közönség és énekes egyaránt fellélegzik, amikor magunk mögött hagyhatjuk. Sajnos, Molnár hangképzése pontosan ellene dolgozik annak, amit kifejezni szeretne, a hang nemhogy nem egy tömbből faragott, hanem minden pontján esetlegesnek érezzük. A kényes hangokkal tarkított, magas fekvésű szólam nem segít a jelenleg hallhatóan technikai problémákkal küzdő énekesen.

Sümegi Eszter és Rálik Szilvia egyaránt régi szerepüket vehették elő, de a voce sajnos mindkettőjüknél már jelentősen túljutott az ideális állapoton. Sümegi Améliájában több a gyengédség, így az ún. Szobaária előadásának csúcspontja. Az elveszettség, reménytelenség hangját sokkal hitelesebben tudja megjeleníteni, mint a szerelmest. Persze az inadekvát szituáció, amibe a rendező sodorta, nem könnyíti helyzetét.

Rálik Szilvia hangját az elmúlt időszakban énekelt drámai hősnők oly mértékben megterhelték, hogy szinte végig forte tartományban kell maradnia a tiszta éneklés kedvéért. Pedig Améliában sokkal több gyengédség és líra van, mint heroizmus, de Rálik azt már jelzésszerűen sem tudja megmutatni. Azt gondolom, hogy manapság csak a német és a szláv repertoárban szabadna foglalkoztatni ezt a tehetséges énekesnőt.

Ulrica szerepében némi csalódást okozott Fodor Bernadett. A szólam drámai kisugárzása felpuhult, a mélységek nem igazán szóltak kellő átütő erővel. Korrekt, becsületes mestermunka lett. Wiedemann Bernadett viszont a második szereposztás legfeltűnőbb sikerét aratta. Jó beosztással egészen hátborzongató pillanatokat teremtett.

Oscar szerepében Szemere Zita is szép sikert könyvelhetett el. Játékban mutatós, hangban kellően virtuóz, de a hang volumene, főleg az alsó- és középlágéban kevésnek bizonyult. Ez pontosan jelzi, hogy egyelőre nem szabadna ennél súlyosabb szólamokkal terhelni. Covacinschi Yolanda sajnos minden ponton elmaradt a szólam igényeitől, olykor kínos pillanatokat teremtve a partnerek és a közönség számára.

Meglepően egységesen sikerült az összeesküvők szólamait kiosztani. Cser Krisztián és Cserhalmi Ferenc, valamint Gábor Géza és Kőrösi András egyaránt hatásosan oldották meg feladatukat.

Az Énekkar (mb. karigazgató: Csiki Gábor) enerváltnak tűnt mindkét este, de egyelőre nem gondolnék mélyebb tanulságokat leszűrni. Egy biztos, hogy a dekoratív, ám nehézkes jelmezek biztosan nem segítették az könnyed éneklésben az együttest.

A premier estéjén az est karmestere, Michelangelo Mazza megelégedett a közlekedési rendőr szerepével. A hatásos zenekari bevezetőkön túl a feladatát szimpla kíséretként fogta fel, mintha a zenekar nem lenne önálló hangulatteremtő erővel felruházva. A második estére ez sokat oldódott, de valahogy a korábbi évtizedekben az olasz dirigensek temperamentumáról más fogalmaink alakultak ki.

Színes-szagos-álarcos az augusztusi teházhoz...
fotó:© Berecz Valter és Nagy Attila

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:30 : Budapest
Duna Palota

Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Horváth Gábor
Műsorvezető: Zelinka Tamás
"Szélrózsa"
HAYDN: Szerenád
LISZT: Szerelmi álmok
CSAJKOVSZKIJ: Virágkeringő
BIZET: Carmen – előjáték
ifj. J. STRAUSS: Denevér – nyitány
BRAHMS: 1. Magyar tánc
HACSATURJÁN: Kardtánc
és... meglepetés a zenekartól

