Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Herbert Blomstedt 90 – A Gewandhausorchester Leipzig és Leonidas Kavakos a Műpában

2017-11-08 16:07:40 - vape -

A Gewandhausorchester Leipzig és Leonidas Kavakos a Műpában 2017. november 3.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Brahms D-dúr hegedűverseny
Schubert IX. (C-dúr) szimfónia

Leonidasz Kavakosz - hegedű
Gewandhausorchester Leipzig
vez.: Herbert Blomstedt

Minden együtt volt a nagy sikerhez. Hatvanhárom éve vezénylő nagyhírű karmester, kétszáz-hetvennégy éve működő zenekar, és a zeneirodalom legnépszerűbbjei közé tartozó két mű. És el ne feledjem a hegedűs szólistát, Leonidasz Kavakoszt.

Aki mindenképpen az est igazi nagy egyénisége volt. Ott állt a színpadon - kissé gyűrött kék ingben, semmiképpen sem túlöltözötten - egy nagyon magas férfi. Arcát hosszú, enyhén őszes fekete haj, szakáll, szemüveg rejti. És hegedül, szinte megfoghatatlan, hogyan. Technikája makulátlan, de olyan szempontból nem kelt figyelmet, hogy azt mondanánk: micsoda virtuóz. A legtermészetesebb módon árad hangszeréből (Stradivari) a hang, a szinte hallhatatlan pianók, az erőteljes forték, a gyors futamok, a nagy ugrások: egyik sem tűnik úgy, hogy Kavakosznak gondot okozna.

Miközben persze Kavakosz a végletekig virtuóz: mindenre képes, amit a hegedűn meg lehet, meg kell valósítani egy olyan műben, mint a Brahmsé. De sztárallűrök nincsenek, csak a zene szolgálata. Amikor nem az a lényeg, itt hegedű, vagy zongora, netán fuvola szól, hanem csak a mű maga. Ezt tényleg csak kevesen tudják.

Mostanában szokás lett - vagy legalábbis többször hallható volt - hegedűművészek a kötelezően letudott versenymű után egy Bach szólóhegedű tételt adtak elő. Nem igazán tetszik ez nekem, egyrészt, mintha visszautalna az előzőleg elhangzottakra: most pedig valami más, valami igazi jön, másrészt pedig Bachot is lefokozza ráadásszámok szerzőjévé. (Hogy ilyen kvalitású művészek miért nem szerepelnek – szerepelhetnek?- kamarazenei koncerteken például éppen Bachhal annyiszor, hogy ne érezzék úgy, ráadásszámokban kell bepótolniuk a hiányt, az más kérdés.)

Kavakosz most a d-moll partita Sarabandáját játszotta és azért érdemes erről hosszasabban is értekezni, mert az előadás során ugyanazokat az erényeket mutatta meg, mint a hegedűverseny során. És most nem is a technika a lényeg – ez a tétel nem különösebben nehéz – hanem a zeneiség. A hegedűművész már nem terheli a romantika túlzó eszközeivel sem Brahmsot, sem Bachot, de azt sem mondhatni, arra törekedne, azt mutassa, nézzétek, mi mást, újat, szebbet tudok nektek adni, mint a többiek. Felépíti pianókból, fortékból, hangsúlyos és hangsúlytalan hangokból a motívumokat és egyszer csak ott áll a megkérdőjelezhetetlen, hangokból épült tünékeny, de mégis maradandó valóság.

A zenekar képességeire már a hegedűversenybe is fel kellet figyelni, de ott csökkentett létszámban jelentek meg, és különben is a „nagy” C-dúr az igazi megmérettetés. A több mint hat évtizede, amióta Blomstedt a pályán van, az autentikusok forradalma e mű előadási hagyományait is lerombolta. Nem mondhatni, hogy az agg maestró az új eszmék iránt érzéketlen maradt, de mégis csak egy nagy szimfonikus együttes élén vezényelt. A dagályosságot kerülte, a dallamok frissen és jól megformáltan hangzottak fel, a sok ismétlést azonban már nem igazán tűrték, néha kissé unalmassá váltak. Több rafináltság nem ártott volna.

Kivétel a harmadik tétel volt, itt minden a helyére került: dallamok, karakterek, szólamok a helyükön, az egész megformálása teljesen rendben volt. A zenekar nem mindennapian jó, és bár Schubertnek nem jutott egy olyan kiemelkedő egyéniség, mint Kavakosz, tőle függetlenül is ugyannak a magatartásnak voltunk tanúi: tudunk mindent, de nem azért, hogy elkápráztassuk a nagyérdeműt, hanem azért, mert a tisztesség így kívánja.

Elvégre az ilyen épületek, mint a MűPa ezért épültek, hogy ilyen dolgok elhangozzanak bennük, ilyen zenekarok azért alakultak, hogy ilyen műveket eljátszanak. Így. Az a hagyomány, amelyet a zenekar majd háromszáz éves története és a karmester több mint hatvan éves működése képvisel maradéktalanul szólt ki a minket körülvevő egyre zajosabb háttérből.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.