vissza a cimoldalra
2017-11-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Milyen zenét hallgatsz most? (24981)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60140)
Momus társalgó (6274)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2424)
Kimernya? (2594)
Help me! (1079)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1182)
Élő közvetítések (6688)
Operett, mint színpadi műfaj (3379)
Franz Schmidt (2958)
Pantheon (2147)
Bartók Béla szellemisége (238)
Lehár Ferenc (590)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2421)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (933)
Moldován Stefánia (44)
Rost Andrea (1945)
Momus-játék (5368)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (367)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Opus magnum (A Máté-passió Ton Koopmannal)
Balázs Miklós, 2013-10-28 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

A Máté-passió Ton Koopmannal BACH Matthaus-Passion
Guy de Mey, Peter Kooy, Barbara Schlick, Kai Wessel, Christoph Pregardien, Klaus Mertens
De Nederlandse Bachvereniging
Sacramentskoor Breda
Amsterdam Baroque Orchestra
Ton Koopman

Apex 3cds - 2564646751

Nikolaus Harnoncourt 1970-es bécsi Máté-passió lemeze valóságos reveláció volt a korabeli hallgatóság fülének. Az osztrák mester radikális, addig példa nélkül való historikus olvasata szinte sokkolta az egyszeri zenebarátot, aki többnyire Mengelberg, Furtwängler vagy Klemperer klasszikussá száradt tolmácsolásai révén ismerhette a darabot. Míg az idézett maestrók interpretációban a monstrumot morózus gránittalpak és sziklakemény porfíroszlopok tartották, nehéz kovácsoltvas pillérek fogták egybe és hatalmas vasbetontömbök támasztották, addig az akkor negyvenesztendős Harnoncourt olyan mélységig igyekezett visszatisztítani a félelmetes-nagy passiójátékot, ahogyan őelőtte senki. A gárdában csupa férfi és kisfiú: a szoprán kórusszólamokat a Regensbuger Domspatzen és a cambridge-i King’s CollegeChoir serdületlen fiúcskái énekelték, a szopránszólókat a Wiener Sängerknaben szólistáira bízták, az altáriákat az ugyancsak XY kromoszómás Paul Esswood és Tom Sutcliffe szólaltatta meg.

Volt is nagy felzúdulás, kiátkozás, hörgés-morgás, meg fogaknak csikorgatása.

Aztán sokáig semmi.

Vagyis jöttek persze az újabb verziók sorban, de Harnoncourt kalandos hőstettéhez képest már visszalépésnek számított Helmuth Rilling 1978-as, vagy Karl Richter 1979-es felvétele, melyek nem hogy nem nélkülözték a szebbik nem közreműködését, de modern hangszereken is játszottak. A következő ütközőpont: 1984. Az akkor harminchét éves belga „régizenész”, Philippe Herreweghe az idézett év őszén, Bruges-ben rögzítette lemezre (első) Máté-passióját. Nem sokkal e felvétel váratlan piaci sikere után a Harmonia Mundi igazgatója, Bernard Coutaz úgy nyilatkozott: ezzel a kiadvánnyal új időszámítás kezdődött a lemeztársaság életében. Herreweghe megközelítése esett ugyanis a legközelebb a tizennégy évvel korábbi, Harnoncourt-féle botránykőhöz, ámbár több tekintetben éppen ellene dolgozott. Vegyítette a női- és férfiszólistákat a szoprán és altszólókban, s az énekkar „gyemekkarát” is saját kórusainak hölgytagjaival erősítette meg. Afféle hibrid megoldást alkalmazott tehát, mely nem követi szolgaian Harnoncourt radikalizmusát, de ahol szükségét látja, merít belőle.

A történelem őt igazolta.

Jóllehet 1989 tavaszán Gustav Leonhardt, a historikus iskola másik tántoríthatatlan prófétája, a hollandiai Haarlemben elkészített egy ugyancsak kizárólag fiú- és férfihangokat alkalmazó Máté-passiót, addigra már a boltokban várta a vásárlókat John Eliot Gardiner aldeburgh-i felvétele, mely minden ízében Herreweghe bevált receptjét követte. Gardiner ragyogó lemeze elhomályosította Leonhardtét és ezzel átadta a múltnak a Harnoncourt-féle kíméletlen revízió kényszerét. A korhű hangszeres együttes alkalmazása már magától értetődő volt akkortájt, s úgy tűnt, a „vegyes” énekes együttesek és férfi és női hangokat egyaránt alkalmazó szereposztásban megteremtődött az ideális egyensúly. Az 1990-es és a 2000-es évek fontos felvételei (Brüggen, 1996; Herreweghe 1998; Suzuki, 1999) kétségkívül ezt látszanak igazolni, sőt, Harnoncourt 2000-ben rögzített újabb verziójában már egyáltalán nem alkalmaz sem gyermekkórust, sem férfialtot.

