vissza a cimoldalra
2019-02-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Haladjunk tovább... (225)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4223)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Társművészetek (1289)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61447)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Kedvenc felvételek (150)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11312)
A csapos közbeszól (95)

Balett-, és Táncművészet (5612)
modern eszement rendezesek (241)
Kolonits Klára (1085)
Edita Gruberova (3073)
Élő közvetítések (7723)
Erkel Színház (9680)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3138)
Franz Schmidt (3276)
A MET felvételei (128)
Momus-játék (5607)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1591)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (161)
Lapról játék (1)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1280)
Belcanto (917)
Diana Damrau (438)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Opus magnum (A Máté-passió Ton Koopmannal)
Balázs Miklós, 2013-10-28 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

A Máté-passió Ton Koopmannal BACH Matthaus-Passion
Guy de Mey, Peter Kooy, Barbara Schlick, Kai Wessel, Christoph Pregardien, Klaus Mertens
De Nederlandse Bachvereniging
Sacramentskoor Breda
Amsterdam Baroque Orchestra
Ton Koopman

Apex 3cds - 2564646751

Nikolaus Harnoncourt 1970-es bécsi Máté-passió lemeze valóságos reveláció volt a korabeli hallgatóság fülének. Az osztrák mester radikális, addig példa nélkül való historikus olvasata szinte sokkolta az egyszeri zenebarátot, aki többnyire Mengelberg, Furtwängler vagy Klemperer klasszikussá száradt tolmácsolásai révén ismerhette a darabot. Míg az idézett maestrók interpretációban a monstrumot morózus gránittalpak és sziklakemény porfíroszlopok tartották, nehéz kovácsoltvas pillérek fogták egybe és hatalmas vasbetontömbök támasztották, addig az akkor negyvenesztendős Harnoncourt olyan mélységig igyekezett visszatisztítani a félelmetes-nagy passiójátékot, ahogyan őelőtte senki. A gárdában csupa férfi és kisfiú: a szoprán kórusszólamokat a Regensbuger Domspatzen és a cambridge-i King’s CollegeChoir serdületlen fiúcskái énekelték, a szopránszólókat a Wiener Sängerknaben szólistáira bízták, az altáriákat az ugyancsak XY kromoszómás Paul Esswood és Tom Sutcliffe szólaltatta meg.

Volt is nagy felzúdulás, kiátkozás, hörgés-morgás, meg fogaknak csikorgatása.

Aztán sokáig semmi.

Vagyis jöttek persze az újabb verziók sorban, de Harnoncourt kalandos hőstettéhez képest már visszalépésnek számított Helmuth Rilling 1978-as, vagy Karl Richter 1979-es felvétele, melyek nem hogy nem nélkülözték a szebbik nem közreműködését, de modern hangszereken is játszottak. A következő ütközőpont: 1984. Az akkor harminchét éves belga „régizenész”, Philippe Herreweghe az idézett év őszén, Bruges-ben rögzítette lemezre (első) Máté-passióját. Nem sokkal e felvétel váratlan piaci sikere után a Harmonia Mundi igazgatója, Bernard Coutaz úgy nyilatkozott: ezzel a kiadvánnyal új időszámítás kezdődött a lemeztársaság életében. Herreweghe megközelítése esett ugyanis a legközelebb a tizennégy évvel korábbi, Harnoncourt-féle botránykőhöz, ámbár több tekintetben éppen ellene dolgozott. Vegyítette a női- és férfiszólistákat a szoprán és altszólókban, s az énekkar „gyemekkarát” is saját kórusainak hölgytagjaival erősítette meg. Afféle hibrid megoldást alkalmazott tehát, mely nem követi szolgaian Harnoncourt radikalizmusát, de ahol szükségét látja, merít belőle.

A történelem őt igazolta.

