vissza a cimoldalra
2018-09-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Pantheon (2259)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (774)
Simándy József - az örök tenor (550)
A nap képe (2093)
Élő közvetítések (7395)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1058)
Operett, mint színpadi műfaj (3699)
Jonas Kaufmann (2273)
Help me! (1091)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1478)
Franz Schmidt (3180)
Balett-, és Táncművészet (5548)
Opernglas, avagy operai távcső... (20136)
Momus-játék (5512)
Kimernya? (2746)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2887)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Operarelikviák VI. – Lendvay Andor: Két felvonás közt
- zéta -, 2014-03-03 [ Főtéma ]
nyomtatóbarát változat

Lendvay Andor: Két felvonás közt Operatikus barátom nemrégiben Gulyás Dénes könyve kapcsán elemezgette az énekes-önéletrajzokat. Különös műfaj, annyi szent! A leggyakoribb alkalom, amikor a művész pályája végeztével végigtekint azon, s a legfontosabb állomásokat felsorolva végighalad azon. Általában kiemelt fontosságot tulajdonítanak az első sikereknek, a nagynevű partnereknek, a sikert hozó dalműveknek. A sok-sok énekes-memoár közül szinte mindegyik ilyen volt, egyedül talán Renée Fleming néhány évvel ezelőtti kötetét (A belső hang) tudom kivételként felhozni.

Meg most Lendvay Andor szokatlan könyvét. A XX. század első felének jeles magyar baritonistájának réges régi könyvére nemrégiben egykori tanítványa, Gyimesi Kálmán hívta fel figyelmemet. Már akkor szemet szúrt a kiadás dátuma: 1942. Lendvay ekkor negyvenegy esztendős volt, a legszebb baritonkor, ha lehet így fogalmazni, nem tipikus időszak memoárírásra. Az antikváriumokban történt hosszas keresgélés után horgomra is akadt egy kicsit gyűrött, ám gondosan bekötött és dedikált példány.

Lendvay (néha i-vel írták, mi több, maga a művész is használta olykor úgy) művészetét mindössze egyetlen felvételről ismerem, a Bajazzók prológját énekli, talán a világ leglassúbb felvételén, Komor Vilmos vezényletével. A hang maga nemes és szépen csengő, az énekes bírja szuflával a lassú tempót és az elképesztően nagy dallamíveket. Megoldásaiban szokatlan finomságokat figyelhetünk meg, talán némi modorosságot is, s az itáliai temperamentum is hiányzik kicsit az előadásmódból. De az énekesi kvalitás elsöprően jelen van. Pontosan kirajzolódik még a felvételről az a technikai stabilitás is, ami Lendvayt a második világháborút követően egy egész generáció énekmesterévé tette, 1964-es haláláig tanított a Zeneakadémián. Tanítványa volt mások mellett Ilosfalvy Róbert, Jablonkay Éva, Karikó Teréz és Tréfás György is.

Menjünk csak vissza a dátumhoz! A bevezetőben egy meg nem nevezett barátjához írja: „Úgy érzem, pályám még nem fejeződött be s ha most mégis megírom történetét, annak oka, hogy sorsom kissé hosszú felvonásközt iktatott életembe.” Nyilván ezért is a könyv címe: Két felvonás közt. Ez az említett felvonásköz a zsidótörvényeket jelentette, amikor az énekesnek jeles kollégáival egyetemben el kellett hagynia addigi munkahelyét, az Operaházat. De Lendvay tapintatos ember, vagy inkább – a II. világháború közepén járunk – óvatos, erről többet nem beszél. Mi több, a zsidóságáról sem.

Pedig származása már nem először tett keresztbe karrierjének. Harminckét esztendősen, immár harmadik esztendeje a müncheni Staatsoper vezető baritonja volt. A színház nemzetközi státuszát pontosan jelzik a tények: a fő-zeneigazgató bizonyos Hans Knappertsbusch, a vezető szoprán Maria Jeritza, a tenor Julius Patzak volt. Minden ideálisnak tűnt a pálya tökéletes kiteljesedéséhez. Ám egy napon magához kérette az intendáns: „Amikor szerződtettem önt, közölte velünk, hogy felekezetnélküli… Akkor el is fogadtam ezt a meghatározást, ma azonban pontos felvilágosítást kérek öntől e kérdésben.” Lendvay nem boncolgatta különösebben az eseményeket, mert a következő mondat – új bekezdésben – így hangzik: „Tíz nap múlva elutaztam Münchenből.” Magáért beszél az évszám: 1933.

