vissza a cimoldalra
2018-06-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60868)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4026)
Momus társalgó (6335)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Társművészetek (1255)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11277)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Ferenc (1043)
Opernglas, avagy operai távcső... (20097)
Jacques Offenbach (471)
Pantheon (2229)
Bánk bán (2965)
Palcsó Sándor (214)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2768)
Erkel Színház (9339)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (892)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1424)
Franz Schmidt (3141)
Wagner (2593)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1234)
László Margit (149)
A díjakról általában (1026)
Élő közvetítések (7243)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Lábjegyzet a címlapon – Heinrich Marschner operája az Erkel Színházban
- zéta -, 2018-01-14 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Heinrich Marschner operája az Erkel Színházban 2018. január 12.
Erkel Színház

Ruthven - Bruno Taddia
Janthe - Keszei Bori
Malwina - Kolonits Klára
Berkley - Busa Tamás
Aubry - Balczó Péter
Davenaut - Rácz István
Georg - Szerekován János
Emmy - Balga Gabriella
Kocsmajelenet kvintett - Molnár Zsolt / Kálnay Zsófia / Kiss Tivadar / Ujvári Gergely / Rezsnyák Róbert
Vámpírmester – Aczél András

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Cser Ádám

Az utókor hálátlansága talán legnyilvánvalóbban azon alkotók esetében érhető tetten, akik ugyan komoly mértékben járultak hozzá műfajuk fejlődéséhez, de mivel éppen két korszak határán alkottak, nevük leginkább csak a tudósok és történészek számára maradt fenn. Akkor is, ha pont ők lökték rá a szekeret a korábbi keréknyomból a kivezető ösvényre. Nekik jó esetben egy jelentős lábjegyzet jut szakmájuk két nagy fejezete között. Példaként – csak a zenénél maradva – gondoljunk Carl Philipp Emanuel Bach, vagy Antonio Salieri munkásságára. (Ugyanakkor a divat/megítélés olykor lehet forgandó is, mert volt már rá precedens, hogy a korábban már elfeledésre ítélt életművek valamiért új erőre kapnak, hamarjában Georg Philipp Telemanné jutott eszembe.)

A német romantika nagy-nagy lábjegyzete Heinrich August Marschner lett. A komponista, aki még hátulgombolós süvölvényként találkozhatott magával a mogorva Beethovennel, akinek első sikeres operáját Carl Maria von Weber mutatta be Drezdában, s aki elismert alkotóként még tapsolhatott (meglehet, némiképp fanyar ábrázattal) Richard Wagner első igazi sikereinek. Wagner egyébként azt írta egyik későbbi önéletrajzi írásában (Mein Leben), hogy Marschner hatása homályosította el benne Bellini „sovány” zenéjének emlékét.

Akárhogy is volt, Marschner darabjai lettek a láncszemek, az átmenet A bűvös vadász és A bolygó hollandi között. Hatása Wagnert követően is egyértelműen kimutatható a XX. század első feléig. Zenekarkezelése, hangszerelési megoldásai (sőt, egyes jellegzetes dallamai) még Gustav Mahler szimfóniáiban is gyakran feltűnnek. (Talán az sem lehetett véletlen, hogy az Operaházban eddig játszott egyetlen Marschner-opuszt, a Templomos és zsidónő című dalművet – a lehető legjobb szereposztásban – éppen Mahler mutatta be 1890-ben.)

Abban az időben a német romantika nagy témái szinte kivétel nélkül a misztikus, rejtélyes és különös történetek közül választódtak ki. Úgy tűnik, a kor németajkú közönsége szinte betegesen vonzódott a földön kívüli, a túlvilági rémtettekhez, s azok operai megjelenéséhez. Marschner igyekezett is a kor divatjának megfelelni, műveiben rendre feltűnnek démonok, szellemek, koboldok, vámpírok, elátkozott vagy átváltoztatott hősök a ma már olykor mosolyogtató horror-történeteikkel. (Korán felfedezett tehetség volt, de már a 13 évesen komponált operája is a sokat mondó A gyermek gyilkosnő címet viselte.) A zeneszerző alkotásai egyébként német nyelvterületen szórványosan ma is rendre felbukkannak. A vámpír tavaly műsoron volt a berlini Komische Operben, a sokak szerint legizgalmasabb darabját, a Hans Heilinget a bécsi Theather an der Wien és a regensburgi színház adta sorozatban, s a jövő hónapban mutatja majd be az esseni opera is.

Rejtélyes, hogy az Operaház miért pont most vette elő Marschner dalművét, A vámpírt, de akármiért is tette, jó és hasznos lépés volt. Amúgy az 1828-as datálású mű már bemutatása évében előadásra került a pesti Német Színházban, de utána kikopott az itthoni köztudatból. Ha valamiért mégis el kell marasztalni a dalszínházat, az csak az lehet, hogy nem biztosított kellő marketinget a közönségtoborzáshoz, ennek ellenére az egybegyűlt fél-háromnegyed Erkel színháznyi [igen, tudom, így is két vígszínháznyi] publikum jogos ovációval ünnepelte az est főszereplőit. (Mondjuk, azért tanulságos lett volna, ha egyesével hajolnak meg a szólisták.)

