vissza a cimoldalra
2019-02-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4227)
Haladjunk tovább... (225)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Társművészetek (1289)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61447)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Kedvenc felvételek (150)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11312)
A csapos közbeszól (95)

modern eszement rendezesek (246)
Opernglas, avagy operai távcső... (20187)
Élő közvetítések (7726)
Balett-, és Táncművészet (5612)
Kolonits Klára (1085)
Edita Gruberova (3073)
Erkel Színház (9680)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3138)
Franz Schmidt (3276)
A MET felvételei (128)
Momus-játék (5607)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1591)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (161)
Lapról játék (1)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1280)
Belcanto (917)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Lemúriai hatalmasok (Verdi-operák újra a Warnertől)
Balázs Miklós, 2012-12-14 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

cetra-verdi Okkal és joggal nevezte Fodor Géza A Verdi-interpretáció Atlantiszának* a Cetra mára legendássá nemesült operasorozatát, mely a huszadik század középső éveiben, a zeneszerző halálának ötvenedik évfordulójáról megemlékezendő jelent meg a hanglemezpiacon és kapott „szót” a különböző rádióállomások hullámhosszain. Az elveszett kincses városra való utalás annyiban mindenképpen találó és helytálló, hogy az olasz operakultúra és anyanyelvi Verdi-játszás egy jeles történelmi pillanatának teljes spektrumáról kínál gyönyörű és tanulságos látleletet ez a lemezszéria.

Nem kell külön kiemelni, hisz nyilvánvaló: abban az időben hatalmas, példátlan kezdeményezésnek számított egy ilyesfajta előadássorozat, és nem csupán azért, mert Verdi valamennyi akkor ismert operáját gyűjtötte egy csokorba, ami, megjegyzendő, önmagában sem csekély haditett a mikrobarázdás lemezek hajnalán. S nem is csak amiatt, mert számos fontos dalmű imígyen először került lemezre – ezekről írtak már többen itt a Momuson is, akik e sorozat valamelyik ékkövének recenziójára vállalkoztak –, hanem azért, mert e felvételek egy fizikai és spirituális értelemben is pusztító világháború után** új erőre kapó, büszke Olaszország megkerülhetetlenül fontos szellemi termékeiként magasodnak előttünk. Ily módon valósággal jelképszerű, mintaadó, erkölcsi értelemben is fontos bástyák ezek a lemezek az európai kultúrtörténetben.

A korábbi tanulmányok, ideértve Fodor említett dolgozatát is, szükségszerűen a sorozat azon vonását emelik ki mondanivalójukban, hogy micsoda előadás-történeti kincsesbányát kínálnak az utókornak ezek a korszakos erejű rögzítések, szinte hiánytalanul bemutatva a századközép itáliai énekkultúrájának legjavát, impozáns szépségű, gigantikus és lenyűgöző hangokkal dolgozva, ugyanakkor kevesebb szót ejtenek arról a kivételes történelmi pillanatról, melyben a produkciók megszülettek és helyet kaptak.
Húszévnyi erőszakos, jellemromboló, lealjasító fasizmus, és egy végeredményben vesztes és dicstelen konklúzióba torkolló, vad háború történelmének legnagyobb morális válságát idézte elő Olaszországban. Ilyenkor az a természetes, ha egy szellemében, sorsában és arculatában megtépázott, múltjával és jelenével ily módon kénytelenül is számot vetni próbáló nép történetének néhai legjobbjai felé fordul, hogy nemes és időtálló eszmeiségükhöz visszanyúlva a segítségükkel becsületét helyreállítsa. A háborúból és a sokéves diktatúra maró komorságából és förtelmes mételyéből megannyi szégyenteljes folttal kikeveredő Olaszország számára kapóra jött egyik legkiválóbb zeneszerzőjének és honfijának, Giuseppe Verdinek az évfordulója. A gyalázatos emlékű Mussolini-éra utáni Itália voltaképpen nem is tehet mást, minthogy sebeit nyalogatva a múltba fordul, onnan merítvén új ihletet egy, a közelmúlt gaztetteit feledni igyekvő, megalázott társadalom moráljának újraépítéséhez.

