vissza a cimoldalra
2018-09-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4058)
Kedvenc előadók (2822)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61044)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1072)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2892)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4339)
G.F. Händel Operák, Zeneművek (1719)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1238)
Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (94)
Operett, mint színpadi műfaj (3706)
Élő közvetítések (7409)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (775)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1481)
Franz Schmidt (3184)
Balett-, és Táncművészet (5556)
Kedvenc magyar operaelőadók (1090)
A nap képe (2095)
film és zene (189)
Kimernya? (2752)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Ismét a karzaton – Anna Netrebko és társai az Andrea Chenier koncertszerű előadásában
- ppp -, 2018-01-02 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Anna Netrebko és társai az Andrea Chenier koncertszerű előadásában2017. december 29.
Erkel Színház

Andrea Chénier, költő - Yusif Eyvazov
Carlo Gérard - Elchin Azizov
Maddalena de Coigny - Anna Netrebko
Bersi, mulatt leány - Vörös Szilvia
Coigny grófné - Farkasréti Mária
Madelon - Balatoni Éva
Roucher, Chénier barátja - Cseh Antal
Pierre Fléville, regényíró - Geiger Lajos
Fouquier-Tinville, közvádló - Szvétek László
Mathieu, sans-culotte - Busa Tamás
Az abbé, költő - Beöthy-Kiss László
Egy besúgó - Kóbor Tamás
Dumas, a Közjóléti Törvényszék elnöke - Bakó Antal
Schmidt, a Saint Lazare börtön porkolábja - Hábetler András

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Jader Bignamini

Az Andrea Chenier III. felvonásának végén, a „Si, fui soldato!” után Chenier a következő szavakkal fordul Gerard-hoz: „O generoso! o grande! Vedi! Io piango!” Magyarul: „Ó, nagy lélek! Nagy vagy! Nézd: sírok!” Ekkor hatalmasat sóhajtva megszólaltam, csak úgy magamban: „Sírok én is.”

Anna Netrebko (and co.) vendégszereplése mindenképpen az évad nagy eseményének ígérkezett, annak is lett beharangozva, és csak értelmezés vagy ízlés kérdése, hogy valaki a koncertszerűen előadott Chenier-ben álmai és vágyai megvalósulását látta, vagy keserű szájízzel konstatálta, hogy megint növekedett mostanában egyre gyakoribb csalódásainak száma. Ahelyett, hogy állást foglalnék a kérdésben, feltennék egy másikat.

Biztos-e, hogy Anna Netrebkót, korunk vitathatatlanul egyik jelentős énekesnőjét, pont ebben a szerepben kellett meghívni Budapestre? Erre ő maga adott előzetes választ egy olasz interjúban, melyben a Scala évadnyitó Andrea Chenier-je előtt kérdezték meg tőle, mit gondol Maddalena szerepéről. Ő igen határozottan így felelt: „It’ too small for me.” Tehát „túl kicsi nekem”. Ennek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy a darabválasztás egyértelmű tévedés volt, mert ha Netrebkót akarták prezentálni a közönségnek, valamelyik nagy Verdi-szerepét kellett volna választani, Leonórát vagy Aidát mindenekelőtt. Ha azonban nem így történt, és sikerült kiválasztani egy egyértelműen tenor-operát, nem kerülhető meg a tenor partner énekesi minőségének problémája sem.

Bár Ókovács Szilveszter főigazgató úr legutóbbi interjújában azt állítja, hogy az Operaházra nem lehet rákényszeríteni semmilyen énekest, ha valaki figyelemmel kíséri a színház vendégművészeit az elmúlt években, gyanakodhat, hogy bizonyos énekesek szerepeltetése valakinek vagy valakiknek egyértelmű érdekében állt, és gyakran még kompromisszumos megoldásnak se volt tekinthető. Yusif Eyvazov azonban nem kompromisszum, hanem valódi kényszer: ha őt nem veszik meg csomagban, Netrebko is elérhetetlen „áru” lett volna az operai világpiacon. Kényszer volt maga a darabválasztás is, hiszen egy Scalában abszolvált Chenier-sorozat után aligha vállaltak volna el másik darabot, így pedig a kölcsönösen előnyös üzletből egy nagyon előnyös üzlet kerekedett: nekik. Használt árut adtak el igen jó pénzért.

