vissza a cimoldalra
2018-04-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3971)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60766)
Társművészetek (1246)
Momus társalgó (6313)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11266)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9205)
Komlóssy Erzsébet (37)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (753)
Élő közvetítések (7039)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2678)
Operett, mint színpadi műfaj (3576)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1382)
Franz Schmidt (3107)
Opernglas, avagy operai távcső... (20064)
Sz. Ágai Karola-drámai koloratúrszoprán (466)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (690)
Lisztről emelkedetten (905)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2497)
Lehár Ferenc (625)
Callas (438)
Alexandru Agache, a bariton (122)

Fórumok teljes listája
Apróhirdetések
• 2018-04-17
A Magyar Nemzeti Énekkar meghallgatást hirdet bariton és basszus szólamra, valamint basszus szólamvezetői megbízatásra szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező énekesek számára.

A meghallgatás anyaga:

1. Szabadon választott skála, ami a hangterjedelmet bemutatja.

2. Két szabadon választott, különböző karakterű darab (ária, vagy dal) előadása (zongorakísérőt biztosítunk)

3. Előre megadott énekkari állások előadása zongorakísérettel az alábbi művekből (kottát kérésre biztosítunk):

- Bach: h moll mise
- Brahms: Német Requiem
- Bartók: Cantata profana
- Verdi: Quattro pezzi sacri

4. Lapról olvasás

5. Szólampróba vezetése (csak szólamvezető-jelölt esetében!)


Jelentkezés részletes szakmai önéletrajzzal 2018. május 10-ig Tóth Antal menedzsernél a toth.a@filharmonikusok.hu e-mailcímen.
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Homo ludens (Rossini-nyitányok a Prague Sinfoniával)
Balázs Miklós, 2013-10-11 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Gioachino ROSSINI
Overtures (Complete)
Prague Sinfonia Orchestra • Christian Benda
Vol. 1 - 8.570933
Vol. 2 - 8.570934

ROSSINI Overtures
ROSSINI Overtures

Nehéz egyetértenem Richard Taruskin nagy tekintélyű zenetörténésszel abban, hogy Rossini operanyitányai sosem kapcsolódnak az adott darab dramaturgiai ívéhez, nem kötődnek az adott daljáték uralkodó hangulatához, hanem mindig egyféle alaphanghoz vannak csatolva, jelesül az ünnepélyesség alaphangjához – s ily módon csereszabatosak. Ez utóbbiban magam sem szeretnék vitatkozni a muzikológussal, hiszen több példa akad rá, hogy Rossini az újonnan bemutatandó operáihoz nem készít vadonatúj nyitányt, hanem egy korábbi darabjaiból kölcsönzi a zenekari előjátékot. Az is valós, hogy a két vonatkozó műnek nem kell okvetlenül ugyanazon a lélektani síkon lejátszódnia: vagyis – mint az Erzsébet, Anglia királynője, illetőleg A sevillai borbély esetében – egy történelmi király(nő)dráma és egy vaskos humorú, oldott vígjáték nyitánya is felcserélhető, pontosabban lehet egy és ugyanaz a zenemű.

Csakugyan, az olyan vértől nehezült sorstragédiák, mint a Semiramide vagy az Otello nyitányai akár egy mulattató komédia kezdő hangjai is lehetnének. De hogy valóban az ünnepélyesség állandó alaphangja csengene bennük, mely az operaestére mint egy szertartásos, fényűző ünnepélyre készíti fel a jelenlevőket, abban nem hiszek. Hallgatva a csokorba szedett Rossini-nyitányokat, inkább az az érzésem, nem annyira egy burzsoá rítus celebrálásában, mint inkább az önfeledt játékosságban kell keresnünk e darabok állandó közös nevezőjét. Hallgassuk csak A tolvaj szarka, a Bruschino úr, vagy A selyemlétra (csupa vígopera) előjátékát! Ezekben aligha találunk bárminő fennkölten ünnepélyeset, megindítót, semmi „celebrálót”. Ezen apró, finoman csipkézett, mégis zsíros szellemességgel átszőtt remekekből nem a nagyvilági elegancia pompája sugárzik, még csak nem is a nyers, rusztikus, földszagú elevenség, hanem a játékosság, a „játszó ember” minden köznapisága, földhözragadtsága, evilági bája, vagy ha tetszik, mértékletes és természetes bujasága. Valami kedves, de határozott szertelenség.

