vissza a cimoldalra
2019-11-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11450)
A csapos közbeszól (95)

A Magyar Zenekarok helyzetéről (59)
Élő közvetítések (8244)
Kimernya? (3288)
Erkel Színház (10371)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7232)
Palcsó Sándor (269)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2352)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3505)
Chopinről - mélyebben (423)
Kedvenc előadók (2842)
Opernglas, avagy operai távcső... (20353)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1802)
Franz Schmidt (3455)
Vincenzo Bellini (478)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4608)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1362)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Yesteryear (Bernstein Mahler-ciklusáról)
Balázs Miklós, 2012-07-26 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Bernstein Mahler-ciklusáról MAHLER:
Symphonies 1-9 (complete)
Symphony No. 10 in F sharp major – Adagio
Kindertotenlieder

New York Philharmonic
Leonard Bernstein

Sony
12 CD
88697943332

*

Leonard Bernstein nem pusztán rokonléleknek érezte Gustav Mahlert, de szellemi atyjának, bizonyos értelemben „családtagjának” tekintette a zeneszerzőt. Mondják, a ’60-as évek elején minden New York-i Mahler-koncertje előtt táviratot küldött Alma Mahler-Werfel számára, hogy meginvitálja őt az előadásaira.

Bernstein vonzalma Mahler zenéje iránt mondhatni természetes érzületből táplálkozott. Hiszen maga is komponista-karmester volt, akárcsak elődje, vezette a New York- Filharmonikusokat, ahogyan Mahler is, továbbá mindketten zsidók voltak, s volt bennük valami furcsa kelet-közép-európai zaklatottság*, a történelem tonnás súlyával szembeni egzisztenciális rémület. Bernsteint persze senki sem gondolhatta a „modern idők Mahlerének”, az amerikainak ugyanis sosem volt igazi érzéke a nagy szimfonikus formákhoz, a szórakoztató zene iránti affinitása nyomán inkább mondanánk őt „a huszadik század Offenbachjának”.

Bernstein akkor érzett rá a Mahler-zene „korszerűségére”, aktualitására és konstatálta a közönségre tett elementáris hatását, amikor az nemigen volt divatban. A nácik indexre tették Mahler műveit, s néhány esztendő alatt száműzték a szimfóniákat az ellenőrzésük alá vont országokból, így „szülőhazájából”, Ausztriából is. Olyan karmesterek, mint Bruno Walter vagy Klemperer, nem mellesleg a zeneszerzővel való személyes kapcsolatuk révén, szívesen játszottak volna Mahlert Európában is a ’40-es években, ám erre csak Amerikában nyílott módjuk, ahol azonban a Mahler-játszás összehasonlíthatatlanul csekélyebb hagyományával, s a közönség hűvös, néha értetlen fogadtatásával kellett szembesülniük.

Walter persze volt annyira karakán, hogy a fajsúlyos Ötödik szimfóniát a New York-i közönség elé vigye a ’40-es években, s még hanglemezt is készítsen belőle a New York-i Filharmonikusokkal – mondván, mégis ez az együttes volt Mahler egykori (utolsó) zenekara –, az „önjáró” Dimitri Mitropoulos pedig 1940-ben vette lemezre elsőként az Első szimfóniát minneapolisi zenekarával. Hála e két mesternek, a New York-iak az ’50-es évek közepére visszanyerték kitüntetett szerepüket a tengerentúli Mahler-játszásban.
Bernstein azonban fényesebb babérokra tört. Ugyan lenyűgözték őt Mitropoulos elementáris megközelítései és kapacitása Mahler iránt, de nem elégedett meg az életmű egy-egy szeletének feltárásával, mint elődjei: Bernstein az egészet akarta, szőröstül-bőröstül. Mitropoulos halála 1960-ban, Walteré ’62-ben utat nyitott a számára, hogy egyedüliként uralkodjon „New York Mahlere” fölött, s a Földgolyó első számú Mahler-szentélyévé avassa a Carnegie Hallt és a Lincoln Centert.

1960 februárjában rögzítette a Negyedik szimfóniát, ezzel indult a ciklus, mely 1967 májusára már készen is volt.** Alig több mint hét esztendő alatt vette fel tehát Mahler valamennyi befejezett szimfóniáját Leonard Bernstein, s ezzel ő lett az első karmester a lemezipar történetében, aki végrehajtotta e nem mindennapi „haditettet”. A lemezek kiadója, a Columbia (majd CBS) menedzsmentje természetesen kezét-lábát törte, hogy a kiadványok Európába is eljussanak.

Abba az Európába, ahol a világháború hatalmas krátert vágott a Mahler-játszás tradícióján. A ’30-as években még olyan mesterek töltötték meg Mahler-szimfóniákkal Bécs, London és Amszterdam hangversenytermeit, mint az említett Walter vagy Willem Mengelberg, ám a ’40-es évek második felére alig maradt az öreg kontinensen olyan dirigens, aki továbbvihette volna a hagyományt. Furtwängler vagy Karajan szinte egyáltalán nem vezényelt Mahlert (ahogyan pl. Toscanini sem), Schuricht vagy Krips is csak nagyritkán, Klemperert pedig nemigen szívlelték a Császárvárosban. Walter és Mitropoulos ugyan visszajárt Bécsbe és Salzburgba, s az ’50-es évek elejére feltűnt a színen Hermann Scherchen és Rafael Kubelík – mindketten elkötelezett Mahler-hívők –, mégis csak csikorogva, nagy nehezen akart beindult a bécsi Mahler-reneszánsz.
Bernstein, háta mögött egy teljes lemezsorozattal, szinte hódítóként érkezett Bécsbe a ’60-as évek derekán, hogy megtanítsa a „mafla” osztrákoknak, hogyan is kell Mahlert játszani.

