vissza a cimoldalra
2018-02-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60480)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3931)
Kedvenc előadók (2820)
Társművészetek (1232)
Milyen zenét hallgatsz most? (24995)
Haladjunk tovább... (207)
Momus társalgó (6308)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11226)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (3521)
Palcsó Sándor (202)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2610)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1321)
Franz Schmidt (3062)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (638)
Lehár Ferenc (618)
Élő közvetítések (6915)
Antonin Dvorak (190)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4180)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2921)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1202)
Fricsay Ferenc (40)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (616)
Edita Gruberova (3050)
Momus-játék (5424)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Bronz és bársony – Ettore Bastianini halálának 50. évfordulójára II/1.
riccio, 2017-01-25 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Ettore Bastianini „Bronz és bársony” - ezt mondta Ettore Bastianini halálakor Giulietta Simionato, amikor legkedvesebb kollégája hangját jellemezte. Igen, ez a két szó fedi igazan azt a hangot, ami kereken 5o éve némult el fájdalmasan fiatalon, ereje és pályája teljében. Az olasz zeneértők kedvenc bon mot-ja volt abban az időben, hogy négy fajta bariton létezik: a lírai, a drámai, a Verdi-bariton és van Ettore Bastianini. Mert azt az egyedi hangszínt nem lehetett beskatulyázni…

Ettore Bastianini nagy korszak tanúja volt: 1922-ben született Sienában, egyszerű családban. Anyja és nagyanyja próbálta nevelni, de igen öntörvényű gyerek volt. Hatodikos elemista, amikor kijelentette, nem hajlandó többet iskolába járni. Erre beadták a szomszéd pékmesterhez, Vannihoz inasnak, azzal a kikötéssel, hogy bánjon vele szigorúbban, mint a saját fiával, aki szintén a műhelyben dolgozott.

Élete nagy fájdalma volt, hogy nem ismerte az apját, sejtése sem volt a kilétéről, olyan jól működött a családi "omerta". Csak a hiányát érezte, de egész életében. Még a nagyon barátságos, vidám képein is a szeme mindig szomorú volt.

A pék Vanni zenei tehetséggel megáldott ember lehetett, tagja a helyi zenekarnak, dalárdának. Felfigyelt a növekedő gyerek hangjára, mert a műhelyben folyton együtt énekelt a fiával. A Dóm kórusában már kezdetektől tag volt, még ministrált is, heti egy líráért. A Dóm kórusnak zeneiskolájában némi előtanulmányt is folytathatott. Kezelhetetlen gyerek volt a kis Ettore, de amint átlépte a templom küszöbét, megváltozott, a kórust felügyelő páter meg is jegyezte, amint énekelni kezdett, „angyallá vált".

Jól érezte magát a pékségben, főleg amikor árukiszállító lett, mert ahhoz kerékpár is járt. A Vanni gyerekkel szédületes tempóban száguldoztak a városban, közben folyton énekeltek, mindent, ami eszükbe jutott: operát, dalokat, akkori slágereket, úgy is hívták őket, hogy az „éneklő pékinasok”. Már akkor annyira kötődött az énekléshez, hogyha rossz fát tett a tűzre, azzal büntették, hogy nem énekelhetett a templomban. Ettől mindig összeomlott. Miközben társai mutálni kezdtek, ő nem, mert gyereknek is erőteljes mély hangja volt.

A sportok is nagyon érdekelték. Kerékpározott, teniszezett, bokszolt (sikerült is összetöretni az orrnyergét) és természetesen, a futball volt a nagy szerelem. Előtérbe helyezte a pénzdíjas versenyeket, hogy ezzel enyhítsen családja anyagi helyzetén. Kényszeresen, mindig győznie kellett, ez a későbbiekben is megmaradt: mindig a legjobbat, a legtökéletesebbet létrehozni.

Vanni bemutatta a környék legjobb énektanárának, Ammanatinak és feleségének, egy volt énekesnőnek a 17 éves fiút. Élete egyik legszerencsésebb pillanata volt ez a találkozás. Ammanatiék szinte saját gyerekükként tekintettek rá. Végre volt apja, mert nemcsak az éneklést tanították meg neki, hanem mindazt, ami addig hiányzott, művelt, elegáns fiatal férfit, valódi gentlemant faragtak belőle.

