vissza a cimoldalra
2018-02-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Kedvenc előadók (2820)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60479)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3930)
Társművészetek (1232)
Milyen zenét hallgatsz most? (24995)
Haladjunk tovább... (207)
Momus társalgó (6308)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11226)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (607)
Balett-, és Táncművészet (5473)
Élő közvetítések (6912)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (633)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4178)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2602)
Simándy József - az örök tenor (515)
Operett, mint színpadi műfaj (3499)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1317)
Franz Schmidt (3059)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2460)
Momus-játék (5423)
Kimernya? (2661)
Erkel Színház (8866)
Bernstein- és Stokowski-szabály (30)
Lehár Ferenc (615)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Érzelmes nekrológ Jelena Obrazcova halálára (1939-2015)
- ppp -, 2015-01-13 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Jelena Obrazcova Nekrológot írnom Jelena Obrazcováról a világ legegyszerűbb dolga lenne, hiszen számtalan emlék köt hozzá — felejthetetlen és kitörölhetetlen emlékek. Ettől azonban rettenetesen nehéz is a feladat, mert ezek az emlékek oly elevenek, annyira mélyek és személyesek, hogy szinte lehetetlenné teszik a tárgyilagos emlékezést.

Egy írás konklúzióját talán helyesebb lenne végkövetkeztetésként, befejezésül megfogalmazni, én mégis rögtön és azonnal, itt az elején szeretném leszögezni, mit jelentett, mit testesített meg számomra Jelena Obrazcova: az operát, mint életem szenvedélyét és szerelmét.

Ha Obrazcova művészetét csak hangi szempontból vizsgáljuk, megállapítható hogy hangmatériája kétségtelenül a világ páratlan hangjainak egyike volt. Fénykorában majdnem három oktávon szólt egyforma szépséggel, erővel, fénnyel és sűrűséggel. Magas regisztere lehetővé tette, hogy drámai szopránokat megszégyenítően énekelje Lauretta, Tosca, Gioconda vagy Maddalena áriáit. Mély hangjain szinte bassziális színnel és erővel tudott megszólalni és a kettő között ott volt a világ legfantasztikusabb középregisztere, amely például Delila Csókáriájának hihetetlenül érzéki, felkavaróan izgalmas és erotikus, valóban utolérhetetlen interpretációját tette lehetővé.

Obrazcova művészetének ezek a hangi adottságok jelenthették volna akár a teljességét is és már ez se lett volna kevés. Ő azonban ezeket a hangi eszközöket operaszínpadon tényleg szinte soha, senkitől nem tapasztalható intenzitású kifejezéssel ötvözte. Hála prózai színésznőhöz méltó játékkészségének és annak a valószínűleg félig ösztönös, félig tudatos hozzáállásnak, hogy mindig mindent a maximumon, nem száz, hanem ezer fokon égve csinált.

Ettől sosem csak egy énekesnőt látott az ember, aki kitűnően énekel, nagyszerűen játszik, hanem egy igazi természeti jelenséget. Hatása a nagy szenvedélyek pillanataiban egy tájfun erejével söpört végig a termen és a néző, hallgató lelkén egyaránt.

Aki őt látta színpadon, az tanúja lehetett, hogy égeti el magát egy művész nyilvánosan, hogy oldódik fel először teljes személyisége a szerepben, majd pedig hogyan semmisül meg, mint egy máglyára vetett, boszorkánynak kikiáltott fiatal nő a nyilvános elégettetésen. És valóban, volt is az embernek ilyen érzése gyakran, hogy amit lát, az nem is emberi jelenség: bizonyos értelemben valóban egy boszorkány, vagy még inkább egy varázslónő mágiájának volt tanúja.

Obrazcova imádta Budapestet, a budapesti közönséget, nyilatkozatában ezt többször el is mondta, a budapesti közönség pedig rajongva imádta Őt. Ennek köszönhetően a 70-es évek elejétől nagyon sokszor, néha évente több alkalommal is jött operaelőadásokra, koncertekre. A rendszerváltás előtt kulturális csere keretében (ahogy ezt akkor nevezték) Froszja, Carmen, Eboli, Amneris, Santuzza, Marina jelmezében aratott tomboló sikereket — egy barátom azt mondta, hogy miatta érdemes volt még a szocializmust is kibírni — de a rendszerváltás után is többször, néha félgázsiért is.

Mert mint maga mondta egy interjúban: ha Budapestről van szó, nem számít mennyit fizetnek. Amit olykor nem kapott meg gázsiban, azt megkapta tapsban, virágban és főként szeretetben, hódolatban. 1996-os zeneakadémiai ária- és dalestje végén már majdnem a fél műsort újra elénekelte ráadásként, de a közönség még mindig nem engedte volna el. Ő torkára mutatott, és hang nélkül azt mondta olaszul: non possopiú! (Nem bírok többet.) A közönség pedig felállt – soha ilyet nem láttam addig — és teljesen előre jött, körülállva, szinte körülölelve a pódiumot, az énekesnőt, így vett tőle búcsút egy utolsó ünnepléssel.

