vissza a cimoldalra
2017-12-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1220)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3859)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60213)
Momus társalgó (6308)
Milyen zenét hallgatsz most? (24990)
Kedvenc előadók (2814)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11198)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2454)
Erkel Színház (8601)
Élő közvetítések (6749)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1143)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1204)
Franz Schmidt (2976)
Momus-játék (5374)
Berlioz újratemetése (143)
Lisztről emelkedetten (880)
Zenetörténet (210)
Operett, mint színpadi műfaj (3408)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (424)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2427)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6447)
Bartók Béla szellemisége (256)
Opernglas, avagy operai távcső... (19881)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A két Macbeth
Pál Tamás, 2014-10-03 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Macbeth Partitúra Franz Werfel szerint Verdi legfogékonyabb éveiben még nem ismerte Bach és Beethoven műveit. Lehet, bár nehezen hihető, különösen annak fényében, hogy 1834-ben, huszonegy évesen Milánóban eldirigálta Haydn A teremtés című grandiózus oratóriumát. Beugrás volt, mindhárom maestro (direttore, concertatore és sostituto) megbetegedett, s Verdi a kórusból lépett ki, hogy az impresszárió legnagyobb megelégedésére vezesse a próbákat és az előadást. Azt is tudjuk, hogy Lavigna mester a partitúrák tanulmányozása mellett „kánonokat és fúgákat, fúgákat és kánonokat” követelt tanítványától, s Verdinek naponta legalább egyet kellett mindkét műformából tanárjának asztalára tenni.

Honnan akkor a korai operák feltűnő egyszerűsége? Miért, hogy e művek partitúráiban semmi visszfénye Chopin, Schumann, Berlioz kromatikus sokszínűségének? Korabeli kritikusai le is húzták Verdiről a keresztvizet. Ósdi tradíciókhoz tapadó, műveletlen parasztnak titulálták Hanslicktól kezdve, Bülowon át Boitoig. Egy bírálója nem átallotta kijavítani Verdi – szerinte lapos – harmóniáit, s „művét” elküldte a Maestrónak okulásul. A Nabuccótól lelkes Verdi tábor rajongásán ámuldozó és bosszankodó ellenzők cikkeiből, leveleiből kitűnik, úgy hitték, Verdi – egyszerű származása, műveletlensége okán – nem tud, nem képes modernebb, korszerűbb muzsikát írni.

Ez a vélemény, a korai operák lesajnálása, bizonyos fokig ma is tartja magát. De még a „Verdi-pártiak” is hajlamosak a Maestro pályaívét egy, szinte érthetetlen fejlődés-gazdagodás csodájaként leírni, értelmezni. Ebben kimondva, ki nem mondva tovább él a vélekedés, amely szerint Verdi fiatalkorában nem volt képes másra, mint a szokványos olasz operaklisék ismételgetésére, míg öregkorára az Otellóval egyszer csak az operavilág élére írta magát, a túlszárnyalhatatlan Richard Wagnert is lepipálva.

Ha összevetjük a két Macbeth partitúrát (1847 kontra 1865) ez az érdekes kérdés más megvilágításba kerül.

A Mester az I. felvonás zenéjén gyakorlatilag nem változtatott, a duett záró taktusait kivéve.

A II. felvonás kezdésének ária-cseréje rögtön a dolgok lényegébe hatol: a „Trionfai” ismételt (tehát kötelezően díszített) cabalettája helyett kétrészes, harmóniavilágában bonyolultabb szövésű, variálhatatlanul véglegesre komponált romanza kerül („La luce langue”).

Az ária gyönyörű, de hangütése szerint inkább a Don Carlosba illene, sehogy se való az előzményekhez, Az ária-cseréhez bizonyára az is hozzájárulhatott, hogy a párizsi bemutató Lady-jének, Amelia Rey-Ballanak sötétebb, dúsabb szopránja volt, mint a ragyogó koloratúr-képességekkel rendelkező Marianna Barbierinek, aki a firenzei premieren jeleskedett. A második finálé kétszakaszos „Őrülési jelenete” is kiszínesedik, hatásos modulációk és változatosabb szövésű kíséret kerül a rusztikusabb első változat helyébe.

A III. felvonást Verdi jelentősen átdolgozta, annak ellenére, hogy látszólag minden a helyén marad. Minden a helyén marad, de minden másképp valósul meg. Más az indító boszorkány-kar vége (a zárókar is javítva van), más akkordok szólnak a méla skót dudákat idéző jelenés-zenékben, s szinte minden ízében megváltozott a címszereplő lamentációja.

Ebben a felvonásban találhatjuk a párizsi igazgatónak tett engedmény első nyomát, a jelentősen kibővített balettzenét, s a felvonás végén váratlanul, dramaturgiailag semmivel sem indokolva megjelenik a Lady. Macbeth áriája, a „Vada in fiamme” elmarad, helyette pompázatos duett következik, szövege vérszagú: „Ora di morte e vendetta”, konstrukciója briliáns, stílusában messze túllép az I. felvonás bel canto hagyományain.

A IV. felvonás firenzei „Patria oppressa”-ját megismerve, az a képtelen ötlet jutott eszembe, jó lenne mindkét változatot eljátszani egymás után. Verdi Párizs számára állítólag azért írt újat, mert az első variáns túlságosan emlékeztetett a „Va, pensiero”-ra. A felvonás ezt követő változtatásai egyértelműen arra utalnak, hogy a zeneszerzőnek 1865-ben már nem volt annyira fontos a shakespeare-i alapmű, mint tizennyolc évvel azelőtt. A csatafúga káprázatos (nyilván a színpadi megoldása is az volt), ám dramaturgiailag fölösleges, a záró induló engedmény a párizsi közönségnek. Sajnos a francia nagyopera oltárán e miatt az induló miatt feláldoztatott Macbeth utolsó, megrázó ariosója.

