vissza a cimoldalra
2019-02-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4235)
Társművészetek (1290)
Haladjunk tovább... (225)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61447)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Kedvenc felvételek (150)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11312)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9694)
Jonas Kaufmann (2364)
Balett-, és Táncművészet (5621)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4442)
modern eszement rendezesek (256)
Momus-játék (5609)
Edita Gruberova (3074)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3140)
Élő közvetítések (7728)
Gaetano Donizetti (956)
Palcsó Sándor (238)
Franz Schmidt (3278)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1592)
Luciano Pavarotti (81)
Pantheon (2310)
Lisztről emelkedetten (941)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Elhunyt Nikolaus Harnoncourt
- vape -, 2016-03-07 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Nikolaus Harnoncourt 1964-ben új időszámítás kezdődött vén kontinensünk zenei interpretációtörténetében. Akkor jelent meg ugyanis a Nikolaus Harnoncourt irányította Concentus Musicus Wien kamarazenekar lemeze, amelyen Bach 6 Brandenburgi versenye hallható eredeti hangszereken, autentikus előadásban.

1829 óta, amikor Mendelssohn előadta az egyre hírnevesebb szerző akkorra teljes feledésbe merült Máté passió című művét, minden bizonnyal ez volt a második legjelentősebb lépés a régi korok zenéinek feltámasztása felé vezető úton.

Az évszámok azért inkább csak jelképesek, természetesen mindezek nem előzmények nélkül történtek, a nevezetes év előtt is játszottak Bachot, és persze más régi zenét is. (Gondoljunk csak Händel Messiásának századok óta töretlen diadalmenetére.) A múlt század hatvanas éveiben pedig megszállott fanatikusoknak már hét évtizedes gyakorlata volt elmúlt korok műveit előadni valóban eredeti hangszereken, de szórványos, gyakran nem túl alaposan végiggondolt kísérleteik nem ütötték át a későromantikában kialakult előadási stílushoz szokott nagyközönség érdeklődésének vasbeton falát.

Ahhoz kellettek az addig soha nem látott sebességgel bekövetkező mozgások az 50-es 60-as években a társadalom, a tudomány, a technika és a kultúra területén. Hogy Harnoncourt egyáltalán megalakíthassa zenekarát 1957-ben. Lemezük is jelent meg rögtön ezután, de hét év múlva valami más történt. A Telefunken, egy nagytekintélyű lemezkiadó cég látta meg a fantáziát, értsd üzleti lehetőséget egy addig szinte észrevehetetlen előadói magatartás széles vásárlóréteg elé terítésében.

És nem választottak rosszul. Mert azzal, hogy Harnoncourt, a valóban nagyszerű zenész, tudományos elkötelezettséggel látott neki a mind a hangszerek kiválasztásához, mind a rajtuk valójátékmód megértéséhez, mindpedig a zenék előadásmódjának tanulmányozásához, valami újat hozott. Kiküszöbölte az addigi próbálkozások talán legnagyobb hibáját, a határozatlansági tényezőt: addig a hangszerek többé-kevésbé régiek voltak, ám a játékstílus nem annyira.

Minden törekvése ellenére Harnoncourt gyakran kényszerült kisebb-nagyobb megalkuvásokra mindazokon a területeken, amit az előbbiekben felsoroltunk, de egy idő után már nem is igazán törekedett a szigorúan tudományos eredetiség megfoghatatlan ideájának elérésére. A társakra, tanítványokra, követőkre várt, hogy az elkövetkező évtizedekben kiteljesítsék azt, amit ő elkezdett: még megalapozottabb ismeretek birtokában élményszerűen megszólaltatni Monteverdi, Vivaldi, Bach, Händel és a többiek életművét.

De az ő úttörő életműve nem csak a fantaszta kísérletezőé, - és ami talán még rosszabb – a szárazon értekező tudósé! Kiváló előadó is volt, nemcsak elismerendő, csodálható is. Szívesen hallgatjuk az Orfeót, a Bach kantátákat, a Négy évszakot, az Op. 12 concertóit a Concentus Musicus előadásban, bár lehet, hogy igazán nagyra már nem az ő felvételeit tartjuk.

A kezdeti sikerek után Harnoncourt nem pihent, mindvégig fáradhatatlanul tanult, zenei horizontja szélesedett, korok, műfajok nem jelentettek akadályt. Valószínűleg a huszadik század – és ez már önmagában is érték – legelképesztőbb méretű és változatosságú előadói életművét hagyta maga után, amelynek hatása óriási és megkerülhetetlen.

Gambán, csellón Bachot játszott, zenekarainak a reneszánsztól a huszadik század első feléig bezárólag majd minden jelentős, vagy kevéssé jelentős zeneszerző, irányzat a repertoárjára került egészen az operettig. Egyéni látásmódjával mindenkiben talált valami új szögből láttatni valót, amire rá lehetett csodálkozni: ezt így is lehet?

Ezek gyakran felszínes megoldásoknak tűnnek, és igen, hogy igazán mélyre hatoljon, az így nem mindig adatott meg neki, de ezen a ponton idézzük őt: „Minden muzsikus elolvashatja a zenét, tanulmányozhatja a kort és törekedhet a korrektségre. De számomra a kérdés mindig az, miért írt a zeneszerző az adott módon. És ez az, ami sohasem hagy nyugton: a tartalom, nem a forma.”