Nem tudom felsorolni legnagyobb élményeimet, mert nekrológot írok, nem regényt. De annyit mondhatok, hogy nem volt olyan este, előadás vagy koncert, amelyről a mai napig ne őriznék valami felejthetetlen emléket és nem is csak hangi emlékeket. Nem adta meg könnyen magát, a 80-as években ünnepelt sztárként, akinek lábai előtt hevert a világ, nem hatódott meg különösebben a rajongók hadától és lelkesedésétől, az öltözőben autogramosztáskor nem volt bűbájosan kedves, inkább csak kimérten udvarias, de mikor már idősödött, a pálya is lehajló ágba került, annál jobban megbecsülte azt, akin látta, hogy valóban szereti.

Én pedig nem szerettem, hanem imádtam! Jelena, az én drága Jelenám, ahogy mindig emlegettem, bűvös lényének, személyiségének emlékeit dédelgetem most magamban és felvételeit kábultan újrahallgatva, ezeket látnám magam előtt ismét, ha a könnyektől látnék valamit. Nem látok semmit, a világ eltűnt, de az ő arca, mosolyai, pillantása átsejlik a könnyeken is, mintha a messzi távolból búcsút is intene egyben.

Búcsúzom most Jelena Obrazcovától, életem egyik meghatározó személyiségétől, mert búcsúzni kell. Elment, itt hagyta ezt a világot, de számomra nem halt meg. Múlt időben írtam róla, pedig jelen időben kellene.

Mert él. Él felvételei által, melyekből, Istennek hála, maradt fenn bőven. És az operai fórumok tanulsága szerint él mindazok emlékében, szívében, lelkében is, akik hallották, látták valaha. Ezt az írást most leteszem elé, mint egy utolsó virágcsokrot, és ahogy mindig, a lábai elé borulok egy kézcsókra.

Isten áldjon, Jelena, Nagy Királynő! Nyugodj békében!

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Műsorvezető: Becze Szilvia
A hangversenyeken a műismertetést követően részletek hangzanak el többek között a felsorolt művekből is
BOROGYIN: Polovec táncok
MUSZORGSZKIJ: Hovanscsina – Perzsa tánc
BEETHOVEN: Török induló
BOIELDIEU: Bagdadi kalifa – nyitány
RIMSZKIJ-KORSZAKOV: Seherezade
Ifj. J. STRAUSS: Perzsa indul

16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Marton Éva, Horti Lilla (ének), Vásáry Tamás (zongora), Gertler Teo (hegedű), Berkes Kálmán (klarinét), Semmelweis Vonósnégyes
Beszélgetőpartner: Dr. Székely György
"Csodagyerek – csodafelnőtt!"
Jótékonysági koncert a Szent János Kórház Gasztroenterológiai Osztálya számára
Beethoven, Brahms, Chopin, Debussy, Mozart, Paganini és Rossini művei


16:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Bogáti Bokor Orsolya (hegedű), Scholcz Anna (cselló)
Bartha Ildikó (zongora)
"Bartha Ildikó zongora DLA zárókoncertje"
SCHUBERT: 21. (B-dúr) zongoraszonáta, D. 960
SCHUMANN: fisz-moll novellette, Op.21/8
VOLKMANN: 2. (b-moll) zongoratrió, Op.5

17:00 : Budapest
BFZ Székház

Gátay Tibor, Pilz János (hegedű), Csoma Ágnes (brácsa), Mahdi Kousay, Mód Orsolya (cselló), Martos Attila (nagybőgő),
Fábry Boglárka, Halmschlager György, Herboly László, Janca Dániel,
Kurcsák István, Maros Ádám (ütőhangszerek)
Nagy László Adrián (zongora)
"Vasárnapi kamarazene"
JOHN MAIS: Három elbeszélés nagybőgőre és zongorára
BOB BECKER: Mudra
RAVEL: Couperin sírja (Holló Aurél átirata)
BEETHOVEN: A-dúr („Kreutzer”) szonáta, Op. 47 (vonóskvintett-átirat)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Kuss Quartet: Jana Kuss, Oliver Wille (hegedű), William Coleman (brácsa), Mikayel Hakhnazaryan (cselló)
ARIBERT REIMANN: 7 bagatell vonósnégyesre
BEETHOVEN: 9. (C-dúr) vonósnégyes, Op.59/3 („Razumovszkij”)
ENNO POPPE: Szabadidő
BEETHOVEN: 14. (cisz-moll) vonósnégyes, Op.131

19:00 : Budapest
Erkel Színház

MOZART: Cosi fan tutte

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Camerata Hungarica,
Musica Historica,
Bodza Klára, Bali János, Csörsz Rumen István, Laczhegyi Imre, Róbert György,
és sokan mások, a mester egykori tanítványai és pályatársai.
Művészeti vezető, műsorvezető: Kállay Gábor
Czidra László emlékhangverseny

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Angela Hewitt (zongora), Devecsai Gábor (trombita)
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
SOSZTAKOVICS: I. (c-moll) zongoraverseny, Op.35
DE FALLA: Éjszakák a spanyol kertekben
SOSZTAKOVICS: II. jazz-szvit - Három keringő
SOSZTAKOVICS: IX. (Esz-dúr) szimfónia, Op.70
19:00 : Szabadka
JKP Stadion

"Kárpát-Haza OperaTúra"
LEHÁR: A víg özvegy
A mai nap
elhunyt:
1987 • Dmitrij Boriszovics Kabalevszkij, zeneszerző (sz. 1904)