vissza a cimoldalra
2018-09-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Balett-, és Táncművészet (5551)
Élő közvetítések (7406)
Operett, mint színpadi műfaj (3701)
Kedvenc magyar operaelőadók (1090)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1069)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2891)
A nap képe (2095)
film és zene (189)
Kimernya? (2752)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4338)
Ilosfalvy Róbert (812)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1480)
Franz Schmidt (3183)
Palcsó Sándor (227)
Momus-játék (5515)
Opernglas, avagy operai távcső... (20137)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Az ős Kaján (Robert Kajanus Sibelius-felvételei)
Balázs Miklós, 2013-02-25 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Robert Kajanus Symphony No. 1 / Pohjola’s Daughter / Tapiola
(Kajanus Conducts Sibelius, Vol. 1)
Naxos – 8.111393

Symphony No. 2 / Belshazzar’s Feast Suite / Karelia Suite (excerpts)
(Kajanus Conducts Sibelius, Vol. 2)
Naxos – 8.111394

Symphonies Nos. 3 and 5 / Jager March
(Kajanus Conducts Sibelius, Vol. 3)

Naxos – 8.111395

A félszeg nyugati kánon úgy szólongatja Robert Kajanus e nyolcvan éve – a rímek ősi hajnalán – született lemezeit, mint a Sibelius-kultusz bűvös, mágikus ősforrását, ahonnan minden érpatak fakad, s dagad széles, vad folyammá a XX. század olyan nagy pálcamestereinek kezén, mint például Colin Davis vagy Simon Rattle. Az agg hősi legendák sajátja, hogy addig élnek és hatnak, amíg valaki meg nem bizonyosodik a puszta tényszerűségük felől, mert utána, hozzon a vizsgálat bármily várt vagy váratlan eredményt, immár kénytelenek vagyunk a tudomány vagy a historikum porladó szférájába lefokozni még a legrímesebb heroikus epopeiát is. A legendák példásan összekongó, pogány zenéje nem kérdés-kutatás tárgya, a valóság az.

De a cudar álmokban elkopott regéinkre, mint Nagy Nemzeti Illúzióinkra éppúgy szükségünk van, mint a mindennapi kenyérre, a boros asztalra, s arra, amit a tejbe aprítunk. Nem illő kérdeni jöttének miértjét, hisz, hogy köztük van, itt, velünk, és hat: evidencia. Vannak legendák, amiket épp ezért sosem kellene újra elmesélnünk, s vannak lemezek, melyeket sosem kellene újra hallanunk. Talán elég lenne hinni a vastag, vén, pohos krónikáknak, úgy, akár a mindentudó kalendáriumnak hittünk hajdanán, mondja meg az, mi a dolgunk, mi végre bujdosik az ember e hideg Földön. Azért nem nézünk bele soha a bűvész kalapjába, nem lesünk be a táltos vegykonyhájába, s azért nem nyúlunk a messziről jött koldus piszkos málhájához. Jobb, ha nem tudjuk, mi van ott. Hagyjuk a tényeket pihenni.

Valaha a hanglemez több volt, mint manapság. Valóság volt. Volt úgy, hogy úri muri, volt, hogy léha cselédlányok titkos játéka, s volt, hogy nemzeti ügy, államérdek – ezek az ó idők unt regéi megint, a boldog békekorból. Így volt a finnek nemzeti ügye egykoron Jean Sibelius is, mint ember, mint művész, s a művei ugyancsak. Tekintélyes állami életjáradékkal és jól megérdemelt, három évtizedes, háborítatlan kései vakációval. Megesett akkoriban, hogy a finn kormány ötvenezer márkát sem sajnált folyósítani az English Columbia lemeztársaság számára, hogy lemezre kerüljön nemzeti zeneszerzőjük dallamdús Első és Második szimfóniája. A dirigenst pedig maga a komponista választotta ki kétes tehetségű pályatársa, ivócimborája és országos kebelbarátja személyében. Így érkezett Robert Kajanus Londonba: bíbor-palástban, Keletről. Zeneszerszámmal, dalosan.

