vissza a cimoldalra
2018-04-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60765)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3970)
Társművészetek (1246)
Momus társalgó (6313)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11264)
A csapos közbeszól (95)

Lehár Ferenc (625)
Élő közvetítések (7037)
Callas (438)
Opernglas, avagy operai távcső... (20062)
Erkel Színház (9197)
Alexandru Agache, a bariton (122)
musical (176)
Operett, mint színpadi műfaj (3575)
Simándy József - az örök tenor (524)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1381)
Franz Schmidt (3106)
Natalie Dessay (1803)
Kolonits Klára (1065)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1225)
Robert Schumann (82)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2676)

Fórumok teljes listája
Apróhirdetések
• 2018-04-17
A Magyar Nemzeti Énekkar meghallgatást hirdet bariton és basszus szólamra, valamint basszus szólamvezetői megbízatásra szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező énekesek számára.

A meghallgatás anyaga:

1. Szabadon választott skála, ami a hangterjedelmet bemutatja.

2. Két szabadon választott, különböző karakterű darab (ária, vagy dal) előadása (zongorakísérőt biztosítunk)

3. Előre megadott énekkari állások előadása zongorakísérettel az alábbi művekből (kottát kérésre biztosítunk):

- Bach: h moll mise
- Brahms: Német Requiem
- Bartók: Cantata profana
- Verdi: Quattro pezzi sacri

4. Lapról olvasás

5. Szólampróba vezetése (csak szólamvezető-jelölt esetében!)


Jelentkezés részletes szakmai önéletrajzzal 2018. május 10-ig Tóth Antal menedzsernél a toth.a@filharmonikusok.hu e-mailcímen.
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A dühös ember (Sosztakovics Hetedikje Petrenkóval)
Balázs Miklós, 2013-09-28 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Sosztakovics Hetedikje Petrenkóval SHOSTAKOVICH, D.: Symphonies, Vol. 8
Symphony No. 7, "Leningrad"

Royal Liverpool Philharmonic
Petrenko

Naxos: 8.573057

Amikor 1941 március 16-án, egy hétfői napon, Dmitrij Sosztakovics kihajtogatta a Pravdát, elégedett mosollyal nyugtázta, hogy nevét arcképével egyetemben a friss Sztálin-díjasok sorában közli a híradás. Op. 57-es Zongoraötöséért járt neki ez az elismerés. Talán nem kanyarodott le a mosoly az arcáról akkor sem, amikor látta, Hacsaturjánt csak a kitüntetés második fokozatára tartották érdemesnek az ítészek, Prokofjevnek pedig a neve sem szerepelt a díjazottak között.

Bizonyosan egészen más arcvonások kísérték a zeneszerzőt, amikor néhány hónappal később, egy ugyancsak hétfői napon, már azt olvashatta az idézett orgánumban, hogy a megelőző nap (vagyis 1941 június 22-én) a német csapatok minden előzetes bejelentés nélkül rátörtek a Szovjetunióra. A zeneszerző akkorra már értesült a történtekről, hiszen a legenda szerint vasárnap délutánra jegye volt egy, a váratlan támadás miatt elmaradt futballmeccsre, mely tikettet később évtizedekig megőrzött. Pár hét múlva hozzáfogott egy teljesen új, számozása szerint a Hetedik szimfónia megkomponálásához. Jóllehet a Sosztakovics-filológia azóta hitelt érdemlően bizonyította, hogy a darab terve már jóval 1941 nyara előtt készen volt, a történelmi szükségszerűség vaspántjai nem engedték, hogy a kortársak a művet ne egy kifejezett „háborús szimfóniaként” lássák és láttassák. Tény: már 1941 tavaszán nyilvánosságra hozták a Leningrádi Filharmónia 1941/42-es évadának műsortervét, melyben szerepelt a zeneszerző Hetedik szimfóniája, amely akkoriban legfeljebb a komponista fejében létezhetett. Hogy a kompozícióra vonatkozó előzetes elképzelések mennyiben hasonlítanak a ’41 nyarán papírra került végleges változatra, sohasem tudjuk meg.