19 évesen részt vett a Nemzeti Énekversenyen, itt a basszus kategóriát mindjárt megnyerte. Az egyik díj a firenzei Teatro Communale énekakadémiájára való felvétel volt. De közbeszólt a történelem, kitört a II. világháború és behívták katonának. Még nem a harctérre, csak Forliba került, a légi bázisra, szerelőnek. Itt kötött barátságot a sebességgel és a motorokkal, valamint a helyi színház üdvöskéjével. Mindjárt egymásba szerettek, így 22 évesen hirtelen apa lett (a hölgy meg csak 19 múlt), de mindkét család ellenezte a házasságot. Érthető, mert nemsokára a repülőket áttelepítették Afrikába és az ifjú apának is mennie kellett. Az új állomáshely Egyiptomban volt. Kairóban igen nívós operaélet zajlott, olasz stagionékkal, híres énekesekkel megfejelve.

A fiatal olasz repülőgép-szerelő egyre gyakrabban fordult meg a színházban és nemcsak a nézőtéren. Amikor végre befejeződött a háború, „kis” késéssel, de megjelenhetett a firenzei Akadémián, olyan tanulótársak között, mint Fedora Barbieri, vagy Rolando Panerai.

Természetesen Bastianini basszusnak tanult, de nem sokáig. 1945 októberében beugrással elénekli Ravennában Colline-t a Bohéméletből. Azután több helyen Don Basiliót, Sparafucilét, sőt a Gioconda Alvise-ját is. Végigjárta szinte egész Itáliát az olasz operairodalom olyan kisebb basszus szerepeiben, mint Ferrando, Raimondo stb.

1948-ban behívták a Scalához, hogy énekelje el Sztravinszkij Oedipus Rex című művében Theresias szerepet, mert a kijelölt basszus visszaadta. A 26 eves fiatal énekes megoldotta, olyan partnerekkel, mint Susanne Danco (emlékszik meg valaki erre a névre?), Mario Petri, a jónevű Nino Sanzogno vezényletével, akivel a későbbiekben még sokat dolgozik. Az előadás után a Scala vezetősége felajánlotta, hogy szerződteti állandó beugrónak, de a fiatal énekes nem szédült meg a "Scala" névtől, más úton akart arra a színpadra eljutni.

Csatlakozott egy olasz stagionéhoz és az elkövetkezendő években igen sokat utaztak, legtöbbet Egyiptomban. Nagyon sokat énekelt: Massenet-Manon, Mignon, Sámson, Puritánok, Sevillai, Bohémélet. A Tell Vilmosban Gino Bechi mellett Gessler kormányzót, máskor meg Fürst Waltert is énekelte.

Közben áthajóztak Caracasba is, ekkor lépett először amerikai földre. Visszafelé Barcelona és Bilbao következett, Spanyolországot nagyon megszerette, a későbbiekben örömmel járt vissza. És közben énekelt, Gvárdiánt a Végzetben, Ramphist vagy Fáraót az Aidában. Egy Rigoletto előadás közben a függöny előtt odaszólt Gilda alakítója, Dina Manucci: „te nem vagy basszus, neked mást kellene énekelned!” Másik alkalommal Gino Bechi hívja magához: „bolond vagyok, hogy konkurenciát csinálok magamnak, de neked baritont kell énekelned!”

Torinóban egy Végzet-próba közben a karmester, Luciano Bettarini egyszer csak hallja, hogy valaki tökéletes magasságokkal Alvarót énekel. Legnagyobb meglepetésére Ettore Bastianinit találja a próbaszobában. Felajánlja neki, hogy tanítja, amit Ettore nem tud elfogadni, hiszen nem sokat keres, és két családot kell támogatnia. Bettarini a következő ajánlatot teszi: most ingyen tanítja, majd ha befutott énekes lesz, rendezi a számláját. 1951-ben Torinóban még énekelt négy Colline-t Gavazzenivel, ezzel búcsúzott a basszus szólamtól.

Lelépett a színpadról, visszavonult és csak tanult és tanult. Először a hangképzés, aztán a jelentős bariton szerepek következtek. Nagy merészség volt, hogy így eltűnt, mert óriási volt a "felhozatal" fiatal énekesekből. Nemcsak Firenze, de a pesarói Akadémia is ontotta az énekeseket, ott kezdett az akkor már jónevű Mario Del Monaco, onnan jött Renata Tebaldi és Aldo Protti is. Hét hónapi visszavonulás után 1952. január 17-en Sienában másodszor is megszületett Ettore Bastianini, most már a drámai bariton!

