vissza a cimoldalra
2018-11-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4098)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61317)
Milyen zenét hallgatsz most? (25002)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11292)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7523)
Franz Schmidt (3226)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2624)
Kurtág György Szeretete (53)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1159)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (784)
Operett, mint színpadi műfaj (3764)
Kimernya? (2839)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1530)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2995)
Balett-, és Táncművészet (5577)
Opernglas, avagy operai távcső... (20163)
Nagy koncertek emlékezete (35)
A nap képe (2107)
Lisztről emelkedetten (932)
Pantheon (2280)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Leszámolás a múlttal – A debreceni Traviatáról felsőfokban
-zéta-, 2016-04-04 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

A debreceni Traviatáról felsőfokban 2016. április 1.
Debreceni Csokonai Színház

Violetta Valery - Kolonits Klára
Alfred Germont - Boncsér Gergely
Georges Germont - Florin Estefan
Flora Bervoix - Bódi Marianna
Annina - Fehér Éva
Gastone - Böjte Sándor
Douphol báró - Fülep Máté
Grenvil doktor - Ürmössy Imre
D’Obigny márki - Wagner Lajos
Joseph - Kun Tibor
Rendőrtiszt - Udvarhelyi Péter
Alfred Germont húga - Gemza Iringó

a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Csokonai Színház Énekkara
vez. Szabó Sípos Máté


Amikor elkezdtem számolgatni magamban az első szünetben, hányadik színpadi Traviata-produkcióhoz is van szerencsém, majdnem tizenötig jutottam. Ennek azért volt akkor jelentősége, mert még sosem ragadott ennyire torkon ennek a kikezdhetetlen remekműnek az első felvonása. Most már bevallhatom, hogy sokszor jellegtelen és felületes betétnek, mondjuk ki: tingli operettparódiának éreztem egészen addig, míg Violetta magára nem marad. Bejönnek frakkos urak és estélyi ruhás hölgyek, lapogatják egymás vállát, koccintgatnak, bemutatnak és bemutatkoznak, ruhák lebbennek, párok fordulnak, hamis kacagás cseng a levegőben. Ha az üres operai manír szinonimáját kellett meghatároznom, mindig a Traviata kezdőképe jutott eszembe. Számomra – mostanáig – a dalmű csak az „É strano, é strano!” áriával kezdődött.

Nadine Duffaut, a Traviata rendezője nem így gondolta. Beözönlött egy halom ember és egy másodperc múltán már benne voltunk a drámában. Violetta ugyan Douphol báró oldalán érkezett, de a báró terrorizálja, uralkodik rajta, amit a szabadszellemű lány nem tűr. A vakvéletlen(?) elésodor egy jóképű fiatalembert, aki – Gaston ki is fecsegi – ismeretlenül rajong érte. Amikor a társaság dalra fakadna, a báró gyáván kihátrál a helyzetből, mire Alfréd vállalkozik rá, ha Violetta is vele tart, bár Douphol még próbálja erőszakkal megakadályozni, hogy a lány megszólaljon. Még soha nem éreztem ilyen felszabadult, örömteli robbanásnak a Brindisit. Robbanásnak, ami ezt a két boldogságra vágyó embert egymás karjaiba löki. Végre értelmét láttam az egész eddigi jelenetnek.

A francia rendezőnő innentől egy pillanatra sem engedett a darab feszességéből. Az első Alfréd-Violetta duett az egymásra találás boldog mámorát hozta, amit nyomban követett a lány önkínzó meghasonlása saját múltjával a már emlegetett „É strano”-ban. Közben iszonyatos energiák szabadultak el, Duffaut a forgóajtóval, az óriási tükörbe csapott üvegpohárral, a zongora fedelének zajos lecsukásával olyan karakteres gesztusrendszert épített fel, ami végletekig kiélezetté, s ebből fakadóan mássá tette ezt a mindannyiunk által unalomig ismert történetet. Itt mindjárt helyesbíteni is kell, mert ismertünk egy negédes változatot, sok üres lötyögéssel, amiből most semmi, de semmi nem maradt. A darab végére rá kellett döbbenni arra, hogy színpadilag így még sosem rázott fel Violetta Valéry könnyes története, s hogy ennek az olvasatnak a konzekvens mélysége teszi ezt a drámát minden más felfogásnál keményebbé.

És biztosan sokáig emlékezni fogok arra, ahogy csak ültem letaglózva a szünetben a Csokonai Színház erkélyének közepén, keresve, hogy hol is vagyok, kutatva a váratlanul jött döbbenetes élmény kiváltó okait.