A leningrádi blokád 1941 szeptemberében kezdődött és nyolcszázhetven napig tartott. Végül a Vörös Hadsereg csapatai 1944 januárjában áttörték a németek által vont gyűrűt. A város e hosszú ostroma valóságos földi poklot jelentett a lakosság számára: az élelmiszer-fejadagok hétről-hétre csökkentek, ’42 telén már százak haltak éhen naponta, s a házmesterek úgy takarították el a holttesteket a kapualjakból, mint a szemetet. A szovjet vezetés gondoskodott róla, hogy a leningrádi potentátok, pártvezérek és tudósok mellett a vezető művészeket és értelmiségieket is kimenekítse az apokaliptikus állapotok közül. Mások mellett Ahmatovát, Zoscsenkót és Sosztakovicsot már az invázió első heteiben különgéppel Moszkvába szólították.

A kész szimfónia első előadására 1942 március 5-én került sor Kujbisevben (a moszkvai Bolsoj zenekarát Szamuil Szamoszud vezényelte), azután sorban egymást érték a betanulások: Moszkva, Novoszibirszk, Taskent, Jereván. Egy hónappal az ősbemutató után Sosztakovics ismét megkapta a Sztálin-díjat. A totalitárius rendszer kultúrapparátusa hamar felismerte a műben rejlő hatalmas mozgósító erőt és ideológiai kapaszkodót, így közvetlenül Sztálin rendeletére meg kellett szervezni a leningrádi premiert is. A még mindig a németek által körülzárt és csaknem teljesen kivéreztetett város utolsó tartalékait mozgósította, hogy megfeleljen a feladatnak.

1942 júliusában Karl Eliaszberg, a Filharmónia zenekarának vezetője utasításba kapta, hogy a darabot be kell mutatni az ostromlott Leningrádban. Egy gyógyszerekkel és élelmiszercsomagokkal megrakott katonai repülőgép – mely áttörte a németek blokádját – szállította a partitúrát a karmesternek. Az előadásra végül augusztus 9-én került sor. Ekkorra azonban a nyugati szövetségesek már megismerhették a darabot: a mikrofilmen, Teheránon és Kairón keresztül Londonba, majd Amerikába juttatott kotta-anyag lehetővé tette, hogy a szimfóniát 1942 júniusában Angliában, a következő hónapban pedig New Yorkban is bemutassák. (Ismeretes, milyen igyekezettel próbálták megszerezni az amerikai zenekarok – Boston, Cleveland, Philadelphia, New York – a tengerentúli premier jogát, melyet végül Toscanini hódított el.)

Ugyan a kritikai fogadtatás nyugaton meglehetősen nyers és igencsak vegyes volt, a közönség a szövetségeseknek a náci Németország fölött kivívandó, vágyott győzelmének ígéretét hallotta benne. Mert ezt akarta hallani. Az író Ilja Ehrenburg a Pravda 1942 február 13-i számában így nyilatkozott: „Sosztakovics orosz ember, vagyis dühös ember, s ha istenigazából feldühítik, fantasztikus tettekre képes.” Valóban, egy dühös, harcos ember fantasztikus tetteként értette azt a darabot a nyugati publikum is, akárcsak a szovjet nép. Akkoriban, a pusztító világháború kellős közepén a nagyközönség olyan zenére vágyott, melyet nem kellett számára műsorfüzetek hosszú oldalain keresztül magyarázni. Mint a fasizmus elleni közös küzdelem szimbóluma, elementáris erővel hatott a világra ez a szimfónia, s szerzője a művészi elismerés mellett olyan társadalmi-politikai sikert aratott vele, melyet a XX. század talán egyetlen más zeneszerzője, egyetlen más darabja sem.

