vissza a cimoldalra
2018-11-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4094)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61313)
Milyen zenét hallgatsz most? (25002)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

musical (180)
Gioacchino Rossini (1021)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1528)
Franz Schmidt (3221)
Kimernya? (2806)
Élő közvetítések (7502)
Bartók Rádió (752)
Antonin Dvorak (194)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4372)
Momus-játék (5552)
Operett, mint színpadi műfaj (3763)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1154)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (783)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6693)
Opernglas, avagy operai távcső... (20161)
Balett-, és Táncművészet (5571)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Bolhacirkusz (Ravel zenekari művei a Warnertől)
Balázs Miklós, 2013-09-20 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Ravel zenekari művei a Warnertől Ravel - Bolero
Orchestral Masterpieces

Pierre Amoyal, Francois-Rene Duchable
Suisse Romande Orchestra
Armin Jordan

Warner Classics: 2564651447 - 3CD

*

Sokan illetik manapság Maurice Ravel munkásságát skrupulusok nélkül eklektikusnak. Talán igazuk van. De volt-e a korának olyan nagysága, aki a feltűnő és lebukó, különböző és sokszor egymásnak szögesen ellentmondó irányzatok kavargó forgatagában ne lett volna eklektikus? Bartók? Stravinsky? Ugyan. Ravel, meglehet, az volt, valóban, de ha széttartó, minden következességet sutba hajító stilisztikája mögé nézünk, egy szinte elképzelhetetlenül színes és varázsos világot találunk.

Meg egy nagy adag nárcizmust és kedélyes léhaságot. Az önimádat nehéz, fojtó, fűszeres parfümjét, az önmagába forduló művészet, a l’art pour l’art kivagyiságtól elnehezült esztétikáját. És ott leselkednek mögötte a kölcsönzött, megörökölt, elcsaklizott minták, figurák, hol nyíltan, hol arcukat kendővel fedve, de sziluettjük valahogyan mindig kristálytisztán kivehető. Ravel ezer arcát ezer másik arc kíséri: a nagy honfi- és pályatárs Debussy végig ott bazsalyog jótékonyan a Daphnis et Chloé mögött, Rimszkij-Korszakov a Rapsodie espagnole, Chabrier az Alborada del grazioso mellett könyököl, s hunyorít, a „patron” Saint-Saëns meg is szólíttatik a Le tombeau de Couperin lapjain. És Mozart, akinek Klarinétötöse a G-dúr zongoraverseny adagiójában idéződik fel szemérmesen. És végül a kitagadott, megfutamított Johann Strauss, akinek gyermeki bájától megfosztott keringőit gúnyolja a boldogtalan, s lesz a La valse-ból borzongató-meleg, lidérces haláltánc.

Szín és mágia, historikus hűség és mindent tagadó, fékevesztett modernitás. Hagyomány és újszerűség archaikus csatája, távoli egzotikum zománca és ős-hazai lojalitás. Ravel önfeledten dekadens muzsikája ezen Szküllák és Kharübdiszek között hányódik, s merít a kor szinte minden divatos kínálatából: a távol-keleti varázs idegen illatát meglebbentő orientalizmusból (Shéhérézade), a spanyol-mediterrán kolorit testszagú bujaságából (Boléro), a tünékenység kultuszát hirdető francia impresszionizmus iskoláiból (Ma mére l’oye). Még a jazz tengeren túli egzotikuma is megidéződik a D-dúr zongorakoncertben, no és persze a délszaki cigányzene nyughatatlan rubatói a Tzigane-ban. A saját, önnön hang csak elnehezülten, ólomlábakon, s bizonytalan léptekkel tör át a kurrens divatok szitáján, a művek zöme zongoraműként születik, s gyakran évekig várakozik a fiókban birkatürelemmel, mire cizellált nagyzenekari foglalatot kap.

Nagy kár, hogy erre a háromlemezes kompilációra nem fért rá Ravel valamennyi közismert zenekari munkája. A legnagyobb hiányt talán a Valses nobles et sentimentales fényűzően virágos ciklusa gerjeszti, vagy a ravaszul szentimentális Pavane pour une infante défunte, de le kell mondanunk a bájos-sikkes Menuet antique-ról is. Nem csekély veszteségek, főleg, hogy a Duchâble-féle unalmasan, erőtlenül, elmaszatoltan kipergetett zongoraversenyek helyébe éppen befértek volna.

A svájci Orchestre de la Suisse Romande-ot sem a felvételek elkészülte idején, sem mostanság nem sorolja a virtuóz, első vonalbeli szimfonikus zenekarok közé a zenei közvélemény. Ernest Ansermet halála óta kicsit gazdátlan maradt ez az együttes, s a német kurzusok alatt jelentősen megfakult a fényük, a nimbuszuk, s lassan kikoptak a lemeztársaságok érdeklődésének frontvonalából. A tizenkét éven át – 1985 és ’97 között – a gárda élén regnáló Armin Jordant szintúgy nem soroljuk a múlt század legnagyobb dirigensei közé, de megkockáztatom, a hálás utókor idővel magasabb polcra helyezi majd, mint amin ma tartja. Jordanból ugyan valóban hiányzik a „nagymesterek”, a „titánok”, a „lumináriusok” egyedi, kivételes varázsa, de mesterségbeli tudását, muzikalitását aligha vonhatja kétségbe bárki, aki ismeri nagy ívű operafelvételeit, mindenekelőtt a Pelléast (1979) és a Parsifalt (1981). Genfbe már érett művészként, teljes vértezetben érkezett, s zeneigazgatói terminusának első éveiben, azaz a ’80-as évek derekán rögzítette az itt tárgyalt Ravel-műveket. Azt kell mondjam, a hallottak nem igazolják a személyét és a zenekarát megbélyegző középszerűség billogát.

