Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

Zene – tableten (?)

2013-03-12 10:44:57 Johanna

app1 Nemrég az interneten a DigiEnsemble Berlin néhány különös felvételébe botlottam. A zenészek barokk műveket adtak elő (G. F. Händel „Ombra Mai Fu” áriáját és egy áriát Bach Karácsonyi oratóriumából), ám a kíséretet a megszokott hangszerek helyett kizárólag érintőképernyős tableteken szólaltatták meg. Mátrai Péter építész-zeneszerzővel – aki maga is használ ilyen eszközöket – ezekről az új „zeneszerszámokról” beszélgetünk.

Az első kérdés, ami felmerült bennem a felvételekkel kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mi szükség van a hangszerek ilyesfajta helyettesítésére? Hiszen ezek a hangok sosem fogják pótolni az igazi hangszereket. Te miben látod ezeknek az eszközöknek az értelmét? Hol van a helyük a művészetben, ha van?

– Szerintem ezek az új „hangszerek” – javaslom, használjuk az app kifejezést ezután – nem valamit kiváltani, pótolni, meghaladni kívánnak, hanem a művészi, a zenei kifejezés érdekében bővíteni a lehetőségeket. A DigiEnsemble Berlin produkcióit látva engem is foglalkoztat, hogy vajon művészi tett-e ezeken az appeken – pláne az eredetihez esetleg kísértetiesen hasonló hangszíneken/mintákon – „régi” műveket elmuzsikálni?

Mit értesz az alatt, hogy művészi tett?

– A zenét (és a hozzá kötődő társművészeteket) illetően az a történés, amikor egy művészeti elképzelés maradéktalanul létrejön és közvetítődik. Az előadó-művészetnél, szorosabban a hangszeres zenélésnél maradva: a mű és annak interpretációja az előadókban és a befogadókban új horizontot képes nyitni. Látván az említett felvételen az együttzenélés örömét, az új játéktechnikai lehetőségek megtapasztalását és manifesztációját, vétek lenne ezt elvitatni. Ennek művészi megítélése ízlés dolga. Esetükben – szerintem – semmiképp sem a „hagyományos” hangszerek helyettesítéséről van szó, hanem inkább keresgélésről, a betokozódásra mindig is hajlamos „komolyzenei” világ határainak feszegetéséről. A tableteket (és a többi érintőképernyős eszközt, az okostelefonokat is) én olyan speciális új „hangszereknek” tekintem, melyek (a számtalan bennük rejlő használati cél mellett) a hangképzés és a zenélés ez idáig meg nem tapasztalható, korlátlan, komplex lehetőségeit kínálják. Ráadásul – ezen eszközök multifunkciós lehetőségei okán – nem elszigetelten, „csak” zenébe zártan, hanem interdiszciplinárisan, a vizuális és a verbális művészeteket is integrálva, a virtuális kommunikációról nem is beszélve. Ez nyilvánvalóan feltételezi a felhasználók másfajta érzékenységét, a kísérletező kedvet, újfajta tudások megszerzésének igényét.

Ha a régizene előadásánál maradunk, azt neveznéd tehát művészi tettnek, ha ez a fajta előadásmód hozzá tudna tenni valamit ahhoz, amit eddig a régizenei előadásokból megismertünk? Ha tudna valami újat mondani a művekről? Más fényben mutatná azokat, másféle gondolatokat ébresztene a hallgatóban stb.?

– Azt hiszem, összefoglaltad a lényegét annak, amit erről én is gondolok. Ennek a fényében érdemes az említett interpretációkat is értelmezni – kinek-kinek tetszése szerint.

Nekem mégis úgy tűnik, hogy a régizenélés például teljesen tévút ezeken az eszközökön, mert lehetetlennek érzem, hogy az eredeti hangszerhangnak akár csak a közelébe is érjen (nekem pl. kimondottan idegesítő hallgatni).

– Részben igazad van, bár én nem vagyok ennyire kategorikus: érdeklődve figyelek bármilyen, az enyémtől eltérő művészi felfogást. Hozzáteszem, egyre jobb, autentikusabb hangmintákon van lehetőség játszani ezeken az eszközökön. Számtalan különböző zenei célra alkotott app-pel van dolgunk. Ezek felölelik a(z óvodásoknak, kisiskolásoknak szánt) legegyszerűbb hangszer-szimulációktól kezdve az emberi hangra épülő, vagy a véletlenszerű zenei folyamatokra alkalmas appeken keresztül a komplex, többsávos stúdiómunkára képes alkalmazások körét. Ezek egymásba is integrálható, szimultán együtt is használható programok, hangzási és kombinációs lehetőségeik végtelenek.

