Bejelentkezés Regisztráció

Szimfonikus művek

Virágok, gyümölcsök, tövisek (Mahler: Symphony No.1 - Alsop)

2013-06-14 09:12:17 - zéta -

Mahler: Symphony No.1 - Alsop Mahler: Symphony No.1

Baltimore Symphony Orchestra
Marin Alsop

NAXOS 8.572207

*

Az 1888-as esztendő vízválasztónak bizonyult a szimfónia műfajának, akkor már lassan százhuszonöt éves történetében. Schumann már bő három évtizede, Liszt két éve halott, s Brahms legutolsó szimfóniáját is pont két esztendeje mutatták be, az egyre népszerűbb Dvořak pedig már a hetediknél tartott. De a műfaj megújulásra várt, s bár egy másik Anton, bizonyos Bruckner nevű osztrák orgonista a nyolcadik szimfóniáját írta, a nagyközönség nem igazán volt vevő ezekre az idő előtt érkezett remekművekre.

Az áttörés harcos és dicsőséges feladata a Budapesten állását éppen elfoglaló fiatal muzsikusra, Gustav Mahlerre maradt. A huszonnyolcadik életévébe lépő ifjú titán addig csak viszonylag szűk körben ismert komponista, alkotásait leginkább az íróasztalnak gyártotta. Ugyan első szimfóniáját hónapokkal fővárosunkba költözése előtt befejezte, a bemutató rögös feladata új helyszínre maradt. Budapest így gazdagodott egy (jóval később) elismert zenemű bemutatójának dicsőségével. (Persze ez a fogalmazás így kicsit kétes, ugyanis az ősbemutató csúfosan megbukott.) S persze, mi más lehetett az új alkotás elnevezése, mint a „Titán”.

Mahler „találmánya” nem volt igazán új: a programzene. Talán annyiban mégis megváltoztatta a szokásokat, hogy nem egyszerű, rövid és jól értelmezhető természeti képekre épített szimfóniát, hanem elhúzódó és sokkal mélyebb értelmű gondolatokat igyekezett a zene nyelvével kifejezni. A D-dúr szimfónia alapvetően Jean Paul egyik regényére épült, s két fő részre oszlik. Az első a Virágok, gyümölcsök, tövisek a fiatalság idejéből, a második az Emberi komédia alcímet viseli. A részek önmagukban további két-két tételből állva alkotják a szimfónia műfajában (többnyire) megszokott fölállást.

S bármennyire pályakezdőnek tűnt is Gustav Mahler 1888-ban, a szimfóniában gyakorlatilag érett alkotóként jelent meg, aki a mesterségbeli tudás minden részletével pontosan tisztában volt és azt tudatosan alkalmazta is.

A Naxos frissen megjelenő lemezén, a Marin Alsop vezetette Baltimore-i Szimfonikusok előadásában találkozhatunk a művel. A felvétel a Zenekar öt évvel ezelőtti koncertjén készült. Jó néhány felvétele alapján azt hiszem, Alsop számára a leginkább kézenfekvő korszak a XIX-XX. század fordulója.

Keze alatt a zenekar impozáns biztonsággal szólaltatja meg az igényes művet, hibátlanul fölmutatva annak minden posztromantikus árnyalatát. Élményszámba megy az a könnyed játékosság, amivel a darabkezdő tétel finom és idillikus hangulatát megteremtik. A második tétel mahleresen groteszk és bumfordi karakterzenéje, a feszesen felhangzó népies scherzo iróniát sem nélkülözve szólal meg előadásukban.

A második két tétel az első kettőnek ellentéteként már nem annyira az életszeretetről és –igenlésről szól. Itt már sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a mélyebb, tragikusabb és melankolikusabb gondolatok. A Baltimore-iak remek fúvósgárdával rendelkeznek, akik – nyilván karmesterük instrukciói nyomán – pontos frazeálással tudják megteremteni az Első Szimfóniában ritkábban tetten érhető fájdalmat.

Az utolsó tétel drámaian apokaliptikus és a semmiből fénylően újjáteremtő vízióit Alsop egyaránt impozáns módon építi fel. A darab itt kapja/érdemli meg igazán a ’Titán’ becenevet, ami akár Gustav Mahler ars poeticája is lehetne. Ahogy Tóth Dénes egykor népszerű hangversenykalauzában írta: „…a nyugtalan, szertelen, túlfűtött, nagyratörő intellektus, egy lelki válságok közt vergődő, tehetséges ember ábrázolása.”






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.