Jóllehet 1989 tavaszán Gustav Leonhardt, a historikus iskola másik tántoríthatatlan prófétája, a hollandiai Haarlemben elkészített egy ugyancsak kizárólag fiú- és férfihangokat alkalmazó Máté-passiót, addigra már a boltokban várta a vásárlókat John Eliot Gardiner aldeburgh-i felvétele, mely minden ízében Herreweghe bevált receptjét követte. Gardiner ragyogó lemeze elhomályosította Leonhardtét és ezzel átadta a múltnak a Harnoncourt-féle kíméletlen revízió kényszerét. A korhű hangszeres együttes alkalmazása már magától értetődő volt akkortájt, s úgy tűnt, a „vegyes” énekes együttesek és férfi és női hangokat egyaránt alkalmazó szereposztásban megteremtődött az ideális egyensúly. Az 1990-es és a 2000-es évek fontos felvételei (Brüggen, 1996; Herreweghe 1998; Suzuki, 1999) kétségkívül ezt látszanak igazolni, sőt, Harnoncourt 2000-ben rögzített újabb verziójában már egyáltalán nem alkalmaz sem gyermekkórust, sem férfialtot.

Ton Koopman 1992-ben Oudkarspelben (Észak-Hollandia) fölvett Máté-passiója éppen ezen izgalmas, változatos, kísérletező korszak kellős közepén születik. Vagyis egyaránt használ az énekkarban fiú- és női szopránhangokat, továbbá az altszólókat a borostás Kai Wesselre bízza. Az énekesek kiválasztásánál is igyekszik biztosra menni: az Evangélista szerepében a tévedhetetlen stílusismerettel bíró Guy de Mey minimális kockázatot jelent, a Jézust alakító Peter Kooy nemes modorú baritonja pedig már Herreweghénél is bizonyította rátermettségét, a hajlékony, fényes orgánumú szoprán, Barbara Schlick szintúgy. A tenorszámokban excelláló Christoph Prégardien Leonhardtnál Evangélistaként már letette a névjegyét – később Harnoncourtál és Suzukinál remekel majd ugyane szerepkörben.

Jóllehet az esztétikai-historikus alapállás, melyen Herreweghe, Gardiner és Koopman koncepciója nyugszik, igen hasonló, merőben más azonban a tradíció, ahonnan érkeznek. Herreweghe a ’80-as évek elején mint a későreneszánsz és a korabarokk korszak specialistája (Lassus, Monteverdi stb.) szerez érdemeket, Gardiner ez idő tájt sorra veszi lemezre a Händel-oratóriumokat, korszakos Purcell-kiadást készít és belekóstol Mozartba. Koopman ezzel szemben igazi feketeöves Bach-hívő. Filológus, zenetörténész, könyvmoly. Nem csupán karmester, de kiváló csembalista és orgonaművész, aki Bach zenekari és oratorikus munkái mellett a komponista billentyűs műveiből is összkiadást ad közre. Vagyis tudatosan törekszik az átfogó teljességre a feltárt Bach-életmű kínálta keretek között.

A Máté-passió természetesen minden Bach-kiadás origója, mértani közepe, vagy ha tetszik: alfája és ómegája. Az Opus magnum, amelyben összefut minden szál: vallási hitelvek és teológiai fundamentum, kompozíciós teoretika és instrumentális technika. Míg Herreweghe a német protestáns hagyományból indul ki, Gardiner pedig a XVIII. századi „zenedráma” – ide értendő a passiójáték is – felől olvassa a darabot, addig Koopman a komplex bachi műesztétika esszenciájaként, az életmű meghaladhatatlan csúcsteljesítményeként értelmezi a passiót. Előadásának alaphangja ezért egy, a korábbiaknál valamelyest lágyabb, de nem kevésbé avatott és hiteles értelmezés. Itt is, akár az elődöknél (talán Leonhardtot leszámítva), alapvető fontossággal bír a precizitás mind az énekes-, mind a hangszeres együttesek tekintetében. A szólisták esetében talán nem olyan szoros a gyeplő, mint Gardinernél, az angol mester feszesebb és dinamikusabb, Herreweghe rugalmasabb és elegánsabb, Koopmannál a tempók ráérősebbek, a frázisok több időt nyernek a lélegzésre.