Eyvazovot és az ő package-ben való árusítását gyakran hasonlítják korábbi esetekhez, amikor egy világsztár élete párját is hurcolta magával. Ezek a párhuzamok azonban hol sántítanak, hol totálisan tévesek. Hogyan lehet ilyen párhuzamba állítani például a Sutherland-Bonynge párossal? Bonynge a belcanto egyik legkiválóbb szakértője volt, aki neje visszavonulása után is máig tartó hosszú karrierrel, remekebbnél remekebb élő előadásokkal és felvételekkel bizonyította tehetségét, azon túl, hogy már a nagy díva vokális csodájának megszületésében is óriási szerepe volt. Beniamino Gigli nem hogy hurcolta volna magával lányát, Rinát, hanem inkább lebeszélte az éneklésről, és lebeszélte felléptetéséről a színházakat is, ahogy erről könyvében Carelli Gábor is szólt, mert nem tartotta elég jónak (magyarul: olyan jónak, mint önmagát). Ő éppen ezért elég hamar abba is hagyta az éneklést, pedig ha ma meghallgatjuk felvételeit, egy abszolút korrekt lírai szopránt hallunk, aki az Anita Hartigok és Sonya Yonchevák világában a jobbak közé tartozna.

Egyetlen érvényes párhuzam jut eszembe, de az is csak addig, amíg tüzetesebben meg nem vizsgáljuk a művészi színvonalat: a Cossotto-Vinco házáspár. Cossotto, a nagy mezzocsillag csak úgy ment fellépni sok helyre, ha a férje is vele énekelhetett. Így kaptuk meg anno mi is Amneris és Azucena mellé Ivo Vincót Ramphis és Ferrando szerepében. Vinco azonban, bár nem volt egy Siepi vagy Ghiaurov, a maga nemében egy nagyon is jó színvonalú profi énekes volt, aki a világ nagy házaiban felesége nélkül is érvényesülni tudott.

Yusif Eyvazov más eset. Önéletrajzában Franco Corelli tanítványának mondja magát, ahogy sokan mások is, mióta a nagy tenor elhagyta a földi létet. Ki tudja ma már ellenőrizni? Ha arra hagyatkozunk, ami Eyvazov hangjából hallatszik, megállapítható, hogy ha tanítványa volt is, az égadta világon semmit nem sikerült tőle megtanulnia. Ez a csúnya színű, szálkás, a magas regiszterben beszűkülő, több színen szóló hang semmiben nem hasonlít Corelli szabadon szárnyaló, csodálatos fényű, bő torokból szóló hangjához.

A Scala évadnyitó kapcsán, amelyet az M5-nek hála, felvételről mi is láthattunk, többen leírták, hogy Eyvazov sokat fejlődött a korábbiakhoz képest. Magam is úgy véltem, hogy Riccardo Chailly három hónapos betanító munkája alaposan megváltoztatta Eyvazov éneklését. A harsogó, egyszínű, forte és fortissimo éneklésmód helyett differenciáltan, dinamikailag és frazírozásban is sokkal árnyaltabban énekelt december 7-én. Mikrofonon át, felvételen. Most azonban élőben kiderült, hogy árnyalni, frazírozni, dinamikát differenciálni élvezetesen csak az tud, akinek megfelelő matériája van hozzá. Eyvazov, a fentebb leírt tulajdonságok miatt erre alkalmatlan. Két éve a MÜPÁ-ban adott koncerten minden művészi és énekesi fogyatékossága ellenére is rokonszenvesebbnek, hitelesebbnek, igazabbnak tűnt, mint most minden csődöt mondott kísérletével és próbálkozásával együtt.

A Chenier-nek sok kis karakterszerep mellett három főszerepe van. A vendég házaspár mellett egy hozzájuk méltó Gerard-nak kellett volna állnia. Igen, de melyikhez méltó? Választhattak volna Netrebko mellé egy nagy presztízsű, nagyformátumú baritont — ehelyett azonban hoztak magukkal egy teljesen ismeretlen azeri énekest, a színvonalat Eyvazovhoz igazítva. Nem lehet nem manipulatív tudatosságot feltételezni a választásban: hogy véletlenül se álljon a pódiumon egy olyan Gerard, aki a III. felvonás nagyhatású monológjával leénekelné az est férfi főszereplőjének szánt, nemzetközi mércével még közepesnek se mondható tenort. Ezért kaptunk egy olyat, aki még annál is gyengébb képességű, még annál is rosszabbul énekel.

