Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

„Az a jó, ha mindenki aktívan vesz részt a munkában” – beszélgetés Pilz Jánossal, a Budapesti Vonósok koncertmesterével és Sebestyén Kingával, az együttes zenekari titkárával

2012-09-21 12:20:43 - zéta -

Sebestyén Kinga és Pilz János Egy éve komoly krízisen esett át a Budapesti Vonósok együttese. Az elmúlt évad tapasztalatairól, az idei tervekről kérdeztük Pilz János koncertmestert és Sebestyén Kinga zenekari titkárt.

Túl vagy az első évadodon a Budapesti Vonósok élén. Mik a tapasztalataid, hogyan sikerült az első év? Erre számítottál?

Pilz János:

– Az együttes nem volt ismeretlen számomra, a tagok nagy többségét ismertem, de mivel eddig még nem játszottam a zenekarban, számomra ez az év nagyon pozitív meglepetés volt. Két szempontból is. Az első az a nagyon magas színvonal, ahogy a zenekar játszik (bár ezt a koncertjeikről ismertem). A másik szempont az az erős összetartozási érzés és jó hangulat, ami nem feltétlenül van meg egy ilyen régóta együtt zenélő társaságnál, de itt szerencsére igen. Az első pillanattól kezdve nagyon jól ment a munka. Volt bennem bizonytalanság az elején, de összegezve úgy érzem: eddig várakozáson felül sikerült mindent megvalósítanunk.

Van-e olyan, amin szeretnél változtatni az elkövetkezendő időszakban?

– Nem egyszerű kérdés. A zenekarnak nagyon érdekes és különleges műsorpolitikája van, amin nem szívesen változtatnék. Hallatlanul színes és kutató típusú műsorpolitika. Nemcsak azt a három-négy-öt vagy akár tíz repertoárdarabot játsszuk, amit általában a kamarazenekarok műsorra tűznek. A nagy kedv és kutatási munka eredményeként újabb és újabb darabok kerülnek előtérbe, köztük sok remekmű is. Nagyszerű átiratok is születnek különféle alkotásokból, s az egész egy olyan széles palettává alakult, amin egy jottányit sem változtatnék. Amin igen, az magától is változni fog.

Mire gondolsz?

– Amikor egy új koncertmester jön, akkor mindig történik egyfajta stílusváltás. Biztos, hogy a zenekar egy idő után egy kicsit más lesz, másképpen fog szólni. A Budapesti Vonósoknak nagyon szép hangzása van, remek tradícióik vannak az együtt játék terén. Közösek a gyökereink, nagyon hasonlóan gondolkodunk a zenéről, de természetesen van, amit máshogy szeretnék, és remélem, a koncerteken ez majd hallatszani is fog.

A Művészetek Palotája Üvegtermében tartjátok az egyik bérleti sorozatotokat, melynek keresztmetszetében a klasszikus és a kortárs művek foglalnak helyet. Ehhez már van közöd?

– Ezt a műsort én örököltem, de nagy örömmel vettem. Az első koncert kortárs szerzői, Csemiczky és Vajda művei komoly kihívást jelentenek számunkra.

Kamarazenekari szemmel nézve egy kortárs szerző mennyire jelent más megközelítést, mint egy klasszikus?

– Alapvetően igyekszünk az esztétikum oldaláról megközelíteni a feladatot. Persze a „szép” az mindig relatív. A XX., XXI. századi repertoár adott esetben sokkal szélsőségesebb játékmódokat enged meg, sőt olykor meg is követeli azt, de ugyanazzal az igényességgel kell foglalkoznunk egy kortárs darabbal is, mint pl. egy Mozarttal.

Az elmúlt évadotokat tanulmányozva nagyon szimpatikus volt az a koncert, amikor egy koncerten belül, egymás után három vonósnégyes lépett színpadra, három különböző korból származó alkotással. Folyik rendszeres belső kamaramunka is? Amikor fölvesztek egy új tagot, akkor mindjárt bekerül egy vonósnégyesbe is?

– Rendszeres az ilyen munka zenekaron belül is, s gyakran állunk közönség elé hasonló rendszerben. Az együttesek nem feltétlenül mozdíthatatlan felállások, olykor előfordul cserélődés. Az idén a fertődi Haydn Fesztiválon is több vonósnégyes, Haydn, Cherubini és Ravel művei hangzottak el a zenekar tagjai előadásában. Nekem, mint gyakorló kvartett-játékosnak, egyik darab élvezetesebb volt, mint a másik. Ez a munka nagyon jól kamatoztatható tapasztalatot jelent a zenekar számára, hiszen mi tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint egy kibővített vonósnégyes. Ha egy muzsikus azzal az attitűddel, azzal az egymásra figyeléssel játszik a zenekarban amit egy kvartett előadás jelent, akkor az nagyon jó.

*

Ha Magyarországon a zenekari munka szóba kerül, akkor a közönség nagy része Beethoven- és Brahms-szimfóniákra, Mahler gigantikus műveire gondol. Mennyire nehéz vagy mennyire könnyű ma egy kamarazenekart eladni?

Sebestyén Kinga:

– Alapvetően sokkal kisebb egy produkció költségvetése, elég, ha azt nézzük, hogy tizenhat vagy hetven embernek kell-e leutaznia egy vidéki vagy külföldi föllépésre. Ugyanakkor úgy érzem, pont ez adja a feladat nehézségét is. A közönséget sokkal nehezebb bevonzani egy Bartók Béla Hangversenyterem méretű helyszínre egy kamarazenekarral. Egy rendezőnek viszont két-háromszáz főnyi közönség nem feltétlenül hozza vissza a befektetett munkát.

