vissza a cimoldalra
2017-11-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Milyen zenét hallgatsz most? (24981)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60140)
Momus társalgó (6274)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2424)
Kimernya? (2594)
Help me! (1079)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1182)
Élő közvetítések (6688)
Operett, mint színpadi műfaj (3379)
Franz Schmidt (2958)
Pantheon (2147)
Bartók Béla szellemisége (238)
Lehár Ferenc (590)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2421)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (933)
Moldován Stefánia (44)
Rost Andrea (1945)
Momus-játék (5368)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (367)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fergeteges Figaro – opera testközelben az alsó-ausztriai borvidéken
zsoly, 2012-08-27 [ Külföldön ]
nyomtatóbarát változat

Klassikfestival Schloß Kirchstetten 2012. augusztus 8.
Ausztria
Kirchstetten

KlassikFestival Schloß Kirchstetten

MOZART: Figaro házassága

Marco Ascani, Asha Lindsey, Valentyna Halushko, Clementis Tamás, Kolonits Klára, Polgár Etelka, Gelu Dobrea, Szerekován János, Roman Pichler, Barbara Szymanska

Jelmez: Gianpiera Bühlmann

Rend.: Némedi Csaba

Vez.: Hooman Khalatbari

(A recenzens ezúton bocsátja előre, hogy Figaro-fan, azaz kedvencei között az első helyet elfoglaló operáról, s annak is egy fergeteges előadásáról ír. Lelkendezését tekintse hát az olvasó objektív kritika helyett szubjektív élménybeszámolónak…)

A KlassikFestival Schloß Kirchstetten elnevezésű nyári komolyzenei fesztiválnak – ahogy nevéből is látható – a kirchstetteni kastély ad otthont. Kirchstetten egy álmos kis falu, az osztrák, a cseh és a szlovák határ találkozásánál; a települést a papíros térképek és a GPS-ek is ismerik, de a Google Maps valamilyen rejtélyes oknál fogva képtelen beazonosítani. Aki Bécsből autózik, az új A5-ös autópályán megtett kb. 35 km után az alsó-ausztriai lankákon vezethet tovább, kellemes, nyugtató környezetben. Meg is teszik ezt sokan, a teltházas előadások – a rendszámok tanúsága szerint – sok bécsi lakost vonzanak. Örvendetes, hogy a fesztivál színes zenei programjában (lásd: http://www.schloss-kirchstetten.at/set.php) számos magyar zeneművész működik közre, s így volt ez a fesztivál központi elemét képező, hét estén át bemutatott Figaro házasságával is.

Az operaelőadásokat a kastély Maulpertsch Termében tartják, amely a mennyezetén lévő eredeti barokk freskóról kapta a nevét. A színpadot egy téglalap alakú keskeny palló alkotja (a téglalap egy hosszabb és két rövidebb szárával), s a téglalap belsejében foglal helyet a mindössze tíz főt számláló zenekar. Hiányoznak a rézfúvók és az üstdob, ezek szólamát a zongora pótolja, a terem családias hangulata és ragyogó akusztikája mellett. Az előadást annak is meleg szívvel ajánlanám, aki elsőre idegenkedne a zenekar kis létszámától és hiányos összetételétől; a terem adottságait maximálisan kihasználó és azt a saját javára fordító, test- és közönségközeli előadás nagyszerű zenei élményt is nyújt, ha nem ragaszkodunk makacs módon ahhoz, hogy a Staatsoper vagy a pesti opera zenekari élményét keressük. „Figaro einmal anders” – mondaná az osztrák, s a zenei megvalósítás a lelkes hangszeresek mellett a karmester, Hooman Khalatbarit dicséri.

A Maulpertsch Terem keskeny színpadára (vagy találóbb szavakkal: kifutójára) álmodta meg a darabot a rendező, Némedi Csaba. A feladat komoly kihívást jelent. Egyrészt díszletekkel – a terem saját, s egyébként jól használható adottságaitól eltekintve – nem lehet számolni, s a keskeny pallónyi színpad csak néhány kellék használatát teszi lehetővé. A rendező tavaly kipróbálta már magát e helyen ifj. Strauß Denevérével (jelentem, kiváló előadással és nagy sikerrel, valamint két téglalapoldalnyival kevesebb pallóval), s most már a terem minden adottságát ismerve vághatott bele a dramaturgiailag jóval összetettebb – s valljuk be, a III–IV. felvonásban széttöredező és számos buktatót tartalmazó – Figaro házasságába.

