vissza a cimoldalra
2018-12-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61406)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4125)
Társművészetek (1283)
Haladjunk tovább... (216)
Kedvenc előadók (2825)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11296)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3026)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1547)
Erkel Színház (9494)
Élő közvetítések (7598)
Callas (443)
Franz Schmidt (3242)
Szkrjabin (539)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1192)
Momus-játék (5563)
Operett, mint színpadi műfaj (3778)
Jonas Kaufmann (2313)
Pantheon (2285)
Karmesterekről, karmesterségről-"úgy általában" (635)
Polgár László (267)
Abbado – az ember (153)
Franz Schubert (309)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Szerepgondolatok: ŐsKolonits
Operatikus, 2017-03-21 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Kolonits Klára 2017. március 14.
Szeged, Nemzeti Színház

Erkel Ferenc: Bánk bán
II. Endre - Altorjay Tamás
Gertrúd - Laczák Boglárka
Ottó - Balczó Péter
Bánk bán - László Boldizsár
Melinda - Kolonits Klára
Petúr - Réti Attila
Biberach - Cseh Antal
Tiborc Kelemen Zoltán
Királyi tiszt - Major Attila

Vezényel - Pál Tamás
Rendező - Galgóczy Judit

Az eredeti Bánk bánt játsszák Szegeden, Erkel Ferenc zenei elképzelésében, Egressy Béni esetlenül költői szövegével. Nem akarom most méregetni a másikkal, hisz én is Nádasdyék átdolgozott változatán nőttem föl. Egy azonban bizonyos: Erkel Ferencé egységesebben, hagyományosabban bel canto opera, mint a későbbi változat. Lassan hömpölygő, szélesen kibontakozó tragédia, amely azonban a műfaj barátainak egy percig sem válik vontatottá vagy unalmassá. Oda kívánkozik a 3 évvel ezelőtti szegedi ős-Macbeth és a tavalyi Erkel Színház-beli ős-Lammermoori Lucia mellé.

A Luciát még valami összekapcsolja a Bánkkal: Kolonits Klára. Korunk nagy Melindájára az Operaházban idén nem osztották ki a szerepet - sem a tenor, sem a bariton Bánk mellé. Pedig többször is elmondta, hogy egyik kedvence ez a szerep, három éve március 15-én egy nap kétszer is (nagyszerűen) elénekelte. Különleges teljesítmény volt, a kitűnő technika mellett jól mutatta elkötelezettséget. Kolonits most kétszer énekelte a szerepet Szegeden (ezúttal nem egy napon…), ahol ráadásul az ősváltozat megy, amely hosszabb, virtuózabb, ősebb, s amelyben még élesebben megmutatkoznak legjobb képességei.

Ismét megcsodálhattuk, milyen megrázóan képes fölmutatni egy szerencsétlen női sorsot. Mindkét hősnő a férfiak csapdáiban vergődik, akiknek megfelelni próbálnak. Luciának saját bátyja az intrikusa, nevelője lényegében cserbenhagyja, kijelölt jegyese pedig életével fizet óvatlan önbizalmáért. Melinda hevesvérű csábítóját ügyes cselszövő segíti. Érdekes, mennyire hasonlít egymásra a két szerelmes: Bánk ugyanolyan késlekedő, határozatlan, mint Edgardo, s elővigyázatlanságával ő is párja pusztulását idézi elő. Annak a haza üdve, emennek szabadságeszményei homályosítják el férfiúi érdekeit és kötelezettségeit.

Tavaly októberben a Szegedi Nemzeti Színház izgalmas Bánk bánt mutatott be. Galgóczy Judit színrevitelének több mozzanata ingerelt vitára, ám egységes és hatásos világot teremtett. Nagy érdeme, hogy napjaink legjobb tenorjával újrarajzolták a figurát. László Boldizsár sérülékeny nagyurat állított elénk, aki az eseményeket mélyen megszenvedi, ám alig képes alakítani. Semmi póz, semmi szoborszerűség. Két tehetséges, pályakezdő Melindát láttunk. Mindketten becsülettel álltak helyt, persze nem csoda, hogy a hatalmas szerepről csak vázlatot tudtak felmutatni.

A színház érzékeny óraszerkezet. Egy jelentős művész belépésével nem csak egy teljes, magabiztos alakkal egészül ki a produkció, hanem sok minden alapvetően átalakul, a kapcsolatok megváltoznak, új érzelmi töltések keletkeznek, a teljes műszer másképpen ketyeg.

