vissza a cimoldalra
2017-11-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Momus társalgó (6251)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60134)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Milyen zenét hallgatsz most? (24978)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11190)
A csapos közbeszól (94)

Kolonits Klára (1004)
Kocsis Zoltán (639)
Bartók Béla szellemisége (232)
Zenei témájú könyvek (92)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6417)
Élő közvetítések (6677)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1174)
Operett, mint színpadi műfaj (3345)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2413)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (361)
Franz Schmidt (2952)
Nagy koncertek emlékezete (32)
Barenboim (70)
Pantheon (2133)
Kedvenc magyar operaelőadók (1009)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (558)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Szépség és Kőszív vidám-szomorú-vidám története – Rossini: Matilde di Shabran
- zéta -, 2014-02-12 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Rossini: Matilde di Shabran Rossini: Matilde di Shabran
Juan Diego Florez, Olga Peretyatko, Marco Filippo Romano, Anna Goryachova, Nicola Alaimo, Paolo Bordogna, Chiara Chialli, Simon Orfila, Giorgio Misseri, etc.
Orchestra e Coro del teatro Communale di Bologna
vez. Michele Mariotti
DVD UNIVERSAL 074 3813

*

Amikor – szégyen, nem szégyen – ismeretlenként lecsaptam az Universalnál nemrégiben megjelent DVD-re, eszembe sem jutott, hogy olyan operával lesz dolgom, mely a vártnál sokkalta izgalmasabb lesz, és megtekintését revelációként fogom megélni.

Az operatörténet az opera semiseria fogalmát olyan dalművekre tartogatja, melyek ugyan komoly elemekben bővelkednek, végül a vígoperai hatás győz bennük. Az ilyen darabokra használják még a melodramma giocoso kifejezést is, melyet talán legfrappánsabban a „tréfás dráma” fordítással illethetnénk. A legjellemzőbb operaként a Don Giovannit szokás említeni, de most találtam egy sokkal jellemzőbb operát, Rossini „huszonkilenc éves kori bűnét”, a Matilde di Shabrant. Majd erre a tréfás drámára térjünk vissza kissé később.

A Matilde Shabran kalandos előadás-története már önmagában is megér egy misét. A római ősbemutató előtt nem sokkal a kijelölt dirigens szélütést kapott, ami a darab ismeretében érthető is. Az általános zűrzavarban felbukkant a próbákra szorgosan bejárogató figura, civilben világhírű hegedűvirtuóz és komponista, aki addigra annyira beleszeretett a darabba (mely a mű ismeretében szintén érthető), hogy elvállalta az elárvult ősbemutató vezénylését. Így lett (tudomásom szerint) a Matilde di Shabran az első és egyetlen opera melyet maga Niccolo Paganini mutatott be. A Teatro Apollóban lezajlott 1821-es premiert követően a színház előtt Rossini hívei (akkor még volt operai B-közép, ó boldog idők!) és ellenzői között tömegverekedés tört ki (valahol ez is teljesen érthető), így ez az ősbemutató még a helyi bűnügyi statisztikákban is kellően dokumentált. Néhány évi tündöklés után a kései utókor – macerásnak ítélvén a mű felszínen tartását – süllyesztőbe küldte e remekművet, mely (stílszerűen) hamupipőkeálmából csak 1974-ben éledt fel. A Matilde olyannyira kuriózumnak számít, hogy Németh Amadé kiváló alapművében, az Operaritkaságokban még említés szintjén sem szerepel.

Aki nem ismeri a Matilde di Shabrant, az nem tudhatja, mit veszít, de javaslom, pótolja hiányosságait, mert megéri. Ha létezik egyetlen mű, melyben Gioacchino Rossini minden erényét megtalálhatjuk, akkor ez az. Már ott kezdődik, hogy 7 (hét!) szinte azonos nehézségű főszerep van benne, melyekben a legprofibb énekeseknek is a tudásuk maximumát kell adniuk ahhoz, hogy a darab adekvát módon szólalhasson meg.

Végy hét darab világsztárt…” – valahogy így kezdődik tehát a Matilde di Shabran receptje. No, valahol itt kell keresnünk a darab ismeretlenségének okait is. Ez a hét szólam lefedi a korszak lehetőségeit. Drámai koloratúrszoprán (molto virtuoso, karakterizáló képességgel, s bizony nem árt, ha csinoska is), mezzo (legyen gonosz a velejéig), alt (jóféle nadrágszerep), tenor (a nemnormális fajtából), bariton (játékmester, kifejezetten előny, ha kicsit lökött kinézetű), basszbariton (elénekelhetetlenül széles ambitussal) és persze egy basszus (a jóravaló, ám nem túl okos típusból).

