vissza a cimoldalra
2019-10-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11440)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (10342)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4406)
Jonas Kaufmann (2433)
Kedvenc magyar operaelőadók (1146)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (993)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3460)
Momus társalgó (6355)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1782)
Franz Schmidt (3438)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2681)
Lisztről emelkedetten (968)
Ilosfalvy Róbert (863)
Erkel Ferenc (1068)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4590)
Amatőrtől a Zenetudósig... (avagy, ki ért jobban a Muzsikához?) (277)
Kimernya? (3254)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Lemúriai hatalmasok (Verdi-operák újra a Warnertől)
Balázs Miklós, 2012-12-14 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

cetra-verdi Okkal és joggal nevezte Fodor Géza A Verdi-interpretáció Atlantiszának* a Cetra mára legendássá nemesült operasorozatát, mely a huszadik század középső éveiben, a zeneszerző halálának ötvenedik évfordulójáról megemlékezendő jelent meg a hanglemezpiacon és kapott „szót” a különböző rádióállomások hullámhosszain. Az elveszett kincses városra való utalás annyiban mindenképpen találó és helytálló, hogy az olasz operakultúra és anyanyelvi Verdi-játszás egy jeles történelmi pillanatának teljes spektrumáról kínál gyönyörű és tanulságos látleletet ez a lemezszéria.

Nem kell külön kiemelni, hisz nyilvánvaló: abban az időben hatalmas, példátlan kezdeményezésnek számított egy ilyesfajta előadássorozat, és nem csupán azért, mert Verdi valamennyi akkor ismert operáját gyűjtötte egy csokorba, ami, megjegyzendő, önmagában sem csekély haditett a mikrobarázdás lemezek hajnalán. S nem is csak amiatt, mert számos fontos dalmű imígyen először került lemezre – ezekről írtak már többen itt a Momuson is, akik e sorozat valamelyik ékkövének recenziójára vállalkoztak –, hanem azért, mert e felvételek egy fizikai és spirituális értelemben is pusztító világháború után** új erőre kapó, büszke Olaszország megkerülhetetlenül fontos szellemi termékeiként magasodnak előttünk. Ily módon valósággal jelképszerű, mintaadó, erkölcsi értelemben is fontos bástyák ezek a lemezek az európai kultúrtörténetben.

A korábbi tanulmányok, ideértve Fodor említett dolgozatát is, szükségszerűen a sorozat azon vonását emelik ki mondanivalójukban, hogy micsoda előadás-történeti kincsesbányát kínálnak az utókornak ezek a korszakos erejű rögzítések, szinte hiánytalanul bemutatva a századközép itáliai énekkultúrájának legjavát, impozáns szépségű, gigantikus és lenyűgöző hangokkal dolgozva, ugyanakkor kevesebb szót ejtenek arról a kivételes történelmi pillanatról, melyben a produkciók megszülettek és helyet kaptak.
Húszévnyi erőszakos, jellemromboló, lealjasító fasizmus, és egy végeredményben vesztes és dicstelen konklúzióba torkolló, vad háború történelmének legnagyobb morális válságát idézte elő Olaszországban. Ilyenkor az a természetes, ha egy szellemében, sorsában és arculatában megtépázott, múltjával és jelenével ily módon kénytelenül is számot vetni próbáló nép történetének néhai legjobbjai felé fordul, hogy nemes és időtálló eszmeiségükhöz visszanyúlva a segítségükkel becsületét helyreállítsa. A háborúból és a sokéves diktatúra maró komorságából és förtelmes mételyéből megannyi szégyenteljes folttal kikeveredő Olaszország számára kapóra jött egyik legkiválóbb zeneszerzőjének és honfijának, Giuseppe Verdinek az évfordulója. A gyalázatos emlékű Mussolini-éra utáni Itália voltaképpen nem is tehet mást, minthogy sebeit nyalogatva a múltba fordul, onnan merítvén új ihletet egy, a közelmúlt gaztetteit feledni igyekvő, megalázott társadalom moráljának újraépítéséhez.

Verdi halálának félévszázados jubileuma az akkori kulturális döntéshozók számára így csupán ürügy: a valódi cél alighanem egyfajta megtisztulási folyamat, mely a tiszta művészet hiteles artikulálásán keresztül enged friss levegőt a hazába. Ez nem valamiféle olcsó vezeklés, hanem munka, gondolkodás és felelősségvállalás kérdése: Olaszország gerincének kiegyenesítése. Hitem szerint elsősorban ezzel magyarázható az a hallatlan lendület és elszántság, mely ezen operagyűjtemény világra jöttét segíti. Itália egyebek mellett ezzel az előadássorozattal kívánja kimondva-kimondatlanul demonstrálni a világnak, hogy bár „fekete rongyokba öltözve” két évtizedre időlegesen kiiratkozott a demokratikus Európából, művészetében továbbra is a legmagasabb rendű erkölcsi rendet vallja.

