vissza a cimoldalra
2018-04-27
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Társművészetek (1249)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60790)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3977)
Momus társalgó (6313)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11272)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9250)
Élő közvetítések (7045)
Jonas Kaufmann (2211)
Prokofjev, Szergej (101)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1384)
Pantheon (2213)
Franz Schmidt (3109)
Operett, mint színpadi műfaj (3580)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2682)
Astrid Varnay-Hochdramatischer Sopran (83)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (761)
Opernglas, avagy operai távcső... (20069)
Bartók Béla (1881-1945) (207)
A nap képe (2053)
Momus-játék (5472)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4258)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Karmesterportrék LVII. – Lovro von Matačić
Balázs Miklós, 2013-11-04 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Lovro von Matačić Egyike volt azon kiválasztott közép- vagy kelet-európaiaknak, akiket a századközép hanglemeziparának pápája, Walter Legge azzal tüntetett ki, hogy meghívta a rangos Philharmonia Zenekarhoz lemezt készíteni. Mert Karajan és Klemperer mellé vagy akár mögé nehéz volt odaférkőzni akkoriban. Rajta kívül ez csak a lengyel Kletzkinek és az orosz Malkónak sikerült a kontinens árnyákosabb fertályából. A horvát Lovro von Matačić igyekezett élni a kínálkozó lehetőséggel, s néhány sikeres angliai hangverseny és „hosszanjátszó” korong piaci diadala után hamar szárnyára vette a világhír. Közmondásos szorgalmáról, fölényes mesterségbeli tudásáról és áldott jó természetéről életében is legendák szóltak; az ’50-es évektől kezdve sorra hódította meg a világ nagy operaházait, sztárzenekarait és rangos fesztiváljait, ám ő folyvást hazavágyott. Haza Zágrábba, vagy a dalmát tengerpartra, annak ellenére, hogy a „különutas” Jugoszláviát már látható és láthatatlan vasfüggönyök választották el a nyugati csillogástól.

Lovro von Matačić a horvátországi Sušakban, a mai Rijeka keleti városrészében született 1899 februárjában. Hazája akkor még csak álmodott önálló államiságról, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia részeként a Habsburg császári korona egyik legszebb éke volt a földközi-tengeri üdülőváros, Fiume. Felmenői a XVII. században kaptak nemesi címet, s a történelem folyamán mindig igyekeztek megőrizni átlagon felüli életvitelüket. Apja operaénekesként, anyja színésznőként csinált karriert, azonban nem sokkal Lovro fiuk születése után elváltak, majd Bécsbe költöztek. Matačić itt, a Bécsi Fiúkórus tagjaként, később a Piarista Gimnázium padsoraiban kapta első fontos zenei impulzusait, ahol orgonálni és zongorázni is tanult. Ezután a nagy tekintélyű Bécsi Zeneakadémián folytatta tanulmányait, azonban sohasem diplomázott le. Első, önkéntességi alapon vállalt állását a németországi Kölnben kapta: az Operánál mint korrepetitor és kórusvezető dolgozhatott. Karmesteri minőségben is itt mutatkozott be 1919-ben.

A I. világháború már javában tombolt, mikor Matačić 1916-ban, vagyis tizenhét évesen maga jelentkezett katonának. A fronton töltött idő alatt ismerkedett meg az akkoriban divatos szocialista eszmékkel és lett a forradalmi baloldal odaadó híve és aktív támogatója. Miután leszerelt, Bécsbe utazott, hogy a baloldali értelmiségek köréhez csatlakozzék: verseket írt és fáradhatatlanul komponált; műveit a Bernhard Paumgartner vezette Tonkünstlerorchester mutatta be. A háború utáni zavaros időszakban csak igen nehezen talált munkát, többnyire abból próbált megélni, hogy cikkeket írt helyi mozgalmár lapoknak, kávéházakban zongorázott és alkalmanként katonazenekarokat dirigált. Ezután különböző balkáni színházaknál próbált szerencsét: dolgozott Eszéken (1919-20), Újvidéken (1920-22), majd Ljubjanában (1924-26) és Belgrádban (1926-32). Végül a Zágrábi Nemzeti Operánál kínáltak számára első karmesteri állást, ahol 1938-ig dolgozott. Ez idő tájt meg is nősült: első felesége a cseh Karla Dubská révén mélyült el a romantikus cseh zene hagyományban.