Általában egy Rossini-operán sosem érződik, hogy a Maestro saját magán kívül másokat is valaha meghallgatott volna, de a Matilde di Shabran esetében olykor határozott Beethoven-érzésünk van. Közismert a sztori, amikor a már a világtól elvonult, szinte teljesen süket komponistát nagy tisztelettel meglátogatta az akkor már 30 esztendős ifjú-öreg titán vígopera-szerző. Ha hinni lehet a legendának, Beethoven a lelkére kötötte, hogy ne komponáljon mást, mint opera buffát, de Rossini ezt nem nagyon fogadta meg. Ez a találkozó ugyan 1822-ben volt, pontosan egy évvel a Matilde Shabran bemutatója után, de később is a megadottnál szélesebb körben tevékenykedett. Ezt a Beethoven-utánérzést elsősorban a cselekmény és egyes megoldásai indukálják. Ez utóbbira csak egy példa: Edoardo rémnehéz börtönáriájának versenymű-nehézségű kürtszólója erősen hajaz Fidelio első felvonásbeli áriájának hasonszőrű kíséretére.

Ugorjunk csak vissza a tréfás dráma témához! Fontos még tudni, hogy a bemutató idején beszédesebb címe volt a darabnak: Matilde di Shabran, ossia Bellezza e Cuor di Ferro, az alcímet valahogy szabadon úgy fordíthatnánk, avagy a Szépség és a Kőszív. Maga a dalmű cselekménye pedig tényleg úgy indul, mint a Fidelióé. Adva van egy gonosz várúr (Kőszív, amúgy tenor, a nemnormális fajtából), akinek börtönében egy ifjú (kontraalt) sínylődik. Nem, a Szépség nem ő, hanem egy arra látogató leányka, Matilde di Shabran (a virtuoso szoprán).

És Kőszív első látásra úgy, de úgy beleszeret Szépségbe, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. De természetesen ezzel még nincs vége az operának, ugyanis valahogy előkerül még egy grófnő is, a rettentően gonosz mezzo, aki maga ácsingózna a várúrnői szerepre. Úgyhogy keveri egy kissé a kását. Van még a cselekményben egy amolyan toronyőr-féle, meg egy udvari orvos, valamint egy lökött vándorköltő, akire a darab egy kellően drámai pontján rábízzák – mint legalkalmasabbra – Szépség kivégzését. És persze mit ad Isten, először a világtörténelem során a „hóhér”(ki nem a Grimm-testvéreken nőtt fel) elengedi áldozatát. Aki egy jelenettel később az immár bűnbánó Kőszív hitveseként vonul vissza a várba.

Hát, tegye a szívére a kezét, aki mindezt komolyan tudná venni. Persze Rossininél is kilógott a lóláb, de mégis végigcsinálta a mókát. A kései utódoknak sem marad más, mint igazán hinni a zeneszerzőnek és bízni önmagukban. De egy cseppet sem könnyű.

Filmünk a Pesaro-i Rossini Fesztivál 2012 nyarán rögzítődött. Mario Martone rendező véresen komolyan vette a darabot. Egyetlen „kikacsintást” sem engedett, minden folyik a maga komor rendjében, bízva a dalműben és a remekül összerakott énekes gárdában. Szerepe a közlekedés levezénylésére korlátozódott elsősorban. Ezt némiképp nehezítette a díszlet, mely félreismerhetetlenül emlékeztet Watson és Crick urak utóbb Nobel-díjjal jutalmazott kettős DNS-spiráljára, annyi módosítással, hogy ezeken lehet lépcsőzni vég nélkül, gondolom, a főszereplők nagy-nagy örömére.

De kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni Kőszív, azaz Corradino szerepében Juan Diego Florezt? Megmondom: semennyire, pedig nagyon igyekezett. Lovagiasan szakállába rejti olykor feltörő röhögését, nagyon nem fekszik neki a kegyetlen zsarnok figurája. Ugyanakkor Rossini valami elképesztő ziccerszereppel ajándékozta meg, boldogan cikázik is a két és fél oktávnyi területen föl, s le. A nyaktörő koloratúrák specialistájaként olykor még külön díszítésekkel variálja a szólamot, jól reprezentálva a hiszteroid várúr elképesztő kitöréseit.

A címszerepben Olga Peretyatko folyamatosan lopja be szívünkbe magát, nemcsak nőies vonalai, impozáns dekoltázsa, finom arcvonásai, hanem atombiztos koloratúrkészsége és remek karakterizáló-képessége miatt. Mindezeken túl nagyszerű humora is az előadás központi alakjává teszi, olykor egy-egy mozdulata pompásabban jellemzi a szituációt, mint bármely szövevényes rendezői fogás. Ez az, amit nem lehet megtanulni, amire születni kell. Telitalálat!

Közvetlenül utánuk kell említeni Aliprando orvos szerepében Nicola Alaimot. A fiatal olasz basszista már megjelenésével csatát nyert: kétméteres óriás, széle-hossza egy, cirka másfél mázsás, afféle kétajtós szekrény. Ehhez képest bámulatosan könnyedén bánik hatalmas testével és hatalmas hangjával, s széleskörűen variál hangszínével. Örömmel hirdetném „mellverdesve”, hogy felfedeztem benne a jövő évtizedek vezető énekesét, aki – ki tudja, mit hoz a Sors – Bartolótól Wotanig még bármi is lehet, de sajnos lemaradtam. Alaimo decemberben beugrott a MET Falstaff-sorozatába címszereplőnek, bizonyos Levine pálcája nyomán, jelen sorok írásakor meg ugyanott Netrebko és Vargas partnereként virít A szerelmi bájitalban. Úgyhogy, Alaimo már felfedezve!

