vissza a cimoldalra
2017-10-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1213)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (59900)
Kedvenc előadók (2813)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3847)
Haladjunk tovább... (205)
Momus társalgó (6052)
Milyen zenét hallgatsz most? (24975)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2273)
Kedvenc művek (141)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11180)
A csapos közbeszól (94)

Erkel Színház (8367)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1122)
Udvardy Tibor (167)
Bartók Béla szellemisége (214)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (300)
Élő közvetítések (6644)
Lisztről emelkedetten (849)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2364)
Franz Schmidt (2923)
Edita Gruberova (3020)
Wagner-felvételek (257)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1115)
Balett-, és Táncművészet (5406)
Lehár Ferenc (578)
Jonas Kaufmann (2132)
Pantheon (2104)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Emlék az operaházi korszakváltás idejéről – Verdi: La forza del destino
- zéta -, 2017-08-16 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

Opera Trezor MÁO 029Calatrava márki: Begányi Ferenc
Leonora di Vargas: Tokody Ilona
Don Carlos di Vargas: Kovács Pál
Don Alvaro: Kelen Péter
Preziosilla: Pánczél Éva
Páter Guardiano: Polgár László
Fra Melitone: Bordás György
Curra: Anna Sterzer
Trabucco: Fülöp Attila

a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Lamberto Gardelli
Opera Trezor MÁO 029

Az Opera Trezor sorozatban megjelent A végzet hatalma 1990. május 18-i előadásának hangfelvétele. Talán még a kiadó, a Magyar Állami Operaház sincs igazán tisztában, miért is volt különleges ez az előadás. (A CD egyébként érthetetlen módon meglehetősen titokban látott napvilágot, az Operaház honlapján még hosszabb keresgélés után sem találtam róla semmi információt.) Jelen sorok írója ott ült e premieren, így személyes élményét tudta újraidézni a hangfelvétellel való találkozás során, ami nem volt nehéz, mert sok szempontból mérföldkő volt ez az emlékezetes előadás.

Ez volt az utolsó operapremierje Petrovics Emilnek főigazgatói minőségében, mert az előadást követően – egészségügyi problémáira hivatkozva – beadta lemondását. (Néhány nappal később, előbb megbízott, majd kinevezett utóda épp a napokban elhunyt Ütő Endre lett.) Petrovics 1986-ban Mihály Andrástól vette át az Operaházat, s A végzet hatalma premieren látták utoljára a színházban főigazgatóként.

Sorsszerű előadás volt ez, s nemcsak a színház pártállami utolsó kinevezett vezetőjének távozta miatt. A végzet hatalma budapesti recepciótörténetének csúcsaként azonban nem ez, hanem egy korábbi, 1964-es előadás kínálkozik. Akkor már több mint két évtizede nem volt műsoron Giuseppe Verdi ezen opusza, és a hazánkban gyakran előforduló olasz dirigens, Lamberto Gardelli nevéhez kötődik a mű újrafelfedezése. A személyes visszaemlékezőktől tudható (amit a rádiófelvétel is hűen tanúsít), hogy 1964-ben a II. világháború utáni operaélet legpompázatosabb premierje jöhetett létre, volt több olyan jelenet, ami után csak bő tízperces ovációt követően lehetett folytatni az előadást. Nem lehetett véletlen, hogy két évtizedig folyamatosan a színház sikerdarabja maradt.

Az 1990-es premiert egyetlen név köti hozzá a negyedszázaddal korábbihoz: Gardellié, akkor is, ha tudjuk, kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba. Az 1990-ben már a 75. életévében járó Maestro, akinek korábbi előadásaiból sütött-szikrázott a délszaki temperamentum, ezúttal nagyon is öregurasra vette a tempókat. Ez legfeltűnőbben a nagy együtteseknél jött ki, amelyeket Gardelli kivétel nélkül lelassított. Például a II. felvonásbeli, Leonóra beavatási ceremóniáját megelőző híres férfikari jeleneten egyértelműen kiérződik, hogy az Énekkar (az „Il cielo, il cielo fulmini” kezdetű résznél) sokkal szilajabb tempót venne, mint a vezénylő karmester, aki szinte erővel húzza vissza őket.