Hol van ezeknek az appeknek a fizikai határa? Mire képesek technikailag? Lehet-e például tökéletesen utánozni egy valódi hangot velük, vagy ezek a hangok mindig műhangok maradnak? Lehet-e például akár felhangokat „csinálni” nekik?

– Léteznek olyan appek, amikkel a hangok nüánsznyi részleteit is kiszobrászkodhatod – így akár felhangokat is rendelhetsz hozzájuk.

Egy ilyen eszköz működése mennyire függ a használójától? Amennyire például ugyanaz a hegedű másként szól más-más művészek kezében, másként szólnak-e ezek az új „hangszerek” is két különböző felhasználó esetében?

– Nagyon is számít, ki játszik rajta! Maga az eszköz látszólag egyszerű: mindössze egy viszonylag kisméretű üveglapot kell érintenünk, hogy a hang létrejöjjön – gondolhatnánk. Csakhogy az egyre professzionálisabban megírt alkalmazások igen kifinomultak. Például, ha hagyományos (analóg) hangszerek szoftverváltozatáról van szó, a képernyőn szimulálják azokat. Úgy kell elképzelned, hogy a hangszerek szinte élethű másán játszhatsz. A képernyőn megütött dobbőr „benyomódik”, a húr „megrezdül”, a billentyű „lenyomódik” – olyan mértékben, amilyen a beavatkozás erőssége. Természetesen ezeket a gesztusokat érzékenyen lekövetik a megszólaló hangok is.

Igen, láttam már ilyen felvételt, valóban nagyon élethű a látvány. Bár jazzdobos fiam például állítja, hogy egy elektromos dob sosem lesz olyan jó, mint egy akusztikus. Tehát a kérdés bennem még mindig motoszkál: ha van igazi dobunk, vagy igazi gitárunk, akkor miért akarunk egy képernyőt pengetni, ütni helyette, ami ráadásul biztos, hogy sosem lesz olyan, mint az eredeti? Ha van igazi is, akkor minek akarjuk mindenáron egy géppel leutánozni?

– Ha van „igazi” hangszerünk, nem biztos, hogy eszünkbe jutna ezeket a „hangszereket” használni. Kivéve, ha nem támad fel kíváncsiságunk a hangszerünk kontúrjain túli világra. Vagy, ha nem vagyunk képesek megvenni egy „minőségi” hangszert magunknak. Vagy, ha körülményeink miatt nem tudunk hangosan gyakorolni, esetleg úton vagyunk, és nem akarunk egy percet sem gyakorlás nélkül tölteni. S amiről még nem is beszéltünk, egyes appek a zenetanítás, -tanulás egészen sajátos formáit teszik lehetővé! A fenti dilemmánál azonban sokkal érdekesebb kérdések is akadnak. Számomra fontosabbak azok az appek, a komplex, sosemvolt „hangszerek”, amik kihasználják a felület számtalan pontját, ezekhez rendelve legkülönfélébb hangokat, hangzásfolyamatokat, felszabadítva így a játékos teremtő fantáziáját. A felhasználó leleményességén (és persze zenei felkészültségén) múlik, hogyan alakítja saját elképzeléseinek megfelelően ennyire képlékeny „hangszerré” az érintőképernyőt. S akkor még nem is beszéltem a további opciókról: az eszközben rejlő giroszkópról, a beépített kamerákról, a hang be- és kimenetekről. Ezek mind a legkifinomultabb játék, megszólaltatás szolgálatába állíthatók.

Mondanál erre néhány példát is?

– Például ha a mikrofonba fújva szólaltatod meg a hangot (több ilyen app is van), akkor a hangerőt a megfúvás erősségével tudod befolyásolni, a tablet egyik irányba döntése a vibratót, másik irányba döntése pedig a tremolót hívja életre. De ehhez a két mozdulathoz teljesen más effekteket is társíthatsz. Vagy: a beépített kamera bizonyos appeknél – érzékenyen követve a játékos mozdulatait – hangmagasság-, hangerő-, hangszínváltozásokat képes generálni. Akár annakidején a Thereminnél. Megannyi új lehetőség! Egyébként szinte valamennyi „hangszer” megszólaltatható külső vezérlőkkel – billentyűzet, vagy akár fúvós-, húros- és ütőskontrollerek, sőt, egy másik tablet vagy telefon segítségével is.

