vissza a cimoldalra
2018-12-10
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61384)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4125)
Társművészetek (1283)
Haladjunk tovább... (216)
Kedvenc előadók (2825)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11296)
A csapos közbeszól (95)

Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (961)
Erkel Ferenc (1052)
Pitti Katalin (823)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6696)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4391)
Juan Diego Flórez (724)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1187)
Erkel Színház (9483)
Élő közvetítések (7593)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3019)
Operett, mint színpadi műfaj (3777)
Bretz Gábor (127)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1542)
Franz Schmidt (3240)
film és zene (190)
Egyházi zene (215)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Opus magnum (A Máté-passió Ton Koopmannal)
Balázs Miklós, 2013-10-28 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

A Máté-passió Ton Koopmannal BACH Matthaus-Passion
Guy de Mey, Peter Kooy, Barbara Schlick, Kai Wessel, Christoph Pregardien, Klaus Mertens
De Nederlandse Bachvereniging
Sacramentskoor Breda
Amsterdam Baroque Orchestra
Ton Koopman

Apex 3cds - 2564646751

Nikolaus Harnoncourt 1970-es bécsi Máté-passió lemeze valóságos reveláció volt a korabeli hallgatóság fülének. Az osztrák mester radikális, addig példa nélkül való historikus olvasata szinte sokkolta az egyszeri zenebarátot, aki többnyire Mengelberg, Furtwängler vagy Klemperer klasszikussá száradt tolmácsolásai révén ismerhette a darabot. Míg az idézett maestrók interpretációban a monstrumot morózus gránittalpak és sziklakemény porfíroszlopok tartották, nehéz kovácsoltvas pillérek fogták egybe és hatalmas vasbetontömbök támasztották, addig az akkor negyvenesztendős Harnoncourt olyan mélységig igyekezett visszatisztítani a félelmetes-nagy passiójátékot, ahogyan őelőtte senki. A gárdában csupa férfi és kisfiú: a szoprán kórusszólamokat a Regensbuger Domspatzen és a cambridge-i King’s CollegeChoir serdületlen fiúcskái énekelték, a szopránszólókat a Wiener Sängerknaben szólistáira bízták, az altáriákat az ugyancsak XY kromoszómás Paul Esswood és Tom Sutcliffe szólaltatta meg.

Volt is nagy felzúdulás, kiátkozás, hörgés-morgás, meg fogaknak csikorgatása.

Aztán sokáig semmi.

Vagyis jöttek persze az újabb verziók sorban, de Harnoncourt kalandos hőstettéhez képest már visszalépésnek számított Helmuth Rilling 1978-as, vagy Karl Richter 1979-es felvétele, melyek nem hogy nem nélkülözték a szebbik nem közreműködését, de modern hangszereken is játszottak. A következő ütközőpont: 1984. Az akkor harminchét éves belga „régizenész”, Philippe Herreweghe az idézett év őszén, Bruges-ben rögzítette lemezre (első) Máté-passióját. Nem sokkal e felvétel váratlan piaci sikere után a Harmonia Mundi igazgatója, Bernard Coutaz úgy nyilatkozott: ezzel a kiadvánnyal új időszámítás kezdődött a lemeztársaság életében. Herreweghe megközelítése esett ugyanis a legközelebb a tizennégy évvel korábbi, Harnoncourt-féle botránykőhöz, ámbár több tekintetben éppen ellene dolgozott. Vegyítette a női- és férfiszólistákat a szoprán és altszólókban, s az énekkar „gyemekkarát” is saját kórusainak hölgytagjaival erősítette meg. Afféle hibrid megoldást alkalmazott tehát, mely nem követi szolgaian Harnoncourt radikalizmusát, de ahol szükségét látja, merít belőle.

A történelem őt igazolta.