Gardelli páratlan rutinja és stílusérzéke ezen az estén leginkább a zsánerképekben jelent meg, ami pedig A végzet hatalmában sok van. Ezer színnel, rendkívül változatosan tűntek fel azok a karakterek, amik még Verdi hatalmas életművéből is kiemelkednek. Melitone, Preziosilla és Trabucco jelenetei üdén, derűsen szóltak, kiválóan ellenpontozták, s ezáltal nyomatékosították a tragédiát.

A mérleg túlsó serpenyőjébe kell viszont tennünk, hogy valószínűleg szintén a jeles dirigens lelkén szárad, hogy kihúzták az 1964-ben még megszólaló, ún. második Alvaro-Carlos duettet („Sleale! Il segreto fu…”), ami persze külföldön is sokszor megesik, viszont a darab dramaturgiájának fontos jelenete. Ugyanakkor azt mindenképpen Gardelli javára kell írni, hogy a darab lírai vonulata megerősödött, de ebben igen nagy szerepe volt Petrovics Emil szereposztásának is. S itt ismét meg kell állnunk egy hosszabb gondolatra.

Az 1980-as évek második fele a drámai hangok visszaszorulását jelentette a hazai operaéletben. Már az évtized elején, Mihály András igazgatói ténykedése alatt olyan főszerepeket kaptak, kaphattak meg fiatal, pályakezdő énekesek, amik korábban elképzelhetetlen lettek volna. Volt, aki összeroppant a teher alatt és a pálya későbbi részében már csak comprimario szerepekben közreműködött, mások felvették a kesztyűt, sikerrel dolgozták bele magukat az idejekorán kapott szerepkörbe. Ennek a korszaknak emblematikus énekese lett mások mellett Tokody Ilona, Kelen Péter és Polgár László. Talán hármójuk pályaíveinek különleges metszetét jelentette ez az ominózus Végzet-előadás 1990-ben, amikor mindhárman in floribus, a pályájuk csúcsán találkozhattak egymással egy olyan előadásban, amely mindannyiukból a legjobb képességeiket hozta ki. Petrovics döntését dicséri még, hogy ez a három művész egymást stimuláló harmóniában tudott együtt dolgozni, melyre Verdi operája különösen alkalmasnak bizonyult. De ennek a harmóniának volt ára, amit az akkori főigazgató – Gardelli asszisztálásával – elfogadott.

Ahogy felidéztem magamban az egykori előadást (még a hangfelvétel nélkül), az első megmaradt emlékem, hogy itt éreztem meg először, hogy Tokody Ilona véglegesen és visszavonhatatlanul túllépett a saját hangi határain. Hogy a(z addig engedelmes) voce itt már nem minden ponton tudta kellő drámaisággal szolgálni a művészetet. Félreértés ne essék, Tokody alakítása rendkívül széles spektrumban vázolta fel a szerencsétlen sorsú lány érzéseit, de úgy, hogy az egyik végletről, a lehető leglíraibb oldalról indított. Ebből következik, hogy a drámai frázisok súlya nem érte el, nem is érhette el azt a töménységet, amit a szólam klasszikus etalon-énekesnőitől megszokhattunk. Ez elsősorban a két népszerű nagyáriában, a második felvonásbeli „Sono giunta! . . . Madre, pietosa Vergine” és a negyedik felvonásban felhangzó „Pace pace, mio Dio!” kezdetű áriában jelentett (számomra) hiányosságot. Ennek oka a középregiszter természetes karcsúsága, ami megakadályozta, hogy az ott mozgó dallamok a mű drámai hangszerelés nyomán kellően hatásosan és kifejezően szólaljanak meg. S emiatt hatványozottan szükséges volt a dirigens jóindulatú hozzáállása is, hogy az említett részek kísérete nem teljes súllyal szólaljon meg.