Lovro von Matačić Ezen vándorló „balkáni időszak” számos előremutató mozzanatot is hordozott Matačić pályáján: 1927-ben vezényelte először a Zágrábi Filharmonikusokat, 1928-ban a Bécsi Filharmonikusok vendége volt, majd 1936-ban több hangversenyre is meginvitálták a Berlini Filharmonikusok. A negyven felé közeledő dirigens erőfeszítései beérni látszottak: miközben a Zágrábi és a Belgrádi Operában vezényelt és rendezett (!), a horvát hadsereg zenei együtteseinek irányítását is rábízták, s több fontos külhoni megbízatásnak is eleget tett (bécsi Staatsoper, Salzburgi Ünnepi Játékok). A II. világháborút megelőző éveket nagyrészt Zágrábban töltötte, de két héttel a németek kapitulációja előtt bebörtönözték, ahol több mint egy évet volt kénytelen eltölteni. (Letartóztatása és fegyházbüntetése okairól keveset tudni.) Második neje – t.i. 1933-ban újranősült –, Elizabeta Lilly Levenson közbenjárása fontos szerepet játszott a szabadulásában.

Tito marsall kommunista Jugoszláviájában is igyekezett megtalálni a helyét Matačić: egy időre kényszerűen Szkopjéba „száműzték” ugyan, de később oroszlánrészt vállalt jelentős jugoszláv kulturális fesztiválok megszervezésében Splitben és Dubrovnikban. Sikerült kieszközölnie, hogy útlevelet kapjon, amellyel immár szabadon utazhatott. Így nyílt lehetősége először 1954-ben, majd az ezt követő időszakban rendszeresen, hogy Londonban készítsen lemezeket, s több ízben fellépjen a Londoni Szimfonikusokkal. 1955-ben Karl Böhmöt helyettesítette a Bajor Állami Operában, s óriási sikert aratott az Aradné Naxosban bemutatásával, ami megnyitotta számára az NSZK, az NDK és Ausztria nagy zenekarainak és operaházainak kapuit: hamarosan Stuttgart, Nyugat- és Kelet-Berlin, Salzburg és Graz közönsége tapsolt neki, de szívesen látták Drezdában is, ahol Franz Konwitschny-t követve 1956 és ’58 között irányította a Staatskapellét, mialatt a kelet-berlini Operánál is vezetőként tevékenykedett.

Bayreuthban 1959-ben dirigált először (Lohengrin), s jó barátságot kötött Wieland Wagnerral. Ugyanebben az évben debütált a tengerentúlon, a chicagói Lyric Operában, majd a Római Operaházban lépett fel A nibelung gyűrűjével (1961). Ezután a Frankfurti Operaház kínált neki jövedelmező kontraktust: 1961 és ’66 között vezette az intézményt Matačić, s eközben a híres Múzeum Koncerteken is gyakorta feltűnt. Ekkor már széles körben ismert dirigensnek számított szerte a világon: 1963-ban a Sadler’s Wells Theatre-nél vendégeskedett Londonban, 1965-ben pedig tiszteletbeli állandó karmestere lett a tokiói NHK Symphony Orchestrának, vagyis a japán rádió állandó szimfonikus zenekarának. A ’60-as és a ’70-es években már szívesen látott vendégkarmester volt úgy Európában, mint Észak és Dél-Amerikában: vezényelt a Buenos Aires-i Teatro Colónban, a müncheni Állami Operában, a milanói Scalában, számos koncertet adott a RAI torinói zenekarával, továbbá rendszeres meghívottja lett a Bécsi Szimfonikusoknak és az Osztrák Rádió Zenekarának, a Cseh Filharmonikusoknak, valamint a Müncheni Filharmonikusoknak. 1970-ben elvállalta a Zágrábi Filharmonikusok irányítását, majd ’74-ben a Monte-Carlói Operaház vezetését, továbbá a Herbert von Karajan Karmesterverseny zsűrijének is több ízben volt tagja. Budapesten is többször járt: 1979-ben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén vezényelt emlékezetes koncertet Bruckner Harmadik szimfóniájával, 1981-ben Wagner Mesterdalnokok-nyitányával és Siegfried-idylljével, valamint Csajkovszkij „Patetikusszimfóniájával érkezett, 1983 májusában pedig Az istenek alkonya III. felvonását dirigálta ugyanitt.

Lovro von Matačić 1985 januárjában hunyt el Zágrábban. Nevét egy négyévente megrendezett zágrábi karmesterverseny őrzi.

