vissza a cimoldalra
2019-09-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11438)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (4060)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1762)
Balett-, és Táncművészet (5875)
Élő közvetítések (8127)
Opernglas, avagy operai távcső... (20315)
Kimernya? (3217)
Társművészetek (1404)
Erkel Ferenc (1063)
A nap képe (2154)
Franz Schmidt (3421)
Simándy József - az örök tenor (624)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25042)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7212)
Pantheon (2385)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4381)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Hajnali dalok (Schumann zongoraművei Mitsuko Uchidával)
Balázs Miklós, 2014-02-26 [ Hangszeres művek ]
nyomtatóbarát változat

Mitsuko Uchida Robert Schumann
Piano Sonata in G minor No. 2 op. 22
Waldszenen op. 82
Gesänge der Frühe

Mitsuko Uchida
1 CD 0289 478 5393

Több korszakos zongorista erőfeszítései sem bizonyultak elegendőnek a múlt század során, hogy Robert Schumann szólózongorára írott művei olyan népszerűségre tegyenek szert, mint teszem azt a kései Schubert-szonáták, a Liszt-etűdök vagy a Chopin-keringők. Jóllehet Alfred Cortot, Clara Haskil vagy Wilhelm Kempff már a század derekán hű apostolául szegődtek Schumannak, mégsem tudták áttörni igazán az érdektelenség e makacs burkát. Amikor azonban Vladimir Horowitz kezdte el felfedezni Schumannt, ha kicsit is, de átformálódni látszott az összkép. Horowitz persze, mint mindenben, itt is válogatós volt: a Kinderszenent szinte havonta eljátszotta, a C-dúr Arabeszket és a C-dúr fantáziát (Op. 17) ugyancsak föltűnő gyakorisággal műsorára vette. És nem mellékesen olyan műveket is beillesztett olykor a koncertprogramjaiba, amiktől a legtöbb zongorista prüszkölt volna: az Op. 7-es C-dúr toccatát például, vagy az Op. 111-es Phantasiestückét. De valami különös ok folytán sem a Waldszenen, sem a Kreisleriana, sem a Carneval, sem a Papillons nem érdekelte, szemben a kevésbé „látványos” és hálás, ám annál munkásabb Második és Harmadik szonátával.

A jelen század Schumann-játszása, azt hinnénk, evidenciaként kezeli a legtöbb Schumann-szólózongoramű létjogosultságát egyszersmind a repertoárban és a hivatalos zenetörténetek lapjain. Mégis elég lenne az egyik kezem, ha meg akarnám számolni, hány ma élő, első vonalba tartozó zongorista tud és akar igazán Schumannt játszani. Kevesen excellálnak, de valójában kevesen is próbálkoznak. Mitsuko Uchida egy azok közül, akik mernek és tudnak Schumannhoz nyúlni úgy, hogy nem tévesztik szem elől a romantikus stílusiskola követelményeit, s ugyanilyen óvatos tekintettel vannak arra a tradícióra (elsősorban Bachra), melyből ez a zene mindenekelőtt táplálkozik.

A Waldszenen ugyanolyan bájosan elragadó, szívhez szóló melódiával indul, mint a népszerűbb Kinderszenen, amit Uchida kellően ki is hangsúlyoz, s mindjárt be is visz minket az erdőbe. A hangok sűrűsödnek, a szenvedély kiforrni látszik: a vadregényes rengeteg elénk tárul, felénk fordul. De nem a maga nyers, realisztikus, tolakodó valójában, hanem egy átesztétizált, tökéletes rendszerbe illesztett hangrendbe oltva. Az Erdei jelenetek kilenc darabjából hat ütemezése négy negyed, és ez lesz Uchida interpretációjának az egyik kulcsa: a hallatlan metrikus precizitás, amellyel előadásit fokról-fokra felépíti. Végül mintha az egész mű egyetlen megfogott érzület, vagy kóbor hangulatsor variációja volna, dacára a melléjük aggatott, „kibeszélő” alcímeknek, mint „vadászok a lesen”, „elátkozott hely”, vagy „madár mint próféta” és így tovább.

