Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Majdnem a recept szerint (Dal a Földről / Hans Graf)

2012-11-15 10:17:39 - zéta -

Dal a Földről / Hans Graf MAHLER: Das Lied von der Erde

Jane Henschel, Gregory Kunde
Houston Symphony
Hans Graf

Naxos
8.572498

A jó Dal a Földről-előadás receptje látszólag egyszerű: végy egy pontos és fegyelmezett zenekart, egy, a nagy formák iránt fölöttébb érzékeny karmestert, egy szuggesztív altot (esetleg baritont) és egy ütős hőstenort. No, ez a gyakorlatban így azért ritkán szokott tökéletesen összejönni, a Naxos által most kiadott felvétel sem mentes a típushibák némelyikétől.

Hogy a végén kezdjem, itt van a tenor, Gregory Kunde, aki minden, csak nem hőstenor. Azért is érdemes vele indítani, mert alig kezdődik el a mű, hála néki, máris a problémák sűrűjében találjuk magunkat. Kunde viszonylag szép pályát mondhat magáénak, ami alapján elsősorban a bel canto specialistájának tekinthetjük. Magáért beszél, hogy a Metben alig néhány éve még Mindenki Annájának oldalán A puritánok rettegett magasságú főszerepét énekelte. Szóval, egy ilyen múlt után az ember nem Gustav Mahler „Nyolc és feledik” szimfóniájának szólistájaként gondol erre az énekesre, és sajnos ez a lemez meghallgatása után sem változott.

Kunde mindig intelligens énekes volt (de azért borzadva olvasom a neten, hogy épp minap debütált Verdi Otellója címszerepében, no persze ez is csak korunk tenorfelhozatalát „dicséri”), aki a maga muzikális eszközeivel szinte minden feladatot megbízható színvonalon teljesített. Itt valahogy ez nem jön össze, de ebben leginkább a komponista a bűnös. Mahler tömény hangszerelése, s az a tény, hogy ebben a zenekari dalciklusban legalább akkora szerepe van a zenekarnak, mint a szólistáknak. Kunde hangját már-már elnyomja a hangorkán, még így, hangszórókon keresztül is, amire a (tényleg intelligens) tenor azzal reagál, hogy tovább élesíti amúgy sem igazán gömbölyű hangját, hogy annak a hegye áthatoljon a hangmasszán. És azért átjön. De nem igazán szép.

Persze, ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor ki tudja/tudta tökéletesen elénekelni ezt a három tételt? A mű etalon felvételének (méltán) tekintett híres Bruno Walter vezényelte lemezen Julius Patzak is hasonló gondokkal küzdött, mint most Kunde. Sőt, a Walter másik lemezén közreműködő, amúgy kitűnő Ernst Haefliger is. Az elmúlt negyedszázad Wagner-tenorjai, Siegfried Jerusalem és René Kollo is több ízben szétverték kiabálássá fajuló énekükkel ugyanezt az első tételt. Ha nem ismerném Jon Vickers előadását (Colin Davis pálcája alatt) ugyanebből az időszakból, hajlanék rá, hogy elénekelhetetlennek higgyem a Dal a Földről tenorszólóját.

Sokkal jobb a helyzet a mezzoszoprán-fronton. Jane Henschel szinte minden igényt kielégít, s a hatalmas zárótételben (Der Abschied) egészen ferrier-i magasságokba emelkedhetünk. Persze esetében a szólam és a hang szoros egységéről beszélhetünk, mint ahogy az is mindent elárul, hogy az énekesnő világszerte (értsd: New Yorktól Tokióig, Londontól Berlinig, Párizstól Los Angelesig) énekelt leghíresebb szerepe Richard Strauss fantasztikus Árny nélküli asszonyának Dajkája. Hangját simogató és mégis súlyos mélységek, puha és mégis markáns magasságok jellemzik, előadása tényleg a szólam egyik legfajsúlyosabb egyéniségévé avatja.

A lemez két, három évvel ezelőtti előadásból lett összevágva. A helyszín Houston, a bevezetőben említett pontos és fegyelmezett zenekart a jövőre 100 esztendős patinás együttes, a helyi Houstoni Szimfonikusok adják. Az említett patinára a legbiztosabb garancia az elmúlt hat évtized zeneigazgatóinak sora, Fricsaytól Stokowskin, Barbirollin, Previnen keresztül egészen Eschenbachig. A felvétel alapján a sor méltó folytatója a zenekart pont tucatnyi éve irányító, a bevezetőben fölemlegetett, a nagy formák iránt fölöttébb érzékeny karmestert megtestesítő Hans Graf.

Az osztrák születésű dirigens nagyon pontosan tudta, mit szeretne kihozni együtteséből, gyanítom, azt is, mit akart megvalósítani Mahler. A felvétel jótékonyan árulkodik arról, hogy a karmester nem puffogtatta el a lehetőségeket az első harmadban (mint több jeles kollégája), az előadást mérnöki pontossággal megtervezve, épp a komponista óhajának megfelelően, az utolsó tételben juttatta el a csúcsra.

Ha nem is tökéletesen, de majdnem recept szerint.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.