vissza a cimoldalra
2018-10-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61134)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4069)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (3713)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1115)
Pantheon (2264)
Élő közvetítések (7452)
Balett-, és Táncművészet (5560)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1503)
Franz Schmidt (3197)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2930)
Momus-játék (5543)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4355)
Ilosfalvy Róbert (816)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2606)
Lehár Ferenc (641)
Opernglas, avagy operai távcső... (20144)
Erkel Színház (9460)
Jonas Kaufmann (2275)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A kövér szőke nővel kapcsolatos tévedéseink – A Traviata élő közvetítése a Milanói Scalából
Operatikus, 2013-12-11 [ Közvetítések ]
nyomtatóbarát változat

Traviata a Milanói Scalából Megszólal a vonóskar földön túli pianója, és a színpadon egy szőke nőt látunk, aki sminkelgeti magát a tükör előtt. Szép szeretne lenni, de ez már láthatóan nehéz feladat neki. Tévéközeliben – merthogy a Milanói Scala évadnyitó Traviatájának közvetítését néznénk – a középkorúnak mondott hölgy testes, karjai pufókak. Violettának annyi, könyveli el tamáskodó énünk.

Aztán kitör a báli förgeteg, megállapítjuk, hogy egy fényűző, régi párizsi palotában lennénk, ám hőseink mai ruhákban tündökölnek. Jelena Zajceva kosztümjeiben nemcsak a fantázia tobzódik, de a jellemet, a szituációt is sokszor telibe találja. Nyomban vibráló feszültség támad a díszlet és jelmez között, s nyomban fejezetek omlanak össze a „Modern vagy korhű operajátszás?” egyelőre megíratlan tankönyvében.

Még mindig nem barátkoztunk meg a címszereplővel, túlságosan messzire esik előképeinktől és előítéleteinktől. Azt persze élvezzük, hogy Violetta a rosszullétet csak szimulálja, hogy kettesben maradhasson a daliás, jóval fiatalabb Alfréddal. De nem érintődik meg, legalábbis titkolja. A felvonás végén kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a szőke nő, azaz Diana Damrau sötét tónusú, ám virtuóz, ugyanakkor átütő erejű szopránja ideális a szólamhoz. S lassan tudatosul, hogy bennünk, hogy Dmitrij Csernyakov rendező úr ellen-NetrebkoWillyDeckerSalzburgra vette a figurát. Ez a Violetta középkorú, szikrázóan szellemes, okos, tapintatos asszony, de az úri társaság tagjai nem abban versenyeznek, hogy ki vigye ágyba, hanem abban, hogy ki részesüljön minél hosszabban bizsergető közelségéből, ki beszélgessen, mulasson vele minél többet.

A második felvonást nem vidéki kastélyba, hanem egyszerű parasztház konyhájába viszi Csernyakov, aki a díszleteket is maga tervezte. Amikor Violetta kócosan, magasszárú mamuszban belép, Damraut végképp a szívünkbe zárjuk. Piotr Beczala daliás fiú mellette, szokásos szép, megbízható éneklésénél most sokkal többet ad. Áriája remekül sikerül, az általában kihagyott O mio rimorso kezdetű cabaletta két versszakkal, magas C nélkül is pazar. Ebben az előadásban mindent elénekelnek, sőt mindent két versszakkal. Germont-ban csalódunk. Zeljko Lucic ezen az estén szürke színnel, világos tónusban, néha alacsonyan énekelt. Persze ez a legnehezebb szerep a darabban, sőt talán a világon, szinte lehetetlen valamilyenre megcsinálni. Amikor viszont szembeül Violettával, és győzködni kezdi, Damrau arcáról világosan leolvasható: ezek az ő saját kétségei, amelyeket már százszor megfogalmazott magának.

Így aztán persze, hogy enged. Flóra meghívóját kiterítve odakészíti az asztalra. Tervének része, hogy Alfréd lássa őt a bálban Douphol báróval. Hisz előtte világosan elmagyarázta Germont-nak: a fiút nem egyszerű szakításra bírni.

A közvetítésben sok szép ötlet és sok ügyetlenség van. A nagy kettősben Lucic többször kisandít a karmesterre. A mintaadó metropolitanes közvetítésekben ilyen elképzelhetetlen. Vagy nem bámulja az énekes a dirigenst, vagy ha mégis, ezt semmiképpen nem mutatja meg nekünk a kamera.

Aztán a báli jelenetben Violetta és a báró simán lekésik a belépésüket, első lélekölő nótáját csak a zenekar játssza. Először el is bizonytalanodik az ember, hisz eddig is mindegyik áriát ritka vagy sohasem énekelt ismétlésekkel hallott. Ez is egy ősváltozat volna?

Én a magam részéről hamar elfelejtem a kapitális hibát (máris sajnálom az ügyelőt), a jelenet olyan következetesen és szívszorítóan van fölépítve. Violetta újféle türkizzöld ruhát ölt, s hozzá szőke ondolált parókát, s magunkban bólintunk: ha egy nő új életet akar kezdeni elsőként az öltözködését és frizuráját változtatja meg. Jön a nagy sértés, Beczala teljesen hihetően játssza és énekli. Viszont Violetta reakciója egyáltalán nem a megszokott. Nem a vérig sértett gyönge virágszál piheg, ó dehogy! Hogy is illene az a mi Violettánkhoz? Damrau, ez a csillogóan okos Violetta azonnal fölismeri, hogy elmérte magát, túllőtt a célon. S ekkor a megsértett – vigasztalni kezdi a sértőt! Csernyakov Traviátájának katartikus pillanata, amikor a nagy concertatóban Violetta Alfréd lábához térdel, engesztelni próbálja szerelmesét.

És leveti parókáját.