A rendezői alapötlet világos, és az előadásból kristálytisztán kiolvasható (szerencsés helyzet az, mikor a koncepció és a megvalósítás kéz a kézben járnak). Mi sem kézenfekvőbb, mint primer fókuszba helyezni a mozarti zseni, a Da Ponte-ciklus örökérvényű témáját, a Nő és a Férfi kapcsolatát: örökös játékait, évődéseit, konfliktusait és boldogságkeresését, boldogságát egymással vagy éppen egy mással, és persze egymás nélkül is. Ha erről szól a rendezés, akkor el lehet vonatkoztatni a szüzsé korszakbéli kötöttségeitől, s kiváló színészi munkával, valamint ötletes kellékekkel a színpad adottságaihoz igazítani a darabot.

Az előadás során nőket és férfiakat látunk, s kevésbé grófokat, grófnékat és komornákat. E képet jótékonyan szolgálják az olasz-svájci divattervező, Gianpiera Bühlmann 1950-es éveket idéző, és néhány eredeti, az ’50-es évekből származó kellékkel megerősített, finom, ízléses jelmezei. A nem tolakodó, halvány rózsaszín, szürke és barna, valamint a fehér színek dominálnak, a különböző rendű-rangú szereplők között nincs különbség az öltözékükben, a színek végigvándorolnak valamennyi protagonistán.
Itt kell még megemlítenem, hogy folyamatosan olyan érzésem volt, hogy az ’50-es évekbeli jelmezek (mint látvány) kitűnő szimbiózisban vannak a zenekarban hangszerpótló szerepet betöltő zongora hangzásával. Sosem gondoltam volna, hogy jelmezekkel segíteni és erősíteni lehet egy helyszűke miatt hiányos zenekart. Ebben az előadásban ez is sikerült!

Clemenits Tamás, Asha Lindsey, Szerekován János
Clemenits Tamás, Asha Lindsey, Szerekován János

A Nő (Barbarina – Susanna – Contessa – Marcellina) és Férfi (Cherubino – Figaro – Conte – Bartolo) különböző életstációiban jelenik meg. Marcellina: ő már volt tartós, bár titkos kapcsolatban, gyermeket is szült, s gyermekét el is veszítette. Contessa: már férjnél van, s a rendezés szerint első gyermekét várja, várandóssága utolsó fázisában, s már túl a nagy szerelmen. Susanna: a nagy szerelem kellős közepén, a rendezés szerint éppen várandóssága elején, s még adott az esély, hogy nála majd nem fordulnak rosszra a dolgok, mint a Contessa vagy Marcellina esetében. S a legfiatalabb, Barbarina: előtte még minden nyitott, ide értve annak a reális veszélyét, hogy végigjárva a többi stációt, egy szép napon ő lesz az új Marcellina. Mindezeket a stációkat analóg módon megtalálhatjuk a férfi szereplők esetében is.

Contessa és Susanna terhessége az előadás konzekvens, szerves része: hisz a várandósság a középpontba állított Nő létének és Nőiségének egészen egyedi fázisa, bizonyos értelemben csúcspontja. A rendezés a női/férfi lét különböző stációit, valamint a leendő gyermekáldást – ezt a Figaro-rendezésekben igencsak rendhagyó elemet – alátámasztja egy másik gondolati szállal is: utal a Beaumarchais-triológia első és harmadik darabjára. Ha csak a Grófnét emeljük ki most a sorból: a Sevillai borbély tűzről pattant Rosinája a Figaróban már érett Grófné, majd a Bűnös anyában Cherubinótól gyermeket szül. Az előadás több apró jelentben érzékeltette a kapcsolódásokat a trilógia többi darabjához; ezek közül is különösen emlékezetes, amikor a II. felvonás fináléjában Marcellina (Polgár Etelka) és a Contessa (Kolonits Klára) a két ellenérdekű táborból jelzésszerűen kiemelve külön is összecsaptak, hisz Bertának és Rosinának lehet azért egymáshoz még egy-két keresetlen szava a múltbéli történésekért. A rendezést végül az zárja kerekre, hogy Marcellinát gyakorlatilag főszereplővé lépteti elő: a női lét alkonyba hajló fázisában lévő, felnőtt gyermekére rátaláló anya számos jelenetben a színen van, a háttérből figyelve, befolyásolva vagy éppen megzavarva a történéseket. Mindez igazi vígjátéki köntösben, a vérbeli komika, Polgár Etelka közönségkacagtató, színpadi triumfálásával.