Jóllehet 1989 tavaszán Gustav Leonhardt, a historikus iskola másik tántoríthatatlan prófétája, a hollandiai Haarlemben elkészített egy ugyancsak kizárólag fiú- és férfihangokat alkalmazó Máté-passiót, addigra már a boltokban várta a vásárlókat John Eliot Gardiner aldeburgh-i felvétele, mely minden ízében Herreweghe bevált receptjét követte. Gardiner ragyogó lemeze elhomályosította Leonhardtét és ezzel átadta a múltnak a Harnoncourt-féle kíméletlen revízió kényszerét. A korhű hangszeres együttes alkalmazása már magától értetődő volt akkortájt, s úgy tűnt, a „vegyes” énekes együttesek és férfi és női hangokat egyaránt alkalmazó szereposztásban megteremtődött az ideális egyensúly. Az 1990-es és a 2000-es évek fontos felvételei (Brüggen, 1996; Herreweghe 1998; Suzuki, 1999) kétségkívül ezt látszanak igazolni, sőt, Harnoncourt 2000-ben rögzített újabb verziójában már egyáltalán nem alkalmaz sem gyermekkórust, sem férfialtot.

Ton Koopman 1992-ben Oudkarspelben (Észak-Hollandia) fölvett Máté-passiója éppen ezen izgalmas, változatos, kísérletező korszak kellős közepén születik. Vagyis egyaránt használ az énekkarban fiú- és női szopránhangokat, továbbá az altszólókat a borostás Kai Wesselre bízza. Az énekesek kiválasztásánál is igyekszik biztosra menni: az Evangélista szerepében a tévedhetetlen stílusismerettel bíró Guy de Mey minimális kockázatot jelent, a Jézust alakító Peter Kooy nemes modorú baritonja pedig már Herreweghénél is bizonyította rátermettségét, a hajlékony, fényes orgánumú szoprán, Barbara Schlick szintúgy. A tenorszámokban excelláló Christoph Prégardien Leonhardtnál Evangélistaként már letette a névjegyét – később Harnoncourtál és Suzukinál remekel majd ugyane szerepkörben.

Jóllehet az esztétikai-historikus alapállás, melyen Herreweghe, Gardiner és Koopman koncepciója nyugszik, igen hasonló, merőben más azonban a tradíció, ahonnan érkeznek. Herreweghe a ’80-as évek elején mint a későreneszánsz és a korabarokk korszak specialistája (Lassus, Monteverdi stb.) szerez érdemeket, Gardiner ez idő tájt sorra veszi lemezre a Händel-oratóriumokat, korszakos Purcell-kiadást készít és belekóstol Mozartba. Koopman ezzel szemben igazi feketeöves Bach-hívő. Filológus, zenetörténész, könyvmoly. Nem csupán karmester, de kiváló csembalista és orgonaművész, aki Bach zenekari és oratorikus munkái mellett a komponista billentyűs műveiből is összkiadást ad közre. Vagyis tudatosan törekszik az átfogó teljességre a feltárt Bach-életmű kínálta keretek között.

A Máté-passió természetesen minden Bach-kiadás origója, mértani közepe, vagy ha tetszik: alfája és ómegája. Az Opus magnum, amelyben összefut minden szál: vallási hitelvek és teológiai fundamentum, kompozíciós teoretika és instrumentális technika. Míg Herreweghe a német protestáns hagyományból indul ki, Gardiner pedig a XVIII. századi „zenedráma” – ide értendő a passiójáték is – felől olvassa a darabot, addig Koopman a komplex bachi műesztétika esszenciájaként, az életmű meghaladhatatlan csúcsteljesítményeként értelmezi a passiót. Előadásának alaphangja ezért egy, a korábbiaknál valamelyest lágyabb, de nem kevésbé avatott és hiteles értelmezés. Itt is, akár az elődöknél (talán Leonhardtot leszámítva), alapvető fontossággal bír a precizitás mind az énekes-, mind a hangszeres együttesek tekintetében. A szólisták esetében talán nem olyan szoros a gyeplő, mint Gardinernél, az angol mester feszesebb és dinamikusabb, Herreweghe rugalmasabb és elegánsabb, Koopmannál a tempók ráérősebbek, a frázisok több időt nyernek a lélegzésre.