11:00 : Budapest
Erkel Színház

DONIZETTI: Lammermoori Lucia

11:00 : Budapest
Festetics Palota, Tükörterem

Balog József (zongora)
„MVM Koncertek – A Zongora a Festetics Palotában”
RAMEAU: G-dúr szvit (részletek)
DEBUSSY: Images / Képek I.,
WOLF PÉTER: Részletek a Wolf-temperiertes Klavier-ból

15:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Fesztiválzenekar
Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Vezényel: Fischer Iván
STRAVINSKY: Négy norvég kép
STRAVINSKY: Scherzo à la russe
STRAVINSKY: Tangó
STRAVINSKY: Zsoltárszimfónia
STRAVINSKY: Tavaszi áldozat

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Sugano Kaai, Sugano Masanori (zongora)
"Nádor György tanszaki koncert"
LISZT: Festpolonaise
BARTÓK: Három csíkmegyei népdal, BB 45b
SCHUMANN: Soirées musicales, Op. 6
BRAHMS: Variációk egy Paganini-témára, op. 35
MENDELSSOHN: fisz-moll fantázia, op. 28 („Sonate éccossaise”)
GADE: Három karakterdarab, op. 18
MENDELSSOHN: Andante és Allegro brillant, op. 92

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ZAHAROV-ASZAFJEV: A bahcsiszeráji szökőkút - Balett

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

"Cziffra Fesztivál"
"Előhang" koncert és filmvetítés
Az est első felében A Virtuóz című, Cziffra György életét feldolgozó dokumentumfilmet vetítjük.
Ezután Oravecz György és Mocsári Károly zongoraművészek idézik fel a művész alakját szóval és zenével.

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Bodza Klára, Bali János, Bánfi Balázs, Kecskeméti László, Kecskés Balázs, Lachegyi Imre, Laczó András, Lax Éva, Pétery Dóra, Róbert György, Stadler Vilmos, Szabó István, Sztankovits Béla, Valóczki Éva, Virágh László
Musica Historica Együttes
Csörsz Rumen István vezetésével
Camerata Hungarica Együttes
Kállay Gábor vezetésével
Művészeti vezető, műsorvezető: Kállay Gábor
"Czidra László Emlékhangverseny"

19:00 : Budapest
Festetics Palota, Tükörterem

Dráfi Kálmán, Vajda Marcell (zongora)
„MVM Koncertek – A Zongora a Festetics Palotában”
Dráfi Kálmán zongoraestje
SCHUBERT: Gesz-dúr impromptu, op. 90, Asz-dúr impromptu, op. 90,
CHOPIN: F-dúr ballada, op. 38. (Dráfi)
LISZT: 4. magyar rapszódia, I. Mefisztó-keringő (Vajda),
CHOPIN: cisz-moll keringő, op. 64/2, Esz-dúr keringő, op. 18 (Dráfi)
GOUNOD-LISZT: Faust-keringő (Vajda)
LISZT: Szerelmi álmok (Dráfi),
LISZT: Dante szonáta (Vajda)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Tony Arnold, Brassói-Jőrös Andrea (szoprán), Keller András (hegedű), Szalai András (cimbalom)
Keller Kvartett: Keller András, Környei Zsófia (hegedű); Homoki Gábor (brácsa); Fenyő László (cselló)
Ligeti Ensemble
Vezényel: Keller András és Rácz Zoltán
KURTÁG GYÖRGY: Eszká-emlékzaj, op. 12
KURTÁG GYÖRGY: Nyolc duó hegedűre és cimbalomra op. 4
KURTÁG GYÖRGY: 6 Moments musicaux op. 44
KURTÁG GYÖRGY: Négy Ahmatova-költemény, op. 41
LIGETI: 1. vonósnégyes
LIGETI: Kammerkonzert

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
BEETHOVEN: V. szimfónia
BEETHOVEN: Prométheusz teremtményei - kísérőzene
A mai nap
történt:
1859 • Az álarcosbál bemutatója (Róma)
1904 • A Pillangókisasszony bemutatója (Milánó)
született:
1653 • Arcangelo Corelli, zeneszerző († 1713)
1820 • Henri Vieuxtemps, zeneszerző († 1881)
elhunyt:
1962 • Bruno Walter, karmester (sz. 1876)