S ha már vígjáték, az előadás hemzseg az ötletesebbnél, ötletesebb gegektől, a színpad két szélén párhuzamosan zajló apró jelenetektől, a közönség pedig harsányan együtt él az előadással. Némedinek igazi erőssége a történetmesélés, ami a kusza Figaro-szüzsé esetén igencsak előnyére válik az előadásnak. Figaro-rajongóként számtalan rendezést láttam már, de ez volt az első, ahol a IV. felvonásban nem a széken hátradőlve s a zenét élvezve legyintettem a színpadi zűrzavarra, hanem minden apró részletében követni voltam képes a „ki kicsoda és kivel van éppen” kavalkádot. Talán azért is sikerült ez a rendezőnek, mert nem álcázta túl a szereplőket (minek is, a nézőnek semmi szüksége a „bugyuta beöltözős holdfényes sztori” vizuálisan hihetővé tételére). Álcázás volt ugyan, de csak jelzésszerű, és kristálytiszták az interakciók.

Gelu Dobrea és Polgár Etelka
Gelu Dobrea és Polgár Etelka
Némedi nem hagyja a dramaturgia rejtélyes ködébe veszni a Rózsaáriát sem, nem kell azon tűnődnie a nézőnek, hogy akkor ezt most Susanna komolyan gondolja-e vagy sem: az áriát mint ál-Contessa énekli, a Contessával és Marcellinával való finom színpadi összjátékkal kísérve.
Ez a reflexív típusú áriarendezés alapvető sajátossága, rendezői védjegye az előadásnak, a Rózsaária mellett jelen van például a Cherubino-áriákban, és igazi színpadi show-t csinál Bartolo Bosszúáriájából, amely Marcellina sétapálcás-táncolós magánszámává lép elő. Miért is ne, hisz az ária pontosan Marcellináról szól. A rendező szinte csak a Grófnét hagyja magára a két áriájában, ezzel az előadást kis nyugvópontjaira juttatva, a szerepet alakító Kolonits Klárának pedig kitűnő lehetőséget adva arra, hogy kiváló énekléssel és színpadi jelenléttel lebilincselje a közönséget.
Számomra igazi „Aha-érzés” volt a Levélkettős színpadi megjelenése is: eltűnt róla a jól megszokott pátoszos, negédes máz, ami oly’ jellemző a legtöbb előadásra. A vokálisan és a színpadon is excelláló Asha Lindsey (Susanna) és Kolonits Klára kettőse két Nő (és semmi több!) intim lelki együttléte és pajkos (vigyázat: nem negédes!) szórakozása volt. A zene nem is hagy kétséget afelől, hogy itt erről van szó, minden más csak felesleges porcukor.

S hogy az előadás végső soron ilyen jól működik, az a kiváló énekesgárdának köszönhető. Az énekeseket több száz jelentkező közül, többnapos meghallgatás-sorozat alapján válogatták ki (avagy egy kisköltségvetésű vidéki fesztivál is törekedhet perfekcióra), s így állt össze a főiskolásokat, debütáló művészeket és nagy tapasztalattal rendelkező énekeseket magában foglaló együttes. A Bécsben tanuló, fiatal olasz bariton, Marco Ascani egy kevéssé dörzsölt, ámde szerethetően őszinte Figarót alakít, baritonja lírai, de rendelkezik a szerephez szükséges mélységekkel. Alakításának és éneklésének csúcspontja a IV. felvonás megsebzett Figarója.
Revelatív a szintén fiatal, amerikai szoprán, Asha Lindsey Susannája. Par excellence lírai szoprán, az a típus, aki az előéneklésre jelentkező nyolcvan másik lírai szoprán mellett magasan kiemelkedik. Hangja sűrű, meleg és selymes, hatalmas és törés nélküli ambitussal. Olyan hangadással, hogy probléma nélkül betöltené a Staatsoper teljes auditóriumát is. Olyan perfekt stilisztikával énekel Mozartot, mintha már az anyaméhben ezt tanulta volna, és igazi életörömmel játszik a színpadon. Röviden szólva, a közönség szétszedte neki a házat, jött, látott és győzött. Koloratúrakészségét a II. felvonás nagy fináléjában épp csak megmutathatta, aki kíváncsi rá, nézze meg jövő tavasszal Riminiben, ahol Oscarként debütál.