A g-moll szonáta jó példa rá, miért problémás a zongoraszonáta műfaja Beethoven és Schubert után. Chopin is, Schumann is, s később Brahms is birokra kel vele – több-kevesebb sikerrel. (Mondhatnánk: a romantika kevésbé szereti az ennyire kötött műformákat, de akkor mi a helyzet a szimfóniával, mely ekkor élte virágkorát?) Uchida itt is, mint mindig, a kottából indul és kanyarodik ki, nem a külső referenciákból – s oda is tér vissza. Ezzel azonban többet állítok puszta rigorózus kottahűségnél. Túl azon, hogy a zongoraművésznő kifogástalan technikával rendelkezik, s billentéskultúrája kevesekével vetekedhet, olvasatai rendre kiforrott, aprólékos gondossággal kidolgozott interpretációk, melyek szelíd és légies líraiságukban hatnak igazán. Nem keresik a vadromantikus víziók robusztus, melldüllesztő dúlását, az olajfestékkel vastagon felkent harsány színezést, vagy a dúlt hullámhegyeket és -völgyeket. Uchida inkább míves akvarellekkel, finom rézmetszetekkel dolgozik – semmi maszatolás, semmi elkent mesterkedés, a darabok így is, törékenységükben, sebezhetőségükben is megingathatatlanul állnak a klasszikus poézis talaján.

Az Erdei jelenetek és a szonáta is friss, üde, ugyanakkor pregnáns előadást nyer Uchida ujjai alatt: kifogástalan formálás, szigorú strukturális rend, tökéletes sallangmentesség és textuális tisztaság jellemzi a produkciókat. A kiadvány legmegindítóbb perceit azonban a lemezt záró Gesänge der Frühe című – megjegyzendő: érdemtelenül elhanyagolt – ciklus (Op. 133) kínálja, melynek tünékeny, éteri pianissimói és lágyan elomló, mégis megfogott futamai révén szinte valószínűtlenül szépnek hat. Uchida zongorajátéka mindenkor arányos, ugyanakkor áttetsző és nemesen filigrán, elvéthetetlenül klasszicizáló, ennél fogva nélkülözni kénytelen a tobzódó színgazdagságot vagy a puszta „nehézkedés” hétköznapi tragikumát. Ezért a játéka egyesek számára kissé távolságtartónak, túlcsiszoltnak, netán „frigidnek” hathat. De az volna, valóban? Nem biztos. Inkább, mondjuk úgy, szubtilis, ahogyan például a jeles kortárs, Schiff András Schumann-olvasatai is azok. Mert ez a század bizony már nem a gyermekien elbűvölő poéták (Horowitz) hazája, nem is a céltudatos, tanárias muzsikusoké (Kempff), s nem is az erőtől duzzadó moguloké (Richter). A huszonegyedik század Schumannja Schiff és Uchida kezén lendül túl a komor, panasszal terhes, eszelős huszadik század sokszor bárdolatlannak tetsző, sánta Schumannján, s vezeti be az új századét, ahol a német zeneköltő zongoraműveinek helyét nem a zeneházak oldalpáholyaiban, hanem a legelső sorok közt jelölik majd ki.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
MOM Kulturális Központ

Constantin Talmaciu (fuvola), Sara Gheorghe (marimba)
Aradi Állami Filharmónia
vez: Dorin Frandeș
MOZART: Divertimento K 136 D-dúr vonószenekarra
STAMITZ: G-dúr fuvolaverseny
PIAZZOLLA: Libertango marimbára és vonószenekarra
BARTÓK: Román népi táncok
VITTORIO MONTI: Csárdás
ALBENIZ: Asturias marimbára és vonószenekarra

18:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet

Thurzó Zoltán (zongora)
Liszt Ferenc, Chopin és Rachmaninov műveiből

19:00 : Budapest
Erkel Színház

1ST STEPS
Balett-est három részben

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Baráth Emőke, Valerio Contaldo, Michal Czerniawski, Cyril Auvity, Francisco Fernández-Rueda, Peter Harvey, Núria Rial, Antonio Abete, Luciana Mancini
Budapesti Fesztiválzenekar
Fischer Iván Operatársulat tánc- és énekkara
Vezényel és rendező: Fischer Iván
MONTEVERDI: La favola d'Orfeo
A mai nap
történt:
1809 • Megnyílt a Royal Opera House Londonban
született:
1587 • Francesca Caccini, zeneszerző († kb. 1640)
1916 • Simándy József, énekes († 1997)
1971 • Anna Netrebko, énekes
elhunyt:
2008 • Maurizio Kagel, zeneszerző (sz. 1931)