Már első pillantásra is. Kolonits kerekarcú, lágy vonású, érett nő, hosszú szőke hajjal. Hangja is gömbölyű, melegség árad belőle. Laczák Boglárka (Gertrudis) fekete, arca éles, mezzója inkább szögletes, hidegséget áraszt. Még éppen csak megjelent és megszólalt a két női főszereplő, a köztük lévő különbség és feszültség máris kiáltó. Az eredeti előadás szereplői mind nagyon fiatalok voltak, amire a rendező rá is játszott, amikor apró gyerekeiket színre hozta. Mindkét fiatalasszonyt magára hagyta a férje egy idegen környezetben. Ráadásul – óvoda nem lévén – a kiskorúak állandóan jelen, sőt sokszor útban vannak. Bólintottunk, akár barátnők is lehetnének.

Most azonban van köztük egy fél generáció, s ez a két nő amúgy is ég és föld. Az első felvonásban a királyné gőgös barátsággal elindul a nagyúrné felé, hogy – a rendezői instrukciónak megfelelően – megsimítsa az arcát, ám ez a Melinda megfordítja a szituációt: óvatosan Ő akarja a királynő vállára akarja tenni a kezét. Barátságot, védelmet keres, majd mivel semmi megerősítést nem kap, visszavonul.

Nota bene két fölvonással odébb, a Tisza-parti jelentben ugyanezzel a gesztussal közeledik Tiborchoz szintén védelemért. Ott azonban megtalálja azt, amire oly nagy szüksége van, az együttérzést, ezért oda is bújuk az öreghez ezért a vállán sír egy kicsit. Kelemen Zoltánt szíven ütötte ez a bensőséges kapcsolat. Nagy duettjét Bánkkal talán még soha nem énekelte ilyen lángoló keserűséggel, ennyi lázadással. Ám a Tisza-parton baritonja fájdalmas színben csendült meg. A két szereplő ugyanis eddig nem látott erős, személyes viszonyba került. Nem véletlen az új játék: Tiborc egyszer visszarángatja Melindát a víztől.

Az I. felvonás végének gyönyörűen áradó lassú együttesét Erkel a kor ízlését követve gyors résszel fejeli meg. Eddig ezt szentség-, de legalábbis varázstörésnek éreztem. Most nem. Kolonits a színpad közepén, elszántan, magányosan szórta a világba koloratúráit. Egyszerre élveztük hang és a lélek áradását. Egyáltalán az I. felvonás mindkét nagy együttese új értelmet kapott azáltal, hogy központja támadt. Most tűnt föl igazán, hogy Galgóczy Melindát mindig középre állítja, hisz az események körülötte forognak. Kolonits személyiségének és hangjának ereje szervező erővé vált, maga köré rendezte a drámai és a zenei viszonyokat.

A Szegedi Nemzeti Színház egész társulatára lehetne mondani, hogy példamutatón működött együtt a vendéggel. Ám pontosabb, ha azt írjuk: ihletetten. Pál Tamás a bemutató idején is lenyűgöző egységben mutatta meg ezt a hatalmas melodramma ungheresé-t, ám most Kolonitsal kitűnő partnert kapott ahhoz, hogy zenei fölfogását kiteljesítse. Ennek lényege, a kifejezően szép éneklés, ami nem csak a recitativókban, hanem a dallamok fölépítésében fontos. Ezt igen kevesen tudják.

A Bánkban (csakúgy, mint pár nappal később az Erkel Színházban, a Hunyadi Lászlóban) megmutatták, milyen termékeny énekes és karmester jó együttműködése. Pál készségesen kíséri az énekest, szabadságot ad neki, máskor viszont határozottan vezeti olyan tájakra, ahová fontosnak tartja. S ez az összejátszás mindig erőszak nélkül, természetesen valósul meg.

Melinda szólama páratlanul nehéz, drámai lírai és koloratúrás részek váltogatják egymást. Kolonits hangja alapjában világos árnyalatú, ám színgazdag és könnyed, a legnagyobb magasságokban is telten, biztosan szól. Legfőbb értéke azonban meleg, emberi fénye, amely egyszerre gyönyörködteti a fület és szól közvetlenül a szívünkhöz. Kolonits éneklése vagy inkább éneke mindig közvetlenségével rendít meg. Amiről dalol, az nyomban a mi szerelmünké, szenvedésünké, reményünké, reménytelenségünké válik.