Mindennek a nyertese Leonóra első felvonásbeli „Me pellegrina ed orfana” áriája lett, melyet Tokody páratlan érzékenységgel tolmácsolt. A legnevesebb drámai szopránok torkából elképzelhetetlen finomsággal ábrázolja az előtte álló döntésről megrettenő fiatal lány szerelmes gondolatait és félelmeit, s mindjárt megelőlegezi a darab mélységes tragikumát, ötvözve azzal a pátosszal, mely talán még a Verdik-hősnők egészét vizsgálva is egyedinek tűnik. Ehhez a jelenethez csatlakozik a második felvonásbeli „La vergine degli angeli” páratlan tisztasággal megszólaltatott imája.

Kelen Péter egész pályája legtöményebb szólamát kapta Alvaroéval. A művész a karcsú lírai szólamokkal indított két évtizeddel korábban, s fokozatosan vette birtokba a könnyebb spintó-szerepeket. Ez a birtokbavétel úgy zajlott, hogy Kelen szép folyamatosan kialakította azt az egyedien rá jellemző hangadást, ami lehetővé tette, hogy alap-hangadottságainál jóval fajsúlyosabb szólamokat sikerrel szólaltathasson meg. A 80-as évekre kialakult a jellegzetes és egyedi Kelen-eszköztár, amely legfontosabb elemei a végtelenül sokszínű és érzékeny lélekábrázolás, valamint a szélsőséges dinamikai hullámzás lettek. Mindez hitelesen jelent meg az elűzött királyfi zaklatott világának, a fatális drámai szituáció bemutatásaként.

Kelen hőse már a kezdetektől vereségre van ítélve, hiszen magán hordozza a bukás stigmáit, a kisebbségi lét elnyomatását. Már a darab első jelenetében is egészen hiszteroid módon reagál Leonóra tétovázására, amikor az nem meri megtenni a szökés első lépését. Kelen előadásában a szerep csúcsa Alvaro fantasztikus önvallomása, a III. felvonásbeli ária („La vita è inferno all’infelice”) ami Verdi életművében is páratlan összetettséggel ábrázolja a hős lelkületét. Kelen a tempók tendenciózus és hektikus váltakozásával jelzi a figura permanens zaklatottságát, űzöttségét, a lehetséges dinamikai skála számára rendelkezésre álló teljes területét bejárja. A művész előadásában nagy jelentőséget kapott a hangulatfestő frázisok gyakori túlhangsúlyozása. Ugyan a szólam szokatlan mély tartományai kívül estek Kelen hangi határain, de a rá jellemző verista előadásmód a nehezebb pontokon is átsegítette.

Ha Kelen és Tokody esetében arról kellett helyenként értekezni, hogy a feladat helyenként meghaladta a hang adottságait, akkor ki kell hangsúlyozni, hogy a Gvárdiánt megszemélyesítő Polgár László esetében a kettő szinte tökéletesen lefedte egymást. Ezen túl még egy plusz hozadék jelent meg az előadásában: a szólam által sugárzott éthosz tökéletesen egyezett Polgár László legfontosabb szerepeiből (pl. Sarastro, Leporello, Gurnemanz) egyaránt sugárzó mély és derűs humanizmussal. Az a bölcs rezignáció, amivel Polgár a világ legtermészetesebb módján tudta Gvárdián szólamát tolmácsolni, a szólam nemzetközi szinten legnagyobb előadói közé emelte. Ebből a szempontból a darab II. felvonásbeli szoprán-basszus kettőse („Orsiam soli…”) az előadás egyik legnagyobb értéke.

Tokody, Kelen és Polgár előadásában összességében plasztikusan megvalósuló és összetett produkciót hallhattunk, jelentősen egyszerűbb formálással találkoztunk a Don Carlos jelmezét magára öltő Kovács Páltól. Kovács lírai hangadása tökéletesen passzol Kelenéhez (akivel a legtöbbet találkozik a darab során), másfelől meg az Ő esetében borul fel leglátványosabban a lírai szereposztás egyensúlya. Don Carlos bizony nem olyan lírai hős, mint Posa márki, mégcsak nem is olyan összetett, mint mondjuk Renato Az álarcosbálban. Calatrava márki gyermeke sokkal szimplább lélek, mert csak a vak és elvakult bosszú vezérli. Így az előadó nem tud kapaszkodót találni, ha nem áll rendelkezésre az a markáns hangtömeg, ami a szólam megelevenítéséhez elengedhetetlenül szükséges. Persze Kovács, aki fontos és megkerülhetetlen személye volt a 80-as, 90-es évek operajátszásának, korrekt alakítást nyújtott, de nem tudta teljes mértékben megtölteni fékezhetetlen indulattal a szerepet.

