vissza a cimoldalra
2017-12-12
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1220)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3859)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60213)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (568)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1138)
Erkel Színház (8558)
Jonas Kaufmann (2149)
Berlioz újratemetése (133)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6440)
Kimernya? (2610)
Operett, mint színpadi műfaj (3406)
Tokody Ilona (307)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1201)
Franz Schmidt (2973)
Lehár Ferenc (594)
Juan Diego Flórez (712)
Kodály Zoltán (349)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2448)
Udvardy Tibor (174)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Gondolatok a Bánk bánról a második szereposztás ürügyén I.
- zéta -, 2017-09-19 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Erkel Bánk bánja az Erkel Színházban 2017. szeptember 14.

Erkel Színház

II. Endre - Káldi Kiss András
Gertrud - Németh Judit
Ottó - Horváth István
Bánk bán - Molnár Levente
Melinda - Rőser Orsolya Hajnalka
Tiborc - Rácz István
Petur bán - Kelemen Zoltán
Biberach - Cseh Antal
Királyi tiszt - Irlanda Gergely

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Kocsár Balázs

Ami a kudarcokat illeti, a múlt felidézésével próbálkozni olyan, mintha a létezés jelentését akarnánk megragadni. Mindkettőtől kosárlabdát markolászó kisbabának érzi magát az ember: folyton lecsúszik róla a tenyere.” – kezdte híres esszéjét a Nobel-díjas Joszif Brodszkij. (Embernél kevesebb – New York, 1986) A Bánk bán volt a második opera, amit élőben láthattam. Természetesen, a kornak megfelelően a Rékai-Nádasdy féle változat ment az Erkel Színházban (a sztárszereposztással nem is szomorítom az Olvasót), pont tíz esztendővel korábban, mint amikor Brodszkij írása napvilágot látott.

Azóta számtalan Bánk bán-előadáson ültem ugyanitt (meg másutt is, de sokkal kevesebbszer), átlagban talán évente kétszer. Az összegyűlt élmények nehezen megfogható képek és hangi foszlányok formájában peregnek az ember agyában ilyenkor, különösen, amikor valami merőben ellentétessel szembesül. Azt hiszem, ha máshogy nem, a Bánk bán kapcsán pontosan értem, mit gondolt az író a múlt felidézéséről.

Az Operaház honlapján, a produkcióról az alábbi mondatot találja az érdeklődő: „…a sikerét mindig őrző Bánk bán újra a Palló Imre alakjára és hangjára készült baritonváltozatban kerül színre, amely verzió létrehozását anno Kodály Zoltán is támogatta.” Praktikus dolog egy Kodály-emlékévben a Mesterre hivatkozni, de korszakon kívül talán Palló Imre helyzetét is érdemes lenne külön megvizsgálni.

1930-at követően nem ment sokat a Bánk bán, a legsűrűbb évben (1937-ben) is csak ötször, de volt, amikor csak egyszer került színre. A Nagyúr jelmezét Halmos János, Laczó István, Pataky Kálmán, Pilinszky Zsigmond és dr. Székelyhidy Ferenc felváltva öltötte magára. Közülük Pataky az 30-as évek végére visszatért az eredendően rá jellemző lírai fachhoz (Bánk nem is volt igazán sikeres szerepe), míg az idősebb generációt képviselő Székelyhidy és Pilinszky szép fokozatosan visszavonultak. Nem teljesen igaz tehát az az elterjedt városi legenda, hogy az akut énekeshiány indokolta a tenorszólam „baritonítását”, hiszen Halmos János és Laczó István hosszú évtizedekig biztos oszlopai voltak az intézménynek, az utóbbi még az 50-es évek legvégén is sorozatban keltette életre a Nagyurat.