Élvezet elemezni ezt a nagyszabású operaszínpadi alakítást, de hogy a II. felvonás végén mi történt, azt nem lehet elmondani. El lehet mesélni, hogy amint Bánkkal búcsúznak, csendben folyik a könnyük. Föl lehet idézni László Boldizsár mozdulatlanul remegő arcát, Kolonits semmibe elhalkuló frázisát „Isten hozzád én drága Bánkom!” Ki lehet mondani, hogy ez a hosszú, lassú, alig mozduló elválás Galgóczy rendezésének csúcspontja, hogy a cimbalom és a viola d’amour szívbemarkoló szólama Erkel példátlan leleménye, s hogy a gesztusok milyen visszafogott pontossággal követik a zene hangulatát.

Föl lehet hívni a figyelmet, hogy Bánk mondata László előadásában („Melinda Isten veled!”) úgy hangzik el, hogy egy világ szűnik meg. Előtte Melinda boldogan fogadta, hogy férje nem vádolja és Tiborc majd hazaviszi a várukba, ám ahogy ez az egyszerű köszönés elhangzik, attól Melinda arcára a jeges rémület ül ki, és kimondja első eszelős látomását: „Messzire száll a nyíl.” Bűntudat, vád, megbocsátás, szerelem hullámzik e két ember között, s ez a két nagy művész páratlan érzelmi gazdagsággal tárta elénk egy család, egy házasság, két emberi sors teljes összeomlását. Nagy erővel élhettük át, milyen törékeny adomány a boldogság, és mennyi mindent veszíthetünk. (Nem mellékesen kitűnő volt a néven nem nevezett gyermekszereplő. Ebben a feszült jelenetben és a Tisza-parton is odaadóan vett részt a játékban. Persze bizonyára érezte, hogy jó energiák mozognak körülette.)

Pestről autóbusz indult a 14-i előadásra. Aki nem jött el megnézni, magára vessen! Amit már soha nem fog megérteni a világból, azért nem reklamálhat. A közönség Szegeden fölállva ünnepelt, a világhálón másnap vagy négyféle kalózfelvétel kezdett keringeni, amelyeket máris sokszázan néztek meg. A publikum világosan jelezte, hogy ilyen operaéneklésre-játszásra van igénye.

Ezt kell megérteni mindannyiunknak.

Kolonits Klára & László Boldizsár

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: Diótörő - balett

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, XXIII. terem

Csalog Gábor tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

18:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Magyar Rádió Gyermekkórusa
Arany Zsuzsanna (zongora), Mészáros Zsolt Máté (orgona)
a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kamaraegyüttese
a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
vez.: Walter Judit, Vargáné Körber Katalin
A Magyar Rádió Gyermekkórusának karácsonyi hangversenye

18:00 : Budapest
Hold utcai református templom

Szathmáry Zsigmond (orgona)
J. S. Bach összes orgonaműve / 14.
g-moll fantázia és fúga, BWV 542
a-moll concerto Vivaldi nyomán, BWV 592
Auf meinen lieben Gott, BWV 744
c-moll prelúdium és fúga, BWV 546
In dulci jubilo, BWV 729
Pastorella, BWV 590
G-dúr prelúdium és fúga, BWV 541
Befejezetlen Contrapunctus a Kunst der Fuge-ból, BWV 1080

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Bartók Plusz Operafesztivál - Operaíró verseny
Döntő

19:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: Diótörő - balett

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi
MANCUSI: Jesu Redemptor Omnium
STRAVINSKY: Dumbarton Oaks
HAYDN: Trombitaverseny
SCHUBERT: III. szimfónia

19:45 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Yeree Suh (szoprán), Fulvio Bettini (bariton)
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető és koncertmester: Midori Seiler
Barokk gesztika: Sigrid T’Hooft
GEMINIANI: 12. (d-moll) concerto grosso („La Follia”)
HASSE: Larinda e Vanesio – intermezzo (1. rész)
TORELLI: g-moll („Karácsonyi”) concerto grosso, op. 8/6
HASSE: Larinda e Vanesio – intermezzo (2. rész)
VIVALDI: Esz-dúr triószonáta, RV 65 – 2. Allemanda, 3. Sarabanda
HASSE: Larinda e Vanesio – intermezzo (3. rész)

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Orgonaestek Virágh Andrással (operaénekesekkel és hangszeres művészekkel)
A mai nap
történt:
1925 • A Wozzeck bemutatója (Berlin)
született:
1922 • Németh Amadé, karmester, zeneszerző († 2001)
elhunyt:
1788 • Carl Philipp Emanuel Bach, zeneszerző (sz. 1714)