vissza a cimoldalra
2019-11-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11450)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4609)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2354)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (66)
Erkel Színház (10372)
Élő közvetítések (8244)
Kimernya? (3288)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7232)
Palcsó Sándor (269)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3505)
Chopinről - mélyebben (423)
Kedvenc előadók (2842)
Opernglas, avagy operai távcső... (20353)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1802)
Franz Schmidt (3455)
Vincenzo Bellini (478)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1362)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Carlo Bergonzi halálára
- zéta -, 2014-07-28 [ Kommentár ]
nyomtatóbarát változat

Carlo Bergonzi A legutolsó budapesti vendégfellépése elég különösen indult.

A szerelmi bájitalra készültünk az Erkel Színházban, a lámpaoltást követően a függöny előtt megjelent a színház művészeti titkára: „Carlo Bergonzi nem jól érzi magát, de a szívének oly kedves budapesti közönség kedvéért vállalja az előadást”. Még az idősödő művészeti titkár szájából is szokatlanul dagályosnak tűnt ez a mondat, így biztosra vehettük, hogy szóról szóra közvetítette a művész üzenetét.

És tényleg, hamarosan egy hatvanhoz közeledő, piknikus alkatú úr lépett színre. Jelmeze (amit nyilván otthonról hozott magával) köszönőviszonyban sem volt Békés András kedves rendezésével, mintha valami rokokó-előadás piperkőc lakája jelent volna meg előttünk. Nem igazán mozgott, megállt a színpad közönség felé eső negyedében, enyhe terpeszben, fél szemmel a dirigensre sandítva. Néha tett egy negyed fordulatot, hogy rápillantson egyik-másik partnerére, de nem sokszor. Bal kezét többnyire a szívére tette.

Az első áriáját („Quanto e bella”) valami álomszerű puhasággal indította, szinte nem is énekelve, hanem lehelve a csodálatos dallamot. Az ária közepén viszont egy ’gé’-t rekedten fogott meg, de nem zavartatta magát, tartotta, ahogy a kottában van. Halk morajként hullámzott át rajtunk a csalódás: hát ezért nem érzi magát jól. Innentől kezdve mindvégig ez zajlott: a magas hangok rendre rekedten, a mélyebbek gyönyörűen frazeálva. És Nemorinónak rengeteget kell a színpadon lennie.

A híres ’Una furtiva lagrima’ ária is ugyanebben a kettősségben szólalt meg, de utána hosszan ünnepeltük. Addigra már nem zavartak a rekedt magasságok, megszoktuk őket. Vártuk a kezdő frázisokat, amelyek mindig üdén, artisztikusan szólaltak meg. Azt hiszem, Carlo Bergonzi egész pályájára a legpontosabb jelző ez: artisztikus.

Kevesen tudják, hogy a pályát baritonistaként kezdte, s olyan tenorok partnere volt még, mint Beniamino Gigli, Aureliano Pertile vagy Tito Schipa. De a magasságok rendre elvékonyodtak, míg egy remek énektanár segítségével rájött a megoldásra. Néhány hónapig visszavonult, még a családjának sem árulva el, mire készül. Ha bariton marad, valószínűleg mindvégig az olasz másodosztályt erősítette volna, énekesként csak ritkán jutott volna túl Párma lankáin. Így viszont Ő lett Gigli, Pertile és Schipa utóda egy személyben, fellépése a világ bármely színpadán ünnepnek számított.

Valami páratlan csoda folytán ösztönösen érezte az olasz dallamot, mikor kell azt puhán, mikor keményebben megszólaltatni. S mivel tudta a határait, itáliai szerzőkön kívül más nem is igen énekelt (Csak a Carmen tenorhőse ugrik be, szabályt erősítő kivételként.). Ez lehetett a titka szép, hosszú pályájának, a határok pontos ismerete. A drámaiság nem volt erős oldala, mint ahogy a színpadi jelenlétet is mellékes körülménynek tekintette. Az egyik utolsó mohikán volt, aki csak a torkával tett csodát. S akit nem izgatott a spinto szerepkörön inneni és túli világ.

Az életkori és énekesi határokat talán csak egyszer próbálta meg átlépni, amikor – 75 esztendősen(!) – nekifutott az Otellónak. A feljegyzések és a hevenyészett felvételek tanúsága szerinti sikeres főpróba után az előadást a második felvonás után lemondta. És nem próbálkozott a szereppel sem többé. Talán jobb is így.

A Bájital után autogramgyűjtő barátom bement hozzá. Meglepődve konstatálta a végtelenül kiegyensúlyozott, jókedélyű, szinte vidám találkozást. Bergonzi mintha élete legjobbját énekelte volna, aranyos és kedves volt, no meg picit leereszkedő. Szerethetett élni, jó kedélyét és hangját sokáig megőrizte. Két héttel a 90. születésnapja után hunyt el.

A spintón belül egyhamar nem akad utódja.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Nádor Terem

Giusto Kamarazenekar
koncertmester Litván Erika
vez.: Jean-François Gonzales-Hamilton

GRIEG: Holberg szvit
VICTOR KIOULAPHIDES: Summer concerto, magyarországi bemutató.
DVOŘÁK: E-dúr szerenád vonószenekarra, op. 22

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Martin Schmeding (orgona)
Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karigazgató: Nemes László Norbert)
"Requiem – Halál és élet"
BRAHMS: Német Requiem, op. 45 – 6. Denn wir haben hie keine bleibende Statt (Robert Schaab átirata)
SZATHMÁRY ZSIGMOND: Mors et Vita
REGER: Korálfantázia a Wachet auf, ruft uns die Stimme kezdetű korálra, op. 52/2
TOURNEMIRE: Improvizáció a Victimae paschali laudes dallamára (Maurice Duruflé átirata)
DURUFLÉ: Requiem, op. 9

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Balog József (zongora)
Baltic Sea Philharmonic
Vezényel: Kristjan Järvi
GRIEG: I. Peer Gynt-szvit, op. 46
GRIEG: a-moll zongoraverseny, op. 16
STRAVINSKY: A tűzmadár (1945)
19:30 : Debrecen
Kölcsey Központ

Szabóki Tünde, Francesca Provvisionato, Balczó Péter, Cser Krisztián
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
Vezényel: Kollár Imre
A mai nap
született:
1921 • Anda Géza, zongorista († 1976)
1928 • Pernye András, zenetörténész, zenekritikus († 1980)
1944 • Agnes Baltsa, énekes
elhunyt:
1828 • Franz Schubert, zeneszerző (sz. 1797)