Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

Helsinki és Prága közös Don Carlosa

2013-04-24 09:56:14 Heiner Lajos

Helsinki és Prága közös Don Carlosa 2013. április 5.
Prága
Prágai Állami Operaház

VERDI: Don Carlos

Verdi operáival kapcsolatban nem a „miszticizmus” kifejezés az a szó, ami leggyakrabban eszünkbe jut. Ám ha mégis, leginkább talán a Don Carlos kapcsán, gondolok itt a négyfelvonásos változat bevezető kürtszólamára, a nyitókórusra, vagy épp az Erzsébet-ária zenekari előjátékára.

Helsinkiben, a Finn Nemzeti Operaházban (tavaly október 19-én), és Prágában, az immáron a Národní Divadlóhoz integrált Állami Operaházban (ott pedig idén március végén) a négyfelvonásos, olasz nyelvű változatot mutatták be – hogy pontosan melyiket, ne kérdezzék, otthon legalább öt különböző Carlos-felvételem van, talán nem létezik ily sok különféle arcot mutató Verdi-opus. (Érdeklődők számára: az előadás alapjául a Verlangsgruppe Hermann – www.hermann.eu – publikációja szolgált.)

Manfred Schweigkofler rendezése, Walter Schütze díszleteivel, Heidi Wikar jelmezeivel szinte végig az inkvizíció sötét világában mozog, könyörtelen, reménytelen, depresszióra késztet.
Állítólag megosztja a prágaiakat, én a harmadik előadást láttam, siker volt, ha nem is tomboló. Nekem nagyon tetszett.

A zenei megvalósítás már kevésbé egyértelmű. A Nemzeti Színház főzeneigazgatója, Jaroslav Kyzlink vezényelt. Ő valóban a kevés tényleg kvalitásos cseh operadirigensek egyike, láttam már rosszabbul vagy unalmasabban irányított Carlosokat Budapesten, Bécsben, sőt, Salzburgban is.

Az énekesi gárda felemás. Szó szerint – a hölgyek sajnos gyengék, az urak jók.

Az udvariasság szabályai szerinti sorrendben: Adriana Kohútková (Erzsébet) hangmatériája inszufficiens a szerepre – nincs meg a szükséges vivőerő, a magasságokban élesedik. Itt jegyezném meg, hogy a főszerepeket Prága hármas-négyes szereposztásban állította ki, előző nap még egy másik szoprán volt az előadásra kiírva – Kohútková messze nem 100%-os teljesítménye tehát talán részben a beugrás terhére is írandó.
Eva Urbanová (Eboli) esetében viszont a helyzet, sajnos, egyértelmű. Ez a hang romjaiban hever, egy-egy pillanatra felsejlik valamikori hatalmas volumene, de úgy tűnik, az a repertoár, amit Urbanová éveken keresztül énekelt (Otrud és Turandot, Salome és Amneris, Tosca és a Rusalka Idegen Hercegnője, de volt Carlos-Erzsébet is), megbosszulta magát.

Nála idősebb lehet Peter Mikulás (II. Fülöp), talán már a hetven felé, ám az ő hangja szinte intakt maradt, végre nem egy basszusszerepeket is éneklő bariton, hanem valódi, sötét, „kormos” basszus.
Ugyanakkor Jiři Brückler (Posa) úgy kora harmincas lehet, érződik a színpadi tapasztalat hiánya, előadása helyenként leckefelmondás volt. Ám az egyik legszebb színű cseh bariton napjainkban, oda kell rá figyelni.
Életkorban kettejük között lehet Michal Lehotsky a címszerepben, vokálisan majdnem tökéletesen, csak az a pöszeség ne lenne…
Luděk Vele (Főinkvizítor) hangja is kopik. Jó volt Zdeněk Plech a Szerzetes nyúlfarknyi, ám fontos szerepében (hány éve is énekelte Gregor József ezt pályakezdőként a Szegedi Szabadtérin?), a globalizmusra/internacionalizmusra pedig jellemző az Égi Hang: Yukiko Šrejmová Kinjo.

Hatalmas, impozáns a kórus, a Ház saját együttese kisegítőkkel és a Kühn Gyerekkórussal.

Nagyon jó, ha nem is makulátlan a finnek és a csehek közös Don Carlosa.

Helsinki és Prága közös Don Carlosa

(Köszönetünket fejezzük ki Petr Kozlíček úrnak a beszámoló létrejöttéhez nyújtott segítségéért.)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.