Ezt az megcsontosodott történelmi-ideológiai mázat, a félmúlt historikum nagy, vörös pecsétjét talán sosem fogja leoldani a darabról egy mégoly korszerű szellemű elemzés sem. Ahhoz túlságosan erős a mű köré vont programzenei erőtér; a nyitótétel fokozódó „invázió” szakaszát csak nehezen lehet egy új, eltérő horizontra terelt értelmezéssel kiváltani. Jóllehet a rendszerváltás utáni Sosztakovics-recepció – mely mindenekelőtt Szolomon Volkov vitatható interpretációin alapszik – már megkísérelte a szimfónia mai megértési stratégiájának kereteit kijelölni, nem járt a közepesnél nagyobb sikerrel. A közönség, úgy tűnik, máig ragaszkodik a hagyományos olvasathoz.

Az előadásbeli hangsúlyok persze változhatnak. És változnak is. Toscanini koncertfelvételéért nem ok nélkül nem lelkesedett maga a zeneszerző sem, s vele együtt számos zenerajongó. Ne szépítsük: amit el lehetett rontani, azt a tiszteletre méltó Maestro el is rontotta. A hanglemeztörténetben Jevgenyij Mravinszkij 1953-as stúdiófelvétele így az első „idiomatikus” megszólalása a műnek, melyet az ugyancsak szerényen sikerült Karel Ančerl neve fémjelezte prágai verzió követ (1957). A ’70-es évek közepétől lábra kapó nyugati Sosztakovics-kultusz, mely legtöbbször immár ciklusszerűen rögzítette a szimfóniákat, számos kiegyensúlyozott, a történelem súlyától kevésbé terhelt, modern előadásokkal jelentkezett mások mellett Berglund (1974), Haitink (1979), Jansons (1988), Rosztropovics (1989) vagy Ashkenazy (1995) pálcái alatt. És a sor még hosszan folytatható, hiszen csak a tavalyi esztendőben három új felvétel gazdagította a darab amúgy is követhetetlenné duzzadt diszkográfiáját: Andris Nelsons Birminghamben, Valerij Gergiev (másodízben) Szentpétervárott, Vaszilij Petrenko pedig Liverpoolban vette lemezre a művet.

Ez utóbbi, vagyis az egyébként leningrádi születésű Petrenko-féle verzió a Naxos pár éve futó sorozatának újabb etapja, melyben a Királyi Liverpooli Filharmonikus Zenekar, élükön a most harminchét éves zeneigazgatójukkal, lemezre veszi Sosztakovics valamennyi szimfóniáját. E szériát általánosságban meleg kritikai visszhang övezi világszerte – a Tizedik szimfónia CD-je 2011-ben a Gramophone-díjat is kiérdemelte.

A Hetedik szimfónia előadása részben igazolja a ciklus iránti osztatlan lelkesedést, részben alulteljesít a várakozásokkal szemben. Kétségtelen, hogy a liverpooliak folyamatos és jelentős fejlődésen mentek át az utóbbi években, nem kis részben ambiciózus első karmesterüknek köszönhetően, így nem meglepő, ha egyidejűleg több lemeztársaság is verseng a kegyeikért. Jelen lemezük azonban nem tanúskodik olyan alapos felkészültségről, mint számos megelőző kiadvány.

Mindazonáltal Petrenko koncepciója a Hetedikkel szemben nem üt el szignifikánsan a ciklus korábbi darabjaitól, s a zenekar is nagyrészt megőrzi markáns arcélét: a brit zenekarokra általában jellemző nehézkes, súlyos, temperamentumos játékmód például itt is jól kivehető. A mélyvonósok hangja masszív és sötéten izzó, a fafúvósok játékát mintha kőből faragták volna, a rezek úgy harapnak, mint a veszett ebek. Ez a fajta vidékies, földszagú keresetlenség valamiféle sűrű, bibliai komolyságot, avagy szinte ossiani komorságot kölcsönöz az együttes játékának.

