Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Levélféle Szilveszter Öcsémnek

2018-01-07 20:49:59 Татьяна

Levélféle Szilveszter Öcsémnek Дорогой Cousin, мой Сильвестр!

Érzem Öcsém, hogy még nem igazán múlt el Névnapod és a petárdázás hatása, ennek tudom be legújabb leveled. Már korábban is akartam írni Öcsém, hogy bizony egyre csapongóbban fogalmazol, egyre elfolyóbban, olykor csak motorbiciklivel és katonai látcsővel lehet téged követni, ahogy szegény néhai bátyád mondotta.

Hát milyen zenész az, aki nem tudja a ppp jelentését? Ennyire eltávolodtál már a szakmádtól? No, én súgok neked ppp, mielőtt újabb dörgedelmet olvashatok tőled fff modorban! Tudod, itt mifelénk azt mondják (amikor gyerekként itt rohangáltál körülöttünk a nyári szünetben, még te is tudtad), hogy a céltábla nem lő vissza, meg azt is, hogy inkább számoljunk el tízig, mielőtt megnyilatkozunk, nehogy elhamarkodottan tegyük.

Bizony Édes Öcsém, olvastam ama "ítész" (ahogy te nevezted) sorait az Isteni Anna vendégszerepléséről, sőt még Annának a Szentélyét is gyakran olvasgatom, a huncutságokat olykor persze fejcsóválva, már a korom miatt is. S ha már ez előkerült, bizony, sokszor úgy érzem, a Házadban pont a mi korosztályunk kezét engeditek el. Nem esett jól az a Scottó-s mondatod sem, mert talán Te is emlékszel, hogy arra a bizonyos Luciára 1973-ban, szinte a szánktól vontuk meg az ételt szegény bátyáddal, aki ráadásul hajnali vonattal felutazott, hogy a pénztárnyitásnál sorra kerülhessen. Ez bizony talán mélyebb nyomot hagy az emberben, mint most, amikor ezen a fránya jószágon, az interneten csak hármat kattint a jegyéért. Igen, lehet mondani, hogy te akkor csak négyéves voltál, meg hogy Néném ez a világ elmúlt, maguk már csak otthon üljenek a radiátor langyosánál és ábrándozzanak ott. Ezt akkor ki kell mondani egyenest, bármilyen szomorú is lesz olvasni. De tudjad Öcsém, egyszer leszel te is nyugdíjas operaigazgató, akkor már talán te is másképp fogsz erről gondolkodni.

Vajon mi marad abból a temérdek dologból, amiről te érezhető büszkeséggel írogatsz nekem? Magunk között vagyunk, ezért mondok néked keményebbet, hiszen ismersz, s még biztos emlékszel néhai nagyanyádra, amikor egyszer, vitában azt mondta neked, amikor azon a kamaszkori csínyen talált: érted haragszom, nem ellened! Mert bizony nehéz néha az embernek az indulatait félretenni.

Még élénken emlékszem, amikor alig másfél éve harcosan védted azt a diliházas Trubadúrt. Én akkor is fájdalmasan éreztem a koromat, de a hevületedre büszke voltam, mert szegény bátyádra emlékeztetett. Azután viszont hiába kerestem a Trubadúrt a műsorodban, amit küldtél, hát csak nem volt ott. Akkor meg mire fel volt az a nagy harciasság? Lehet, hogy mégsem voltál rá annyira büszke?

Ígérted Öcsém egy másik leveledben, hogy visszatérsz majd a Lammermoori Luciára, de valahogy az is elmaradt, pedig nagyon vártam, hogy lesz némi önkritika abban a levélben. Legalább egymás közt édes Öcsém, tudhatnád, hogy családban marad. Mert az az elmaradt díszlet nagyon indokolta volna. De csak hallgatás volt, beszéltél másról jó hosszan, mintha kínos volna, hogy egy díszlet nem készül el időre, mégis átadták a nagyközönségnek.

Szóval, hogy mi marad az ember után, az foglalkoztat biztosan, legalábbis szívből remélem. Szeretnék Öcsém a fejedbe látni Fülöp királyként, de ahogy neki nem sikerült, én is mindig összekavarodom. Persze, innen a távolból nehéz eligazodni a magas döntéseiden. Az biztos, hogy büszkén mesélheted majd, hogy a te idődben szűnt meg az operatársulat. Meg hogy ekkor kerültek először kisebbségbe a Magyar Nemzeti Balettben a magyar művészek. A te döntésed nyomán szűnt meg a Filharmóniai Társaság Zenekara, amit még Erkel alapított. És kihúzhatod majd magad, hogy ugyan sokan mondták, hogy ezt ne tedd, de véghez vitted bátran, amit kitűztél, tűzön-vízen keresztül. Az eredmények biztosan igazolnak majd. Emlékszem a premierre, amikor az énekes fél lábon ugrálta végig az előadást, mert nem volt második szereposztás, szerencsére én a tévében láttam, mert megörökítették. Jót is nevettünk a szomszédasszonnyal, hogy milyen mókás darab ez a Falstaff. Meg annak is örültem, hogy sikerült átírni a Bánk bánt, annyira elavult dolog volt már. (Ebben nem értettem egyet a szomszédasszonnyal, aki még mindig Simándyval, meg Ilosfalvyval jön.) Még vártam egy áriát Biberachtól, s a bordal is mennyivel jobban szólna Gertrudis hangján, de nem vagyok telhetetlen, meg hagyni kell valamit a jövő nemzedéknek. Bízom, itt nem állsz meg, s készül már A kékszakállú herceg vára átdolgozott verziója is. Azok a bitang olaszok még nem tudják, hogy mennyi lehetőség lenne Verdit is közelebb hozni a mai közönséghez.

