vissza a cimoldalra
2018-11-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61317)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4097)
Milyen zenét hallgatsz most? (25002)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11292)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2994)
Élő közvetítések (7512)
Balett-, és Táncművészet (5577)
Opernglas, avagy operai távcső... (20163)
Kimernya? (2837)
Nagy koncertek emlékezete (35)
A nap képe (2107)
Lisztről emelkedetten (932)
Pantheon (2280)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1529)
Franz Schmidt (3222)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1155)
Miller Lajos (87)
Palcsó Sándor (229)
musical (180)
Gioacchino Rossini (1021)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Abbado lakatlan szigete (Mahler Kilencedikje)
- zéta -, 2013-03-26 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Mahler - Abbado MAHLER: Symphony No.9

Berliner Philharmoniker
Claudio Abbado

Universal / Deutsche Grammophon
00289 479 0561

Ha arra a bizonyos lakatlan szigetre életem mindössze egyetlen koncertjét vihetném magammal, akkor – magam számára is meglepő módon – nem tétováznék sokáig. Claudio Abbadónak a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar élén adott hangversenye lenne ott a tarisznyában, amit 2004 áprilisában hallottam a Zeneakadémián. Írtam is pár bizonytalan sort erről a Mahler Kilencedikről (article.php?artid=1827).
Többre akkor nem futotta, de az előadás kilenc sűrű év távlatából máig hatóan vastagon beégette magát az emlékezetembe. Foglalkoztat, itt van velem azóta is a mindennapokban.

Vajon mit tudott Abbado?

A koncert legelképesztőbb élménye a vége volt. A karmester úgy maradt az utolsó elhaló hangok után, mi is úgy maradtunk, némán, elmerengve a Zene keltette fantasztikus űrben, időtlenül hosszú ideig. Pár évvel később összefutottam valakivel, aki valamiért mérte az időt, és szerinte két és fél percig tartott ez a némaság a karmester, a hatalmas zenekar és a zsúfolásig telt Zeneakadémia szép összekapaszkodásában. Ezt a két és fél tömény percet, amíg élek, nem felejtem el.

A hatás létrejöttét akkor a saját közös érdemünknek tudtam be, magunknak, a közönségnek ugyanannyi szerepet tulajdonítva, mint a másik két közreműködő félnek. Azután – pár évvel később – Heiner Kolléga volt szíves felvilágosítani arról, hogy Abbado ugyanezt a „mutatványt” már 1986-ban, a Kongresszusi Központban is elsütötte. Sőt, a Berlini Filharmonikusok lemezéről írt recenziójában le is írta mindezt. (article.php?artid=495)

No, a Universal most újra piacra küldte ugyanezt a produkciót, Mahler Kilencedikjét Abbadóval és a Berliniekkel, s nagyon jól tették.

Vegyes érzésekkel, kissé rettegéssel és félelemmel tettem be a lejátszóba a CD-t. Mi lesz, ha összedől egy bálvány és kiderül, hogy üres légvárakat dédelgettem fakuló emlékeimben? (Ez így együtt olyannyira zavaros képsorozat, hogy pontosan fedi a valóságot.)
És a felvétel pontosan ugyanazt az érzetet keltette bennem, mint az a bizonyos zeneakadémiai koncert. Szinte láttam is magamat ott, a hátulsó bal oldalajtó mellett, a fal tövében ácsorogva szűk másfél óráig, merthogy a jegyek már hetekkel azelőtt elfogytak.

Mahler utolsó (befejezett) szimfóniája a komponista egész életművének az esszenciája. Benne van szinte minden, amit elért, meg az is, amit csak szeretett volna. Benne a küzdelmek, benne az örömök, sőt, még az összeurópai cafka-kékharisnya Alma okozta nyűgöket is megtaláljuk. Nem véletlen a szimfónia alcíme sem: „Búcsú”. Összegzés és távozás van ebben a zenében.

A téma nem volt idegen a komponistától. A ténylegesen kilencedik szimfóniája, a Dal a Földről utolsó tétele kimondva is erről szól. De sokkal korábbi művei is rendre a halál és az elválás fájdalmas gondolatiságát járják körül. Itt most nincs szöveg, csak harmónia és érzés. Tisztább is így. De valahogy mégis másabb a Kilencedik búcsúja, mint a korábbiaké.
Régóta ízlelgetem, miért is másabb? Ez a mű egyáltalán nem pesszimista, ehelyett átlengi valami csodálatos és mindent elöntő, földöntúli, kicsit rezignált derű. S van a sorok közt valami örökérvényűség. Még mélyebb és tartalmasabb, mint a korábbi – mély és tartalmas – Mahler-opusokban.