A hangzás zsíros tömörsége azonban emitt mintha oldódni látszana, melyet egy, a korábbinál differenciáltabb, dinamikusabb formálás, finomabb artikuláció, sarkítottabb karakterizálás és nemritkán mesterkéltnek ható frazeálás kísér. Az az eredendő, vulkanikus őserő, már-már a barbarizmussal flörtölő vadság, mely az Ötödik, a Nyolcadik, a Tizedik vagy a Tizenegyedik szimfóniák elementáris, szenvedéllyel teli előadását jellemzi, itt mintha foszladozni látszana. Petrenko játszani próbál a hangszínekkel, márpedig az nem az ő asztala. Mert az igazán szép pillanatokat akkor szerzi a hallgatónak, amikor a nagy formából építkezik, kiválaszt egy kényelmes tempót és végig, az egész tételen vagy homogén szakaszon belül ragaszkodik hozzá. Ezért lesz az Adagio a leginkább egynemű, éspedig a legszebben kidolgozott rész. Az első tétel bevezető szakaszát kissé túlértelmezi, azaz a kelleténél erősebb kontrasztot kapnak a felvonuló témák, a majd félórás nyitótétel így kissé töredezetten, meggyötörten zúg el. A fenyegető „inváziós crescendót” lassú ritmusban indítja és tartja, azután dörgedelmesen, de mégsem brutális lendülettel érkezik meg a hajmeresztő csúcsponthoz, hogy azután ismét egy széttartó, többhektárnyi bizonytalanságot szüljön. Petrenko szláv dühe éppen akkor oldódik, s vált egy töprengő-tépelődő attitűdre, amikor igazán szüksége volna rá. A küzdelmes, vívódó második tételre ugyanez a görcsös önálló hang-keresés a jellemző, a zárótétel azonban már céltudatosan, sodró dinamizmussal halad a militáris, grandiózus finálé felé, melyet Petrenko vaskos tömbökben, modorosságoktól mentesen illeszt egymásba.

Vaszilij Petrenko produkciója ugyan nem kínál semmi újat, váratlant a kortársak vagy a nagy elődök megközelítéseihez képest, s nem rak le megkerülhetetlen mérföldkövet a darab előadástörténetében, de a lehetőségeihez képest igyekszik valódi tartalommal kitölteni a rendelkezésére álló teret.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Fülei Balázs (zongora)
Előad: Hollerung Gábor
"Megérthető zene"
A romantika esszenciája
LISZT: h-moll szonáta

11:00 : Budapest
Erkel Színház

SEREGI / DELIBES: Sylvia
Balettkomédia két felvonásban

11:30 : Budapest
Budapest Kongresszusi Központ

Szenthelyi Miklós (hegedű)
Faludi Judit (cselló)
Szenthelyi Judit, Kiss Gyula (zongora)
Szenthelyi Krisztián (tenor)
Magyar Virtuózok Kamarazenekar
"Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon"

14:00 : Budapest
Budapest Kongresszusi Központ

Szenthelyi Miklós (hegedű)
Faludi Judit (cselló)
Szenthelyi Judit, Kiss Gyula (zongora)
Szenthelyi Krisztián (tenor)
Magyar Virtuózok Kamarazenekar
"Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon"

16:30 : Budapest
Budapest Kongresszusi Központ

Szenthelyi Miklós (hegedű)
Faludi Judit (cselló)
Szenthelyi Judit, Kiss Gyula (zongora)
Szenthelyi Krisztián (tenor)
Magyar Virtuózok Kamarazenekar
"Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon"

19:00 : Budapest
Müpa, Fesztiválszínház

Pauline Rinvert, Kathrin Zukowski, Natalya Boeva, Eric Ander, Tianji Lin, Anja Silja
Hofkapelle München
zenei vezető
Michael Hofstetter
HASSE: Artaserse - magyarországi bemutató

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál

19:00 : Budapest
Marczibányi Téri Művelődési Központ

Déri György (gordonka), Eckhardt Gábor (zongora)
Gradus ad Publicum"
Mixtura Musicalis
J.S. BACH: G-dúr gambaszonáta
LISZT: Die Zell in Nonnewerth
BARTÓK: l. Rapszódia
FAURÉ: Elégia
SAINT-SAENS: Allegro Appassionato
WEINER: Románc
DEBUSSY: Szonáta

