vissza a cimoldalra
2018-08-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61025)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7354)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6684)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1465)
Franz Schmidt (3167)
Pantheon (2248)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (990)
Alexandru Agache, a bariton (123)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (760)
Birgit Nilsson (36)
Erkel Színház (9452)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (302)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (155)
A nap képe (2077)
Opernglas, avagy operai távcső... (20129)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4330)
Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (93)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Megszeretni könnyebb, mint megérteni (Az árny nélküli asszony Drezdából)
- zéta -, 2012-08-06 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

Az árny nélküli asszony Drezdából R. STRAUSS: Die Frau ohne Schatten

Ben Heppner, Deborah Voigt, Hanna Schwarz, Franz Grundheber, Sabine Hass, Andreas Scheibner, André Eckert, Roland Wagenführer
Chor der Sächsischen Staatsoper Dresden
Staatskapelle Dresden
Giuseppe Sinopoli

Warner Classics
2564 66215-5

*

Az áttekinthetetlenül hatalmas operairodalom egyik legkülönlegesebb gyöngyszeme az Árny nélküli asszony, Richard Strauss főműve. És itt, mindjárt az első mondat után meg kell állni, két okból is.

Strauss – az ifjúkori zsengékkel együtt – összesen tizenöt operát segített világra, de a gyakorló operabarátnak jó esetben is maximum csak negyedik-ötödik-hatodikként, és nem főműként jut eszébe az Árny nélküli asszony. Gyöngyszemnek is elég fura nevezni, hiszen nagyon ritkán kerül színre. Ugyan ebből a szempontból aligha tekinthetjük kis hazánkat mérvadónak, de például nálunk mindeddig be sem mutatták, s nem rémlik, hogy valaha is bármely részletét nyilvánosan előadták volna. (Persze, nem tipikusan operagálákra való alkotás.)

Mégis maradjunk a fenti sommás ítélet mellett, talán e cikk végére néhányan egyetértenek velem.

Van a zeneirodalomnak jó néhány olyan alkotása, Beethoventől egészen a mai kortársakig, ahol a komponistát a legkevésbé sem érdekelte, hogy az előadó le tudja-e játszani, el tudja-e énekelni, amit ő papírra vetett. Van a zeneirodalomnak számos darabja, amelynek megírásakor nem számított, hogy bemutatják-e, s ha igen, mikor. És van a zeneirodalomnak elég sok remekműve, melyet a nagyvilág a bemutatáskor értetlenül elutasított és a boldogító megértés csak évtizedekkel vagy akár évszázadokkal később jött el.

E három tétel mindegyike igaz Richard Strauss dalművére, bár nem azonos mértékben. Strauss ugyanis pragmatikus ember volt, akit nagyon is érdekelt, bemutatják-e a darabjait. Igaz viszont, hogy utána már ő sem szánta napi fogyasztásra bő háromórás zeneművét, nagy egyetértésben Hugo von Hofmannsthallal, a szövegíróval. Úgy ítélték, hogy a „Frau” maradjon egyfajta misztériumoperának, amit csak a legtökéletesebb szituációban szabad előadni. Ennek megfelelően a szólamok jó része szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a hagyományos iskolán fölnőtt énekművészeket.

Bölcs döntésnek tűnik tehát a ritka előadásra törekvés a szerzők részéről, de ezzel önkéntelenül is megteremtették a szinte előadhatatlan mű és az operaigazgatók és pálcadiktátorok szeme előtt folytonosan lebegő, a Parnasszusba vezető út máig tartó nimbuszát. Nem csoda, hogy az összes jelentős dirigens és operarendező (az énekesek már kevésbé) mai napig egymás torkát átharapva igyekszik közel kerülni a műhöz. És itt van a következő probléma. Strauss és Hofmannsthal alkotása nem könnyen megközelíthető darab – úgy sejlik: még nekik sem.

Tele van különös és elgondolkodtató szimbólumokkal, amelyek a XX. század egyre gyorsuló világában nem, vagy csak nagyon nehezen fejthetők meg. De megszeretni könnyebben megy, mint megérteni. Előbbihez segítséget ad Strauss a maga fantasztikus hangszerelésével és különös harmóniákra épülő melodikájával, az utóbbit nehezíti a szövegíró a rém szövevényes történettel. Persze, az ilyen feladványok feltörése éri meg igazán, már ha van elég türelmünk hozzá.

Van két páros a darabban, az egyik égi, a másik földi jegyekkel megáldva/megverve. Mind a négyük előtt leküzdendő próbatételek állnak. És még nincs gyermeke egyiküknek sem. Nem, ez nem A varázsfuvola, még ha ennyiből feltűnően emlékeztet is Mozart örökbecsűjére. De maguk a hősök egyesével is megérnek egy misét.

A Császár és a Császárné (az „égi” duó) különös kapcsolatban élnek. Szeretik egymást, de kapcsolatuk mégsem teljes. Talán nem is véletlen, hogy nem jött össze az utód, pedig ez hamarosan a Császár halálához fog vezetni – egy amolyan átokféle miatt. Feladatuk: olyan emberi jellemvonásokra szert tenni, ami feloldja ezt a paradoxont. (A Császárnőnek például nincs árnyéka.)

A másik kettős földi halandó: Barak, a kelmefestő és felesége. Ők is vágyakoznának a gyermek után, de mégis, a munka mindennapos, sivár robotja eddigre totálisan tönkretette kapcsolatukat. Számukra a boldogsághoz vezető vándorút legalább annyira járhatatlan, mint az égi párosnak, és sokban hasonlók a feladataik is: föl kell tudni számolniuk eddigi (eredménytelen) közös életüket ahhoz, hogy megismerjék a másikban szunnyadó valódi szerelmet. Hatalmas feladat!