Abbado 1999-ben élő előadáson vezényelte a IX. szimfóniát a berlini Filharmónia nagytermében. Már az első pillanatoktól elképesztően megtalálta a hangot. Derűs és melankolikus életképek váltják egymást, a dirigens egy pillanatra sem ereszti el a hallgatót. Mostanra kezd az az érzés kialakulni, hogy annak idején a Zeneakadémián (is) mind a publikum, mind a nagy létszámú orkeszter csak tehetetlen bábúként engedelmeskedett a „varázsló” utasításainak.

A második tételhez a komponista odaírta „kissé ügyetlenül és nagyon durván”. A magyar nyelvben a „tramplin” kifejezés pontosabban ráillik arra, amit Abbado zenekara elő tudott csiholni a hangszerekből. Fantasztikus zsánerképek váltják egymást, akárcsak a harmadik tételben. Egyszer falun vagyunk, pillanatokkal később a nagyváros forgatagában, egyszer magányosan bolyongunk az erdőn, másszor benne vagyunk a tömeg sűrűjében.
És persze ott van az az elmondhatatlan-leírhatatlan utolsó tétel, „nagyon lassan és óvatosan”. Az egyre halkabb üveghangok persze még tovább és tovább halkulnak, s amikor azt hiszed, ennél nem lehet ezt már csöndesebben, akkor megmutatják. Az utolsó hangokat már nem is halljuk, csak sejtjük.
És Abbado berlini előadásában, úgy, mint Pesten, valahol megint eltűnik a pillanat, amikor tényleg vége. Még halljuk fülünkben az utolsó sejtelmes akkordot, még az utolsó utánit is felvizionáljuk, mert hátha szól. És utána jön az, amit a világfi John Cage úgy mondott találóan, persze nem ezzel a szimfóniával kapcsolatosan: „az üres értelem”. A csend. Abbado ragaszkodott hozzá, hogy a negyedik tétel, a negyedik track után legyen egy ötödik is. Nem úgy és nem annyi, mint a Zeneakadémián. A közönség a harminckilencedik másodpercig bírja, akkor kezd mocorogni, s tör ki a zajos ováció. Azt hiszem, Mahler egy ilyen előadás hallatán beírna a kottába utólag egy sor szünetet. Az értelmét.

Rengeteg lemez van forgalomban Abbadóval. Az összes Mahler-szimfóniát is kiadták már rég. Mégis azt gondolom, hogy ha Claudio Abbado arra a bizonyos lakatlan szigetre csak egyetlen zeneművet vihetne magával, akkor az Mahler IX. szimfóniája lenne.
Jól ellennénk ott, most már csak arra kell figyelnem, hogy közös szigetre kerüljünk.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

"Orgonahangverseny"

18:00 : Budapest
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Adventre hangolva
Ünnepi koncert a Honvéd Férfikarral

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Megyesi Zoltán (tenor), Viviane Hagner, Alexander Janiczek (hegedű), Rafael Rosenfeld (cselló), Pivon Gabriella (fuvola), Heinz Holliger (oboa), Reto Bieri, Klenyán Csaba (klarinét), Lakatos György (fagott), Szőke Zoltán (kürt), Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora)
A Zeneakadémia Vonószenekara
Vezényel: Heinz Holliger
kamara.hu – a Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja
Üveggyöngyjáték
LIGETI: Hat bagatell
BEETHOVEN: B-dúr klarinéttrió, op. 11
HAYDN: 25. (G-dúr) zongoratrió, Hob. XV:25
HEINZ HOLLIGER: Rechant
BARTÓK: Divertimento, BB 118

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Vigh Andrea (hárfa), Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora), Drahos Béla (fuvola), Szatmári Zsolt (klarinét)
Accord Quartet
Debussy-est a szerző halálának 100. évfordulójára
DEBUSSY: Egy faun délutánja
DEBUSSY: Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára
DEBUSSY: Két tánc
DEBUSSY: Fehéren és feketén
DEBUSSY: Lindaraja
DEBUSSY: Hat antik felirat
DEBUSSY: Kis szvit

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Baráth Emőke, Szutrély Katalin, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt
Purcell Kórus
Orfeo Zenekar
koncertmester: Simon Standage
Vezényel: Vashegyi György
MOZART: C-dúr („Jupiter”) szimfónia K. 551
MOZART: c-moll mise, K. 427
19:00 : Pécs
Kodály Központ

Giovanni Guzzo (hegedű)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Howard Williams
BERNSTEIN: Candide − nyitány
BERNSTEIN: Szerenád – Platón: A lakoma című műve nyomán
ELGAR: II. szimfónia
A mai nap
született:
1942 • Daniel Barenboim, karmester, zongorista
elhunyt:
1787 • Christoph Willibald Gluck, zeneszerző (sz. 1714)
1963 • Reiner Frigyes, karmester (sz. 1888)