Öt éve már, hogy Sibelius egykor oly hangos és elfoglalt, nagy lantja kicsorbult, húrjaszakadt, s hangot nem ad; sok volt, sok volt immár a jóból, sok volt a bűn, meglehet. De azt az egyet sose mondta: Uram, én már többet nem iszom – hisz ivott eleget. 1930-at írtak a naptárak. Május volt, madárdalos, friss tavasz. Már épült az Abbey Road-i híres hangbarlang, de még nem lehetett beköltözni. Így a Királyi Filharmónia Zenekara a westminsteri Central Hallt szállta meg három napra, hogy lemezre rögzítse az e-moll szimfóniát, néhány éjre rá pedig a D-dúrt. Az eredménnyel mind a finn kormány, mind a zeneszerző felettébb elégedett volt, így a nemes projekt nem ért véget. Két év futott el, mikor már az EMI stúdiója is fogadásra készen állt, visszatért Kajanus a brit fővárosba s a Londoni Szimfonikusokkal folytatta a munkát: a tervek már a teljes szimfóniaciklusról szóltak, s volt talán egy-két nóta is – néhány kisebb zenekari darab.
A Harmadik és az Ötödik szimfónia is dobozba kerül 1932 nyarán. Kajanus duhaj legény, fülembe nótáz: gyors, heves tempókkal, nyersen, éretlenül, naivan muzsikál. Vállán bíbor, húzza boros kedvvel, paripásan. Áll a bál és zúg a torna, amint hallom, a Szent Kelet kicifrált, vesztett boldogsága ez.

Aztán vége a dalnak. A beteg, fonnyadt Kajanus egy évre rá meghal. Kihuny a szigorú tekintet, s nincs, aki befejezze, amit elkezdett. Pedig nyögve kínálja törött lantját. E lantot, melyet holtában elejtett, ifjú titánok veszik föl s szorítják hevült keblükhöz: Koussevitzky, Ormándy, Beecham és így a sor tovább. Azután jön Karajan és jön Bernstein, s születik pár buja, új, nagy dal. Leróják mind folttalan hűségüket és ájult tiszteletüket a pogánykirály előtt. A nagy zeneszerző mindannyiuk fejét megsimítja, de sosem szeret már úgy senkit, mint a vén kacért, a szesztestvért, a korhely, svindlis Kajanust.

Ez a gyalázatos jelen. Ma már olyan idegen a fülnek ez az agg, gúnytalan-komoly, primitív kacaj, ez az ódon, avítt, avult szónoklat. Máshoz vagyunk szokva: kimeszelt, hideg, fehér falakhoz, olyanhoz, ami meddő, kisajtolt, nem ahhoz, hogy valaki táncol és birkóz a véres asztalon dermedt-vidoran. Az ős Kaján bujdosik, harcol velem: Sibelius az én fülemben már nem izzó, pogány nóta, hanem gyertya, feszület és komorság. Ma már tudom, honnan fújnak a boszorkányos, forró szelek, mert elzúgott már az ős Bizony felettem – s Kaján nem cimborám nekem.
Ezt tették a legendák velem.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Dame Emma Kirkby, Szemere Zita (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Kovács István (basszus)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa (karigazgató: Pad Zoltán és Walter Judit)
Vezényel: Howard Williams
PURCELL: A tündérkirálynő (részletek)
PURCELL: Dido és Aeneas (részletek)
BRITTEN: Zenekari kalauz fiataloknak – Variációk és fúga egy Purcell-témára, Op.34
BRITTEN: Szentivánéji álom, op. 64 (részletek)

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sylvia Schwartz (szoprán)
Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
ČIURLIONIS: Az erdőben
ARVO PÄRT: Como cierva sedienta
PETERIS VASKS: Epifania
ARVO PÄRT: Te Deum
19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Oláh Vilmos (hegedű)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
vez.: Dobszay Péter
WAGNER: A bolygó hollandi – nyitány
WIENIAWSKI: II. (d-moll) hegedűverseny, Op. 22
SIBELIUS: II. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

19:00 : Varsó
Lengyel Színház

V4 Operaturné
JANÁČEK: Jenůfa
A mai nap
született:
1922 • Cornell MacNeil, énekes
1922 • Ettore Bastianini, operaénekes († 1967)
1927 • Alfredo Kraus, énekes († 1999)
elhunyt:
1960 • Seiber Mátyás, zeneszerző (sz. 1905)
2014 • Christopher Hogwood, karmester (sz. 1941)