Ton Koopman 1992-ben Oudkarspelben (Észak-Hollandia) fölvett Máté-passiója éppen ezen izgalmas, változatos, kísérletező korszak kellős közepén születik. Vagyis egyaránt használ az énekkarban fiú- és női szopránhangokat, továbbá az altszólókat a borostás Kai Wesselre bízza. Az énekesek kiválasztásánál is igyekszik biztosra menni: az Evangélista szerepében a tévedhetetlen stílusismerettel bíró Guy de Mey minimális kockázatot jelent, a Jézust alakító Peter Kooy nemes modorú baritonja pedig már Herreweghénél is bizonyította rátermettségét, a hajlékony, fényes orgánumú szoprán, Barbara Schlick szintúgy. A tenorszámokban excelláló Christoph Prégardien Leonhardtnál Evangélistaként már letette a névjegyét – később Harnoncourtál és Suzukinál remekel majd ugyane szerepkörben.

Jóllehet az esztétikai-historikus alapállás, melyen Herreweghe, Gardiner és Koopman koncepciója nyugszik, igen hasonló, merőben más azonban a tradíció, ahonnan érkeznek. Herreweghe a ’80-as évek elején mint a későreneszánsz és a korabarokk korszak specialistája (Lassus, Monteverdi stb.) szerez érdemeket, Gardiner ez idő tájt sorra veszi lemezre a Händel-oratóriumokat, korszakos Purcell-kiadást készít és belekóstol Mozartba. Koopman ezzel szemben igazi feketeöves Bach-hívő. Filológus, zenetörténész, könyvmoly. Nem csupán karmester, de kiváló csembalista és orgonaművész, aki Bach zenekari és oratorikus munkái mellett a komponista billentyűs műveiből is összkiadást ad közre. Vagyis tudatosan törekszik az átfogó teljességre a feltárt Bach-életmű kínálta keretek között.

A Máté-passió természetesen minden Bach-kiadás origója, mértani közepe, vagy ha tetszik: alfája és ómegája. Az Opus magnum, amelyben összefut minden szál: vallási hitelvek és teológiai fundamentum, kompozíciós teoretika és instrumentális technika. Míg Herreweghe a német protestáns hagyományból indul ki, Gardiner pedig a XVIII. századi „zenedráma” – ide értendő a passiójáték is – felől olvassa a darabot, addig Koopman a komplex bachi műesztétika esszenciájaként, az életmű meghaladhatatlan csúcsteljesítményeként értelmezi a passiót. Előadásának alaphangja ezért egy, a korábbiaknál valamelyest lágyabb, de nem kevésbé avatott és hiteles értelmezés. Itt is, akár az elődöknél (talán Leonhardtot leszámítva), alapvető fontossággal bír a precizitás mind az énekes-, mind a hangszeres együttesek tekintetében. A szólisták esetében talán nem olyan szoros a gyeplő, mint Gardinernél, az angol mester feszesebb és dinamikusabb, Herreweghe rugalmasabb és elegánsabb, Koopmannál a tempók ráérősebbek, a frázisok több időt nyernek a lélegzésre.

Az a megcsontosodott – bár meglehet, nem minden alap nélkül szárnyra kapó – mítosz, mely Koopmant egy poroszos, rigorózus, „papírevő” Bach-olvasóként láttatja, könnyedén megdől ezen az emelkedett atmoszférájú, kristálytiszta Máté-passió felvételen. Koopman közmondásos „merevségének” itt nyoma sincs. Sőt, a zenekar tónusa alapvetően meleg, játékmódja harmonikusan kiegyensúlyozott, színezete pasztell ugyan, de olvadékonyabb, mint bármely elődjéé – az első hegedűs nem más, mint Andrew Manze –, a kórust (a Holland Bach Társaság Énekkara, valamint a Sacramentskoor Breda) pedig csak a fiúszopránok természetes éretlensége okán érheti halvány kritika. Gardineréhez, Harnoncourtéhoz képest valóban gyérebben bukkan fel a nyers drámai erő, az érzelmi töltés, vagy a pőrén előtörő emóció Koopman Máté-passiójában, s talán nem is annyira magasztosan ünnepélyes kivitelű, mint Herreweghe lemezei, de minden hangjából sugárzik a póztalan, közvetlen fennköltség. A tisztes holland mértéktartás, a lutheránus visszafogottság, a keresetlen választékosság diszkrét bája. Nem stílusteremtő, csak stíluskövető. Nem állatorvosi ló, de nem is kilométerkő, csupán régi jelzőlámpa. Egy húszéves, kiszolgált darab. De bizonyít és működik; mutatja a helyes irányt.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zeneműtára