Kolonits Klára, Valentyna Halushko és Asha Lindsey
Kolonits Klára, Valentyna Halushko és Asha Lindsey
A Grófnét két nagysikerű alakítás, Violetta és Rosalinda után Kirchstettenbe immáron harmadszor visszatérő Kolonits Klára énekelte, a tőle megszokott zenei és színpadi profizmussal. Könnyeket fakasztó „Porgi amor”-ral és magával ragadó, fantasztikusan felépített „Dove sono”-val (utóbbit spontán tapsvihar köszöntötte). Játékában az igazi érett nő kelt életre, annak felesleges sallangjaitól megtisztítva, olykor derűs, az egykori fiatal Rosinát fel-felidéző humorral fűszerezve. Kolonits éneklését hallgatva ösztönösen is többször arra kellett gondolnom, amit gyakran hallani, olvasni a Mozart-szerepekkel kapcsolatban: ha Mozartot jól éneklik, balzsam a toroknak. Kolonits Klára így énekelte a Grófnét.
Nagy meglepetés volt Clementis Tamás Grófja, akit operaházi kis szerepei után végre újból – hangilag és játékban is – lubickolni és egyben debütálni hallhattunk és láthattunk egy „egész estés szerepben”. III. felvonásbeli áriáját szintén tapsvihar és bravók ünnepelték. Clementis minden szempontból adekvát teljesítményét látva a recenzens kénytelen elmélázni a pesti opera igencsak megkérdőjelezhető szerepkiosztási gyakorlatán…

A középszerepekben szintén kitűnő teljesítmények születtek. Ritkán hallható élményt nyújtott Valentyna Halushko alt Cherubinója. Micsoda sokszínű szerep: szoktunk találkozni szoprán Cherubinóval (az utóbbi évek revelatív alakítása Christine Schäferé Salzburgból), leggyakrabban mezzoszoprán énekesre osztják a szerepet, most pedig a pályája legelején járó drámai alttól hallhattuk. A különböző hangfajok képesek a szerepet mindig új megvilágításba helyezni, zeneiségének új és új aspektusait feltárni.
Elsöprőnek is mondhatnánk Polgár Etelka Marcellináját (pedig mikor is szokott egy Marcellina elsöprő lenni?). Hogy főszereplővé vált, azt már korábban említettem. Ami a hangját illeti, figyelemre méltó, súlyos drámai szopránról van szó (a német terminológiában: Hochdramatischer Sopran), Marcellina tessiturájához szükséges homogén és meleg középregiszterrel. Hogy tényleg drámai szoprán, arra csak a nagy tuttikban eszmél rá a hallgató, verzatilis hangjával és elismerésre méltó zenei intelligenciájával tökéletesen alkalmazkodik a szerep vokális követelményeihez és énekestársaihoz. Hangja világos, s nem a ma divatos sötét (vagy sötétített…) voce. Bár pályafutásának kezdőpontját, első operaszínpadi szerepét jelenti Marcellina, Bartolo melletti első megjelenésekor az az érzése támad a nézőnek, mintha legalább húsz éve állna operaszínpadon. Remélem, felfigyelnek rá a közeli és távoli jövő szereposztói!
Egyfajta vokális csoda a Bartolót és Antoniót is éneklő, még csak húszas éveiben járó Gelu Dobrea (hangfaját tekintve basso cantate) érett, robosztus, és egyben játékos basszusával.

Üde színfoltja az előadásnak Szerekován János, akit Szegeden számos oratórium és opera-előadásban volt már szerencsém hallani. Basilio-alakítását látva azonban egyértelmű lett számomra, hogy nem a lírai tenor, hanem a karaktertenor szerepek az ő igazi világa. Egyrészt színpadi megjelenése is kiváló karakteradottságokat tükröz, vérbő komikusi vénával bír, s hangja tökéletesen passzol a szerephez. Bízom benne, hogy a jövőben számos karakterszerepben láthatom viszont. Emlékezetes marad színpadi antréja, fekete papi csuhában, széles lábmozdulatokkal, és a zsebéből kilógó piros kockás konyharuhával. A karaktert segítette a jelmeztervező is: vigyázat, kilóg a lóláb! De nagyon! – kiabálja Szerekován mozgása és jelmeze.
Gyönyörű és szintén egyedi lírai szubrett hang birtokosa Barbara Szymanska, aki Barbarinát énekelte, természetes mozartiassággal.

Lelkendezésemet hadd zárjam azzal, hogy a rendező és a stáb tökéletesen komolyan vette Mozart és Da Ponte műnemi megjelölését. A Figaro házassága ugyanis dramma giocoso. Erre az előadásról széles mosollyal távozó közönség volt a legjobb tanú, s mint tudjuk, a tanú bizonyíték is egyben.

