vissza a cimoldalra
2019-01-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4178)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61444)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Társművészetek (1286)
Haladjunk tovább... (218)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc előadók (2832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11305)
A csapos közbeszól (95)

Kimernya? (2919)
Marilyn Horne (468)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1244)
Élő közvetítések (7669)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3077)
Erkel Színház (9625)
Cziffra György (107)
A nap képe (2120)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2929)
Operett, mint színpadi műfaj (3801)
Momus-játék (5588)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1569)
Franz Schmidt (3260)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (810)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2647)
Jonas Kaufmann (2336)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Kontratenorok parádéja
Varga Péter, 2015-02-16 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Leonardo Vinci: Artaserse Leonardo Vinci: Artaserse

Artaserse - Philippe Jaroussky
Mandane - Max Emanuel Cencic
Artabano - Juan Sancho
Arbace - Franco Fagioli
Semira – Valer Barna-Sabadus
Megabise – Yuriy Mynenko

rendezte: SilviuPurcarete
Concerto Köln
vez.:Diego Fasoli

a Nancy Opéra National de Lorraine 2012. november 10-i előadásnak felvétele
Erato/Warner Classics, 2014

*

Ha egy gyakorlatilag csak különleges neve miatt ismert zeneszerző ismeretlen operája kerül felvételen az ember kezei közé, az első kérdés, vajon miért választódott ki a mű arra – a rengeteg szóba jöhető, talán soha új életre nem támadó barokk mű közül – hogy ismét színre állítsák és még cédén, DVD-n is megjelenjen.

Erre legkönnyebben úgy lehet választ kapni, ha nézni, hallgatni kezdjük. A történetet figyelve hamar kiderül, hogy itt nem egy sablonos, szinte csak a szerelmi szálakra koncentráló barokk operalibrettóról van szó. Sok-sok feltűnő, kiválóan megírt áriát hallhatunk. Ha kutakodni kezdünk, az is kiderül, hogy a darab a tizennyolcadik század legnépszerűbb darabjai közé tartozott.

A librettó Pietro Metastasio érdeme. Az Artaserse valóban annyival jobb és népszerűbb volt korabeli társainál, hogy vagy 80-90 megzenésítése követte az elsőt, Leonardo Vinciét. A zeneszerző utolsó műve volt ez (születésének dátuma bizonytalan, 1690-96 közé teszik), akinek halálát több, megbízható forrás szerint az okozta, hogy egy féltékeny férj eltette láb alól egy csésze mérgezett csokoládéval.

Az operát 1730. február 4-én Rómában mutatták be. Azokban az években pápai rendelet magukat az operaelőadásokat már nem tiltotta, csak azt, hogy nők is felléphessenek a színpadon. Az intrikust akkoriban kötelezően tenor énekelte, a két női és a három férfi hős szerepe kasztráltaknak jutott. Más korabeli színre állításokban (Hasse hét nappal később bemutatott Artaserséje 49-szer került színpadra még abban az évtizedben Európa városaiban) természetesen már nőknek jutott Mandane és Semira szólama.

A megtörtént eseményeket alapul vevő librettó Justinus ókori római történetíró elbeszélésén alapul. Artabano, a királyi testőrség parancsnoka, a görögöktől elszenvedett vereség után alkalmatlannak tartja Sersét az uralkodásra. Egy éjszaka legyilkolja őt, hogy fiát, Artabacet juttassa a trónra. Artabace éppen elhagyni kényszerül az udvart, mert Serse nem nézi jó szemmel lánya, Mandane viszonyát a rangon aluli szeretővel. A két szerelmes búcsúja után tűnik fel Artabano egy véres karddal, a bűnjellel, amelyet fiának ad, hogy rejtse el. Arbacet elfogják, bűnösnek tartják.

Lényegében az adja az opera drámai töltetét, hogy valamilyen viszonyban lévén vele, egy híján az összes többi szereplőnek valamiképpen meg kell hasonulnia önmagával.

Artabano először hidegvérűen jelenti ki, fia bűnös, halnia kell, de a végén feltámadnak apai érzései, megmenti fiát a méregpohártól, terhelő vallomást tesz maga ellen. Mandanét kétségek gyötrik; apja gyilkosát hogyan szeresse? Arbace húga, Semira azért van bajban, mert bátyját kell bűnösnek hinnie, ráadásul, ha az, akkor szerelmese, Artaserse apjának gyilkosa. Közben még azt is el kell viselnie, hogy Megabise, Artabano szövetségese is szerelmi ajánlataival üldözi.

Artaserse pedig barátját lenne kénytelen halálra ítélni, akihez nagyon is gyengéd szeretettel ragaszkodik. És persze szenved a mindenki által igaztalanul elítélt Arbace, aki nem árulhatja el apját.

Bár az opera mai színre állításakor nyugodtan énekelhették volna nők is a megfelelő szerepeket, a rendezők nem véletlenül kértek fel kontratenorokat. Egyrészt tartották a játékot az amúgy is faramuci hangfajokkal, (nemi)szerepekkel, másrészt találtak kiváló énekeseket is a feladatokra. Végül is nem mindennapi dolog, hogy öt kontratenor és egy tenor abszolvál egy egész operát.