Első helyen mindjárt a karmestert, Cser Ádámot kell említeni, aki elsöprő lendülettel és biztos stílusismerettel vezetett bennünket végig a darabon. Ebben a dalműben a szokásosnál is nagyobb hangsúly van a zenekaron és az énekkaron is, mert a komponista számos újítással állt elő a drámai hangulatfestés érdekében. Az eredmény, a démonias hangvétel szinte végig feszültségben tartotta a hallgatóságot. Amikor valamely nagy együttesben volt is némi megingás, azt inkább írhattuk némely kisebb szólisták intonációs és/vagy ritmikai bizonytalanságainak rovására, mintsem a dirigensére. Cser egyenrangú partnere volt ezen az estén a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor). Az együttesek széles dinamikai skálán jelenítették meg a változatos hangulatú dalművet, a sötét erők démoni hangvétele éppúgy hatásosan tudott megjelenni, mint a vidám, friss, falusi humor.

A címszerepben az olasz Bruno Taddia lépett színre, aki bármily remek előadóművész, a hanganyaga semmiképpen nem erre szólamra predesztinálná. A szakzsargon tenorkettőnek mondja az efféle vocét, felfelé folyamatosan világosodó színnel, lefelé egyre halkuló dinamikával. Ezt a művész is érzékelhette, ezért inkább drámai kitörésekkel, kiabálós effektekkel és nem igazán zenei eszközökkel próbálta ellensúlyozni – az előadás koncertszerű mivolta ellenére. Csak rögzítem, hogy ez a feladat ideális körülmények között egy csúcson lévő Berczelly István vagy Perencz Béla hanganyagát igényelné.

A hölgyek esetében viszont szinte minden szempontból tökéletes megoldást sikerült találni. Malwina szerepében Kolonits Klára excellált, ami várható is volt, a hang játszi könnyedséggel hatolt át a sűrű és sokszor igen gyors tempójú zenekari szöveten is. Meglepést jelentett viszont, hogy a német deklamáció mennyire magától értetődően működött, s hogy milyen üzembiztosan birtokolja az általa keveset énekelt német romantikus singspiel hangi hagyományait. (Átgondolva persze, ez utóbbira magyarázat lehet az énekesnő széles német dalrepertoárja.)

Balga Gabriella A hugenották után ismét meglepetést okozott, azzal, hogy minden hangja a drámai kifejezést tudta szolgálni. A II. felvonás eleji Vámpír-ballada Balga előadásában igazán hátborzongatóra sikerült, előrevetítve Emmy drámai halálát. Nagyon érzékletesen tudta bemutatni azt is, ahogy a lány meginog Ruthven, a vámpír ostrománál.

Malwina vőlegénye, Aubry szerepében Balczó Péter a két felvonásban kétféle képet mutatott. Az elsőben az óvatoskodó fiatalemberét, aki a kelleténél jóval karcsúbb hangadással, és falzettes magasságokkal inkább egy megúszásra játszó énekesre emlékeztetett. Ezután meglepő módon a második felvonásban Balczó súlyos, már-már drámai megoldásokat produkálva kellő ellenpontot tudott jelenteni a Vámpírral szemben, s az együttesekben is fényes és szárnyaló hangon volt jelen. (A sportújságírók ilyen esetben szokták firtatni, hogy a szünetben mi történhetett az öltözőben, de én ettől eltekintek.)

A kisebb szerepek közül biztos pontja volt az előadásnak Keszei Bori Janthe és Szerekován János George szerepében (valami tévedés folytán kitartóan Georgnak mondta a narrátor, s írták a szövegben, de hát Skóciában járunk). Rácz István a jelentős hanganyagán kívül sajnos inkább a zenei bizonytalanságával tűnt ki, miként Busa Tamás is. Csak felsőfokban tudok szólni a rettentő szellemes és parodisztikus kocsmajelenet közreműködőiről, Kálnay Zsófia, Molnár Zsolt, Kiss Tivadar, Ujvári Gergely és Rezsnyák Róbert karakteres és zeneileg bombasztikus kvintettjéről. Az előadás érthetőségét szolgáló narráció Aczél András előadásában elég amatőrnek hatott, lehet, hogy hatásosabb lett volna profi prózai előadóművészt foglalkoztatni.

Heinrich Marschner operája az Erkel Színházban
fotó:© Ariel Wojtynows​ka

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

Billy Elliot - A musical

18:00 : Budapest
Győri Nemzeti Színház

"Győri Táncfesztivál"
VENEKEI MARIANNA, TENNESSEE WILLIAMS, DÉS LÁSZLÓ: A vágy villamosa

19:00 : Budapest
Erkel Színház

Billy Elliot - A musical

19:00 : Budapest
BMC Koncertterem

Kristóf Réka (ének)
Szüts Apor (zongora)
MOZART: D´Oreste, d´Aiace az Idomeneo c. operából
MOZART: Fantázia és fúga
SMETANA: Och, jaký žal az Az eladott menyasszony c. operából
BIZET: Je dis que rien a Carmen c. operából
LISZT: XI. Magyar rapszódia
JOHANN STRAUSS: Klänge der Heimat a Denevér c. operettből
KODÁLY: Zöld erdőben
KODÁLY: Tücsöklakodalom
KODÁLY: A csitári hegyek alatt a Székelyfonó c. daljátékból
BARTÓK: Piros rózsát szedtem én
LIGETI: Öt Arany-dal (Csalfa sugár, A legszebb virág, A csendes dalokból, A bujdosó)
GERSHWIN: Fascinating rhythm, The man I love, Swanee
RICHARD STRAUSS: Fünf kleine Lieder op. 69 (Der Stern, Pokal, Einerlei, Waldesfahrt, Schlechtes Wetter)
MOZART: h-moll Adagio
RICHARD STRAUSS: Tavaszünnep op 56. No. 5
A mai nap
történt:
1947 • Az Albert Herring bemutatója (Glyndebourne)
született:
1819 • Jacques Offenbach, zeneszerző († 1880)