Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

A Macbethről még egyszer – rosszkedvűen

2017-04-10 21:00:14 - zéta -

Macbeth, Primavera 2017 2017. április 9.
Erkel Színház

VERDI: Macbeth

Macbeth, skót király - Bognár Szabolcs
Banco, a király hadvezére - Kiss András
Lady Macbeth - Miksch Adrienn
Lady Macbeth kamarásnője - Kovács Melinda
Macduff, skót nemes - Bergovecz Dávid
Malcolm, a király fia - Győrfi István
Doktor - Rubind Péter
Szolga - Kállai Gergely
Bérgyilkos - Németh Márton
Jelenések - Németh Márton, Sárközi Edina, Ritter Viktor

Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara
vez. Oberfrank Péter

Az előadás egyetlen szomorú és egyben szívszorító tanulsága: ha nincs főszereplőd egy adott operára, ne add elő! Körülbelül elég lenne ennyit leírni a ma lezajlott estéről az Erkel Színházban, amelyben a Primavera Fesztivál utolsó napján a Pécsi Nemzeti Színház társulata lépett színre legfrissebb produkciójukkal.

A tanulság hatványozottan érvényes néhány kiemelkedő dalműre, ahol egy vagy több szerep oly mértékben nyomja rá a bélyegét a darabra, hogy inadekvát előadó esetében a lényeg egyszerűen elveszik. Nem ragozom tovább, a Macbeth ilyen, ráadásul két igen hang- és személyiségigényes szerep van benne: a címszerep és annak feleségéé.

Nincs mit tagadni, Bognár Szabolcs esetében eleve előítélettel érkeztem, ami mindjárt az első megszólaláskor beigazolódott. Az énekes végtelenül puha hangadása alkalmatlanná teszi a HŐSbariton szólam megszólaltatására. Egy ideig próbáltam esélyt adni, hátha a figura új megközelítésével fogok szembesülni, de nem. A puha hangadás, a majdnem feminin és lírissimo magasságok mindössze ahhoz segítik hozzá a művészt, hogy berekedés nélkül vészelje át az előadás végéig hátralévő időt. Végül is, ez sikerült, a darab folyamán egyetlen igazi forte hang nem hagyta el ajkát, ami azért a szólam ismeretében azért elég döbbenetes. Játékban, alkatban akár megfelelő Macbeth is lehetne Bognár, de ebben a szerepben a hang (és főleg annak hiánya) megkerülhetetlen. Bognárt a hangi képességei ma maximum Belcore szerepére predesztinálnák (abból sem az ütősebbik fajtát várjuk tőle).

Macbeth, Primavera 2017 Miksch Adriennt is féltettem a Lady szólamának rendkívüli terheléseitől, de a közelmúltbeli alakításai (kiemelten a szegedi Simon Boccanegrában) alapján hihetőnek tűnt egy harcosabb Verdi-szólam birtokba vétele. A remény nála is csak az első komoly megszólalásig tartott. A „Vieni! t'affretta!” végtelenül lekerekített és könnyed előadásmódja egyértelművé tette, hogy az énekesnő is éppúgy a megúszásra játszik, akár a darabbeli férjura. Ezen nem segített a felettébb kulturált előadásmód, a kiegyenlített hanganyag, a Mikschre minden szólamában mindig jellemző intonációs perfektség sem. A szólam igen nagy részét markírozta (így a híres-hírhedt Alvajáró-jelenetet is), mintha csak egy lejáró próbán venne részt.

Ha Macbeth és Macbethné ilyen puhány megközelítéssel formálnak, milyen lehet ellenfelük? A Macduff-öt alakító Bergovecz Dávid sajnos csatlakozott hozzájuk óvatoskodóan helyezgetős hangadással megszólaltatva a(z amúgy) mutatós „Ah, la paterna mano” áriát. Nem is teljesen értem, hogy miért nem a pécsiek bevált „régi” tenoristája, Győrfi István kapta a feladatot, aki Malcolm nagyságrenddel szimplább szólamában egyszerűen kiragyogott az együttesből. Az énekesi mundér becsületét ezen az estén a Banquo-t megszemélyesítő Kiss András mentette meg, szép hömpölygő és nemes hangon, ami meg is hozta áriája után az előadás egyetlen kirobbanó nyílt színi tapsát.

Gulyás Dénes rendezése egyfelől nagyon szépen épített a főhősök egymás közti viszonyaira. Megjelent, de egyáltalán nem túlzás szintjén a nemiség is, indokolva, a Lady miért is tud oly nyomást gyakorolni a férjére. A színváltások hatásosan jelentek meg Túri Erzsébet egyszerre archaikus, de mégis egyszerű díszletei segítségével. Ugyanakkor Gulyás egyszerűen megkerült néhány rendezői szempontból híresen aggályos pontot. Nem vacakolt boszorkányok karával, vetítéssel és külső énekkarral (mikrofonba persze) oldotta meg, s hasonlóan a Macbeth képzelgését és a csatajelenetet is. Amikor a birnami erdő is megindult, persze már mosolyogtunk a kissé óvodás megközelítésen. Rosszkedvű mosoly volt.

A Macbeth korszakos remekmű, ami – ha nem tévedek – most először jelent meg a pécsi operaszínpadon. A rendezés, némi fogyatékossága ellenére alkalmas lenne az összetett zenedráma bemutatására, de megfelelő szereposztás nélkül ez nem sikerülhetett.

Az előadás fair play díját Oberfrank Péter és a Pannon Filharmonikusok kapják, akik megpróbálták a lehetetlent, alkalmazkodva az énekesi gárda változó adottságaihoz, önállóan megteremteni a szükséges drámai töltetet. Nem rajtuk múlott.

Macbeth, Primavera 2017

Az előadást néhány kínos másodpercre a zenekari árok váratlan elsötétedése miatt félbe kellett szakítani. Mivel a szerdai Traviatán ugyanez a kellemetlen színjáték zajlott le (bár ezt megelőzően négy évtizedig ilyen problémába sosem futottam bele), javasolnám az operaházi illetékesnek a biztosítékok cseréjét.

Macbeth, Primavera 2017
©fotó: Nagy Attila






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.