Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Játék és muzsika, avagy a kimernya számai

2017-08-01 13:45:39 - dni -

Néhány héttel ezelőtt a fórumokban merült föl az igény egy "kimernya" statisztika készítésére, de az olvasók az előzményekből nem látnak annyit, mint én a teljes archívumból, így magam láttam neki az adatbázis-feltúrásának.

A legelső "kimernya" feladvány 2007 szeptember 3-án, hétfőn délben jelent meg.
Akkor a Bohémélet első felvonása fináléját kellett felismerni "Momus, momus, momus". (J.F. Kennedyt parafrazeálva: "Nem azért mert nehéz, hanem azért, mert könnyű!")

A 23 beérkezett megfejtés még akkor is nagyon sok, ha beleszámítom, hogy tesztelési célzattal saját magunk is beküldtünk mindenféle hülyeséget. (Zéta például "Wagner: Bajazzók" című operájára tippelt!) Az igazán tanulságos viszont az, hogy az akkor válaszolók közül legtöbben már nem játszanak. Egyetlen név van a listán ("Apika"), aki ha nem is rendszeresen de ma is szokott megfejtést küldeni.

Tudom, hogy voltak olyanok, akiket megbántottunk azzal, hogy felszólítottuk őket a szabályzat betartására. Tudniillik, akkor még az első helyezetteknek fix, ráadásul nagy értékű ajándék járt, (minden hónapban 6 CD-t osztottunk ki) és bizony voltak, akik összedolgoztak a nagyobb siker reményében.

A CD kiadók már nem nagyon engedhetik meg maguknak, hogy ily módon támogassanak bennünket, így lemorzsolódhattak olyanok is, akiket nem motivált a puszta dicsőség. Sokan vannak, akik véletlenül erre jártak, egyszer-egyszer válaszoltak, de nem lettek játékunk rabjai, és persze elveszíthettünk olyanokat is, akik nem voltak megelégedve játékunk színvonalával...

Itt kell közbeszúrnom, egy időben aggódtam, hogy a játékot idővel tönkretehetik a zenefelismerésre szakosodott speciális szoftverek, a telefonokra telepített "Shazam", vagy "SoundHound" appok. Kezdetben ezek a komolyzenét legfeljebb a "Népszerű klasszikusok" színvonalán ismerték, de mára a perifériális felvételekkel is meglepően jól boldogulnak. Ma már nem igazán aggódom, egyrészt egy ideje tényleg csak szerényebb jutalmakat tudunk adni, és azt is csupán sorsoljuk, másrész nagyon sok jelből látszik, hogy a legtöbb olvasónkat valóban a játék és a nyomozás hajtja.

Egyszóval, van némi fluktuáció, kilenc év alatt az összes válaszadók száma 182 volt.

Hozzá kell tennem, 2007 szeptemberében még csak a próbaüzem zajlott, élesben október 1-én, a zene világnapján, újságunk születésnapján indultunk, és szerény hírverést is ez a dátum kapott. A valódi indulás után két nappal pedig beküldte első megfejtését "Pósa" nicknevű játékosunk. Őt azért is kell kiemelnem, mert mindenki másnál többször játszott, a statisztikát fölényesen vezeti összesen 2106 megfejtéssel. Őt követően mindössze négyen vannak, akik egyezernél is többször jelentkeztek: DI 1607, Gabor 1275, Bea 1100, Majorné 1072.

Hogy melyik volt a legkönnyebb kérdés?
Ez erősen szubjektív, de a statisztikus meg tudja mondani, hogy melyikre érkezett a legtöbb jó válasz. 2010. február 23-án az Albinoninak tulajdonított "Adagio" volt terítéken, és erre minden másnál többen, összesen 31-en reagáltak.

A negatív rekordot a 2007. szeptember 14-i kérdés tartja. WEBERN: Six pieces, Op.6/No.1 részletre egyáltalán nem érkezett jó megfejtés - és rossz is csak kettő! Itt kell rögtön büszkélkednem, pár évvel később (2011. november 7-én) újra megkíséreltem a kedves játékosokat ugyanezzel a feladattal provokálni. Akkor már hat jó választ is kaptam. Erre emlékszem, akkor nagyon büszke voltam, és büszke vagyok ma is. Igazolva látom, hogy igenis hasznos ez a játék. Sok játékosunk tanul a feladatokból, mert vannak, akik nagyon komolyan veszik, újrahallgatnak, összehasonlítanak és nyomoznak és így sok újat meghallgatnak.

De a legtöbbet én tanultam. Nem célom lehetetlenségeket kérdezni, nagyon-nagyon rosszul tud esni, ha egyszer-egyszer nagyon kevés válasz jön. Oda kell figyelnem, hogy milyen zenékről folyik a szó a fórumokban, milyen előadások mennek sikerrel az operában és túl sokat ne ismételjem magam. Tény - most kilenc évad után ez utóbbi egyre nagyobb kihívást jelent. De még mindig élvezem, szóval az augusztusi nyári pihenő után mindenkit várok vissza, vágjunk bele játékunk tizedik szezonjába.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.