19:00 : Budapest
Liszt F.Nemzetközi Repülőtér,Terminal 1 utascsarnok

"Budapesti Tavaszi Fesztivál"
MOZART: A varázsfuvola

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Judith Halász (ének)
Budapesti Akadémiai Kórustársaság
Vass Lajos Kamarakórus (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi
ZOMBOLA PÉTER: 2. szimfónia
SCHUMANN: 1. (B-dúr) szimfónia, Op.38 („Tavaszi”)
R. STRAUSS: Négy utolsó ének

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Jeroen Berwaerts (trombita)
Ensemble Resonanz
Vezényel: Barbara Bultmann
"Budapesti Tavaszi Fesztivál"
C.P.E. BACH: b-moll („Hamburg“) szimfónia, Wq 182/5
TOSHIO HOSOKAWA: Voyage VII trombitára, vonósokra és ütőhangszerekre
J.S. BACH: Goldberg-variációk, BWV 988 (Dmitry Sitkovetsky és Andreas Staier vonószenekari átirata)

19:30 : Budapest
Budapest Kongresszusi Központ

Szenthelyi Miklós (hegedű)
Faludi Judit (cselló)
Szenthelyi Judit, Kiss Gyula (zongora)
Szenthelyi Krisztián (tenor)
Magyar Virtuózok Kamarazenekar
"Szenthelyi Nap Négy koncert egy napon"

19:30 : Budapest
Nádor Terem

Excanto Együttes:
Kállay Gábor (furulya, ének, művészeti vezető), Kállay Katalin (furulya), Szabó Zsolt (viola da gamba), Kállay Ágnes (barokk cselló), Győri István (lant, ütőhangszerek)
M. CAZZATI: Sonata “La Sampiera”
J. BANISTER: A Sett of Ayres in four Parts
Hugh Ashton’s Maske
HANDEL: Passacaille
BOISMORTIER: Concerto G-dur
TELEMANN: Quatour TWV 43:e2
TELEMANN: Violoncello Solo TWV 41:D6
TELEMANN: Don Quixotte TWV 55:G10

19:30 : Budapest
BMC, Koncertterem

Ludi et modi sacri - Selmeczi György szerzői estje
Responsorium ad S. Ioannem de Deo
Ars Nova Énekegyüttes, Selmeczi Gábor (hegedű)
Vez. Kiss Katalin
Laudate Pueri Dominum
Ars Nova Énekegyüttes, Alba Regia vonósnégyes
Vez. Kiss Katalin
Pünkösdi himnuszok
Kele Brigitta (szoprán), In Medias Brass rézfúvós kvintett
Szent Márton-játék
Octovoice Énekegyüttes, In Medias Brass rézfúvós kvintett,
Halmschlager György (ütőhangszerek), Selmeczi Gábor (hegedű), ifj. Major István, (cselló), György Attila (nagybőgő)
Introitus
Kun Ágnes Anna (mezzoszoprán), Najbauer Lóránt (bariton),
Selmeczi Gábor (hegedű), Kiss Kata (brácsa)
Rorate caeli
Octovoice Énekegyüttes, Sebestyén Márta (ének), Balog József (zongora)
Hajnal
Kele Brigitta, Alba Regia vonósnégyes
Kun Ágnes Anna (mezzoszoprán), Kálmán László (tenor),
Najbauer Lóránt (bariton) és György Attila (nagybőgő)
15:00 : Szeged
Nemzeti Színház

VERDI: Ernani
A mai nap
született:
1912 • Kathleen Ferrier, énekes († 1953)
1916 • Yehudi Menuhin, hegedűs († 1999)
elhunyt:
1892 • Edouard Lalo, zeneszerző (sz. 1823)
2014 • Komlóssy Erzsébet, énekművész (sz. 1933)