Most valami személyeshez érkeztünk. Szerencsém volt Harnoncourt-t 2007 decemberében Budapesten hallani, amikor három Bach kantátát vezényelt a Concentus Musicus és az Arnold Schönberg Choir élén. Engedtessék meg, hogy felidézzem, amit akkor írtam:

Ha esetleg azok után, hogy Herreweghe, vagy egy-két régizenei produkcióval Gardiner is megfordult nálunk, valaki azt hitte volna, hogy most már Harnoncourt csak egy a sok közül, hát tévedett.

Tele volt a nagy hangversenyterem. Így karácsony előtt három olyan Bach-kantáta, amely az utolsó két novemberi és az első adventi vasárnapra íródott, amúgy is vonzó lehet, de Harnoncourt neve is fogalom ma már. Félő volt, hogy esetleg valóban csak a neve az. De nem.”

Mi Harnoncourt titka? Hogy ma már tényleg túl van a szigorúan tudományos autentikusság utolérhetetlen délibábjának kergetésén – kis zenekar, fiúszopránok stb. –, miközben azért hallhattunk tolótrombitát és violino piccolót (terccel magasabbra hangolt kis hegedűt) is. Kialakított egy olyan előadásmódot, amely a kezdetek gyermekbetegségeit már leküzdötte, és amely olyan gazdag hangszínekkel, frazeálással, dinamikai árnyalatokkal igyekszik ezeket a remekműveket megszólaltatni, amelyeket Bachhoz egyedül méltónak érezhetünk. Illetve dehogy igyekszik itt bárki, megszólal minden. Gondoljunk csak vissza a 140. kantátában hallható – orgonaváltozatban is jól ismert – Zion hört die Wächter singen korál hegedű-brácsa unisono szólamának arra a gazdag dinamikai és frazeálási eszközökkel kidolgozott elővezetésére, amelynek tanulmányozására, hogyanjainak, miértjeinek megértetésére egy egész régizenei kurzust lehetne szánni. Vagy arra a csodára, amit a 36. kantáta első részét záró korál zenekar-kórus összjátékakor dinamikai és hangszínbeli kifejezésben hallottunk. Na, ezek voltak a torokszorító pillantok.

Viszont arra, amit a Wachet auf nyitótételében hallottunk, még pesties kifejezés sincs. Amit itt a kórus művelt, az elképzelhetetlen szinten lebegett minden fölött, amit eddig arról gondolhattunk, mit tudhat egy harminchat tagú éneklő társaság. A szoprán szólam nem valamiféle kirívóan hangos, éles hangszínnel próbálta a korált kiemelni, hanem mezzoforte erősséggel, éteri módon megszólaltatva, így az nem egyszerűen kiemelkedett a többi szólam közül, hanem valahogy úgy volt ott megkerülhetetlenül, hogy azok mintegy körülölelve, a maguk módján kénytelenek voltak ellenpontozni. Nem több ember énekelt egyszerre – itt maga a négy szólam szólt.

Annakidején több csellista is játszott próbát a Bécsi Szimfonikusoknál. Nem Harnoncourt volt a legjobb, de Karajan őt vette fel. Biztos megérzett benne valamit, ami több mint a hangok megfelelő szintű eljátszásának képessége. És most ott vezényelt ez az ember, kissé suta, de pontos, érthető mozdulatokkal. A huszadik század egyik legnagyobb zenésze lett, aki ezekről a művekről mindet tud, tisztában van a tempókkal, ritmikai viszonyokkal, fortékkal, pianókkal. Az igazi puristák talán rosszallhatják némely megoldását, de a végeredmény hatása alól senki nem szabadulhat.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:30 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Koros-Fekete Fanni Pálma (hegedű)
Bálint Péter (zongora)
moderátor: Fülei Balázs
"Hangulat Junior - A szerelem hangjai"
BRAHMS: A-dúr szonáta hegedűre és zongorára, Op.100

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Milica Stojadinović (szoprán)
Maja Grujić (zongora)
"Spanyol dalest"

19:00 : Budapest
Erkel Színház

Turning Point - Klasszikus balettgála

19:30 : Budapest
Festetics Palota, Tükörterem

Új Harmónia Fúvósegyüttes
ROSSINI: A sevillai borbély –Nyitány
DRUSCHETZKY: Esz-Dúr Oktett
FARKAS FERENC: Contrafacta Hungarica
MOZART: c-moll Szerenád Kv. 388.

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Fesztiválzenekar
Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Vezényel: Fischer Iván
STRAVINSKY: Négy norvég kép
STRAVINSKY: Scherzo à la russe
STRAVINSKY: Tangó
STRAVINSKY: Zsoltárszimfónia
STRAVINSKY: Tavaszi áldozat
A mai nap
született:
1743 • Luigi Boccherini, zeneszerző († 1805)
1926 • Kurtág György, zeneszerző
1971 • Gil Shaham, hegedűs
elhunyt:
1973 • Szigeti József, hegedűs (sz. 1892)
1975 • Luigi Dallapiccola, zeneszerző (sz. 1904)