Visszatérve a 47-es változat egyszerűségéhez, véleményem szerint ez nem indokolható mással, mint Verdi ragaszkodásával a hagyományos olasz operai harmónia- és formavilághoz. Biztos vagyok benne, hogy 47-ben ugyanolyan ragyogóan megszerkesztett fúgát tudott volna írni, mint tette 65-ben, vagy 93-ban. Abban is biztos vagyok, hogy autodidakta mivolta ellenére harmóniai ismeretei harmincnégy éves korában széleskörűek voltak, nem hiszem, hogy egy fiatal, ambiciózus milánói zeneszerző, aki zongoristaként a klasszikusokon nevelkedett, ne találkozott volna az európai romantikával. Kizárt, hogy ne kerültek volna kezébe a már korábban aposztrofált Chopin, Schumann, Berlioz, no meg Wagner művei. Egyértelműnek tűnik számomra, hogy Verdi 1847-ben még a „melodramma italianat akarta szolgálni. Ennek az akkori célnak az akkori Macbeth kitűnően megfelelt, nem véletlenül lett megszületése után a szerző legnépszerűbb operája Itália-szerte.

Ebben az első verzióban éppen az a csodálatos, hogy Verdi az önként vállalt korlátokon belül mire képes. A kromatika nélküli tercrokon kitérések a Lady első áriájának lassú részében, vagy a „L'ira tua”- első finálé csúcspontján éppúgy borzongatóak, mint a művet átszövő kis szekund fel- és lelépések, amelyek vezérmotívumként szövik át az operát. A Maestro kezei között elmondhatatlan és magyarázhatatlan a legegyszerűbb, a tonikáról a dominánsra való moduláció hatása az utolsó felvonás Malcolm-Macduff unisonojában.

1865-ben Verdi már Párizs és Európa kedvence, meghódítója, „világpolgár”, akinek föl kell mérnie, mit tarthat meg régebbi önmagából, és hol kell újulnia. Nos, a Macbeth párizsi verziója ennek az útkeresésnek egyik állomása. Ha később nem lett annyira sikeres, mint a firenzei „alapforma”, az talán annak is köszönhető, hogy az új változat harmóniai-formai újdonságai – lettek légyen önmagukban bármily értékesek – nem tudtak a régi verzióval olyan harmonikus és sikeres műben összefonódni, mint ahogy ez később, a Simon Boccanegra esetében történt.

Macbeth Színpadkép
az 1865-is párizsi változat III. felvonásának színpadterve

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház, Bernáth Büfé

Ringató"

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Fülei Balázs tanítványai

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Wagner Rita tanítványai

18:00 : Budapest
Erkel Színház

HUMPERDINCK: Jancsi és Juliska

18:00 : Budapest
Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont

Szili Gabriella, Bólya Papp Nikoletta, Gavodi Zoltán, Dévényi Judit Anna, Megyesi Zoltán, Somogyi Balázs, Cser Péter, Najbauer Lóránt
Anima Musicae Kamarazenekar
vezényel: Dinyés Soma
HÄNDEL: Messiás 1. Rész.
A műről rövid ismertetőt tart Dinyés Soma

18:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

Kokas Dóra (gordonka)
J.S. BACH: d-moll szólószvit gordonkára, BWV 1008
KODÁLY: Szólószonáta, Op.8

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti Kamaraterem

Farkas Mira (hárfa) Nyári László, Varga Oszkár (hegedű), Krähling Dániel (brácsa), Karasszon Eszter (cselló), Scheuring Kata (fuvola), Puha György (klarinét)
HÄNDEL: Prelúdium és toccata (Marcel Grandjany átdolgozása)
HASSELMANS: A forrás, Op.44
ALBÉNIZ: España, op. 165 – 5. Malagueña
KREISLER: Régi bécsi táncdallamok – 2. Szerelmi bánat
SARASATE: Spanyol táncok, op. 21 – 2. Habañera
WALTER-KÜHNE: Fantázia Csajkovszkij Anyegin című operájának témáira
DEBUSSY: Két tánc
RAVEL: Bevezetés és allegro, Op.46

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Moritz Gnann
NIELSEN: Héliosz-nyitány, Op.17
MILHAUD: A világ teremtése
RAVEL: Daphnis és Chloé

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Zemlényi Eszter (szoprán)
Nemzeti Filharmonikusok
Vezényel: Keri-Lynn Wilson
KRZYSZTOF PENDERECKI: II. („Karácsony”) szimfónia
MAHLER: IV. (G-dúr) szimfónia

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Szalóki Ági (népi ének), Bodrogi Éva (barokk ének)
Szalai Péter (ütők), Kónya István (lantok), Szászvárosi Sándor (viola da gamba)
"Mindez világ örvendezzen!"

19:30 : Budapest
Uránia Nemzeti Filmszínház

Sinfonietta Pannonica Ensemble:
Eckhardt Violetta, Jász Pál (hegedű), Sipos Gábor (brácsa), Máté Győző (brácsa), Szabó Péter (gordonka)
"Take Brahms - 2. hangverseny: Vonósötösök"
BRAHMS: F-dúr Vonósötös Nr.1., Op. 88
BRAHMS: G-dúr Vonósötös Nr.2., Op. 111

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Teleki Miklós (orgona), Kováts Kolos (basszus), Krusic Eleonóra (fuvola)
A mai nap
történt:
1925 • A Wozzeck bemutatója (Berlin)
született:
1922 • Németh Amadé, karmester, zeneszerző († 2001)
elhunyt:
1788 • Carl Philipp Emanuel Bach, zeneszerző (sz. 1714)