Öcsém levelét olvasva, egy pillanatra nagyot dobbant a szívem, hiszen José Curának operarendezést ígért. Gondoltam már tavaly, hogy szólnom kéne, mert Kelemen sógor hozta a hírt, hogy milyen izgalmas Otellót rendezett és vezényelt Győrben. Mi meg nézhettük Otelló gyanánt szegény jó szomszédasszonyommal azt a félhomályban kerengő kinemmondommit. Rohant is haza a szünetben, egy szemhunyást sem aludt, amíg másnap reggel el nem ment az atyához meggyónni. Édes öcsém, azóta sem tudtam rávenni, hogy eljöjjön velem még egyszer hozzátok!

Arra az „ítészre” meg visszatérve, hogy tulajdonképpen, ha jól olvasom a soraitokat, alig-alig van köztetek különbség. Ti maiak szeretitek a számokat, hát én úgy látom tán 20 %-nyi lehet az eltérés, ami egy ilyen ízlésbeli dologban nem olyan rossz arány. Ezt az Annát mindketten kedvelitek, te talán jobban, hiszen mondják, „ujja köré csavarná a hideg acél Nothungot is”. (Hogy azt az áriát nem hallottad még ilyen jól, hát, ne mondd azért például Marton Művésznőnek! Megbántódhatna, meg talán mások is, akik énekelték már. De ismerem a forrófejűségedet, úgy látszik, ez megmaradt régről.)

Mivel egyáltalán nem írtál egy szót sem a karmesterről, meg a baritonistáról sem, akik szintén külhoniak voltak, azt gondolom, hogy ugyanúgy láttad vagy hallottad őket. Tudom, te mindenekfelett szeretsz vitázni, ha bármivel nem értettél volna egyet, biztosan szóvá teszed. És ez az egyetértés jó, nagyon jó!

Örülök viszont, hogy Anna férjét derekasan megvédted, mert nem lett volna jó, ha te is csapsz egyet rajta. Elég lehet szegénynek a sok rossz kritikát olvasnia, amint összehasonlítják a világnagy feleségével. Nehéz helyzet lehet (van ilyen a faluban is, beszéltük a múltkor, amikor nálunk jártál, tudod, a traktoros Feri és a tanítókisasszony házassága) és ez a fiú nagyon küzd az adottságai miatt.

Mivel írtad, hát szóba hozom, hogy azért a kis szerepek gazdáit kellő figyelemmel kell kiválasztani. Nehogy azzal legyen tele a rádió, mint tegnap délelőtt, amikor arról panaszkodtak velük kapcsolatban, hogy „vokális élmények szenvedő fültanúi voltunk.” Annyira nem volt jó ilyet hallani a rádióban. Nem tudhatod, mert rég volt, de bizony drága jó nagyanyád ifjúkori szerelme, Rősler Endre Kossuth-díjas tenoristaként idősebb korában visszaadta a főszerepeit, hogy csak ilyen kisebbeket énekelhessen. Egyébként van olyan visszavonult énekes, aki fellép nálatok, mások meg nem, lehet, hogy kicsit többet kéne válogatnod? Szerintem ilyen megoldásokra gondolhatott az ítész, aki bősz indulataid kiváltotta.

Nagyon szép listát írtál be az itt járt nagy énekesekről, ha ezt itt a faluban megmutatnám, büszkék lennének rád, még ha csak nyaranta fordultál meg nálunk. De biztosan lenne a faluban olyan gyanakvó, aki azt mondaná, hogy azért sorolod ezeket a neveket, mert el akarod terelni a figyelmet. Öcsém, olykor bizony kétségbeesett védekezésnek tűnik, mert bizony ezeket a dicsőséges énekeseket nem vitatta senki sem. Vitattuk (ezt még én is) a gyenge vendégeket, főleg, ha ennél jobb van idehaza munka nélkül.

Ismered nyilván a majdnem pórul járt hírneves tenorista, Enrico Caruso esetét. Mészáros igazgató úr bizonyára nagyon büszke volt arra, hogy sikerült idehoznia a világ első tenorját, méghozzá az Aidában. Ez egy igazgató dolga, idehozni a nagy nevet, meg az is, hogy utána büszke legyen a tetteire. A közönség, meg a kritikus szavaz, mindkettő a maga módján. Elképzelem, Mészáros igazgató úr is megpróbálta bezúzatni az ellenséges kritikák újságait, mert bizony, azt mondják, olyan is volt. Szerintem nem ez a megoldás. Hiszen ez a műfaj olyan szépséges és összetett, nem muszáj mindenkinek ugyanúgy hallania és látnia a dolgokat. Pont ez lehet a jó benne. Hiszen van, aki a napfelkeltét keresi, a másik meg derült alkonyt, az egyik a karcsú szopránhangot szereti, a másik meg a zsíros mezzót. Különben is, ki emlékszik ma már Mészáros igazgató úrra?

A megoldás a szívben van édes Öcsém, hidd el, ez ma is így van. Aki szereti a színházát és az operát, a falut és a közösséget, akinek minden megnyilvánulását a szeretet hatja át, az sikeres. Ez lebegjen szemed előtt a második igazgatói időszakod alatt, mert ugyan szerényen nem beszéltél róla, de ez a leveled az első az újabb kinevezésed óta.

Szeretettel ölelem a buksi fejedet, мой Cousin!

Татьяна

Krisztus után 2018 januárjában, mert én azért a helyedben nem kezdeném újra a számolást minden sztár után






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.