Az a megcsontosodott – bár meglehet, nem minden alap nélkül szárnyra kapó – mítosz, mely Koopmant egy poroszos, rigorózus, „papírevő” Bach-olvasóként láttatja, könnyedén megdől ezen az emelkedett atmoszférájú, kristálytiszta Máté-passió felvételen. Koopman közmondásos „merevségének” itt nyoma sincs. Sőt, a zenekar tónusa alapvetően meleg, játékmódja harmonikusan kiegyensúlyozott, színezete pasztell ugyan, de olvadékonyabb, mint bármely elődjéé – az első hegedűs nem más, mint Andrew Manze –, a kórust (a Holland Bach Társaság Énekkara, valamint a Sacramentskoor Breda) pedig csak a fiúszopránok természetes éretlensége okán érheti halvány kritika. Gardineréhez, Harnoncourtéhoz képest valóban gyérebben bukkan fel a nyers drámai erő, az érzelmi töltés, vagy a pőrén előtörő emóció Koopman Máté-passiójában, s talán nem is annyira magasztosan ünnepélyes kivitelű, mint Herreweghe lemezei, de minden hangjából sugárzik a póztalan, közvetlen fennköltség. A tisztes holland mértéktartás, a lutheránus visszafogottság, a keresetlen választékosság diszkrét bája. Nem stílusteremtő, csak stíluskövető. Nem állatorvosi ló, de nem is kilométerkő, csupán régi jelzőlámpa. Egy húszéves, kiszolgált darab. De bizonyít és működik; mutatja a helyes irányt.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

Szalai András tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Soós Máté (hegedű)
A Zeneakadémia BA III. évfolyamos hallgatóiból alakult kamarazenekar
Vezényel: Ménesi Gergely
A BA III. évfolyamos hallgatók koncertje
MENDELSSOHN: Hebridák – nyitány, op. 26
DVOŘÁK: f-moll románc hegedűre és zongorára, op. 11
DVOŘÁK: e-moll mazurka hegedűre és zenekarra, op. 49
HAYDN: 88. (G-dúr) szimfónia, Hob. I:88

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Dallos Erika (csembaló), Botos Veronika, Babácsi Csaba (brácsa), H. Zováthy Alajos (bőgő), Dóczi Áron, Tallián András (hegedű), Dóczi Péter (cselló), Rácz János (fuvola), Szélpál Krisztina (oboa), Tüske Aladár (fagott)
Az est házigazdája: Császár Angela
"Jegyezvén szalmaszállal - advent zenével és verssel"
ROSTETTER SZILVESZTER: Siciliano
J.M. SPERGER: Szonáta mélyhegedűre és gordonra
J.S. BACH: Air
GLUCK: Melódia
CIMAROSA: oboa-fuvola koncert
CORELLI: Karácsonyi concerto
CACCINI: Ave Maria

19:30 : Budapest
Erkel Színház

Devich Gergely (cselló)
Szemere Zita, Balga Gabriella, Bakonyi Marcell, Pataky Dániel
Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara
vez.: Kocsár Balázs
Antall József25+ emlékhangverseny
BEETHOVEN: Egmont-nyitány
VERDI: Don Carlos – Szabadságkettős » Szegedi Csaba, Pataky Dániel
KOCSÁR MIKLÓS: Csellóverseny (Antall József halálára)
KODÁLY: Budavári Te Deum
19:00 : Zalaegerszeg
Ady Art Mozi

Operát az Operából - Belföldi turné
PUCCINI: Tosca

19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Rálik Szilvia, László Boldizsár, Kelemen Zoltán
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Medveczky Ádám
"Erkel 125 gálahangverseny"
ERKEL: Ünnepi nyitány
részletek a Bátori Mária, Hunyadi László, Bánk bán, Dózsa György, Brankovics György és Névtelen hősök című operákból
A mai nap
született:
1822 • César Franck, zeneszerző († 1890)
1908 • Olivier Messiaen, zeneszerző († 1992)
1913 • Takács Paula, énekes († 2003)
1913 • Morton Gould, zeneszerző († 1996)
1938 • Jurij Tyemirkanov, karmester
1980 • Sarah Chang, hegedűs
elhunyt:
1987 • Jascha Heifetz, hegedűs (sz. 1901)