Ahogy korábban is említettem, az előadás nagy hozadéka volt, hogy a zsánerképek rendkívüli intenzitással szólaltak meg, amiben a szólisták is egytől egyig kiemelkedőt nyújtottak. Első helyen kell említeni Melitone fráter alakítóját, Bordás Györgyöt, aki a szólam összes játéklehetőségét maximálisan kihasználva, rendkívüli figurát teremtett. Bordás különleges hangi sokszínűsége évtizedekig az Operaház vezető karakterénekesei közé sorolta, noha erre leginkább csak a művész kényszerű visszavonulása és sajnálatosan korai halála után jöttünk rá. Az énekes a folyton zsörtölődő Melitone szerepében igen hatásosan ellenpontozta Polgár Gvárdián szerepében mutatott mély humánumát, s ez a darab interpretációtörténetében ritka egyedi párosítást tett lehetővé.

Calatrava márki rövid szerepét a szereposztók hajlamosak elnagyolni, de az Operaház ezúttal igazán nagyformátumú megoldást választott, amikor színház vezető drámai basszusára, Begányi Ferencre bízta. A hajlíthatatlan grand alakját, aki pedig a dráma legfőbb kirobbantója, Begányi talán sosem hallott töménységgel szólaltatta meg.

Igen hatásos Preziosillát szólaltatott meg a fiatal Pánczél Éva, a szólam és a szerep lehetőségeit virtuózan kihasználva. Trabucco öszvérhajcsár mulatságos alakját szellemesen keltette életre Fülöp Attila.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
BMC Koncertterem

Concerto Budapest
Művészeti vezetők:
Keller András (programigazgató)
Rácz Zoltán
"A Hallgatás Napja | A Concerto Budapest és a BMC egész napos kortárs zenei fesztiválja"
Részletes program a hallgatasnapja.hu oldalon

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Gulyás István (zongora)
"Liszt Születésnap"
Liszt:Zarándokévek - II. kötet („Itália”)

11:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Nikola Parov (kaval), Orczy Géza (tambura), Gera Gábor (harmonika)
"Zenél a világ! - "Páratlan" zenék a Balkánról"

13:00 : Budapest
BMC Koncertterem

Keller Kvartett, Szent Efrém Férfikar
"A hallgatás napja"
ALBAN BERG: Wozzeck – töredékek
ARVO PÄRT: Seven Magnificat Antiphons

15:00 : Budapest
BMC Koncertterem

Kaczander Orsolya (fuvola), Keller András (hegedű), Balog József (zongora)
Concerto Budapest
vez.: Rácz Zoltán
"A hallgatás napja"
HENRYK GÓRECKI: Zongoraverseny
SOFIA GUBAIDULINA: Impromptu
HENRYK GÓRECKI: Kleines Requiem für eine Polka

15:00 : Budapest
Magyar Rádió 6-os stúdiója

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Farkas Róbert
Műsorvezető: Péteri Lóránt
"Zenebeszéd"
MOZART: g-moll szimfónia K.550

15:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Emanuel Ax (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
vez.: Fischer Iván
J.S. BACH: III. (D-dúr) szvit, BWV 1068
MOZART: d-moll zongoraverseny, K.466
CSAJKOVSZKIJ: IV. (f-moll) szimfónia, Op.36

16:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Yohei Wakioka (zongora)
"Liszt Születésnap"
LISZT: 10. Magyar rapszódia
LISZT: 104. Petrarca szonett
LISZT: Zarándokévek II. kötet („Itália”) - Mária eljegyzése
LISZT: Bölcsődal
WAGNER-LISZT: Izolda szerelmi halála
LISZT: Spanyol rapszódia