A fényes palotában, a puccos társaság kellős közepén ott térdel az öregedő szőke nő lenyalt saját haját hajtűk sokasága simítja le, mintha az öltözködő asztalánál látnánk. Egycsapásra visszavonva új élet, régi szerető, új szakítás. Ám Alfréd végül elüti a segítő kezet, győz a realitás.

Daniele Gatti, a karmester azzal kezdi az évadnyitót, hogy Nelson Mandelára emlékszik, csak ezek után vezényli az olasz Himnuszt. „Bravo Gatti!” - harsan az elismerés a nézőtérről. Aztán a darab folyamán kevesebb babért arat, tempói rendre lelassulnak, a zenélés inkább megbízható, mint elragadó.

Az utolsó felvonás kietlen szobájában egyetlen kényelmes bútor sincs. Violetta a padlón térdelve, mint holmi Cso-cso-szán várja szerelmesét, előtte telefonkészülék. Aztán nagynehezen megjön Alfréd (ebben az előadásban tűnik föl először mennyire nehezen, késleltetve, oly sok epizód után), virágcsokrot hozott, meg süteményt. Nagy zavarban van. Ám hozzá sem ér a lányhoz, csak az ajándékokat tukmálja. Hirtelen döbbenünk rá: már nem szereti, csak sajnálja. A lelkiismerete hozta ide. S akkor visszamenően összeáll a felvonás: Violetta zilált, csúnya, öreg, épp ellentéte a második felvonás elbűvölően rendezetlen nőjének. Germont ugyan írt neki egy szép levelet, de a telefon nem csördül meg, hiába bűvöli. Alfréd nem telefonál. No igen, ezért hatott olyan kietlennek, kegyetlennek Damrautól az Addio del passato. A hosszú vastapsot a kemény padlón fekve, a paplan alatt hallgatta. Nem azok mellett hal meg, akiket legjobban szeret, mert azok nem is szerették igazán, Annina ki is tereli őket a szobából. A szobalány megnövelt jelentőségű alakjának az előző korszak nagy szopránja Mara Zampieri ad különleges töltetet.

Lehengerlő előadás. Adva van a sztár-énekesnőnk, aki hangilag és lelkileg ideális Violetta, ám alkatilag távol tőle. Nosza találjuk ki, ő hogyan lesz nekünk Traviata, s a darabnak melyik megoldatlan problémáit oldhatjuk meg így! Partnere túl fiatal és daliás mellette? Ne kozmetikázzunk, hanem játsszunk rá a korkülönbségre!

Mindezt a Scalában december 7-dikén, évadnyitó előadáson, a szerző bicentenáriumi évében. Megadjuk a konzervatívoknak, ami az övék, s közben úgy hozunk létre egy forradalmian modern Traviatata-előadást, hogy az ellendrukkerek észre sem veszik. Az alkotók azzal a magabiztossággal dolgoztak, hogy Verdi a felhők fölött hamiskásan, ám egyetértően mosolyog.

p.s.: A Dunatévés tévé-rádióközvetítés szünetében a jól fölkészült Bősze Ádám bordó díszzsebkendős sötét öltönyben (Zajceva nagyon csóválná a fejét) beszélgetett a virtuózan sipító hangú Mesterházy Mátéval, aki lényeglátó pontossággal elemezte az előadás felfedezésszámba menő újításait.

Majd közölte, hogy ez teljesen hagyományos produkció, csak a színészi játék kidolgozottsága különleges.

A közvetítők naivitására írom, hogy nem tudták: Olaszhonban az előadás szerves része a taps, a közönség reakciója, az ováció vagy a búúzás, a klikkek harca. Ezért aztán saját, háztáji operaközvetítésünknek erről a szerves részéről, sajnos csak másnap, másodkézből értesülhettünk. Kár érte.

Traviata a Milanói Scalából

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Miranda Liu (hegedű), Kiss Gergely (gordonka), Kiss Gyula, Nagy Míra (
zongora)
"Hangulatkoncert"
HAYDN: D-dúr gordonkaverseny, Hob. VIIb:2 - I. tétel
HAYDN: fisz-moll zongoratrió, Hob. XV:26
HAYDN: D-dúr zongoratrió, Hob. XV:24

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Soltész Ágnes, Kovács Judit, Fahidi Patrícia (hegedű), Rácz János, Kunszeri Márta (fuvola), Kökényessy Zoltán (brácsa), Magyar Gábor (cselló), Váray Rita (zongora)
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Az est házigazdája: Tóth Endre, zenetörténész
KOVÁCS ZOLTÁN: Amisz és Amil – két fuvolára
SCHUMANN: Gyermekjelenetek (Benjamin Godard átirata) Op. 15.
SCHNITTKE: Moz-Art duó 2 hegedűre
VAJDA JÁNOS: Musica sull’ acqua – zongoraötös (2015)
MOZART: D-dúr fuvolanégyes

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Vigh Andrea (hárfa)
Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János, művészeti vezető: Botvay Károly)
Fuvolán közreműködik és vezényel: Drahos Béla
MOZART: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313
MOZART: 2. (D-dúr) fuvolaverseny, K. 314
MOZART: C-dúr fuvola-hárfa kettősverseny, K. 299
MOZART: C-dúr andante, K. 315

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Rohmann Ditta (cselló), Binder Károly (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói
koreográfus: Feledi János
CAFe Budapest
VAJDA JÁNOS: Csellóverseny
SZENTPÁLI ROLAND: Orfeusz-balett - ősbemutató
BINDER KÁROLY: Zongoraverseny - ősbemutató
A mai nap
elhunyt:
1837 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző (sz. 1778)
1849 • Frédéric Chopin, zeneszerző (sz. 1810)