Egy előadásra való készülés nagyjából ugyanúgy zajlik, mint egy nagy szimfonikus együttesnél. Kiosztjátok a kottát, mindenki hazaviszi, tanulja, majd szólampróbák és együttes próbák következnek. Ebben nincs nagy különbség.

– Nálunk a próbák csak a hét bizonyos napjain vannak, az együttes legnagyobb része tanít a zenekari munka mellett, s sokszor közvetlenül a koncert előtt hétvégén is előfordul, hogy próbálunk.

Az együttes alapítványi fenntartású, a szponzorok és a támogatók között a kultusztárcát is olvasni lehet a honlapotokon.

– A zenekari besorolás dönti el a támogatásunk mértékét. A rendszer nemrég változott, most koncertszám, fizető néző, ifjúsági és kortárs művek aránya is számít a támogatás eldöntésekor. Emellett rendszeresen pályázunk a Nemzeti Kulturális Alapnál, az Artisjusnál, s az idén a Visegrádi Alapnál is, bár sajnos ezt sikertelenül. Az alapítvány kuratóriuma sokat segít a lehetséges szponzorok megkeresésében.

Megéri a szponzornak támogatni egy kulturális rendezvényt?

– Ami az anyagi befektetést illeti, azt az adott cégnek kell eldöntenie, hogy mindez miért éri meg, de a nagyobbak inkább egy viselkedési kultúra részének tekintik. (Sajnos ma Magyarországon ez a mecenatúra még eléggé gyerekcipőben jár.) Persze van jó példa, az elmúlt évadban a Duna Palotában megrendezett svájci estünket például a Ringier egy jelentős összeggel támogatta, cserébe a színpad két oldalán kifüggesztettük egy-egy nagy molinójukat, és tiszteletjegyeket is kaptak.

Mennyire stabil a zenekar tagsága?

– Tavaly ősszel volt egy komoly váltás a zenekarban, amikor a korábbi koncertmester, Bánfalvi Béla és vele együtt még néhány muzsikus is elhagyta az együttest. Utána keresés indult a pótlásukra és elmondhatjuk, hogy mostanra minden poszton újra fix tagok játszanak.

Melyek az évadotok főbb csomópontjai, amikre különösen ügyeltek?

– Van a kétszer négy előadásból álló bérlet, a Műpa Üvegtermében és a Duna Palotában, nagyon fontos számunkra az Újévi Hangverseny, ami már-már hagyomány, s a húsvéti koncertünk is kiemeltnek tekinthető. Természetesen a zenekar nem tesz különbséget előadás és előadás között. Ugyanazzal a lelkesedéssel és örömmel készülnek minden felkérésre.

Az együttes nagy büszkesége a Fertődi Haydn Fesztivál, amely az idén ünnepelte nagykorúságát, hiszen 18 éves lett.

– A fesztivált tavaly a kastély felújítása miatt Sopronban tartottuk, de tényleg ez a zenekar saját gyermeke. Most már mi szervezzük, miénk a reklám, a jegyeladás feladata, a munka dandárja. Már most készülünk a jövő évi, s az utána következő, a huszadik fesztiválra, és nagy valószínűséggel a jövő évtől a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága nyári programsorozatának keretében kerül megrendezésre a fesztivál.

*

Sejtem a választ, de mégis fölteszem: mennyire fontos, hogy változatlan gárdája legyen egy kamarazenekarnak?

Pilz János:

– Nagyon fontos, hogy egymást fél szóból, mozdulatból megértő társaság üljön a színpadon, de ehhez az összeszokáshoz idő kell. Egy szólam összecsiszolásához évek kellenek. Ennek a folyamatosságát úgy lehet megőrizni, ha nincsenek nagyobb személyi változások.

Egy klasszikus zenekar élén egy karmester áll, aki – akár diktátori módszerekkel is, de – keresztülviszi az akaratát. Mi a helyzet egy kamarazenekarral, aminek az élén egy koncertmester áll?

– Koncertmestere válogatja. Van, aki csökönyösen ragaszkodik az igazához, van, aki ezt demokratikusabban oldja meg. A zenei elképzelés megvalósításához természetesen nagyon határozottnak kell lennie a vezetőnek. Ugyanakkor többször felmerülhet egy próba folyamán olyan megoldás, ami alakíthatja a koncertmester elképzelését is. Amíg ez nem visz anarchiába, nem jelent kapkodást, addig jó, ha mindenki aktívan vesz részt a próbafolyamatban, és nemcsak befogadóként hajtja végre az utasításokat. A kamarazenekar ennyiben más, mint egy szimfonikus együttes, ahol egyszemélyi vezetés hozza a döntéseket.

Egy vonósnégyes tagjai mesélték, hogy valamelyik Bartók-kvartett próbája során egyszer leállt az élet, vitatkoztak, felvételeket és értelmezéseket vettek elő egy bizonyos frázis megoldása során, és csak hetekkel később tudtak továbbjutni.

– A döntő szót annak kell kimondania, aki az adott együttest irányítja. Van olyan, hogy az illető rossz döntést hoz, de az élet előbb-utóbb úgyis felülírja a rossz döntéseket. De egy határozott iránynak meg kell maradnia.

Budapesti Vonósok






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.