Az a megcsontosodott – bár meglehet, nem minden alap nélkül szárnyra kapó – mítosz, mely Koopmant egy poroszos, rigorózus, „papírevő” Bach-olvasóként láttatja, könnyedén megdől ezen az emelkedett atmoszférájú, kristálytiszta Máté-passió felvételen. Koopman közmondásos „merevségének” itt nyoma sincs. Sőt, a zenekar tónusa alapvetően meleg, játékmódja harmonikusan kiegyensúlyozott, színezete pasztell ugyan, de olvadékonyabb, mint bármely elődjéé – az első hegedűs nem más, mint Andrew Manze –, a kórust (a Holland Bach Társaság Énekkara, valamint a Sacramentskoor Breda) pedig csak a fiúszopránok természetes éretlensége okán érheti halvány kritika. Gardineréhez, Harnoncourtéhoz képest valóban gyérebben bukkan fel a nyers drámai erő, az érzelmi töltés, vagy a pőrén előtörő emóció Koopman Máté-passiójában, s talán nem is annyira magasztosan ünnepélyes kivitelű, mint Herreweghe lemezei, de minden hangjából sugárzik a póztalan, közvetlen fennköltség. A tisztes holland mértéktartás, a lutheránus visszafogottság, a keresetlen választékosság diszkrét bája. Nem stílusteremtő, csak stíluskövető. Nem állatorvosi ló, de nem is kilométerkő, csupán régi jelzőlámpa. Egy húszéves, kiszolgált darab. De bizonyít és működik; mutatja a helyes irányt.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

Auer Trió:
Fülei Balázs (zongora), Kováts Péter (hegedű), Varga István (cselló)
SCHUBERT: B-dúr trió, D 898
SCHUBERT: Esz-dúr trió, D 929

18:30 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

I Bassifondi:
Simone Vallerotonda (theorba, gitár, művészeti vezető), Stefano Todarello (lant, gitár), Gabriele Miracle (ütőhangszerek)
FOSCARINI: Gagliarda francese; Passacaglio sopra la lettera del O; Aria di Firenze per la A e C
KAPSBERGER: Toccata II; Sfessania; Passacaglia; Colascione
CARBONCHI: Scaramanzie; Mariona
BARTOLOTTI: Passacaglia per la D
CORBETTA: Passacaglia per la X
PICCININI: Partite sopra quest’aria francese detta l’Alemana (Corrente)
SANZ: Jacaras
MURCIA: Folias gallegas; Zarambeques o Muecas; Cumbées; Tarantelas

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ZAHAROV-ASZAFJEV: A bahcsiszeráji szökőkút - Balett

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Catherine Nardiello (zongora), Litván Erika (hegedű)
Giusto Kamarazenekar
vez: Tőri Csaba
SUGÁR REZSŐ: Rondó zongorára és vonósokra
HARRI WESSMAN: Concertino nr. 2 zongorára és kamarazenekarra
MENDELSSOHN: d-moll versenymű hegedűre és vonósokra
ERNEST BLOCH: Concerto Grosso vonósokra és zongorára

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Isabelle Faust (hegedű)
Gürzenich Zenekar, Köln
Vezényel: François-Xavier Roth
MENDELSSOHN: e-moll hegedűverseny, Op.64
MAHLER: V. (cisz-moll) szimfónia

19:30 : Budapest
Klebelsberg Kultúrkúria

Bognár Szilvia (ének), Kónya István (lantok), Bede Péter (furulyák)
Bálint napi koncert - „Egy szép táncot jókedvemből”

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rost Andrea, Sebestyén Miklós, Rab Gyula
Purcell Kórus
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
HAYDN: A Teremtés Hob. XXI:2

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Baráti Kristóf (hegedű)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hartmut Haenchen
BRAHMS: D-dúr hegedűverseny, op. 77
SOSZTKOVICS: VIII. (c-moll) szimfónia, op. 65
19:00 : Sülysáp
Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár

Anima Musicae Kamarazenekar
Művészeti vezető: G. Horváth László
ROBERT FUCHS: D-dúr Szerenád
SCHUBERT: Serenade D 957
CSAJKOVSZKIJ: C-dúr vonósszerenád
A mai nap
született:
1571 • Michael Praetorius, zeneszerző († 1621)
1937 • Peskó Zoltán, karmester
1947 • John Adams, zeneszerző
1975 • Bársony Péter, brácsás
elhunyt:
1621 • Michael Praetorius, zeneszerző (sz. 1571)
1857 • Mihail Ivanovics Glinka, zeneszerző (sz. 1804)
1885 • Leopold Damrosch, karmester (sz. 1832)
1981 • Karl Richter, karmester (sz. 1926)