Az, hogy Nadine Duffaut az 1940-es évek Párizsába helyezte a történetet – legyünk őszinték – nem osztott, nem szorzott. (Azzal még vitatkozni is lehetne, hogy ekkor már tudták gyógyítani a tüdővészt, de nem érdemes.) Hogy a történet alatt a francia főváros éppen német megszállás alatt volt? Fölbukkant egy-két horogkeresztes a tömegben, de szerencsére Duffaut nem engedte eluralkodni a dalművön a hangulatot, mert okos rendező nem hamisít. Ez a dráma kortalan, neki egyedül a viszonyok számítottak, mert ez a sztori éppúgy megtörténhet akár ma is, mint 70 vagy 170 évvel ezelőtt. Volt a rendezőnőnek még egy jelentősebb momentuma, ami kézzelfoghatóan utalt a korra. Az utolsó felvonásban Violetta kendővel a fején érkezik, s egy fontos pillanatban látjuk csak meg, hogy a haja durván le van vágva. S mint egy filmbejátszásból kiderül, a németek kiűzése után a kollaboráns nőket így bélyegezték meg. Ez a filmrészlet történetesen az utolsó felvonásbeli „Largo al quadrupede” kórusjelenet alatt ment, ami, mint mindig, külső karként hangzik fel. 45 másodperc, mindössze ennyit áldozott Nadine Duffaut a mintegy két és fél órából saját koncepciójának igazolására. (Mindenki képzeletben tegye párhuzamba ezt a dicséretes önmérsékletet privát operarendező-élményeivel.)

De nemcsak az operarendezőé valódi szakma, hanem a díszlettervezőé is, ezt Emmanuelle Favre példásan igazolta, mert munkája nemcsak látványos és kifejező, hanem az akusztikát is kifejezetten segítette, soha nem hallott finomságok is könnyedén feljutottak a karzatig.

Az első felvonás meglepetéséhez tartozott még, hogy Violetta áriáját visszanyitották, ami különösen segítette a lány önmarcangolásának aprólékos kibontását. Ennél jóval nagyobb ámulatot okozott, hogy a másodikban töretlenül meghallgathattuk a „Di Provenza”-ária utáni teljes jelenetet, amivel mindezidáig némely kósza lemezfelvételen sikerült csak összeakadnom. Az a rendezői ötlet, hogy színpadra vitte Alfréd máskor csak hosszan emlegetett húgát, szintén új megközelítésre adott alkalmat, megint csak az egymás közötti viszonyok kibontásában.

A zárókép az általam eddig látott talán legmegrázóbb operai elmúlását hozta. A haldokló Violetta vigasztalja még a végső percben befutott Alfrédot, aki utoljára odabújik hozzá, talán éppen úgy, ahogyan azt szerelmük legszebb óráikban tették. Violetta még egyszer odaszalad emblematikus zongorájához, majd élettelenül zuhan a földre.

A debreceni Csokonai Színház remek csapatot verbuvált össze az előadáshoz.

A címszerepben Kolonits Klára a papírformát is messze meghaladóan, teljes technikai felvértezettséggel, székbeszögezően hozta Violetta fájdalmas-kemény, de nagyon emberi és igen szerethető figuráját. Az a tény, hogy egy ilyen munkás színpadi alakítást ennyire kifinomult színpadi eszközökkel, árnyalt gesztusrendszerrel, összetetten tudott megvalósítani, gyakorlatilag BÁRMELY előadás bármely szopránszerepére alkalmassá teszi Őt. Zenei megvalósítása a korábbi kiemelkedő színvonalú Violetta-előadásokhoz képest is tovább fejlődött. Az „É strano”-t merte szétszaggatni tépelődő gondolatonként, ami tökéletes ellentéte tudott így lenni a „Sempre libera” katartikus szenvedélyének. A második felvonásban az „Ah! Dite alla giovane” indítását oly valószínűtlenül halkan és lassan kezdte, hogy emiatt az abból felépített crescendot elképesztő feszesre és hatásosra tudta húzni. Az utolsó felvonással pedig a hazai operajátszás koronáját tette fel, ami – ha lenne ilyen kategória – az évad első számú operai alakításáért jár(na). Bár korábban riadtan figyeltem Kolonits különös kalandozásait (Éj királynőjétől a Kékszakállú Juditjáig) a szólam végletei között, most azt gondolom, hogy e tapasztalatok mind ott vannak az utolsó jelenet hihetetlen összetett és mély ábrázolása mögött.

Egyre szabálytalanabb pályák után kerülnek célegyenesbe a legjobb tenoristáink. (Bár ez a tény nem válik az énekesképzésünk dicséretére.) Legutóbb ezt László Boldizsár kapcsán kellett megállapítani, s most Boncsér Gergely Alfrédja is ide sorolható. Mert az egy dolog, hogy végre egy jó kiállású tenor, de kellemes meglepetésként tökéletesen beszéli a könnyebb Verdi-hősök nyelvét is. Pár éve Mantuai hercegét dicsérhettem, s most regisztrálni kell, hogy Boncsért az operettszínházi kitérő sem terelte le a helyes útról. Meglepő alázattal vesz részt a számára sem mindennapos rendezésben, s fontos üzenetnek érzem, hogy zenei megoldásai a nálánál karcsúbb hangi ideálok (Gedda, Kraus) felől közelítenek.