A baritonváltozat felmerülése egyértelműen Palló Imre egyedi énekesi adottságai és a színházban kialakult nimbusza folytán merülhetett fel. A művész akkor már több mint két évtizede volt a színház vezető énekese. Az első magyar Falstaff és Simon Boccanegra elsősorban vivőerős drámai baritonjával tűnt ki, melyet jellegzetesen ízes magyar szövegmondásával közvetített. Ez utóbbinak köszönhette, hogy Bartók egyetlen operájának ősbemutatóján rábízták a Prológ szövegének elmondását, s azt is, hogy fokozatosan a magyar dalművek vitán felül legelismertebb férfi előadójává avanzsált. 1940-re már a nagy népszerűséget biztosító Erkel-hősök (Gara nádor, Petur bán, Tiborc) és - cseppet sem mellékesen - Kukorica Jancsi szerepe mellé két ősbemutató társult (s itt jön be a képbe Kodály), a Háry János (1926-ban) és a Székelyfonó (1932-ben).

Erkel Bánk bánja az Erkel Színházban Kapóra jött még a váltás is, hiszen 1940-ben egy nagy tudású és megkérdőjelezhetetlennek tartott csapat (Rékai Nándor, Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán) nekifutott és átdolgozta az alapművet, kétségkívül ügyesen kigyomlálva belőle a dramaturgiai egyenetlenségeket, gyakorlatilag teljesen új szöveggel látta el azt. (Munkájuk minőségét elismerve teszem hozzá, hogy szerintem etikai szempontból nem jártak el helyesen, de ezen most lépjünk túl.) Az új bemutató rendezője egyébként maga Nádasdy volt.

Innentől kicsit át kell ugranunk a fikciók világába, hogy a feltűnően nagy nyilvánosságot kapott produkciót és a Horthy Miklós tiszteletére rendezett díszelőadást megidézzük. Azt gondolom, hogy az 1940. március 15-i, ünnepi bemutatóhoz szükség volt a vitathatatlan nevekre, akikkel el lehetett, el tudták adni a változást. Ehhez a dirigensi szerepet ellátó Ferencsik Jánoson, a főszerepeket éneklő Osváth Júlián, Rősler Endrén, Losonczy Györgyön és Koréh Endrén kívül nagyon jól jött a pályája és személyes népszerűsége csúcsán álló Palló Imre. Ez utóbbinak olyannyira, hogy bár a partnerek a világ rendje szerint cserélődtek az évek során, de a baritonváltozat 1952. május 1-i utolsó előadásáig eltelt 63 alkalom során más nem is énekelte rajta kívül a Nagyúr szólamát. (Az meg külön történelmi pikantéria, hogy Horthy díszelőadásától hogy vezetett az út Rákosi Mátyás május elsejééig, de most ebbe se merüljünk el.)

Az Erkel Színházban viszont ezúttal nem a Palló Imre „alakjára és hangjára készült” változat hangzott el, hiába szerepel ez a produkció adatlapján. Ez a kijelentés annyira meghökkentőnek tűnik, hogy meg kell ismételjük: bár ezt olvashatjuk a színház honlapján, az előadás messze nem ugyanaz a mű, mint amiben Pallóék szerepeltek. (A következtetést mindenki szűrje le maga.)

Ugyanezen oldal tetején viszont ott díszeleg még egy vastag betűs mondat, idézem: „A produkció szövege és zenei anyaga a mű ős- és a baritonváltozatának felhasználásával jött létre.” Márpedig a kettő nem ugyanaz, nagyon nem. Írtam hát gyorsan egy levelet a sajtós kollégának, hogy vajon ki(k) végezté(k) el ezt a munkát, azaz kinek (kiknek) a nevéhez köthető? Mert erről egy betű sincs a honlapon. A válasz hamar megérkezett: „A jelenlegi változat Vidnyánszky Attila és Kocsár Balázs együttműködéséből született, a zenei részeket elsősorban főzeneigazgató úr válogatta. Már a korábbi, közös debreceni produkciójuk is az ősváltozatból Biberach erősebb intrikusi karakterét, a darab bosszúdráma jellegét kívánta nyomatékosítani, ezt a gondolatiságot követte most az Erkel színházi változat is.”