29 éves, Germont szerepével mutatkozott be. Mivel koncertszerűen adták elő a darabot, nem jelentett problémát, hogy ráadást is adjon: Gerard és Luna áriáját, később mindkettő emblematikus szerepe lett. Az ősszel már Bolognában énekelt a Traviatában, Virginia Zeani partnereként. Mindig boldog volt, ha vele énekelhetett.

Ettore Bastianini

Firenzében dolgozott abban az időben Arthur Rodzinski lengyel származású karmester. Amikor meghallotta a fiatal énekes áradó szlávos baritonját, mindjárt tudta, hogy decemberi premierjéhez, A Pikk dámához megtalálta Jeleckij herceget. Ebben figyelt igazán fel rá a szakma. A közönséget mindjárt megnyerte színpadi jelenségként és kezdett kialakulni a jellegzetes Bastianini-hangja is.

A fiatal énekes elementáris mennyiségű, megvesztegetően szép hang birtokosa volt. Soha nem kellett forszíroznia a hangzást, játszva uralta a matéria a színpadot és szabadon szárnyalt bármely nagy együttes felett.

Megindul végre a pályán, lassan elfoglalta az Őt megillető helyet: nagyon megdolgozott érte. Amilyen zabolatlan kamasz volt, olyan hihetetlen szorgalommal és alázattal állt a munkájához. A leírt hangok, tempók szentek neki, a partitúra volt számára a Biblia. Már befutott énekesként is a hóna alatt hurcolta azt, amelyikkel dolgozott. Legutolsó Don Carlosáról is úgy lepett ki a MET-ből, hogy az agyongyötört példányt szorongatta. A próbákra már teljes darabtudással érkezett, mindenre es mindenkire figyelt, tanult es tanult. Biztos pontja volt minden előadásnak, és a kollégáknak.

Pár esemény a kirobbanás évében, 1953-ban. A január Firenzében indult, a Lammermoori Luciával, Callassal, Lauri-Volpival és di Stefanóval. Később ugyanott először énekelte A sevillai borbély címszerepét. Áprilisban Genovában Richard Strauss Capricciója került színre Jonel Perlea keze alatt. Májusban ismét Firenze, ősbemutatót tartottak: Prokofjev Háború es béke című operáját mutatta be Rodzinski. Tanulságos a szereplőgárda, Bastianini Andrej herceget énekelte, míg Bezuhovot Franco Corelli - itt kezdődött haláláig tartó barátságuk. A további szereplők Fernando Corena, Renato Capecchi, Italo Tajo. A női névsor sem szegényesebb: Rosanna Carteri, Fedora Barbieri. A darab nagyon nehéz, de az énekeseket óriási ovációban részesítette a közönség.

Majd egy szabadtéri Rigoletto es Aida következett Augsburgban. Bastianini azon kivételek közé tartozott, aki nagyon szerette a szabadtéri fellepéseket: lehetett ennek az is az oka, hogy hangjának jellemzője volt, hogy minél távolabbról hallgatta valaki, annál lenyűgözőbb hangerőt tapasztalt. Augsburgban A végzet hatalma zárta a sort, Leonie Rysanek partnereként, Wolfgang Sawallisch dirigálásával. Majd Aida következett Velencében. Az augusztus Triesztben érte a Gyöngyhalászokban, Giuseppe di Stefanóval, Francesco Molinari-Pradelli irányításával. Szeptember még egy fontos főszerepet hozott: Gerard az Andrea Chenierben Torinóban, Gavazzenivel. Októberben a perugiai Dómban egy nagyon kedvelt olasz pap-zeneszerző, Lorenzo Perosi La Passione di Cristo című művében Krisztus szólamát énekelte, mellette Gustavo Gallo, Renato Capecchi es Fernando Corena énekel, Franco Capuana a dirigens.

A híre eljutott Rudolf Binghez, aki meghívta egy bemutatkozásra a MET-be. December 5-én fellépett a Traviatában Lícia Albanese és Richard Tucker partnereként. A második Traviata után mindjárt színre léphetett Luna gróf jelmezében. Mindegyik előadást Fausto Cleva a főzeneigazgató dirigálta. Az "olasz férfi" meghódította Amerikát! Hollywood is felfedezte, főszerepet kínált volna új zenés filmjében, ha legalább egy évig folyamatosan angolul tanul. Bastianini mosolyogva állt fel: „Toscánában ennyi is elég!”