Lovro von Matačić A Monarchia egykori állampolgáraként, és mint nobilis művészcsalád sarja, mindenekelőtt a klasszikus német-osztrák zeneirodalom nagyjaihoz vonzódott Matačić. Bécsben, a Sängerknaben tagjaként, elsősorban a német-osztrák tradíció jeleseivel: Mozarttal, Beethovennel, Brucknerrel ismerkedhetett meg, később a XIX. századi szláv zenében, majd az olasz és a német operarepertoárban egyaránt elmélyült. Lemezfelvételei is ezt a vonulatot követik: annak ellenére, hogy egy több mint hat évtizedes pályáról kell megemlékeznünk, relatíve csekély számú, s igencsak „szórványosan fellelhető” stúdiófelvételek soráról kell beszámolnunk. Az English Columbiával (EMI) 1954-ben kötött először szerződést, melynek első gyümölcse mindjárt remekművet ért: Elisabeth Schwarzkopffal készített lemezén Richard Strauss Arabellájának keresztmetszetét vették föl, mely kiadvány kiugróan nagy számban fogyott, s megalapozta a későbbi lemezsikereket. Az EMI berkeiben eltöltött idők olyan további kiváló eredményekkel szolgáltak, mint Anton Bruckner Negyedik szimfóniája (London, 1954), Rimszkij-Korszakov Seherezádéja (London, 1958), Csajkovszkij, Muszorgszkij és Borogyin zenekari művei (London és Milánó, 1955-60), illetve Puccini A nyugat lánya című operájának (Milánó, 1958), Leoncavallo Bajazzókjának (1960), majd Lehár Ferenc A víg özvegyének (London, 1962) teljes felvételei. A fentiek mellett híres versenymű-rögzítések fémjelzik ezt a korszakot: kísérte például David Ojsztrahot (Prokofjev, Bruch; 1954) és Szvjatoszlav Richtert (Schumann, Grieg; 1974) is fontos kiadványokon.

Lovro von Matačić

A stúdiófelvételek a ’60-as évektől fogva már számottevően kisebb szerepet játszottak a horvát dirigens életében, mint azt megelőzően. Azonban mindenképpen említést érdemelnek a Supraphonnál lemezre vett Beethoven- (Harmadik szimfónia, 1959), Csajkovszkij- (Ötödik és Hatodik szimfónia, 1960 és 1968) és Bruckner-szimfóniák (Ötödik, 1970; Hetedik, 1967; Kilencedik, 1980 – valamennyi Prágában készült, a Cseh Filharmonikus Zenekar közreműködésével.) De ide kívánkozik még az 1967-ben, az Eurodisc számára Berlinben rögzített komplett Bűvös vadász is.

Lovro von Matačić Mindezek mellett számos korszakos „élő” operaelőadás és fontos koncertrögzítés áll az utókor rendelkezésére Matačić művészi pályájának utolsó három évtizedéből. Ki kell emelni a Rienzi 1957-es stuttgarti előadását, Händel Herkulesének milanói színrevitelét (1958), pompás bayreuth-i Lohengrinjét (1959), egy „sistergős” bécsi Andrea Chéniert (1960), továbbá olyan múlhatatlan hangversenyeket, mint Smetana Hazám-ciklusának 1982-es bécsi produkcióját (kiad.: Orfeo), Bruckner Harmadik szimfóniájának londoni (1983, kiad.: BBC Legends), és Ötödik szimfóniájának párizsi (1979, kiad.: Naive) koncertjét. A japán NHK kép- és hangarchívumai ugyancsak szép felvételeket őriznek Matačić dirigálásáról Beethoven, Brahms, Wagner és Bruckner műveivel, de számot kell adni a VAI által közzétett, élete nagy „szerelmével”, a Zágrábi Filharmonikusokkal készített Wagner-lemezről is (1977). Utolsó koncertfelvételét Bruckner Hetedik szimfóniájából rögzítette Matačić a Szlovén Filharmonikusokkal (1984 június, kiad.: Denon).

A zenetörténet-írás úgy tartja, Lovro von Matačić az utolsó dirigensek közé tartozott, akikben még a neveltetésüknél fogva elevenen élt a régi monarchikus hagyomány, az ómódi társasági gesztusok, a liberális, soknemzetiségű Birodalom magas rendű kultúrájának éthosza. Hiszen gyermekként előbb a Bécsi Fiúkórusban, majd a Zeneakadémián olyan mesterektől tanult, mint nagyra becsült bruckneriánus, Franz Schalk, majd a cseh zeneszerző és karmester Oskar Nedbal és az osztrák dirigens, Bernhard Paumgartner – egyébiránt a kor egyik legkiválóbb zenetörténésze.