Ezen ellentmondások birtokában mentem hát el a szeptember 14-i előadásra. Vidnyánszky Attila és Kocsár Balázs említett debreceni együttműködéséhez a Bánk bán kapcsán már volt (jó)szerencsém (sőt írtam is róla elég pozitívan itt: http://momus.hu/article.php?artid=5514), így a vészjósló előzmények ellenére némileg bizakodva vártam az estét. Kár volt!

Sajnos osztanom kell annak a kedves fórumozónak a véleményét, aki azt találta mondani, hogy már nemcsak Erkel (és Egressy), hanem Rékai, Oláh és Nádasdy is forog a sírjában. Az új változat csak igen távoli köszönőviszonyban van mind az ősBánkkal, mind az 1940-es átdolgozással. Az elhangzott változat ugyanis a kettő igen különös és egyedi keveréke. Megpróbálom higgadtan leírni elképedésem okát.

A zenét és a dramaturgiai felállást illetően nagy vonalakban az ősBánkból megmaradt elég sok minden. Szinte végig az első felvonás, csonkítatlanul a hosszadalmas Melinda-Ottó kettős, de a Bánk-Biberach duettből már jócskán húztak. A második felvonás első, második és harmadik képe többnyire az 1940-es változat szerint alakult, majd visszatér az ősverzió. Mondom, nagy vonalakban, mert menetközben számtalan húzás miatt a nézőnek visszatérően „ugrálásos” érzete támad. Olykor fontos frázisok, mondatok maradnak ki, vagy – ami még elképesztőbb – kerülnek át másik szereplő szájába. Miért? Bánk sorsfordító mondatát Biberach mondja, Gertrudisét Bánk és fordítva. Miért vajon?

Döbbenettel tapasztaltam, hogy a vágások számos alkalommal – hogy is mondjam udvariasan – nincsenek rendesen „összefércelve”. Abbamarad egy frázis egy hangnemben, majd a következő pillanatban, minden átmenet nélkül egy másik, az előbbivel ellentétes hangnemben vagyunk. Volt persze ezek között olyan, ami nyilván már az „alkotóknak” is sok volt, de ekkor ahhoz a megoldáshoz folyamodtak, hogy egy taktusnyi szünetet hagytak és úgy folytatják – teljesen máshol. Elkezdtem számolni, hányszor is éreztem, hogy a zene folyamatát megakasztja egy-egy ilyen hangnemi ugrálás, de tíz után abbahagytam.

Még ennél is nagyobb problémának érzem, hogy a két, egymástól évszázadnyira lévő szöveget az "alkotók" gátlástalanul összekeverték. Van úgy, hogy a mondat eleje Egressyé, a folytatása Nádasdy szövege, majd vissza megint. Van, hogy egy kettősben az egymással feleselők közül egyik szereplő az egyik, a neki válaszoló partner a másik szöveget mondja. Mindez kiszámíthatatlanul hektikusan és orvul, sűrű anakronisztikus szituációkat okozva. Miért mindez?

Azt értem, hogy valamiért Biberach tevékenysége fontossá vált a rendező és a karmester számára (bár az ősBánkban ez elég rendesen ki lett bontva), de ilyen alapon (és ily módon) bárki bármely operát átszabhatna kénye és kedve szerint. (Mondjuk, nekem mindig gyanús volt ez a Ruiz A trubadúrban, nosza, adunk neki lehetőséget: Manrico a gyöngéd f-moll ária után félrevonul kedvesével, jön Ruiz a rossz hírrel, fellármázza a csapatot, elénekli a Strettát [C-s Ruizok előnyben!], majd bőszen elrohannak a csatába. Hát nem hihetőbb így?)