Az itt tárgyalt Verdi-lemezek a mester utolsó nagy alkotói korszakának gyümölcseit kínálják. (Az Otellóról pár hete már jelent meg cikkünk a Momuson). A Simon Boccanegrát is ehhez az alkotói szakaszhoz sorolom, hiszen az végső változatában – különös tekintettel Arrigo Boito szövegváltoztatásaira – már az 1880-as évek terméke, s elvéthetetlenül magán viseli ennek az Aidától a Falstaffig ívelő időszaknak a stílusjegyeit. Sok kritikus elregélte már, de talán nem hiábavaló újra és újra elismételni: a korszak valamennyi elérhető olasz operistájának művészetét igénybe vették a készítők, hogy ezek az előadások napvilágot lássanak. (Kivéve természetesen azokat, akiket az EMI vagy a Decca exkluzív szerződéssel kötött magához. Ezen kívül külföldiek segítségéhez is csupán néhány alkalommal kellett a Cetrának folyamodnia.) A felvételek a RAI római, torinói és milánói műhelyeiben folytak, a közreműködő zenekarok pedig így az olasz állami rádiótársasághoz tartoztak. Mind a karmesterek, mind az énekesek tekintetében bő merítésre nyílt lehetőség, hiszen a korosabb Gino Marinuzzitól az ifjú Carlo Maria Giuliniig a szakma legjobbjait tudták megnyerni a nagy feladatnak.

Ennek megfelelően e kiemelkedően fontos produkciókat is avatott dirigensek tolmácsolásában vették fel: az Aidát (1956) Angelo Questa***, a Boccanegrát (1951) Francesco Molinari-Pradelli, a Falstaffot (1949) Mario Rossi vezényli. S hogy milyen kvalitásos dirigensekről van szó: Questáról ugyan keveset tudni, de lemezei alapján felkészült, az olasz operai repertoárban igen otthonosan mozgó maestrónak kell tartanunk, Molinari-Pradelli ifjú kora ellenére már abban az időben is ugyancsak keresett név volt a szakmában, akárcsak az 1902-es születésű, vagyis épp a legjobb korban lévő, kivételesen jó kezű Rossi.

Az út Immenso Fthától Immenso Falstaffig a valóságban ugyan hosszú és rögös, de ezeket a lemezeket hallgatva üdítően lerövidül. A délies későromantika veretes, tragikus pátosza, mely az Aidát oly szélesen beborítja, a Boccanegrában még határozottan feltűnik, de már csak nyomokban van jelen, a Falstaffban pedig szelíd bölcsességgé és jó ízű, joviális bohósággá oldódik. Erről a kulcsszereplők hangi alakításai is bizonyságot adnak. Franco Corelli Radamese még egysíkúnak, nyersnek és kissé manírosnak tűnhet, de ez a szerepfelfogás korántsem idegen sem a kortól, melyben megszólal, sem a szereptől, melyet megformál, hiszen az Aida figurái még inkább csak közkeletű operai típusok, s nem olyan eredeti, hús-vér jellemek, mint a Falstaff vérbő komédiájának protagonistái. A Boccanegra itt is, mint mindig, félúton van a két esztétikai idea között, egyedül a címszereplő alakja igazán kidolgozott, a többit papírmaséból is kifaraghatták volna. Paolo Silveri érett Boccanegra-alakítása azonban megfelel a magasabb elvárásoknak is: ragyogó, szép tónusú baritonhang birtokosa, és emellett érzelmekben gazdagon, de sosem a szerepét túlértelmezve hozza a dózse összetett figuráját. Az pedig, hogy a felvételt megelőző napon (!) még a Don Carlos Posa márkiját vette szalagra, egészen kivételes fizikai és művészi teljesítményt feltételez.
Giuseppe Taddei Falstaffja evidencia. Mármint, hogy ő az évszázad egyik legjobb Falstaffja, hiszen évtizedeken át elkísérte ez a szerep, melyet 1980-ban Karajan pálcája alatt újfent lemezre vett. Itt még fiatal – mindössze harminchárom éves – és friss, mondhatni hamvas baritonhanggal bír, ám teljes egészében magáévá teszi az öregedő, de szerelemre vágyó potrohos angol nemes szólamát. Rossi dirigálása pedig gyakorlatilag semmiben nem marad el a kor (és az egész interpretációtörténet) legjobbjaitól, bátran Toscanini New York-i, Victor De Sabata milanói vagy Karajan nem sokkal későbbi londoni stúdiófelvétele mellé állítható. Molinari-Pradelli Boccanegrája és Questa Aidája (előbbi római, utóbbi torinói bejátszás) még a „régi iskolához” sorolandók, amennyiben a faktúra részletkidolgozásának és a lírai felhangoknak kevesebb, a drámai konfliktusok kiélezésének nagyobb teret enged a zenekarban, de összességében összefogottnak mondható és üdítően ingergazdag a zenekari kíséret.