Rossini, ahogyan példaképe, Mozart, a síráshoz is a nevetés felől érkezik. Olyan széles, kaján, harsány vigyorral se őelőtte, se őutána nem kacagott senki az elkomorult európai „komoly” zenében. Hol itt a szertartásos komolyság? Hiába Otello, Erzsébet és Zsigmond király… A lapidáris, nagy tragédiák színpadiasan elhaló hős-hangjaiban is mindig van valami füttyös kedvű, komolytalanságot kergető kedélyesség, szolgálatkész bolondéria. Ezek a sokszor lármás, vérbő nyitányok minduntalan erre a sosem feledhető játékosságra intenek: amit a színpadon látsz, a csupán játék. Színjáték. Ahogyan az angolban: play (I.) – játszik, play (II.) – színdarab. Mert a játék az ember, a Homo Ludens vele született, ősi ösztöneit mozgatja meg.

És miért van olyan érzésünk minden Rossini-nyitány hallatán, még ha először halljuk is, mintha már hallottuk volna? Mert talán tényleg hallottuk korábban. Talán maga Rossini lopta a fülünk elé csintalan harmóniáit, csak akkor máshogyan modulált, más hangszercsoportokat mozgatott vagy egyszerűen csak másképp közelített a csúcsponthoz. Vagy csak a magakellető egyszerűséget, a mesterkéletlen vitalitást, a tenyeres-talpas buffo-dallamokat érzékeljük folyton jó ismerősként? A zene minden magabiztossága ellenére sosem erőszakos, hanem finom, könnyed és gördülékeny, cinkosan a fülünkhöz férkőzik. Hízeleg. Rossini játszik a dallamokkal, fölfűzi őket mint gömbölyű gyöngyöket a fonálra és színez, mint egy impresszionista festő, vastag nagy ecsettel. Élvezi a „szétmálló hangerdő” kéjsóvár, burjánzó gazdagságát, tobzódik a zene általa teremtett kimeríthetetlen-dús varázsában. A Tell Vilmos nyitányában több eredeti, dúdolható-fütyülhető melódia bukkan fel, olyan Lázáros dallambőség, ami más szerzőknek egész életművére elegendő lenne. Rossininál ez csak egy bő tízperces anziksz. A talján, dundi amorózó bárgyúan dúdol, csilingel és kedvesen hadar, nekünk pedig nincs egyéb dolgunk, mint fölülni a hullámok fodraira, és élvezni a délszaki pozsgás szenvedélytől ittas koloratúrákat.