Valentyna Halushko, Marco Ascani, Asha Lindsey, Barbara Szymanska
Valentyna Halushko, Marco Ascani, Asha Lindsey, Barbara Szymanska

*

(A fotókat a KlassikFestival Schloss Kirchstetten készíttette és az alábbi Facebook-linken nyilvánosságra hozta, az előadás további fotói is megtekinthetők itt, a link megnyitása regisztrációt nem igényel: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.422490567787789.82492.107630062607176&type=1)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zeneműtára

Olivastro együttes
"Kora reneszánsz chansonok és liturgikus dallamok"

18:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Szalai Éva (zongora)
Házigazda: Tóth Endre
"Táncok és dalok - eredetik és átiratok"
ROBART SCHUMANN - CLARA SCHUMANN: Liederkreis (Dalciklus), Op.39
– In der Fremde (Idegenben), Op.39 No.1
– Intermezzo, Op.39 No.2
– Die Stille (Csönd), Op.39 No.4
– Mondnacht (Holdas éj), Op.39 No.5
– Schöne Fremde (Szép idegen), Op.39 No.6
– Frühlingsnacht (Tavaszi éj), Op.39 No.12
ROBERT SCHUMANN: Davidsbündlertänze (Dávid-szövetségi táncok), Op.6
GRIEG: Dalok (a szerző zongoraátiratai) Op.52
– Modersorg (Egy anya gyásza), Op. 15, No. 4
– Det forste mote (Az első találka), Op. 21, No. 1
– Du fatter ej Boigemes evige Gang (A költő szíve), Op. 5, No. 2
– Solveigs Sang (Solveig dala), Op. 23, No. 18
– Kjaerlighet (Szerelem), Op. 15, No. 2
– Gamlemor (Öreg anya), Op. 33, No. 7
KODÁLY: Marosszéki táncok

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Eckhardt Gábor (zongora), Déri György (cselló), Borbély Mihály (klarinét)
BEETHOVEN: B-dúr („Gassenhauer”) klarinéttrió, Op.11
BRUCH: Nyolc darab, Op.83/1-4
BRUCH: Nyolc darab, Op.83/5-8
BRAHMS: a-moll trió, Op.114

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

19:00 : Budapest
Felsővízivárosi Szent Anna Plébániatemplom

Almásy László Attila (orgona)
J.S. Bach, Max Reger, Jean Langlais és Liszt Ferenc művei

19:00 : Budapest
Benczúr Ház

Gódor Erzsébet (cimbalom)
"Az ezerszínű cimbalom"
Gódor Erzsébet cimbalomestje
Scarlatti, Mozart, Liszt, Debussy, Rachmaninoff, Bartók, Piazzolla és kortárs magyar szerzők

19:00 : Budapest
ERőMŰVHÁZ - Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Ház

Novák Zita, Mihályi Éva, Mohácsy Orsolya, Puskás Ticia, Kovács Péter, Keskeny Ferenc (hegedű), Ludmány Dénes, Barát Adrienn, Horváth Ágnes (brácsa), Kádi Erika, Háry Péter, Balog Endre (gordonka)
Házigazda: Zelinka Tamás
"Kodály - Dohnányi Emlékév Koncertsorozat/2A"

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Vass István (zongora)
km.: Hegyes Ádám (zongora)
BEETHOVEN: Op.26 Asz-dúr szonáta
BARTÓK: Zongoraszonáta
BACH: Olasz koncert BWV 971
MOZART: d-moll zongoraverseny K.466

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Sonus Ütőegyüttes (művészeti vezető: Szabó István)
Markus Bellheim (zongora)
Horváth István (tenor), Alexandru Agache (bariton)
A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Farkas Róbert
Nyugat-afrikai ütőhangszeres zene
LIGETI: Zongoraverseny
MUSZORGSZKIJ: Egy éj a kopár hegyen
BARTÓK:Cantata profana, BB 100
19:00 : Gödöllő
Királyi Váró

Scheuring Kata (fuvola), Kovács Gergely (zongora)
POULENC: Szonáta
HINDEMITH: 8 stücke für flöte allein
TAKTAKISHVILI: Szonáta
DOHNÁNYI: Ária
DUTILLEUX: Szonatina
A mai nap
született:
1690 • Charles Theodore Pachelbel, zeneszerző († 1750)
1868 • Scott Joplin, zeneszerző, zongorista († 1917)
1934 • Alfred Schnittke, zeneszerző († 1998)
elhunyt:
1982 • Házy Erzsébet, énekes (sz. 1929)