Verdi halálának félévszázados jubileuma az akkori kulturális döntéshozók számára így csupán ürügy: a valódi cél alighanem egyfajta megtisztulási folyamat, mely a tiszta művészet hiteles artikulálásán keresztül enged friss levegőt a hazába. Ez nem valamiféle olcsó vezeklés, hanem munka, gondolkodás és felelősségvállalás kérdése: Olaszország gerincének kiegyenesítése. Hitem szerint elsősorban ezzel magyarázható az a hallatlan lendület és elszántság, mely ezen operagyűjtemény világra jöttét segíti. Itália egyebek mellett ezzel az előadássorozattal kívánja kimondva-kimondatlanul demonstrálni a világnak, hogy bár „fekete rongyokba öltözve” két évtizedre időlegesen kiiratkozott a demokratikus Európából, művészetében továbbra is a legmagasabb rendű erkölcsi rendet vallja.

Az itt tárgyalt Verdi-lemezek a mester utolsó nagy alkotói korszakának gyümölcseit kínálják. (Az Otellóról pár hete már jelent meg cikkünk a Momuson). A Simon Boccanegrát is ehhez az alkotói szakaszhoz sorolom, hiszen az végső változatában – különös tekintettel Arrigo Boito szövegváltoztatásaira – már az 1880-as évek terméke, s elvéthetetlenül magán viseli ennek az Aidától a Falstaffig ívelő időszaknak a stílusjegyeit. Sok kritikus elregélte már, de talán nem hiábavaló újra és újra elismételni: a korszak valamennyi elérhető olasz operistájának művészetét igénybe vették a készítők, hogy ezek az előadások napvilágot lássanak. (Kivéve természetesen azokat, akiket az EMI vagy a Decca exkluzív szerződéssel kötött magához. Ezen kívül külföldiek segítségéhez is csupán néhány alkalommal kellett a Cetrának folyamodnia.) A felvételek a RAI római, torinói és milánói műhelyeiben folytak, a közreműködő zenekarok pedig így az olasz állami rádiótársasághoz tartoztak. Mind a karmesterek, mind az énekesek tekintetében bő merítésre nyílt lehetőség, hiszen a korosabb Gino Marinuzzitól az ifjú Carlo Maria Giuliniig a szakma legjobbjait tudták megnyerni a nagy feladatnak.

Ennek megfelelően e kiemelkedően fontos produkciókat is avatott dirigensek tolmácsolásában vették fel: az Aidát (1956) Angelo Questa***, a Boccanegrát (1951) Francesco Molinari-Pradelli, a Falstaffot (1949) Mario Rossi vezényli. S hogy milyen kvalitásos dirigensekről van szó: Questáról ugyan keveset tudni, de lemezei alapján felkészült, az olasz operai repertoárban igen otthonosan mozgó maestrónak kell tartanunk, Molinari-Pradelli ifjú kora ellenére már abban az időben is ugyancsak keresett név volt a szakmában, akárcsak az 1902-es születésű, vagyis épp a legjobb korban lévő, kivételesen jó kezű Rossi.

