Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Fesztiválakadémia – egyetlen koncert

2016-07-31 14:06:43 - dni -

Fesztiválakadémia 2016. július 23.
Zeneakadémia, Nagyterem

Debussy: Első rapszódia
(Klenyán Csaba – klarinét, José Gallardo – zongora)
Ravel: Histoires naturelles
(Anna Reinhold - ének, José Gallardo – zongora)
Bartók: I. vonósnégyes
(Kelemen Quartet)
Mozart: G-dúr szonáta, K. 301
(Alina Pogostkina – hegedű, José Gallardo – zongora)
Mendelssohn: Esz-dúr oktett, op. 20
(Vilde Frang, Kokas Katalin, Králik Abigél, Homoki Gábor, – hegedű, James Boyd, Maxim Rysanov – brácsa, Nicolas Altsaedt, Boris Andrianov - cselló)

Előre mondom, hogy nincsenek háttér-információim, nem tudok bennfentes pletykákat, a résztvevők egyike sem személyes ismerősöm. Ezzel együtt, azt hiszem a puszta történések ismerete elég lehet ahhoz, hogy bizonyos következtetéseket levonjak.

Az, hogy a Kelemen-Kokas páros létrehozott egy esemény-sorozatot "Fesztiválakadémia" néven a korábbi Kaposvári Kamarazene Fesztivál résztvevőivel, barátokkal és művészpartnerekkel, egyértelművé tette, nem nekik lett elegük a szervezéssel járó feladatokból, nem ők szakítottak a várossal és a menedzsmenttel.

A baj az, hogy egy zenei fesztivál karakterét, minőségét és hangulatát egyértelműen a művészeti vezetők határozzák meg és a legkevésbé sem a menedzser-igazgatók, még kevésbé a politikai vezetők.

Ez talán még nem lett volna ok arra, hogy azonnal elzárkózzunk a változatlan cégér alatt más tartalmat nyújtó kaposvári programtól. Korábban az új művészeti vezetők is igen jó nevet szereztek már maguknak, én mégis vonakodtam odautazni.
Okom volt feltételezni, hogy a városvezetés és a menedzsment fő motivációja egy populárisabb, és ezen keresztül egy pénzügyileg jövedelmezőbb fesztivál létrehozása volt, és igazolva éreztem magam, amikor Sarasate kompozíciókkal valamint Vivaldi négy évszakkal nyitottak. Előzőek bosszantóan üres, virtuóz darabok, az utóbbit bár becsülöm – de egészségügyi megfontolások miatt sem hallgathatom meg annyiszor, ahányszor véletlenül összefutok vele...

Nem szeretnék igazságtalan lenni, azóta eltelt egy év, és a KaposFest idei kínálata már nem tesz annyi engedményt a populáris daraboknak, mint tavaly. Mondhatjuk, mostantól két jó kamarazene fesztiválunk van, és ez önmagában nagyszerű. Kívánok nekik sok sikert, de változatlanul nem érzem, hogy én lennék az igazi célközönségük.

A Fesztiválakadémia kínálata viszont felcsigázott. Mindössze három de komolyan koncentrált nap. Reneszánsz lantzenétől Kurtágig a java, a remek régi ismerősökkel, Vilde Frangtól José Gallardóig...

Talán csak egy baj van. Budapest nekünk túl közel van. Ha itthon vagyunk, nyilván nem fogunk étteremben ebédelni, nem bízzuk másokra a kutyát, valamint nyírhatjuk saját magunk a füvet. Egy ilyen sűrű fesztiválprogramon reggel-délben-este, csak úgy lehet részt venni, ha az ember nyaral és a közelbe költözik. Végül aztán igazán sajnáltuk, hogy csak egyetlen este tudtunk ott lenni.

De a hangulatot így is volt módunk megérezni.

A meghívott barátok most nyaralni vannak és nem pénzért muzsikálnak. Az ilyen „örömzenélés” a legjobbakra is felszabadító erővel hat. Figyelmesek egymással, kiszolgálják a szerzőt és egymást. Szikrázóan pontosak és tiszták. A Debussy rapszódia és valamelyest a Ravel dalciklus is többnek, erősebbnek tűnik mint amilyenek valójában. Klenyán Csaba nagyon „rajta van”, mégis könnyed. Anna Reinhold pedig, anélkül, hogy kimozdulna a zongora mellett képzeletben felrajzolt helyéről, szinte teljes operaszínpadot varázsol maga köré és bejátssza, teleénekli azt. Egy-egy gesztus, egy-egy kézmozdulat elég ahhoz, hogy a kor párizsi szalonjába képzelhessem magam, ahol ezek a vidám dalok először elhangozhattak – bizonyára hangos tetszésnyilvánítások és derültség közepette.

Hasonló könnyedséggel vegyes tisztaság és pontosság jellemezte Alina Pogostkina játékát a Mozart szonátában, a kísérő José Gallardo pedig már Kaposváron is azzal tűnt fel, hogy egyetlen koncert alatt is korlátlan számú korszakhoz, stílushoz és technikai nehézséghez képes magabiztosan alkalmazkodni.

Ezekért e derűs és könnyed kamarázáshoz sorolhatjuk a koncert meglepetés vendégét, a 9-10 éves Patkós Maját is, aki a Keller Kvartett kíséretével egy Vivaldi hárfaverseny két tételét játszotta el, több, mint ügyesen.

A jólesően hosszúra nyúlt este folyamán volt azonban két olyan produkció, ami messze túlnőtt azon, hogy betudjuk kellemes nyáresti zenélésnek. Bartók első vonósnégyesét sokféleképpen hallottuk, de ez most nem volt tudálékos, de nem volt modern, és nem volt szigorú sem. Egyáltalán, nem volt semmi olyan, amivel a kevéssé tájékozott koncertlátogatókat ijesztgetni szokták. Egy gyönyörű első tételből felépített nagyszerű kompozíciót hallottunk, érvelő, megvilágító előadásban.

A zárószám pedig a fiatal Mendelssohn ismert tündér-zenéi közé tartozó oktett. Régi kedvencem, amit most a Vilde Frang vezette együttes szélsőségesen nagy dinamikával, meggyőző tempókkal (és ijesztően gyors scherzóval) adott elő.

A teljes képhez még egy adalék. Volt annyira jó ez a koncert, hogy nagyon nehéz volt lemondani a folytatásról. Már mérlegeltük, hogyan tudjuk prolongálni az itthon-létet, mielőtt újra elutaznánk „nyaralni”, de a rend felborítására végül azért nem került sor mert az utolsó esti koncertre már aligha sikerült volna jegyet kapnunk. Hiába a nyár, hiába a Zeneakadémia nagytermének befogadóképessége, sűrűn telt ház volt. Ha továbbra is lesz "Fesztiválakadémia" lehet, hogy jövőre csak ki kell találnunk valamit.
Szerintetek lehet a Liszt Ferenc téren sátorozni?

Fesztiválakadémia






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.