Edoardo kontraalt nadrágszerepében Anna Goryachova brillírozik. Az első felvonásban szép hosszú haja mellé álszakállat és kackiás bajuszt is kapott, a második felvonásbeli nagyáriájára szerencsére megszabadulhat tőlük. A hanganyag impozáns, minden szintjén kiegyenlített, a hangszín gyönyörű és meleg tónusú.

A bolondos vándorköltő, Isidoro szerepében Paolo Bordogna igazán a publikum kedvence volt. Színpadi alakítása számomra már túllépett az egészséges magamutogatás keretein, de lehet, hogy csak a rendező ötletére volt ennyire lökött. Hangilag abszolút a helyén volt, kellemes és üzembiztos magasbariton, igazi olasz temperamentum.

Hozzájuk képest egy fokkal haloványabb hangi képességekkel megáldva, de még így is bőven a nemzetközi átlag fölött szerepelt a gonosz grófnőt alakító Chiara Chialli és a torony őrének szerepében Simon Orfila. Mindketten biztos technikával és biztos stílusismerettel közreműködtek ebben a – most már kimondhatjuk – veretes komédiában.

Az előadás Michele Mariotti lendületes pálcája nyomán vált arannyá.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zeneműtára

Alisa Yajima, Baráz Ádám (négykezes zongora)
SCHUBERT: 2 Marches Caractéristiques, D.886
SCHÖNBERG: 6 darab zongorára, négy kézre (1896)
BRAHMS: 4. Szimfónia (e-moll), Op. 98
Andante moderato (a szerző átirata)
SCHUMANN: Bilder aus Osten Op. 66 - részletek
KARL HERMANN PILLNEY: Eskapaden eines Gassenhauers (Parodisztikus variációk egy témára)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

DONIZETTI: Szerelmi bájital

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Michel Béroff (zongora)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Csaba Péter
"Ünnepi hangverseny Finnország állammá alakulásának 100. évfordulója alkalmából"
FRANCK: Szimfonikus variációk
RAVEL: D-dúr zongoraverseny bal kézre
SIBELIUS: 2. (D-dúr) szimfónia, Op.43

19:00 : Budapest
MűPa, Fesztivál Színház

"Klasszik 47°N19°E"
Modern balett-est két részben

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Simon Izabella, Várjon Dénes, Roman Rabinovich (zongora)
Muriel Cantoreggi, Keller András (hegedű), Andrea Hallam (brácsa), Marie-Elisabeth Hecker (cselló), Radovan Vlatković (kürt), Klenyán Csaba (klarinét)
Escher Vonósnégyes: Adam Barnett-Hart, Danbi Um (hegedű), Pierre Lapointe (brácsa), Brook Speltz (cselló)
2017.11.17 19.00
SOLTI GYÖRGY KAMARATEREM
"kamara.hu/2"
A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja
J.S. BACH: A fúga művészete, BWV 1080 (részletek)
BUSONI: 2. (e-moll) hegedű-zongora szonáta, Op. 36a
SCHUMANN: Adagio és allegro, Op.70
BRUCH: Nyolc darab klarinétra, brácsára és zongorára, Op.83 (részlet)
BEETHOVEN: D-dúr („Szellem”) zongoratrió, Op.70/1

19:00 : Budapest
Aranytíz Kultúrház

"Történelmi Táncklub a Mare Temporis táncosaival"

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Balog József (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Yeruham Sharovsky
RIMSZKIJ-KORSZAKOV: Nagy orosz húsvét nyitány
PÁNCZÉL TAMÁS: Zongoraverseny
DVOŘÁK: VII. szimfónia

19:00 : Budapest
Duna Palota

Zalai Antal (hegedű)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Műsorvezető: Zelinka Tamás
GLINKA: Ruszlán és Ludmilla – nyitány
DVOŘÁK: a-moll hegedűverseny, Op.53
CSAJKOVSZKIJ: D-dúr hegedűverseny, Op.35

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bogányi Gergely (zongora)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Cristian Mandeal
BARTÓK: Táncszvit, Sz. 77, BB 86
LISZT: Haláltánc
R. STRAUSS: Salome, Op. 54 - Hétfátyoltánc
DEBUSSY: A tenger
19:00 : Keszthely
Balaton Kongresszusi Központ és Színház

"Fischer Annie ösztöndíjasok hangversenye"
A mai nap
született:
1923 • Eősze László, zenetörténész
1925 • Charles Mackerras, karmester († 2010)
elhunyt:
1959 • Heitor Villa-Lobos, zeneszerző (sz. 1887)