Elképzelhető tehát, hogy ezekkel a „hangszerekkel” olyan hangzásokat lehet kitalálni, amilyenek azelőtt még sosem voltak? Lehetséges, hogy a zene egy teljesen másféle világa tárulhat fel a segítségükkel? Mert nekem az a gyanúm, hogy mindaddig, amíg a „hagyományos” zenét utánozzuk velük, addig az eredmény nem túl lelkesítő, legalábbis az olyan füleknek, mint például az enyém is. De azt el tudnám képzelni, hogy nagyon is izgalmas lehetne valami olyat hallanom ezekkel a fülekkel, amit eddig még nem hallottam. Nem Händelt digitális hangokból, hanem egy teljesen újfajta zenét. Tehát nem valami helyére akarnának lépni ezek a hangszerek, hanem új úton elindulni, és megteremteni a saját maguk hangzásvilágát, zenéjét. Jól értem?

– Pontosan fogalmazol. Engem sem a meglévő zenék új interpretációi, ezekre az új eszközökre történő adaptációi, áthangszerelései izgatnak elsősorban (bár ezeket, mint lehetőségeket nem vitatom). Hanem a zenén keresztüli művészi önkifejezés, a teremtés teljes spektruma érdekel: az egyes hangok megszül(et)ésétől kezdve a teljes zenei (vagy akár audiovizuális) folyamat létrehozásáig. Számtalan hanggenerátor, mintavevő és effektező app áll rendelkezésre, melyekkel (a semmiből) létrehozhatod saját hangkészletedet. Ezekkel a hangokkal azután nemcsak tetszőlegesen muzsikálhatsz (akár másokkal kamarazenélhetsz) hanem – más appek segítségével – összetett hangzásképekké, zenei folyamatokká szervezheted őket, azaz megszólaló zeneműveket komponálhatsz velük.

app2Az appek használata látszólag igen egyszerű. Kívülről nézve azt gondolnám, nem lehet olyan nehéz „játszani” rajtuk. Legalábbis bizonyára nem tart évtizedekig az elsajátításuk, mint például megtanulni művészi szinten hegedülni…

– A látszat sokszor csal. Hihetetlen elmélyülést és odaadást igényel egy-egy, az előbbiekben már felvázolt „hangszer” birtokbavétele, programozása, s ugyanúgy, kitartó gyakorlást a rajtuk való legkülönfélébb játékmódok elsajátítása. Ez hatványozódik akkor, ha valaki nem egyetlen „hangszert”, hanem a teljes – mára már lassan parttalanná váló – arzenált kívánja megszólaltatni, olyan „hangszereken” játszani, melyek egyidejűleg együtt is megszólaltathatók, sőt a hangok egyikükből a másikba is konvertálhatók. Úgy gondolom tehát, hogy ez az eszköz nem az egyetlen hangszeren virtuózan játszani kívánók terepe elsősorban, hanem az alkotni vágyó kreatívoké inkább.

Igen, ez így teljesen világos. De ha ez a tevékenység szerinted tehát művészetté válhat, akkor megint felmerül bennem egy kérdés. Számomra a művészet mindenképpen igényel egy művészt. Aki önálló, különleges egyéniség. Akitől a művészi alkotás – bármi legyen is az – összetéveszthetetlenné válik. A hangszer lehet bármilyen tökéletes, a művész nélkül csak üres attrakció az egész. Hogyan tud egy digitális „hangszer” az emberi lélekre reagálni? Mert hát az előadó ugye jó esetben a lelkéből is zenél. És ettől szól másként a hang.

– A művész jelenléte bármelyik művészeti ágban alapkritérium. Az érintőképernyős eszközöket illetően valaminek a bölcsőjénél állunk (még). Balgaság lenne nem azt feltételezni, hogy igenis, lehet művészi alkotást elérni. Példákat mutatni egyelőre elég nehéz. Azt hiszem, mindenki, aki ezekkel az eszközökkel „vacakol”, most még a lehetőségek feltérképezésénél tart. Vagy azonnal a mai könnye(de)bb(?) zenei műfajokban villantja fel képességeit. Izgatottan lesem, várom az ilyen és hasonló új eszközök nyomán kibontakozó újabb műveket, műfajokat, s persze azokat az egyéniségeket, akik megteremtik ezek ábécéjét, mondatokat képesek fogalmazni a teremtett szavakkal, műveket létrehozni általuk. Mondanom sem kell, ezen munkálkodom én is, egyre megszállottabban. Tehát még én magam is egy tanulási folyamat kellős közepén tartok – lehet, hogy a művek még sokáig váratnak magukra. Ami a kérdésed második felét illeti: meggyőződésem, ezek az eszközök is egyre inkább képesek lesznek a „lelket”, a kifejezőerőt közvetíteni.

pár példa:
Ostinato for 8 iPods
How does it work?
Ombra Mai Fu made on smartphones
BACH: Aria "Großer Herr" on mobile devices






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.