17:00 : Budapest
FUGA Budapesti Építészeti Központ

"CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál"
SZŐLLŐSY András és a magyar film / 2.
Tízezer nap (1967, rendezõ: Kósa Ferenc)

17:00 : Budapest
BMC Koncertterem

Nora Fischer (ének)
Concerto Budapest
vez.: Keller András, Rácz Zoltán
"A Hallgatás napja"
LOUIS ANDRIESSEN: M is for Man, Music, Mozart
LOUIS ANDRIESSEN: The nine symphonies of Beethoven

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Jandó Jenő (zongora)
"Liszt Születésnap"
BEETHOVEN: 23. (f-moll) szonáta, Op.57 („Appassionata”)
LISZT: Két legenda
BARTÓK: Szvit zongorára, Op.14 (BB 70)
Válogatás Liszt Ferenc kései műveiből

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti terem

Vörös Elma Dóra (zongora), Nagy Judit (fuvola), Papp Tímea (hárfa), Szűcs Péter (klarinét), Borsos Kata, Tálas Anna (hegedű), Kiss Alexandra Enikő (brácsa), Onczay Zoltán (gordonka)
"Doktorandusz koncertek 1."
„Francia kamaraest fuvolával és hárfával”
IBERT: Piéce
DEBUSSY: Six épigraphes antiques
RAVEL: Introduction et allegro
JONGEN: Deux Pieces en Trio, Op.80
TOURNIER: Szvit, Op.34

19:00 : Budapest
BMC Koncertterem

Balog József (zongora)
Concerto Budapest
vez.: Keller András
"A Hallgatás napja"
GEORGE BENJAMIN: Canon and Fugue
LUCIANO BERIO: Contrapunctus XIX ("Die Kunst der Fuge")
BERND ALOIS ZIMMERMANN: Stille und Umkehr Orchesterskizzen
BERND ALOIS ZIMMERMANN: Musique pour les soupers du Roi Ubu

19:00 : Budapest
Marczibányi Téri Művelődési Ház

Tőkés Emese (zongora)
BEETHOVEN: 32 variacio WoO 80.
CHOPIN: Asz dur polonaise Op.53.
LISZT: Csárdás obstiné
LISZT: Funérailles
LISZT: Après une lecture du Dante-Fantazia quasi Sonata
LISZT: Sposalizio

19:30 : Budapest
FUGA Budapesti Építészeti Központ

"CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál"
SZŐLLŐSY András és a magyar film / 3.
Magasiskola (1970) / GAÁL István (rend.)

20:00 : Budapest
Duna Palota

Duna Szimfonikus Zenekar
a Budapesti Operettszínház Balettkara és szólistái
vez.: Deák András
"Budapest Gálakoncert"

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András Gábor (orgona), Szentpáli Roland (szerpent, tuba)
Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
"Studio5 - nyolc másodperc"
Bemutatók vegyeskarra és orgonára
SOLTI ÁRPÁD: Last Statements
BELLA MÁTÉ: Béke
VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR: Seven Choralmeditations
VARGA JUDIT: Pocket Requiem
KUTRIK BENCE: In paradisum

21:00 : Budapest
BMC Koncertterem

Concerto Budapest
vez.: Rácz Zoltán, Keller András
"A Hallgatás napja"
SZŐLLŐSY ANDRÁS: Addio - Georgii Kroó in memoriam
KURTÁG GYÖRGY: Jelenetek egy regényből Op.19, 15 dal Dalos R. versei
VIDOVSZKY LÁSZLÓ: Le piano & Ses doubles
KURTÁG GYÖRGY: Esterházy Péter emlékére
A mai nap
történt:
1937 • Sosztakovics V. szimfóniájának bemutatója (Leningrád)
született:
1912 • Solti György, karmester († 1997)
1917 • Dizzy Gillespie, jazz-muzsikus († 1993)
1921 • Malcolm Arnold, zeneszerző († 2006)