Elina Garanca – Romantique

Werke von / Works by
Berlioz, Donizetti, Gounod, Lalo, Saint-Saëns, Tchaikovsky, Vaccai

Filarmonica del Teatro Comunale di Bologna
Yves Abel

Universal / Deutsche Grammophon
479 0071

Az itt következő recenziónak Elina Garanca Romantique című albumáról kellene szólnia. Objektíven, lényegre törően, mentesen mindenféle szubjektív ömlengéstől. És meg is próbálom, legjobb tudásom szerint. De nagyon nehéz… Azért nehéz, mert a lemez tökéletes. És ami tökéletes, arról nagyon nehéz írni. Legalábbis úgy, hogy az ne hasson puszta áradozásként.

Természetesen van néhány tényszerű dolog is, amit a tökéletesség részeiként kiemelhetek. Ilyen például a hibátlan kiejtés, a szabadon képzett, csodálatosan sötétszínű hang, a zenei intelligencia, ízlés, a tudatosság és drámai érzék. Ja, és még valami, amit, úgy vélem, igen kevesen tudnak. Az idővel való zseniális játék.

Azt hiszem, Garanca semmit nem bíz a véletlenre. Amióta először hallottam énekelni (teljesen véletlenül), folyamatosan a rabja vagyok. Bármit is hallok tőle, nem kell csalódnom. Akár barokk, akár klasszikus, vagy romantikus zenét énekel, egyaránt kiváló. Ha nem tartanék az efféle kijelentésektől, azt mondanám, jelenleg a világ egyik legnagyobb énekesnője. És nem csak a hangja miatt az, hanem azért is, mert kivételesen okos művész.

Aki meghallgatja például a szóban forgó lemez második számát, egészen biztosan megérti, miről is beszélek. Saint-Saëns Sámson és Delila című operájából a „Mon coeur s’ouvre à ta voix” kezdetű áriára gondolok. Garanca gyönyörűen építi fel a zenét. Olyan elképesztő tudatossággal adagolja az érzelmeket, a csábítást, az érzékiséget, mindezt kristálytiszta, erőteljes, mégis fantasztikusan finom hangon, hogy az ember utána nagyon-nagyon hosszú ideig nem is tud szabadulni a hatás alól. Pedig rögtön következik a másik csoda, Csajkovszkij zenéje. És amilyen szép francia kiejtést hallottunk az imént a Saint-Saëns-áriában, hát épp olyan szép orosz kiejtéssel találkozunk itt.

De nem is szeretnék túlságosan a részletekbe bocsátkozni, az egész felvétel hatalmas élmény. Bármelyik áriát is hallgatjuk meg a lemezről, úgy érezhetjük, na, ez az, amit Garanca a legjobban tud. És bármit is énekel, magával ragad az a hihetetlenül telt és színes mezzo hang. Sehol semmi erőltetés, semmi forszírozás. Minden hang teljesértékű, bármilyen magasságban, vagy mélységben legyen is.

Van néhány kevésbé népszerű ária is a korongon. Olyanok, amelyeket a magamfajta nem kifejezetten operabolond zenemániás még nem is hallott. Ilyen például Nicola Vaccai Rómeó és Júliájának, vagy például az Ys királyának részlete, Edouard Lalótól. Mondanom sem kell, mindkettő gyönyörű zene. Legalábbis ebben az előadásban.

Az előadás minőségéhez természetesen nagyban hozzájárul egy kitűnő zenekar, a Filarmonica del Teatro Comunale di Bologna is, Yves Abel vezényletével.

Valószínűleg mégiscsak beleestem az áradozás csapdájába, bármennyire szerettem volna is elkerülni. De kérem, előbb hallgassák végig a lemezt, és csak akkor vessenek rám követ, ha a véleményük nagyon eltérő volna az enyémtől.