Ahogyan Giuseppe Verdi személye és munkássága (sőt a neve is) Olaszország megbonthatatlan politikai-szellemi egységének szimbólumává és hordozójává lett a tizenkilencedik század derekán, úgy vált ez a sokunk által nagyra becsült, korszak-meghatározó nevek által fémjelzett lemezszéria a történelem mocskától megtisztított, a salaktalan művészet felé forduló modern, demokratikus olasz állam törekvéseinek metaforájává a századközépen.

*Megjelent: Muzsika, 2001. augusztus
**Illetve háború alatti; a A végzet hatalma felvétele 1941-ből való
***Megjegyzendő: 1951-ben a Cetra Vittorio Gui vezényletével publikált már egy Aidát

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Tóth-Csamangó Blanka (klarinét), Persányi Zsófia (zongora)
moderátor: Fülei Balázs
"Hangulat Junior" Őszi színekben
BRAHMS: f-moll szonáta brácsára és zongorára, op. 120, No. 1

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Mocsári Károly (zongora)
"Emlékkoncert Liszt Ferenc 208. születésnapján"
LISZT: 16. magyar rapszódia
LISZT: Költői és vallásos harmóniák – 7. Funérailles
LISZT: h-moll szonáta
A koncert előtt fél órával, 17.30-kor emléktábla koszorúzás a Régi Zeneakadémia Andrássy úti falánál.

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Szutrély Katalin, Balogh Eszter, Komáromi Márton, Borka Ákos (ének), Fülöp Andrea (zongora)
SCHUBERT: A tánc D. 826, Tavaszi üdvözlet, D. 686, Az ifjú apáca, D. 828, Megszentelt napok, D. 763, Fény és szerelem, D. 352, Atlasz, D. 957, Éj és álmok, D. 827, Himnusz a végtelenhez, D. 232
BRAHMS: Vasárnap, op. 47, No. 3., Üzenet, op. 47, No. 1, Májusi éj, op. 43, No. 2, Az ajtó előtt, op. 28, No. 2, Kék szemed, op. 59, No. 8, Négy kvartett, op. 92

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rohmann Ditta (cselló)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Vajda Gergely
LISZT: A bölcsőtől a sírig – szimfonikus költemény
LIGETI: Csellóverseny
BRAHMS: 4. (e-moll) szimfónia, op. 98

19:30 : Budapest
Erkel Színház

Juan Diego Florez
Magyar Állami Operaház Zenekara
vez.: Jader Bignamini
VERDI: A végzet hatalma – Nyitány
Rigoletto – “Questa o quella”
Rigoletto – “Ella mi fu rapita…. Parmi veder le lagrime…. Possente amor mi chiama”
A pünkösdi királyság – Nyitány
Attila – “Oh dolore!”
A lombardok – “La mia letizia infondere… Come poteva un angelo”
A két Foscari – “Brezza del suol natio… Dal più remoto esilio… Dal consiglio alla presenza… Odio solo, ed odio atroce”
Traviata – Prelűd – I. felvonás
Traviata – “Lunge da Lei… De’ miei bollenti spiriti…O mio rimorso”
LEHÁR: A mosoly országa – “Dein ist mein ganzes Herz”
Paganini – “Gern hab’ ich die Frau’n geküsst”
Giuditta – “Freunde, das Leben ist Lebenswert”
BERLIOZ: Rákóczi-induló
MASSENET: Werther – “Pourquoi me réveiller”
BIZET: Carmen – “La fleur que tu m’avais jetée”
MASCAGNI: Parasztbecsület – Intermezzo
PUCCINI: Bohémélet – “Che gelida manina”
15:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Ránki Fülöp (zongora)
"Liszt Fesztivál"
LISZT: 3 darab a Szent Erzsébet legendájából zongorára
A keresztes lovagok indulója, Interludium
LISZT: A Sixtus- kápolnában
Lento, Aleegri Miserere című műve nyomán
Andante con pietá Mozart Ave Verum Corpus című műve nyomán
LISZT: Két Legenda

17:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda

Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora)
"Liszt Fesztivál"
LISZT: Tasso, Lamento e Trionfo, Szimfonikus költemény - A szerző általi négykezes változat
LISZT: Dante Szimfónia - A szerző általi kétzongorás változat

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély, Kápolna

Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora)
"Liszt Fesztivál"
LISZT: Amit a hegyen hallani - A szerző általi négykezes változat
LISZT: Via Crucis - A szerző általi négykezes változat
A mai nap
történt:
1883 • Megnyílt a New York-i Metropolitan Opera House
született:
1811 • Liszt Ferenc, zeneszerző († 1886)
1832 • Leopold Damrosch, karmester († 1885)
elhunyt:
1764 • Jean Marie Leclair, zeneszerző (sz. 1697)
1859 • Ludwig Spohr, zeneszerző (sz. 1784)
1973 • Pablo Casals, csellista (sz. 1876)
1979 • Nadia Boulanger, zenepedagógus (sz. 1887)