És Lendvay meg tudta állni, hogy egyetlen szóval sem beszél többet a dologról. Nem rágta, nem sajnáltatta magát, nem panaszkodott. Ugyanakkor nagynevű pályatársakról, világhírű partnerekről sem mesél különösebben sokat, annál többet a pálya – finoman szólva – rögös indulásáról. A félbehagyott gimnáziumról a szülővárosban, Vácott, a kávéházi pikolófiúként, moziénekesként, majd vándorszínészként keresett első keserves pengőkről. A keserves létről, a nélkülözésről, a fázásról, a magányról és az elhivatottságról. És ami a legfontosabb: a belső hitről. Ez teszi ezt a könyvet unikummá: egy énekes, aki hihetetlen mélyről indulva, egyes egyedül önmagában bízva, meg valami szent és magasztos cél teljesülésében és ez a hit tényleg elrepítette a legmagasabb helyekre. Csak tőle tudok idézni, annyira pontosan meg is fogalmazta ezt a különös hitet: „A színház mérge – minden méreg és minden szenvedély között a legveszedelmesebb – úgy árad szét az emberben, ellenőrizetlenül és megfoghatatlanul, mint hajnali köd a virágos rétek fölött és beissza magát a vérerekbe, a test legkisebb pórusába is, kiirthatatlanul.”

Nem emlékszem még önéletrajzra, amiből ennyire hiányzik a dicsekvés. Jóval többet írt arról, mikor Debrecenben előadás előtt lerekedt és következésképp Scarpiáját kifütyülte a cívisváros indulatosan operarajongó ifjúsága, mint amikor ugyanebben a szerepben ugyanott pár évvel később hatalmas sikert aratott.

De más szempontból sem tipikus énekes-önéletrajz Lendvay könyve. Meghökkentően magas színvonalon, a korszak vezető íróit meghazudtoló minőségű és tömörségű írás ez a mintegy 180 oldal. Mintha nem is a saját életét, hanem valaki másét írná meg, kedvesen, picit kívül állóan, de szeretettel és nagyon-nagyon optimistán. Azt hiszem, ez a minden körülmények közt megmaradó szeretetteli optimizmus lehetett Lendvay Andor nagy titka.

Ha rajtam állna, kötelező olvasmány lenne minden énekes-képzőben.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Farkas Judit, Molnár Tímea (ének)
Németh Zoltán, Harazdy Miklós (zongora)
"Hangulatkoncert"
WEBER: A bűvös vadász - Agathe áriája
DONIZETTI: Don Pasquale - Norina áriája
MOZART: Cosí fan tutte - Fiordiligi áriája ('Per pieta...')
PUCCINI: Bohémélet - Musette áriája
LISZT: 7. transzcendens etűd
PUCCINI: Turandot - Liu halála
DEBUSSY: A tékozló fiú - Lia áriája
GOUNOD: Faust - Margit ékszeráriája
CHOPIN: Valse Brillante, op. 34, No. 1
DVOŘÁK: Ruszalka - Holdária
MENOTTI: A médium - Monica keringője

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Yang Sung-Won (cselló), Enrico Pace (zongora)
LISZT: 1. elégia (cselló-zongora átirat)
LISZT: 1. (E-dúr) consolation (cselló-zongora változat)
LISZT: 4. (Desz-dúr) consolation (cselló-zongora változat)
LISZT: Elfelejtett románc (cselló-zongora változat)
LISZT: 6. (E-dúr) consolation
LISZT: Gyászgondola (cselló-zongora változat)
LISZT: 3. (E-dúr) consolation (cselló-zongora változat)
LISZT: Die Zelle in Nonnenwerth (cselló-zongora változat)
LISZT: Cantique d'Amour
CHOPIN: g-moll cselló-zongora szonáta, op. 65
CHOPIN: C-dúr polonaise bevezetéssel, op. 3
19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Kauten Andrea (zongora)
Savaria Szimfonikus zenekar
Vezényel: Medveczky Ádám


WEBER: A bűvös vadász – nyitány
GOETZ: Zongoraverseny
BRAHMS: I. (d-moll) zongoraverseny, op. 15
A mai nap
történt:
1908 • Mahler VII. szimfóniájának bemutatója (Prága)
született:
1912 • Kurt Sanderling, karmester († 2011)
elhunyt:
1972 • Robert Casadesus, zongorista (sz. 1899)
2010 • Polgár László, énekes (sz. 1947)