Jordan türelmesen építkezik, többnyire kimért tempókat vesz, de ezeken belül is képes megtartani a kellő rugalmasságot és egyszersmind a fegyelmet. A darabok, legyenek bármilyen eltérő hangvételűek is, mindig szolidan, de biztosan karakterizáltak, s nagypolgári igényességgel szólalnak meg. Még a – korai digitális – korszak tompa, lefojtott hangzásideálja mellett is tisztán kivehető, hogy a svájci mester és zenészei egyenletesen magas színvonalon muzsikálnak. Figyeljük csak a vonóskart a Daphnis 2. szvitjének elején! Pompás. Zamatos, mégis kellően filigrán. Se hozzátenni, se elvenni nincs mit. S milyen érzékletes a Spanyol rapszódia bevezetője, milyen áttetszően finom, mégis szép, elegáns metszésű a Couperin sírjának Prélude-je, milyen kecsesen formált és transzparens a Lúdanyó meséi, s milyen erőteljesen hangsúlyos, mégis légies és törékeny a La valse. Egy egészséges hanggal bíró, az erőivel jól gazdálkodó zenekarral van dolgunk, akik sem a hangszínek változatosságában, sem lendületben, sem az áttört zenei szövet kibontásában nem szenvednek csorbát.

Mondhatnánk: Ravel zenéjének báját és eredetiségét a végtelen színgazdagsága mellett éppen bátortalansága, szelídsége, jámborsága adja. Hogy semmi sem áll tőle távolabb, mint a német iskolák poroszosan kioktató, tanári attitűdje, vagy a szlávosan zúgó, túlhabzó érzelmesség. Ám minden esetleges ernyedtsége ellenére is fűti a kellem, a titkos budoár mondén, darvadozó tetszeni akarása. Ennek ellenére végig érezni benne a magas rendű intellektus óvó-vigyázó tekintetét. Nem a filozófiáét, csak a descartes-i kételkedés örök, paradox parancsát. Ravel zenéje szinte fejvesztve rohan minél messzebb a kegyetlen valóságtól, az alkotó képzelet biztonságot nyújtó világába – hiszen ahogy Baudelaire mondja: a képzelet a valóság királynője –, az illúziókéba.

Egy olyan korban, ahol a valóság már alig, csakis a művészi fantázia, a nagy, mesterséges, emberi intenciók teremtette illúziók jelenthetnek kapaszkodót a pogromok és a mustárgáztámadások után és alatt, ebben nincs semmi rosszindulatú elfajulás. Ez csupán mentális önvédelem. Tudom, hogy az álom nem a valóság, de nem érdekel. Az álmaim számomra éppen olyan valóságosak, mint a részvéttelen, fájdalommal terhes, kiúttalan és rideg külvilág. Mint a régi, békebeli bolhacirkuszban. A krajcáros látványosság a lizsében: artista bolhák, parádézó bolhák, körhintázó bolhák… Az emberek esküdöznek: ott, ott látom a bolhákat! Látod mama, látod őket? Te is látod?

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Fellegi Dávid (gitár)
Hangulatkoncert
PONCE: Téma, variáció és finálé
PAVLOVITS DÁVID: Viharmadár-szonáta
DUARTE: Variációk egy katalán népdalra
FELLEGI DÁVID: Sonata „Fantasy'

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Bálint János (fuvola)
Concerto Armonico Budapest (koncertmester: Homoki Gábor, művészeti vezető: Spányi Miklós)
C.P.E. Bach 230
C.P.E. BACH: D-dúr szimfónia, Wq 176
C.P.E. BACH: D-dúr fuvolaverseny, Wq 13
C.P.E. BACH: C-dúr szonatina, Wq 106
C.P.E. BACH: g-moll csembalóverseny, Wq 32

19:00 : Budapest
Uránia Nemzeti Filmszínház

Mesterművek a lett és a magyar kamarazenéből
Lettország államiságának 100. évfordulója alkalmából

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Baranyai Barnabás (cselló)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Ménesi Gergely
A zenekar mesterei
KODÁLY: Marosszéki táncok
FEKETE GYULA: Csellóverseny
DEBUSSY: Egy faun délutánja
DEBUSSY: A tenger
19:30 : Debrecen
Kölcsey Központ

Gáti Sándor (oboa)
Nagyváradi Állami Filharmónia
Vezényel: Mark Kadin (Oroszország)
MOZART: A színházigazgató – Nyitány, K. 486
HAYDN: C-dúr oboaverseny, Hob.VIIg: C1
CSAJKOVSZKIJ: IV. (f-moll) szimfónia, Op. 36.
A mai nap
született:
1719 • Leopold Mozart, zeneszerző († 1787)
1774 • Gaspare Spontini, zeneszerző († 1851)
1778 • Johann Nepomuk Hummel, zeneszerző († 1837)
1805 • Fanny Mendelssohn, zongorista, zeneszerző († 1847)
1896 • Pataky Kálmán, énekes († 1964)
1900 • Aaron Copland, zeneszerző († 1990)
1927 • Svéd Nóra, énekes († 1982)
elhunyt:
1831 • Ignaz Pleyel, zeneszerző, zongorakészítő (sz. 1757)
1946 • Manuel de Falla, zeneszerző (sz. 1872)
2005 • Takács Jenő, zongorista, zeneszerző (sz. 1902)