Georges Germont szerepét a román Florin Estefan énekelte. Kellemesen puha, meleg voce a román baritoniskola legjobb hagyományai alapján, soha rosszabbat. Színpadi mozgásában van némi merevség, melyet fiatal kora indokolhat, ha ezzel próbálja ellensúlyozni.

A kisebb szerepek közül Fülep Máté ellenszenves Douphol báróját, Bódi Marianna Flóráját és Annina alakítóját, Fehér Évát tartom szükségesnek kiemelni.

Remekül és lelkesen teljesített a Csokonai Színház Énekkara (karigazgató: Gyülvészi Péter). Az előadás biztos helyen volt a Debrecenben ezzel a produkcióval bemutatkozó Szabó Sípos Máté kezében.

A debreceni Traviatáról felsőfokban

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Purcell Kórus (karigazgató: Vashegyi György)
Vashegyi György (orgona)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Előad és vezényel: Hollerung Gábor
"A megérthető zene"
A zeneirodalom mérföldkövei
J.S. BACH: „Jesu meine Freude” – motetta, BWV 227

15:30 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Megyesi Zoltán (tenor), Viviane Hagner (hegedű), Rohmann Ditta (cselló), Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora)
kamara.hu - A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja
Üveggyöngyjáték
Schubert: Esz-dúr notturno, D. 897
Schubert: Hattyúdalok, D. 957

16:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet

Alexander Dimcevski (hegedű), Botos Veronika (mélyhegedű), Hegedűs Katalin (zongora), Baráti Eszter (cselló), Csongár Péter (klarinét)
MOZART: G- dúr duó, KV 423
MOZART: Kegelstatt trió, KV 498
JOACHIM JÓZSEF: Héber melódiák
MOZART: Esz - dúr Sinfonie concertante, KV 364
MOZART: Esz - dúr Divertimento (részletek), KV 563

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Kávézó

kamara.hu - A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja
Nyolszemközt - beszélgetés irodalomról, filmről és zenéről
A fesztivál művészeti vezetői: Simon Izabella és Várjon Dénes
Vendégek: Enyedi Ildikó és Wilhelm Droste
Közreműködik: Anthony Marwood (hegedű)

17:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Capella Cracoviensis

18:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Csalog Gábor (zongora)
Fazekas Gergely (zenetörténész)
Dialógusok (a) zenével I.
COUPERIN: Pièces de Clavecin - részletek
DEBUSSY: Metszetek - részletek
DEBUSSY: Prelűdök - részletek

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Megyesi Schwartz Lúcia (mezzoszoprán), Viviane Hagner, Andrea Hallam, Anthony Marwood (hegedű), Jürg Dähler (brácsa), Christoph Richter, Rohmann Ditta (cselló), Pivon Gabriella (fuvola), Vigh Andrea (hárfa), Roman Rabinovich, Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora)
kamara.hu - A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja
DEBUSSY: Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára
MOZART: 2. (Esz-dúr) zongoranégyes, K. 493
LISZT: Orpheus – szimfonikus költemény (Camille Saint-Saëns átirata)
RAVEL: Madagaszkári dalok
FAURÉ: 1. (c-moll) zongoranégyes, op. 15

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Pavlovits Dávid (gitár)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Varga Donát (ének), Fuchs Diána (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
Vass Lajos Kamarakórus (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
Vezényel: Guido Mancusi
KECSKÉS D. BALÁZS: Zsoltártöredék
MOZART: 9. (Esz-dúr) zongoraverseny, K. 271 („Jeunehomme”)
PROKOFJEV: 7. (cisz-moll) szimfónia, Op. 131

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vadim Gluzman (hegedű)
Nemzeti Filharmonikusok
vez.: Hamar Zsolt
SCHUBERT: Rosamunde-nyitány
CSAJKOVSZKIJ: D-dúr hegedűverseny, Op.35
BRAHMS: II. (D-dúr) szimfónia, Op.73

21:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

KÓDA
kamara.hu /6
Moderátor: Mona Dániel
Beszélgetőtársak: Simon Izabella, Várjon Dénes
16:00 : Székesfehérvár
Sóstói Stadion

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
vez.: Kollár Imre
"Stadion Nyitány"
Trónok harca, West Side Story, Gladiátorok bevonulása, Vivaldi, Kardtánc

19:00 : Szolnok
Szolnok Városi Sportcsarnok

Operát az Operából! – Belföldi turné
PUCCINI: Turandot

19:00 : Veszprém
Petőfi Színház

Operát az Operából! – Belföldi turné
Klasszikus és modern Balett-est
A mai nap
született:
1786 • Carl Maria von Weber, zeneszerző († 1826)
1899 • Ormándy Jenő, karmester († 1985)
elhunyt:
1986 • Bárdos Lajos, zeneszerző, karnagy (sz. 1899)