Sokszor hallom: a Rossini-zenék csillogó-zengő, cintányéros hangszerelésének oka elsősorban a kor köznapi sajátosságaiban keresendő, jelesül az itáliai és párizsi operaházak száraz, visszhangtalan akusztikájában. Ezért a szertelen-nagy dinamika, ezért a sok cifraság: fanfárok, pergődob, miegymás. Jól tudja ezt Christian Benda karmester és az általa vezetett Prague Sinfonia zenekar is – szerény biográfiájuk szerint a Bársonyos Forradalom szolid, de értékhordozó-teremtő melléktermékei. A felvételek helyszíne ezért egy (valójában két) csillapított hangstúdió, ahol a felcsillanó visszhangot úgy üldözik, akár a pandúr a rablót, s elfojtják, mielőtt lábra tudna kapni. Ezért érezzük, hogy a mikrofon a hangszeresek szájában van, talán bele is akad a könyökük játék közben, s ettől olyan szokatlanul forrásközeli az élmény, mintha a pislákoló gyertyák fényében úszó zenekari árokra nézne a proszcénium, ahol a jó sors kegyelméből ülünk. Benda előadásai mindent bevilágítanak, nyíltan vállalják, mi több, töredelmesen bevallják saját hiányosságaikat, ezért tűnik néha dadogónak, máshol rekedtnek az együttes. A ívek meg-megtörnek a pertraktáló rézfúvósok alatt, s a vonósok is fénytelennek, matt színezetűnek hatnak sokszor, mert a fojtott akusztika nem engedi szabadjára a hangszínek kavalkádját – nyersen, egyenesen, kíméletlenül őszintén kapjuk a sorjázó hangokat. Ám, dacára minden kötözködésnek, a darabok esendő szépségét, örömittas derűjét, naiv dorombolását éppen így hallani igazán jól, s élvezni a kispolgári kötöttségek nyikorgó ellenvetései nélkül.

Taruskint cáfolom, de Wilhelm Scherernek, a tizenkilencedik század jeles német filológusának igazat kell adnom. Ő így nyilatkozott: „Csak azt lehet élvezni, amit az ember éppenséggel létre is tudott volna hozni.” Rossini nyitányai pont olyanok, mintha én magam írtam volna őket – talán a múlt nyáron, hőguta idején, játékos kedvemben. Huncut vén művek ezek, csak ízes tréfák, tudom, de azért rajtuk tartom a szemem.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Révész Márk (kürt)
Szűts Apor. Budai Rita, Forró Fruzsina (zongora)
Kovács Csilla (hegedű)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Dobszay Péter
Révész Márk kürt diplomakoncertje
MOZART: 3. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 447
SZŰTS APOR: Moments musicaux – No. 3
STRAUSS: Noktürn, Op.7
BRAHMS: Esz-dúr kürttrió, Op.40

17:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Vörös Ádám (trombita)
Németh Tamás, Kránitz Imre, Stepper Tibor (trombita)
Győri Filharmonikus Zenekar
Vörös Ádám trombita diplomakoncertje
VIVALDI: B-dúr kettősverseny, RV 548
MOZART: G-dúr cassation, K. 63 – 3. Andante
HAYDN: Esz-dúr trombitaverseny, Hob. VIIe:1
PERSICHETTI: Parable XIV, op. 127
TALLÉR ZSÓFIA: Trombitaparty

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Rozsnyói Judit (hegedű)
Körmendi Johanna (hegedű), Gál Márti (brácsa), Baksa Krisztina (cselló)
A hallgató barátaiból alakult kamarazenekar
Vezényel: Dobszay-Meskó Ilona
Rozsnyói Judit (osztatlan) hegedű diplomakoncertje
J.S. BACH: 1. (h-moll) hegedű partita - 5. Sarabande; 6. Double; 7. Tempo di Borea; 8. Double
MOZART: 3. (G-dúr) hegedűverseny, K. 216
RAVEL: F-dúr vonósnégyes

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Bolykó Isván (kürt)
Sarkady Katalin (zongora)
Pecze Balázs, Kirsch Bence (trombita), Sztán Attila (harsona), Lukács Gergely (tuba)
Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Berkes Kálmán
"Bolykó István kürt diplomakoncertje"
BOZZA: En Forêt
MOZART: 3. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 447
R.STRAUSS: 2. (Esz-dúr) kürtverseny
BARABÁS ÁRPÁD: Sonata in Blues

20:00 : Budapest
Mátyás-templom

Samuel Marino, Gavodi Zoltán, Alex Potter, Markus Francke, Wolf Matthias Friedrich
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
vez.: Hamar Zsolt
BACH: h-moll mise
A mai nap
született:
1857 • Ruggiero Leoncavallo, zeneszerző († 1919)
1858 • Ethel Mary Smyth, zeneszerző († 1944)