A történetet tovább bonyolítja a Dajka, Barak három (beteg) fivére, a Császár kedvenc madara, valamint a meg nem születettek vissza-visszatérő hangja. Nem részletezném tovább. A bonyolult történet során a két páros „összetalálkozik”, mindenki ad hozzá valamicskét a cselekmény jó irányba történő alakulásához. Legvégül a Császárné a Kelmefestőné boldogtalansága árán tudná a saját üdvösségét megkapni, de ezt – némi tusakodás után – visszautasítja. És pont ezzel nyeri el azt, s így lesznek a többiek is boldogok.

A darab során az emberi lét összes alaptulajdonsága megjelenik, a rosszak: a féltékenységtől fukarságig, a gonoszságtól a félelemig, a gyávaságtól a hiszékenységig. És ugyanúgy persze a pozitív jellemvonások is: a kedvesség, a gyöngédség, az elmélyültség, a bölcsesség. A történetben ez a legszebb: ugyanazok a hősök lehetnek egyszerre szánandóan alávalók és irigylésre méltóan felsőbbrendűek is.

Strauss hosszú pályája során (az Elektra óta) talán sosem törekedett ennyire a saját hangvétel megteremtésére. Amikor, idősödve, azt – a némiképp jogos – kritikát kapta, hogy önálló arculatát föladva darabjai afféle stílusparódiává „silányultak”, akkor kritikusait elsősorban a Frau és hozzá hasonló alkotásai során rendkívül magasra tett mércéje vezérelte.

Mert vajon hány komponista tudta az emberi lélekben zajló vihart érzékletesebben megfesteni, mint amikor a Császár (valójában alaptalan) féltékenység gyötri. Vagy lehet-e a mélyben zajló gondolatokat nemesebben megfogalmazni, mint amikor Barak ráébred arra, hogy mennyi érték mellett ment el évek során lesütött szemmel. És Strauss igazán elemében van a szituációk zenei felvázolásában is. A katartikus finálé pedig patikamérlegen kiadagolva teszi helyre az egész háromórányi nyűglődés utáni őszinte boldogságvágyunkat.

Strauss operája most a Warner kiadásában jelent meg. Az 1996-ban, a drezdai Semperoperben élőben rögzített produkció legfőbb motorja a jeles dirigens, Giuseppe Sinopoli. Egy zenei vezető, aki tisztában van a feladat nagyságával, és pontosan úgy építi föl a grandiózus alkotást, hogy a hallgató hiányérzet nélkül tud felkelni a fotelból. Az előadás még Sinopoli kiemelkedő életpályáján is csúcsnak tekinthető.

A Császár elképesztően tömény szólamát talán idő előtt kapta meg Ben Heppner. A tenorista a líraibb részeken kellemes hangszínével és szokatlanul puha hangadásával sikeresen jut át, de ez a drámai szituációkban kevésnek bizonyul. E jelenetekben inkább feminin hatást kelt, ami aligha egyezik a szerzők elképzeléseivel. A Császárné szintúgy hatalmas szólamában Deborah Voigt picit szorított magasságokkal, de remekül áll helyt. Nála a fiatalos hang sokkal jobban fekszik, inkább összhangban van Strauss zenei vágyaival, mint férfikollégájánál.

Barak szólamát lenyűgözően intonálja Franz Grundheber. Egyszerre hatalmas és gyöngéd, félelmetes és szeretetre méltó. Nagy alakítás, már ezért érdemes volt Drezdában műsorra tűzni a darabot. Hasonlóan remek benyomásokat kapunk a nálunk jószerivel ismeretlen Sabine Hasstól, aki Barak feleségét alakítja. Hatalmas és kifejező hang. Produkciója semmivel sem marad el a legnagyobbaké (értsd: Birgit Nilssoné és Hildegard Behrensé) mögött. A Dajka szerepében Hanna Schwarz fölöttébb hatásos, egyedül a szólam extrém mélységeinél lehet némi hiányérzetünk.

Szép felvétel. Ha valaki szeretne ezzel a rendkívüli művel megismerkedni, az elérhető kiadványok közt egyelőre nem tudok sok jobbat ajánlani.

Műsorajánló
Mai ajánlat:

10:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
Kamara Akadémia Kurzus zárókoncertje a mentoráltakkal

11:00 : Kismarton
Esterházy-kastély, Haydn Terem

Avi Avital (mandolin)
Haydn Filharmónia
HAYDN: 45. (fisz-moll) szimfónia, Hob. I:45 (Búcsú)
PAISIELLO: Esz-dúr concerto mandolinra, vonósokra és csembalóra
ROSSINI: 1. (G-dúr) szonáta
VIVALDI: C-dúr concerto mandolinra, RV 425
WOLF: Olasz szerenád
HAYDN: Allegro a G-dúr hegedűversenyből, (mandolin átirat) Hob. VIIa:4

17:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
Ránki Dezső szólókoncertje
HAYDN: B-dúr szonáta Hob XVI/41
SCHUBERT: B-dúr szonáta D 960

20:00 : Sárospatak
Rákóczi-vár udvara

Megyesi Schwartz Lúcia (ének)
Zsoldos Bálint (cseleszta, zongora)
A Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Medveczky Ádám
"Zempléni Fesztivál"
ERKEL: Ünnepi nyitány
DOHNÁNYI: Szimfonikus percek
BARTÓK: Öt magyar népdal énekhangra és zenekarra
WEINER: Concertino zongorára és zenekarra, op. 15
KODÁLY: Galántai táncok

21:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest zárókoncert"
A mai nap
született:
1881 • George Enescu, zeneszerző († 1955)
1965 • Johan Botha, operaénekes († 2016)
elhunyt:
1975 • Vujicsics Tihamér, zeneszerző, népzenekutató (sz. 1929)