Ahogy ívelt felfelé a pályája, megszabadulhatott végre az anyagi gondjaitól és megvehette első autóját! Egy Topolinóra tellett, azzal is eljutott az országban bárhová. Később, amikor már végleg a legfelsőbb kategóriába sorolták, vásárolt egy zöld Fiat 1500-ast, azzal lehetett száguldozni, majd a legvégén megvette kedvencét, a tűzpiros Porsche A 356-ot. Imádta, becézte, lánynevet is adott neki. Amikor megkapta, mindjárt ki is próbálta, átszelte az Alpokat, es időre megérkezett Augsburgba, egy Végzet-előadásra, majd visszaült a kocsiba es lazán levezetett Triesztig, ahol megint a Gyöngyhalászok következett.

Triesztben ezenkívül Massenet Thais című operájának fiatal, esendő remetéjének szerepében aratott sikert. Közvetlen utána Velencében Lucia következett Callassal Giorgio Tozzival es Giuseppe Zampierivel. 1954 márciusában, Genovában ismét Végzet hatalma, majd egy Menotti opera, Amahl és az éjszakai látogató. Áprilisban, Elzászban két Végzet, ekkor szerzi itt meg a majdani szép nagy farkaskutyáját, aki majdnem élete végéig a leghűségesebb barátja lesz.

Ettore Bastianini Majd eljött az a nap, amire már 1948-ban készült, bevonulhatott a Scalába próbálni: az Anyegin címszerepe várta! Természetesen Rodzinski vezényletével. A kollegák névsora is impozáns: Tatjánát Tebaldi, Lenszkijt di Stefano, Gremint Nicola Rossi Lemeni es Raffael Arie énekli váltva. A közönségre szinte mágikus hátassal van Bastianini megszólalása, lenyűgözi őket a hang volumene és bársonyos minősége. Megérkezett!

Miközben fürdött a dicsőségben, már újabb orosz szerepet próbált, Firenzében előadták Csajkovszkij másik operáját a Mazeppát. Bastianini ismét a címszerepben, partnerei Magda Olivero es Boris Christoff. Mindkét énekessel sok sikeres produkcióban találkozik még pályája során!

Aztán jött a turbulens nyár, szabadtéri és fesztivál fellepések sora. Először lépett fel a Caracalla Thermában mint Rigoletto. Elkészítette az első lemezfelvételét, Amonasrót. Aztán ősszel megint a MET, Traviaták, Aidák, Andrea Chenierek. Visszarohant Firenzébe Pikk dámát énekelni. De nem tud levegőt venni, mert 1955 január 1-én már megint a MET-ben Traviata. Aztán elénekelhette a Don Carlos Posáját, híres szerepét. Májusig a MET országos turnéján utazgatott, olyan partnerekkel, mint Albanese, Dorothy Kirsten, Jerome Hines, Jan Peerce, Zinka Milanov, Richard Tucker, az előadásokat Pietro Cimara es Fausto Cleva dirigálta.

Aztán rohant vissza Milanóba, mert akkor rendezte Visconti Callasnak az új Traviatát. Még júniusban elénekelte Rómában is az idős Germontot Virginia Zeanival, utána egy remekbe sikeredett lemezfelvétel a Santa Cecília épületében, a mai napig etalonnak tekintett Végzet hatalma Tebaldi, Del Monaco, Simionato, Siepi és Corena társaságában, Molinari-Pradelli vezényletével. Az előadók nagyon megszenvedték a felvétel helyszínén a 40 fokos volt a hőséget, de ez az előadásukon nem érződik. Minden szereplő csak a legjobbat adta.

A „pihenés" Nápolyban az Arena Flegrea színpadán négy Andrea Chenier De Fabritis irányításával. Majd Perugiában megint egy különlegesség: Dargomizszkij A kővendég című operája. Egy klasszikus Don Juan történet, csak itt Don Ottavio a bariton szerep. Zajos sikert aratott abban is.

Aztán megint irány Amerika, Monterreyben Bohémélet, Chicagóban Puritánok és Trubadúr, New Yorkban Aida és Chenier. Az évet Firenzében zárja A köpeny bemutatójával. 1956 januárja új szerepet hoz, az egyik legjobb szerepét, Barnabát a Giocondában, Anita Cerquetti, Ebe Stignani és Gianni Poggi társaságában. Utána ingázott a Scala és a MET között.