Mert a rátarti Bernstein mindig a zsebében érezte a bölcsek kövét; a Columbiánál végigvitt ciklusára persze joggal lehetett büszke. Mahler, maga is karmester lévén, különleges kommunikációt tart fenn a dirigensekkel, akik művei előadására vállalkoznak. A zeneszerző jól tudta, milyen utasításokkal kell ellátnia partitúráit, hogy azok akképp szólaljanak meg, ahogyan ő maga megálmodta. Bernstein, aki ihletett pillanataiban szinte kéjjel azonosult a komponistával, s annak minden evilági szenvedésével és keresztjével, színleg mindvégig biztos volt a dolgában. Jóllehet volt benne félsz, talán nem is kevés, e gigantikus monstrumokkal szemben, de sosem mutatta: ambíciói látszatra rendre legyűrték félelmeit.

Éppen ezen törekvő becsvágynak és a vele szemben fel-felbukkanó, apróbb-nagyobb szorongásoknak, komplexusoknak, bűntudatnak és gátlásnak a felszínre törése jellemzi, s avatja unikális művészi produktummá ezt a ciklust. Bernstein Mahlerben elsősorban az ellentmondásokat keresi és fedi fel: agresszív és behízelgő, radikális és szeretetteljes, túlhabzó és lírikus. Egyszóval: csapongó. Egy ellentmondásos ember tétova üzeneteit közvetíti egy ellentmondásos ember által.
Meglehet, a tegnap Mahlere a Bernsteiné, de a máig zeng a visszhangja.

*Leonard Bernstein szülei Oroszországból vándoroltak be az Egyesült Államokba, de a karmester már az USA-ban született.
**A Hatodik és a Kilencedik szimfóniák felvételei – ahogyan a teljes sorozat is – csak 1968 tavaszán kerültek a boltokba.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"Doktorandusz koncertek 2."
HAYDN: 44. (E-dúr) zongoratrió, Hob. XV:28
DVOŘÁK: 4. (e-moll) zongoratrió, op. 90 („Dumky”)
Varga Oszkár (hegedű) Matuska Flóra (cselló) Dani Imre (zongora)
DEBUSSY: Romance
FAURÉ: Après un rêve
RAVEL: Öt görög népdal
Bódi Zsófia (szoprán) Farkas Mira (hárfa)
D. SCARLATTI: f-moll szonáta, K. 46
PAGANINI: 2. (h-moll) hegedűverseny, op. 7 – 3. Rondo à la clochette („La campanella”)
Farkas Eszter (cimbalom) Farkas Mira (hárfa)
CSAJKOVSZKIJ: Melankolikus szerenád, op. 26
Kondorosi Karolina (hegedű) Taraszova Brigitta (zongora)
MOZART: 4. (D-dúr) hegedűverseny, K. 218 – 1. Allegro, 2. Andante cantabile
J.S. BACH: 1. (g-moll) hegedűszonáta, BWV 1001 – 3. Siciliana
Osztrosits Eszter (hegedű) Dani Imre (zongora)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Hegedűs Endre (zongora)
"Az örökifjú Chopin"
CHOPIN: E-dúr etűd, op. 10/3
CHOPIN: cisz-moll etűd, op. 10/4
CHOPIN: f-moll etűd, op. 25/2
CHOPIN: c-moll („Forradalmi”) etűd, op. 10/12
CHOPIN: 5. (fisz-moll) polonéz, op. 44
CHOPIN: c-moll mazurka, op. 30/1
CHOPIN: h-moll mazurka, op. 30/2
CHOPIN: Desz-dúr mazurka, op. 30/3
CHOPIN: cisz-moll mazurka, op. 30/4
CHOPIN: 6. (Asz-dúr) polonéz, op. 53
CHOPIN: 1. (Esz-dúr) keringő, op. 18
CHOPIN: 2. (F-dúr) ballada, op. 38
CHOPIN: Barcarolle, op. 60
CHOPIN: 3. (Asz-dúr) ballada, op. 47
CHOPIN: Andante spianato és nagy polonéz, op. 22
19:00 : Veszprém
Hangvilla

Henrik Wiese (fuvola)
Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Bényi Tibor
HAYDN: g-moll szimfónia No. 39, Hob I:39
REINECKE: D-dúr fuvolaverseny, op. 283
MOZART: C-dúr “Linzi” szimfónia, No. 36, KV 425
A mai nap
született:
1786 • Carl Maria von Weber, zeneszerző († 1826)
1899 • Ormándy Jenő, karmester († 1985)
elhunyt:
1986 • Bárdos Lajos, zeneszerző, karnagy (sz. 1899)