Szóval, csak állok tétován és egyszerűen nem értem, hogy két elismert művész, Kocsár és Vidnyánszky a debreceni sikeres és szakmailag kiemelkedő (ős)Bánk után miért adták nevüket ehhez a legjobb indulattal is fércműnek nevezhető változathoz? Ha nem ők találták ki, ez akkor is menthetetlenül rájuk fog ragadni. A privát kesergésem ehhez még annyi, hogy egy ország első színháza miért pont a nemzeti operával kísérletezik ily sarlatán módon?

És akkor még nem beszéltünk magáról az előadásról. (Folytatjuk!)

Erkel Bánk bánja az Erkel Színházban
fotó:© Nagy Attila

Hírek
• Betegség miatt új időpontban, 2017. december 30-án lép színpadra Juan Diego Flórez a Müpában
Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:30 : Budapest
MÁV Szimfonikus Zenekar Próbaterme

"Búgócsiga 3."
Zenés foglalkozás, zenehallgatás babákkal érkező családok számára

18:00 : Budapest
Erkel Színház

HUMPERDINCK: Jancsi és Juliska

18:00 : Budapest
MÁV Szimfonikus Zenekar Próbaterme

"Szeretethang 3."
Koncert várandós kismamák, és az őket kísérők részére

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Hargitai Géza tanítványai

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Fülei Balázs tanítványai

19:00 : Budapest
RS9 Színház

Paizs Miklós (játék), Kertész Ágnes (hegedû), Szabó Anna (brácsa), Kertész Endre (gordonka)
Don Giovanni "ujjbábopera"

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Meláth Andrea (ének), Horn András (klarinét), Farkas Katalin (hegedű), Ittzés Gergely, Fülep Márk, Drahos Béla (fuvola) és növendékei, Nagy Izabella, Kovács Eszter, Ruskó Rózsa, Tóth Ágnes (fuvola)
"Gábor József emlékhangverseny"
Bach, Mozart, Roussel, Hue, Jolivet, Bartók, Orbán György művei

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Andrew Tyson (zongora)
SCHUBERT: A-dúr szonáta, D. 664
CHOPIN: cisz-moll mazurka, op. 50
CHOPIN: Desz-dúr mazurka, op. 30
CHOPIN: C-dúr mazurka, op. 33
CHOPIN: Asz-dúr ballada
ALBÉNIZ: Ibéria-szvit
LISZT: Spanyol rapszódia

20:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Bajári Levente és partnere
Vox Humana Kórus (karigazgató: Sándor Bence) Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Hámori Máté
"Klasszikus karácsony 2017"
Békebeli advent
GLINKA: Ruszlán és Ludmilla – nyitány
CSAJKOVSZKIJ: Diótörő-szvit, op. 71a
HÄNDEL: Messiás, HWV 56 – nyitókórus
SAINT-SAËNS: 3. (c-moll) szimfónia, op. 78 („Orgona”) – II. tétel
ELGAR: Vonósszerenád, Op.20
MOZART: Ave verum corpus, K. 618
Nosztalgia karácsony – egyveleg:
Pásztorok, pásztorok; A kis Jézus megszületett; Karácsonynak éjszakáján; Hull a pelyhes, Kis karácsony
09:30 : Szombathely
Bartók Terem

"Karácsonyi ünnepvárás"
ismétlés: 10:45

18:00 : Szentendre
Városháza díszterme

A Vujcsics Tihamér Zeneiskola népzene tanszaka
"Adventi népzenei koncert"

21:00 : Pécs
Kodály Központ

Pannon Filharmonikusok
Bősze Ádám − házigazda
Vezényel: Vajda Gergely
"Angol nyelvű beavató koncert"
Dohnányi Ernő: Szimfonikus percek, op.36
Richard Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei
A mai nap
született:
1896 • Ádám Jenő, zeneszerző, kóruskarnagy, zenepedagógus († 1982)
1947 • Pászthy Júlia, énekes
elhunyt:
1956 • Geyer Stefi, hegedűs (sz. 1881)
1963 • Rösler Endre, énekes (sz. 1904)