Májusban, Firenzében Traviaták közé beékelve lemezre vette Donizetti Kegyencnőjét Simionato, Poggi, Hines részvételével, Alberto Erede vezényletével. Alfonz királyt sokat énekelte a Scalában is, Spanyolorszagban is. Az uralkodó hősies, ugyanakkor esendő figurája, nagyon neki való volt. Európában ekkor mutatkozott be Posa márki szerepében. Aztán jött Figaro nyara: a Sevillait címszerepét elénekli Veronában, Nápolyban és Sevillában is.

Közben elkészült az Andrea Chenier lemezfelvétele is. Aztán irány Mexikó és Amerika: Kegyencnő, Végzet, Bajazzók, Lucia, Trubadúr, Traviata, Bohémélet, néha tényleg kétnaponként fellép és tényleg, a világ legjobbjai partnereivel. 1956 novemberében Chicagóban egy gálakoncerten elénekelte Gerard híres "Nemico della Patria" monológját, amit az Év felvételének választottak a szakújságírók, pedig csak rádióközvetítés volt.

Decemberben már Nápolyban ismét új szerep: Valentin Gounod Faustjában. Ugyanitt elénekelt még öt Sevillait, majd 1957 januárjában, Firenzében Álarcosbál Poggival, Stignanival, Cerquettivel. A hónap végén mar megint a Metropolitanben volt.

Nem akarom a felsorolásokkal tovább untatni az olvasókat, ezek csak ízelítők, mennyit bírt, szinte állandó színvonalon teljesítve ez a fiatal énekes 33-35 éves kora között. Szinte mintha érezte volna, hogy az ideje rövidre van szabva.

Ettore Bastianini

Folyt. köv.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház, Bernáth Büfé

"Ringató"

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Gaál-Wéber Ildikó (ének), Alszászy Gábor (zongora)
Vass Lajos Kamarakórus
Krulik Eszter (hegedű), Baja Mónika (zongora)
Vezényel: Kocsis-Holper Zoltán
"Doktorandusz koncertek 5."
MONTEVERDI: Sfogava con le stelle
MONTEVERDI: Io mi son giovinetta
MONTEVERDI: Si ch'io vorrei morire
JAAKKO MANTYJARVI: Four Shakespeare Songs
ERIC WHITACRE: Five Hebrew Love Songs
BARTÓK: Öt dal, Op. 15
HAYDN: Arianna Naxosban, Hob. XXVIb:2 – kantáta énekhangra és zongorára
VERDI: „Condotta ell’era in ceppi” – Azucena áriája a II. felvonásból

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Li Ke (hegedű), Hotzi Mátyás (cselló), Moldoványi András (zongora)
"Kamarazene 200 húron"
Az LFZE Kamarazene Tanszékének hangversenysorozata
BEETHOVEN: B-dúr trió, Op.11 („Gassenhauer”)
CSAJKOVSZKIJ: a-moll trió, Op.50

19:00 : Budapest
Erkel Színház

MOZART: Cosí fan tutte

19:00 : Budapest
Uránia Nemzeti Filmszínház

Eckhardt Violetta, Jász Pál (hegedű), Sipos Gábor, Máté Győző (brácsa), Szabó Ildikó (gordonka), Szabó Péter (gordonka)
"Take Brahms – 4. hangverseny: Vonós szextettek"
BRAHMS: B-dúr vonós szextett Nr.1., Op. 18
BRAHMS: G-dúr vonós szextett Nr.2., Op. 36

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Pierre-Laurent Aimard (zongora)
BEETHOVEN: 29. (B-dúr) szonáta, Op.106 („Hammerklavier”)
PROKOFJEV: Szarkazmusok, Op.17O
OBUKHOV: Révélation
SZKRJABIN: 10. szonáta, Op.70
SZKRJABIN: 5. szonáta, Op.53

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jonas Kaufmann és Diana Damrau dalestje
közreműködik: Helmut Deutsch (zongora)
19:00 : Lendva
Športna dvorana DSŠ Lendava

"Kárpát-Haza OperaTúra"
LEHÁR: A víg özvegy
A mai nap
elhunyt:
1903 • Hugo Wolf, zeneszerző (sz. 1860)
1983 • Adrian Boult, karmester (sz. 1889)
2010 • Ágai Karola, énekes (sz. 1927)
2013 • Wolfgang Sawallisch, karmester (sz. 1923)