Elchin Azizov az Operaház honlapja szerint gyakran énekelt szerepei közé tartozik Manrico(??). Hogy Gerard nem tartozik közéjük, első perctől egyértelmű volt, ugyanis vendégünk megengedte magának azt a képtelenséget, hogy kottából adja elő szólamát. Hangja sem színben, sem erőben nem felelt meg a szerep követelményeinek, végig kopottas karakterhangon, törpe volumennel énekelt, a III. felvonás monológjában és a Maddalenával való duettben pedig — a szerep talán legszebb és legfontosabb része, mikor elbeszéli, hatalmas szenvedéllyel, a lány iránti vonzalmának születését — teljesen elveszett a zenekar tengerében. Azizov meghívását csak az magyarázhatná, ha gázsiját Netrebko és Eyvazov honoráriumának egy részéből fizethette volna ki az Operaház, én azonban egy ilyen előnyösnek látszó bizniszt is elutasítanék, mikor a színháznak három klasszisokkal jobb Gerard áll rendelkezésére. Agache, Fokanov és Kálmándy is toronymagasan jobb alakítást nyújtott a Chenier repertoár előadásain, aki pedig hallotta a Gerard-monológot a „Tokody 40” gálán Agachétől, különösebb magyarázat nélkül is érti, miről beszélek.

Mondhatná erre valaki, hogy mit foglalkozom ezzel ennyit, hiszen úgyis mindenki Netrebkót jött megnézni és meghallgatni. Találkozni a sztárral, ahogy egy ismerősöm ismerőse fogalmazott: egy élő legendával. A magam részéről a legendaként való emlegetéstől egyelőre, és ennek a Maddalenának alapján, óvakodnék. Kétségtelen, hogy aki soha nem hallotta élőben, csak felvételei alapján rajong érte, hatalmas örömnek él meg egy ilyen sztárral való találkozást. Nekem azonban nem ez volt az első alkalom találkozni Netrebkóval, továbbá volt szerencsém életem folyamán valódi, még élő legendákat, továbbá sok-sok nagy énekesnőből mára legendává nemesülteket is hallanom. Ezért a jelzők osztogatásában óvatosabb vagyok.

Netrebko pályáját lírai koloratúrszopránként kezdte, amelyben én a koloratúr szót mindjárt ceruzával zárójelbe is tenném. Élőben több, mint tíz éve hallott bécsi Luciája és a MET-ben kb. ugyanakkor énekelt, éppen a koloratúrákban rendkívül gyengécske Gildája alapján sose tudtam abban a fachban a helyén látni. Utolsó MET-es Luciái után jött az első kósza hír, hogy fachváltáson gondolkozik. Azóta több szerep terve jött és ment: nem lett sem Norma, sem Margit, de lett helyette Elsa és Lady Macbeth, mellettük Donna Anna, Manon, Manon Lescaut és legújabban Aida, komplett Verismo-album cd-n, tervben Senta, Salome, Tosca, sőt Turandot.

Egy ilyen lista olvasásakor felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen milyen hanggal is állunk szemben? Merthogy egy torokban, egy hangban mindez néhány év leforgása alatt nincs benne, az egészen biztos.

Felvételek alapján ítélni nem lehet, egy Maddalena-alakítás alapján azonban igen. Amit Netrebko hangjáról elsőként el lehet mondani, hogy nagyon szép, jellegzetes, azonnal azonosítható színű, puha orgánum, de különösebb fény és csengés nélkül. Az első oktávban korlátozott volumenű, enyhén sötétített, igazán csak a kétvonalasban szólal meg, de ott sem extrém jelentőségű hangerővel. A decibelekkel ezen az estén egyébként is igen takarékosan bánt, rengeteg volt a piano és pianissimo — egyébként gyönyörűek és technikailag tökéletesek —, de hiányoztak bizonyos pontokon a belső érzelmi viharokat fortékban megjelenítő hangi szélsőségek. Talán csak a záróduettet leszámítva nagyon konszolidált, szenvedélymentes éneklést hallottunk, amely a verismótól, mint stílustól igen távol áll. Biztos, hogy nem Maddalena, nem Tosca az ő ideális szerepe, nem a verizmus és nem Puccini. A magam részéről továbbra is azokban a szerepekben tudom legjobban elképzelni, amelyekben eddig is legnagyobb sikereit aratta: Verdi korai és érett korszakának operáiban.