Philippe „Jolly Joker” Jaroussky természetesen minden nehézség nélkül hozza, amit kell Artaserse szerepében. Nem az övé a leghangsúlyosabb szólam, de lebegés nélküli hangjával, biztos zeneiségével így is hangsúlyos pontja tud lenni az előadásnak. Ő a több operaházban is bemutatott produkció igazi húzóneve.

Artabano szerepéhez Juan Sancho kissé éles tenorja pont megfelelő, még kisebb hibái, időnként néhány pillanatra rekedtessé váló hangja is segítik a negatív figura megformálásában. Megabase kisebb jelentőségű szerepében Yuriy Minenkóra sem lehet panasz.

Max Emanuel Cencic és Valer Barna-Sabadus Mandane és Semira szerepében színészi játékukkal, virtuóz éneklésükkel remekelnek, semmi hiányérzetünk nem lehet velük kapcsolatban – mindent ugyanúgy elénekelnek, mint azt női kollegáik tennék. A film, azzal hogy közelről is mutatja a vastagon fehérre sminkelt arcukat a kelleténél tán mégis hangsúlyosabbá teszi férfi mivoltukat, de ezzel együtt is, inkább az általuk megjelenített szenvedő nőkre figyelünk.

Franco Fagioli produkciója az igazán figyelemre méltó. Arbace szerepében ő énekli azt a bizonyos slágeráriát, a Vosolcando kezdetűt az első felvonás végén. Enyhén vibrátós a hangképzése, a legkevésbé kontratenoros a hangszíne fantasztikus könnyedséggel koloratúrázik, ugrik hatalmas hangközöket, kiváló színész.

Vinci azért lehetett kora kiváló operaszerzője, mert pontosan azt tudta adni a közönségnek, ami kell. Partitúrájának szövete könnyen átlátható, nincsenek nehezen követhető harmóniai fordulatai, de tökéletesen érti a zenei formulákat, figurákat, amelyek a megfelelő szövegekhez passzolnak. A virtuózságukban kifejező áriákkal végül is figyelemre méltó művet hozott létre, de a fentiekből következik, hogy ebből siker legyen, ahhoz jó néhány átlagon felüli énekesre van szükség.

A színreállítás megfelelően barokkos, csodás ruhákban pompáznak a szereplők, sminkelésük hangsúlyosan utal jellemükre, néha mozdulataik is a korabeli énekesek repertoárjából származnak. A díszlettervező nem hagyja ki a poént, a háttérben gyakran láttatja Leonardo da Vinci híres, emberi arányokat szemléltető rajzának némileg egyszerűsített változatát. Egy terpesztett lábú, széttárt karú alak látható, amely leginkább egy kikötözött emberre emlékeztet, szimbolizálva a szereplők, leginkább Arbace szenvedéseit.

A gyenge láncszem viszont a zenekar. 2012-ben egy ennyire vékonyan, gyakran hamiskásan, nyiszorogva szóló barokk vonóskar már egyszerűen elfogadhatatlan egy ekkora erőbedobással létrehozott produkcióban. Bár Diego Fasolis kívánságait teljesítik, virtuózan játszanak, ha kell és különösebb hibát nem vétenek, az előadást így csak az énekesek viszik el.

Kár, mert egy kiváló zenekarral abszolút ajánlható lehetne a produkció, amely tökéletesen bemutatja, mire volt képes az olasz opera a tizennyolcadik század első felében, akkor is, ha nem egy Händel vagy Vivaldi keze alól került ki.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Gulyás Márta tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Pusker Júlia (hegedű)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Ricardo Casero
TAKEMITSU: Visions
MENDELSSOHN: e-moll hegedűverseny, Op.64
SIBELIUS: A tengeri nimfák – szimfonikus költemény, Op.73
DEBUSSY: A tenger

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bertrand Chamayou (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Robin Ticciati
R. STRAUSS: Don Juan, Op.20
RAVEL: G-dúr zongoraverseny
DEBUSSY: Pelléas és Mélisande - szvit, Op.80
WAGNER: Előjáték és szerelmi halál a Trisztán és Izoldából
19:00 : Pécs
Kodály Központ

Balázs János (zongora)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Bogányi Tibor
CSAJKOVSZKIJ: b-moll zongoraverseny
DVOŘÁK: IX. „Újvilág” szimfónia

19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Lakatos György (fagott)
Savaria Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Madaras Gergely
DEBUSSY: Egy faun délutánja
C.Ph.E. BACH: B-dúr fagottverseny
RAVEL: Daphnis és Chloé – balettzene

19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Kelemen Barnabás (hegedű)
Kokas Katalin (brácsa)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Csurgó Tamás
MOZART: Figaro lakodalma – nyitány, K.492
MOZART: Esz-dúr sinfonia concertante, K.364
BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia, Op.14
A mai nap
született:
1734 • François-Joseph Gossec, zeneszerző († 1829)
1828 • Reményi (Hoffmann) Ede, hegedűs († 1898)
elhunyt:
1751 • Tomaso Albinoni, zeneszerző (sz. 1671)
1994 • Cziffra György, zongoraművész (sz. 1921)