Lovro von Matačić Mivel videofelvételek leginkább csak az idős mesterről maradtak fenn, ezek már a kései korszakának zord tekintetű, ökonomikus mozdulatokkal, kevés, de annál kifejezőbb mimikával dirigáló, rigorózus maestro képeit közvetítik. Sosem volt öncélú, magamutogató művész, emberként is szerénység, ugyanakkor lehengerlő műveltség és robusztus fizikum jellemezte. Sokoldalú, széles látókörű karmesterként ugyanazzal a művészi alázattal és autoritással közelített egy Haydn-mise vagy Mozart Requiemje, mint egy Gottfried von Einem-mű, vagy akár az Aida vagy a Tosca felé.

Matačić hosszú és eltökélt próbafolyamat során kiérlelt előadásai többnyire alaposan kidolgozottak, drámai sodrásuk magával ragadó, tartásuk, vivőerejük imponáló. Olvasatainak mindig volt egy erős emocionális töltete, szolidan ingadozó tempója, mely egyfajta romantikus hullámzást, izgalmas drámai pulzálást kölcsönzött a munkáinak. Határozott, parancsoló, egyértelmű mozdulatokkal, de minden oktalan teatralitás nélkül, fegyelmezetten irányította a zenekarát, melyet legtöbbször markáns, telt, „izmos” hangzás és megingathatatlan stabilitás jellemzett. A túlzó, harsány gesztusok kerülése mellett magabiztos kifejezés-technika, finom arányérzék, kivételes művészi érzékenységgel teremtett természetes egyszerűség és megkapó póztalanság – ezek a előadó-művészetének legfontosabb vonásai. Szigorú munkamorálja, kikezdhetetlen szakmai teljesítménye és eredményei a korszak jelentős dirigensei közé utalják e manapság méltánytalanul ritkán emlegetett horvát mestert.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest

In Medias Brass Quintet:
Kresz Richárd, Pálfalvi Tamás (trombita), Benyus János (kürt), Sztán Attila (harsona), ifj. Bazsinka József (tuba)
Bazsinka Zsuzsanna (szoprán)
J.S. BACH: d-moll toccata és fúga, BWV 565
J.S. BACH: Goldberg-variációk, BWV 988 (részletek)
HAYDN: B-dúr divertimento, Hob. II:46
EWALD: 1. (b-moll) kvintett, Op.5
SELMECZI GYÖRGY: Himnuszok II.
SZOKOLAY: Hommage à Bartók
ENRIQUE CRESPO: Amerikai szvit

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Tóth Pál Mátyás (ének), Szabó Sára (hegedű), Gyökér Gabriella (zongora)
"Dálnoky Annamária oratórium és dalének diplomakoncertje"
PURCELL:„Music for a while“ – ária az Oedipus, Théba király című kísérőzenéből
PURCELL: „Sweeter than roses“ – ária a Pausanias, országának árulója című kísérőzenéből
PURCELL: „What can we poor females do?“ – ária
PURCELL: „If music be the food of love“ – ária (harmadik változat)
PURCELL: „If music be the food of love“ – ária (első változat)
HÄNDEL: „Tanti strali al sen mi scocchi“ – duett, HWV 197
SCHUBERT: „Totus in corde lanqueo“ – offertórium, D. 136
R. STRAUSS: Mädchenblumen (Lányvirágok), Op.22
R. STRAUSS: Malven (Mályva), Op.posth.
DVOŘÁK: V národním tónu (Nemzeti hangulatban), Op.73

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

"Galambos Ádám, Lozsányi Soma és Viszkeleti Júlia karvezetés diplomakoncertje"

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Várdai István (cselló)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
vez.: Kobajasi Kenicsiró
DVOŘÁK: h-moll gordonkaverseny, op. 104, B. 191
DVOŘÁK: VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88, B. 163

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Farkas Zsolt (zongora)
Rézangyalok – a Zuglói Filharmónia Rézfúvós Együttese
Vezényel: Horváth Gábor
"Toronyzenétől a Jazz-ig"
BRAHMS: Akadémiai ünnepi nyitány
BRAHMS: Három magyar tánc No. 1,5,6
SOSZTAKOVICS: II. zongoraverseny

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)
19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Sofia Vasheruk (zongora)
Savaria Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Aldo Sisillo
MUSZORGSZKIJ: Hovanscsina – nyitány
RACHMANINOV: II. c- moll zongoraverseny
BRAHMS: III. F-dúr szimfónia
A mai nap
született:
1812 • Friedrich von Flotow, zeneszerző († 1883)
1891 • Szergej Prokofjev, zeneszerző († 1953)
1931 • Igor Ojsztrah, hegedűművész
1953 • Tokody Ilona, énekes
elhunyt:
1915 • Alexander Szkrjabin, zeneszerző (sz. 1872)
1992 • Olivier Messiaen, zeneszerző (sz. 1908)
2007 • Msztyiszlav Rosztropovics, csellista, karmester (sz. 1927)