A három vendégművész mellett az Opera korábbi Chenier-előadásaiban közreműködők léptek fel mindenkori szerepeikben, ki kottából, ki kotta nélkül, énekesi szempontból a halványnál is sápadtabb teljesítményt nyújtva. Itt kell elmondanom, hogy ezt az előadást az erkély legutolsó sorából, diákkorom nosztalgikus helyéről néztem meg, ahol egykor a legnagyobbakat hallgattam. Hallgattam és hallottam! Mert hallatszottak! Azért is döntöttem így, a földszint borsos helyáraitól függetlenül is, mert kíváncsi voltam, mi jön fel oda a mai hangokból. Nos, azt kell mondanom: Netrebkót leszámítva nagyon-nagyon kevés. Ő akármilyen dinamikával énekelt, mindig jól hallatszott, a többiek a silány énektechnika és gyenge hangi kondíció miatt éppen csak. Nem áll szándékomban névsorolvasást tartani, de mégiscsak név szerint említeném Hábetler Andrást, aki a börtönőr szerepét lényegében prózában adta elő úgy, mintha soha életében az operaéneklésről még hírből sem hallott volna. Képtelenség! Annál is inkább, mert az Ókovács-éra kezdete óta rengeteg olyan énekest állítottak félre, akik a comprimario szerepkörben mind a mai napig kitűnően használhatók lennének, ha a nagy szerepekben már nem számítanának rájuk: Tóth Jánostól kezdve Ambrus Ákosig vagy Clementis Tamásig.

Akik azonban kitűnően hallatszottak: a zenekar és az énekkar! Az előbbi különösen jó napot fogott ki, úgy éreztem, ők rezonáltak legjobban a vendégkarmester, Jader Bignamini dirigálására, amelyet igazán kiválónak találtam. Darabismerete tökéletes, keze világos és biztos, a szólistákhoz alkalmazkodó kísérő. Hogy egyeseken nem tudott segíteni, nem az ő hibája. Az énekkar – ahogy a múltkor olvastam – 80 méterre ült tőlem, ennek ellenére nagyon jól hallatszottak, még az első felvonás madrigáljának pianissimóiban is. Ez pedig feltétlenül jelent valamit.

Ha a jövőben az Operaház ismét a most vendégül látott művészek meghívására gondolna, feltétlenül első helyen javasolnám Maestro Bignaminit, ha még megszerezhető, például Marco Comin és Cristian Badea helyett. Netrebkót tenném második helyre, de csak akkor, ha arra a szerepre jönne, amelyikre hívják, és leginkább neki való. Nem arra, amit ő javasol magának. És mindenképpen: egyedül jöjjön! Eyvazov és Azizov körítése nélkül.

Ha úgy nem jön, akkor mondanám: inkább ne jöjjön! Bár sajnálnám, ha így lenne. Akkor maradnának, mint eddig, a lemezek és a tv-közvetítések…

Anna Netrebko és társai az Andrea Chenier koncertszerű előadásában
Fotó:© MÁO/Berecz Valter

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora)
SCHUMANN: Hat tanulmány pedálzongorára, Op. 56 (Debussy átirata)
BEETHOVEN: Nagy fúga, Op.134
MAHLER: 1. szimfónia (Bruno Walter átirata)

19:45 : Budapest
Müpa, Fesztiválszínház

Kovács Ágnes, Gavodi Zoltán, Szigetvári Dávid, Cser Krisztián (ének)
A Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese
koncertmester és szólót játszik: Lesták Bedő Eszter
JARZĘBSKI: Spandesa
JARZĘBSKI: Chromatica
JARZĘBSKI: Tamburetta
J.S. BACH: d-moll hegedűverseny, BWV 1052R
ŻEBROWSKI: Magnificat
GORCZYCKI: In virtute tua
J.S. BACH: Am Abend aber desselbigen Sabbats, BWV 42
18:00 : Szombathely
Bartók Terem

Savaria Szimfonikus Zenekar
Házigazda és karmester: Madaras Gergely
Hangos látás- Színes hallás 1.

19:00 : Pozsony
Szlovák Nemzeti Színház

"V4 Operaturné"
JANÁČEK: Jenůfa
A mai nap
történt:
1835 • A Lammermoori Lucia bemutatója (Nápoly)
született:
1877 • Alfred Cortot, zongorista († 1962)
1891 • Charles Münch, karmester és hegedűs († 1968)
1898 • George Gershwin, zeneszerző († 1937)
1930 • Fritz Wunderlich, énekes († 1966)
elhunyt:
1945 • Bartók Béla, zeneszerző, népzenekutató (sz. 1881)