Az út Immenso Fthától Immenso Falstaffig a valóságban ugyan hosszú és rögös, de ezeket a lemezeket hallgatva üdítően lerövidül. A délies későromantika veretes, tragikus pátosza, mely az Aidát oly szélesen beborítja, a Boccanegrában még határozottan feltűnik, de már csak nyomokban van jelen, a Falstaffban pedig szelíd bölcsességgé és jó ízű, joviális bohósággá oldódik. Erről a kulcsszereplők hangi alakításai is bizonyságot adnak. Franco Corelli Radamese még egysíkúnak, nyersnek és kissé manírosnak tűnhet, de ez a szerepfelfogás korántsem idegen sem a kortól, melyben megszólal, sem a szereptől, melyet megformál, hiszen az Aida figurái még inkább csak közkeletű operai típusok, s nem olyan eredeti, hús-vér jellemek, mint a Falstaff vérbő komédiájának protagonistái. A Boccanegra itt is, mint mindig, félúton van a két esztétikai idea között, egyedül a címszereplő alakja igazán kidolgozott, a többit papírmaséból is kifaraghatták volna. Paolo Silveri érett Boccanegra-alakítása azonban megfelel a magasabb elvárásoknak is: ragyogó, szép tónusú baritonhang birtokosa, és emellett érzelmekben gazdagon, de sosem a szerepét túlértelmezve hozza a dózse összetett figuráját. Az pedig, hogy a felvételt megelőző napon (!) még a Don Carlos Posa márkiját vette szalagra, egészen kivételes fizikai és művészi teljesítményt feltételez.
Giuseppe Taddei Falstaffja evidencia. Mármint, hogy ő az évszázad egyik legjobb Falstaffja, hiszen évtizedeken át elkísérte ez a szerep, melyet 1980-ban Karajan pálcája alatt újfent lemezre vett. Itt még fiatal – mindössze harminchárom éves – és friss, mondhatni hamvas baritonhanggal bír, ám teljes egészében magáévá teszi az öregedő, de szerelemre vágyó potrohos angol nemes szólamát. Rossi dirigálása pedig gyakorlatilag semmiben nem marad el a kor (és az egész interpretációtörténet) legjobbjaitól, bátran Toscanini New York-i, Victor De Sabata milanói vagy Karajan nem sokkal későbbi londoni stúdiófelvétele mellé állítható. Molinari-Pradelli Boccanegrája és Questa Aidája (előbbi római, utóbbi torinói bejátszás) még a „régi iskolához” sorolandók, amennyiben a faktúra részletkidolgozásának és a lírai felhangoknak kevesebb, a drámai konfliktusok kiélezésének nagyobb teret enged a zenekarban, de összességében összefogottnak mondható és üdítően ingergazdag a zenekari kíséret.

Ahogyan Giuseppe Verdi személye és munkássága (sőt a neve is) Olaszország megbonthatatlan politikai-szellemi egységének szimbólumává és hordozójává lett a tizenkilencedik század derekán, úgy vált ez a sokunk által nagyra becsült, korszak-meghatározó nevek által fémjelzett lemezszéria a történelem mocskától megtisztított, a salaktalan művészet felé forduló modern, demokratikus olasz állam törekvéseinek metaforájává a századközépen.

*Megjelent: Muzsika, 2001. augusztus
**Illetve háború alatti; a A végzet hatalma felvétele 1941-ből való
***Megjegyzendő: 1951-ben a Cetra Vittorio Gui vezényletével publikált már egy Aidát

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

"Liszt-kukacok Akadémiája"

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Anima Musicae Kamarazenekar
(művészeti vezető: G. Horváth László)
R. FUCHS: D-dúr szerenád
SCHUBERT: Hattyúdalok, D. 957 – 4. Szerenád
CSAJKOVSZKIJ: Vonósszerenád, op. 48

11:00 : Budapest
Erkel Színház

ZAHAROV-ASZAFJEV: A bahcsiszeráji szökőkút - Balett

11:00 : Budapest
Festetics Palota, Tükörterem

Boros Misi (zongora)
„MVM Koncertek – A Zongora a Festetics Palotában”
MOZART: a-moll szonáta, K. 310, Schubert: A-dúr szonáta, D 664
LISZT: Un sospiro, Manók tánca, Paganini etűdök (válogatás)

11:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

Langer Ágnes (hegedű)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Cser Ádám
MOZART: Titusz kegyelme - nyitány
MOZART: D-dúr hegedűverseny K.118
MENDELSSOHN: IV. (Olasz) szimfónia

14:30 : Budapest
BFZ Székház

"Kakaókoncert"
ismétlés: 16:30

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Wang Yenting (zongora)
"Hangulatkoncert"
J.S. BACH: Das wohltemperierte Klavier II, g-moll prelúdium és fúga, BWV 885
BEETHOVEN: Asz-dúr zongoraszonáta, op. 110
SCHUMANN: C-dúr fantázia, op. 17

17:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
"Kamarazenei bérlet 2"
MOZART: Varázsfuvola – részletek
TORELLI: D-dúr Concerto trombitára No.1
BARTÓK: I. vonósnégyes

18:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Steven Mead (eufónium)
A Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara
Vezényel: Makovecz Pál
HOLST: A bolygók, op. 32 - Uránusz, Szaturnusz, Merkúr, Jupiter
PETER GRAHAM: In League with Extraordinary Gentlemen - eufónium-verseny; magyarországi bemtató
JOHAN DE MEIJ: Extreme Make-over - Egy Csajkovszkij-téma metamorfózisai

18:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Budapesti Vonósok
A művekről ismertetőt tart és vezényel: Vashegyi György
"Haydn közelében II."
HAYDN: g-moll szimfónia, „Tempesta di mare” (Tengeri vihar), No. 39, Hob. I:39
HAYDN: G-dúr szimfónia, „Palindrom” (Oda-vissza) No. 47, Hob. I:47

18:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

Bársony Péter (brácsa), Marczi Mariann (zongora)
BRAHMS: Esz-dúr szonáta op. 120, no. 2.
MILHAUD: 4 Visages
HONEGGER: Szonáta

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Koller Dániel (tamburák, ének), Pozsonyi Dávid (tamburák, tapan, ének), Babcsán Bence (tamburák, klarinét, furulya, szaxofon, ének), Réti Benedek (harmonika), Varga Veronika (tamburabőgő, ének)
"Babra"
Déli szlávok népzenéje
Szerb, horvát, magyarországi szerb és horvát, valamint makedón népzenei feldolgozások

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ZAHAROV-ASZAFJEV: A bahcsiszeráji szökőkút - Balett

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Hegedűs Endre és Katalin (zongora)
"Hegedűs Endre és Hegedűs Katalin koncertje a Házasság Hete jegyében"
„Párok az életben, párok a színpadon”
BEETHOVEN: e-moll szonáta, op.90.
SCHUMANN: Keleti képek, op.66
CHOPIN: Esz-dúr keringő, op.18
CHOPIN: E-dúr noktürn, op.62
CHOPIN: Asz-dúr keringő, op.42
DVOŘÁK: e-moll szláv tánc, op.72 No.2
BRAHMS: 6., 7., 1., 2. és 5. magyar tánc

19:00 : Budapest
Festetics Palota, Tükörterem

Király Csaba (zongora)
LISZT: Erdőzsongás, 3. magyar rapszódia, Un sospiro, Scherzo és induló
Két transzcendens etűd (Ricordanza, f-moll etűd), Desz-dúr consolation, no. 3,
BELLINI-LISZT: Norma-parafrázis

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Paulik László (barokk hegedű), Ratkó Ágnes (csembaló)
Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville, Giuseppe Tartini, Jean-Marie Leclair, Francesco Maria Veracini művei

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rost Andrea, Sebestyén Miklós, Rab Gyula
Purcell Kórus
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
HAYDN: A Teremtés Hob. XXI:2

20:00 : Budapest
Mátyás-templom

Magyar Virtuózok Kamarazenekar

23:30 : Budapest
Várkert Bazár

Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
"Midnight Music"
17:00 : Martonvásár
Brunszvik-Kastély

Budapesti Filharmóniai Társaság
BEETHOVEN: D-dúr vonósnégyes op. 18.
DEBUSSY: Trió fuvolára brácsára és hárfára
BEETHOVEN: D-dúr szerenád fuvolára, hegedűre és brácsára op. 25. (részletek)
SCHUBERT: Erlkönig
DVOŘÁK: Két keringő

18:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: David Curtis
"Muzsikás maszkabál…"
WEINER: Farsang
SELMECZI GYÖRGY: Farsang
LISZT: II. Magyar rapszódia
ROSSINI: A sevillai borbély – nyitány
LEOPOLD MOZART: Gyermekszimfónia
JOHANN STRAUSS: Im Krapfenwaldl
JOHANN STRAUSS: Perpetuum mobile
RESPIGHI (Rossini): A varázsdoboz
A mai nap
elhunyt:
1829 • Francois-Joseph Gossec, zeneszerző (sz. 1734)
1963 • Lajtha László, zeneszerző (sz. 1892)
1993 • Faragó András, énekes (sz. 1919)