Olivastro együttes
"Kora reneszánsz chansonok és liturgikus dallamok"

18:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Szalai Éva (zongora)
Házigazda: Tóth Endre
"Táncok és dalok - eredetik és átiratok"
ROBART SCHUMANN - CLARA SCHUMANN: Liederkreis (Dalciklus), Op.39
– In der Fremde (Idegenben), Op.39 No.1
– Intermezzo, Op.39 No.2
– Die Stille (Csönd), Op.39 No.4
– Mondnacht (Holdas éj), Op.39 No.5
– Schöne Fremde (Szép idegen), Op.39 No.6
– Frühlingsnacht (Tavaszi éj), Op.39 No.12
ROBERT SCHUMANN: Davidsbündlertänze (Dávid-szövetségi táncok), Op.6
GRIEG: Dalok (a szerző zongoraátiratai) Op.52
– Modersorg (Egy anya gyásza), Op. 15, No. 4
– Det forste mote (Az első találka), Op. 21, No. 1
– Du fatter ej Boigemes evige Gang (A költő szíve), Op. 5, No. 2
– Solveigs Sang (Solveig dala), Op. 23, No. 18
– Kjaerlighet (Szerelem), Op. 15, No. 2
– Gamlemor (Öreg anya), Op. 33, No. 7
KODÁLY: Marosszéki táncok

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Eckhardt Gábor (zongora), Déri György (cselló), Borbély Mihály (klarinét)
BEETHOVEN: B-dúr („Gassenhauer”) klarinéttrió, Op.11
BRUCH: Nyolc darab, Op.83/1-4
BRUCH: Nyolc darab, Op.83/5-8
BRAHMS: a-moll trió, Op.114

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

19:00 : Budapest
Felsővízivárosi Szent Anna Plébániatemplom

Almásy László Attila (orgona)
J.S. Bach, Max Reger, Jean Langlais és Liszt Ferenc művei

19:00 : Budapest
Benczúr Ház

Gódor Erzsébet (cimbalom)
"Az ezerszínű cimbalom"
Gódor Erzsébet cimbalomestje
Scarlatti, Mozart, Liszt, Debussy, Rachmaninoff, Bartók, Piazzolla és kortárs magyar szerzők

19:00 : Budapest
ERőMŰVHÁZ - Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Ház

Novák Zita, Mihályi Éva, Mohácsy Orsolya, Puskás Ticia, Kovács Péter, Keskeny Ferenc (hegedű), Ludmány Dénes, Barát Adrienn, Horváth Ágnes (brácsa), Kádi Erika, Háry Péter, Balog Endre (gordonka)
Házigazda: Zelinka Tamás
"Kodály - Dohnányi Emlékév Koncertsorozat/2A"

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Vass István (zongora)
km.: Hegyes Ádám (zongora)
BEETHOVEN: Op.26 Asz-dúr szonáta
BARTÓK: Zongoraszonáta
BACH: Olasz koncert BWV 971
MOZART: d-moll zongoraverseny K.466

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Sonus Ütőegyüttes (művészeti vezető: Szabó István)
Markus Bellheim (zongora)
Horváth István (tenor), Alexandru Agache (bariton)
A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Farkas Róbert
Nyugat-afrikai ütőhangszeres zene
LIGETI: Zongoraverseny
MUSZORGSZKIJ: Egy éj a kopár hegyen
BARTÓK:Cantata profana, BB 100
19:00 : Gödöllő
Királyi Váró

Scheuring Kata (fuvola), Kovács Gergely (zongora)
POULENC: Szonáta
HINDEMITH: 8 stücke für flöte allein
TAKTAKISHVILI: Szonáta
DOHNÁNYI: Ária
DUTILLEUX: Szonatina
A mai nap
született:
1690 • Charles Theodore Pachelbel, zeneszerző († 1750)
1868 • Scott Joplin, zeneszerző, zongorista († 1917)
1934 • Alfred Schnittke, zeneszerző († 1998)
elhunyt:
1982 • Házy Erzsébet, énekes (sz. 1929)