vissza a cimoldalra
2019-07-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11352)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3322)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7047)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (308)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1710)
Franz Schmidt (3378)
Élő közvetítések (8039)
Belcanto (922)
Opernglas, avagy operai távcső... (20270)
Társművészetek (1322)
Operett, mint színpadi műfaj (4012)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1324)
Kedvenc magyar operaelőadók (1125)
Pantheon (2371)
Kimernya? (3179)
Haspók (1259)
Fischer Ádám (512)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Yesteryear (Bernstein Mahler-ciklusáról)
Balázs Miklós, 2012-07-26 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Bernstein Mahler-ciklusáról MAHLER:
Symphonies 1-9 (complete)
Symphony No. 10 in F sharp major – Adagio
Kindertotenlieder

New York Philharmonic
Leonard Bernstein

Sony
12 CD
88697943332

*

Leonard Bernstein nem pusztán rokonléleknek érezte Gustav Mahlert, de szellemi atyjának, bizonyos értelemben „családtagjának” tekintette a zeneszerzőt. Mondják, a ’60-as évek elején minden New York-i Mahler-koncertje előtt táviratot küldött Alma Mahler-Werfel számára, hogy meginvitálja őt az előadásaira.

Bernstein vonzalma Mahler zenéje iránt mondhatni természetes érzületből táplálkozott. Hiszen maga is komponista-karmester volt, akárcsak elődje, vezette a New York- Filharmonikusokat, ahogyan Mahler is, továbbá mindketten zsidók voltak, s volt bennük valami furcsa kelet-közép-európai zaklatottság*, a történelem tonnás súlyával szembeni egzisztenciális rémület. Bernsteint persze senki sem gondolhatta a „modern idők Mahlerének”, az amerikainak ugyanis sosem volt igazi érzéke a nagy szimfonikus formákhoz, a szórakoztató zene iránti affinitása nyomán inkább mondanánk őt „a huszadik század Offenbachjának”.

Bernstein akkor érzett rá a Mahler-zene „korszerűségére”, aktualitására és konstatálta a közönségre tett elementáris hatását, amikor az nemigen volt divatban. A nácik indexre tették Mahler műveit, s néhány esztendő alatt száműzték a szimfóniákat az ellenőrzésük alá vont országokból, így „szülőhazájából”, Ausztriából is. Olyan karmesterek, mint Bruno Walter vagy Klemperer, nem mellesleg a zeneszerzővel való személyes kapcsolatuk révén, szívesen játszottak volna Mahlert Európában is a ’40-es években, ám erre csak Amerikában nyílott módjuk, ahol azonban a Mahler-játszás összehasonlíthatatlanul csekélyebb hagyományával, s a közönség hűvös, néha értetlen fogadtatásával kellett szembesülniük.

Walter persze volt annyira karakán, hogy a fajsúlyos Ötödik szimfóniát a New York-i közönség elé vigye a ’40-es években, s még hanglemezt is készítsen belőle a New York-i Filharmonikusokkal – mondván, mégis ez az együttes volt Mahler egykori (utolsó) zenekara –, az „önjáró” Dimitri Mitropoulos pedig 1940-ben vette lemezre elsőként az Első szimfóniát minneapolisi zenekarával. Hála e két mesternek, a New York-iak az ’50-es évek közepére visszanyerték kitüntetett szerepüket a tengerentúli Mahler-játszásban.
Bernstein azonban fényesebb babérokra tört. Ugyan lenyűgözték őt Mitropoulos elementáris megközelítései és kapacitása Mahler iránt, de nem elégedett meg az életmű egy-egy szeletének feltárásával, mint elődjei: Bernstein az egészet akarta, szőröstül-bőröstül. Mitropoulos halála 1960-ban, Walteré ’62-ben utat nyitott a számára, hogy egyedüliként uralkodjon „New York Mahlere” fölött, s a Földgolyó első számú Mahler-szentélyévé avassa a Carnegie Hallt és a Lincoln Centert.

1960 februárjában rögzítette a Negyedik szimfóniát, ezzel indult a ciklus, mely 1967 májusára már készen is volt.** Alig több mint hét esztendő alatt vette fel tehát Mahler valamennyi befejezett szimfóniáját Leonard Bernstein, s ezzel ő lett az első karmester a lemezipar történetében, aki végrehajtotta e nem mindennapi „haditettet”. A lemezek kiadója, a Columbia (majd CBS) menedzsmentje természetesen kezét-lábát törte, hogy a kiadványok Európába is eljussanak.

Abba az Európába, ahol a világháború hatalmas krátert vágott a Mahler-játszás tradícióján. A ’30-as években még olyan mesterek töltötték meg Mahler-szimfóniákkal Bécs, London és Amszterdam hangversenytermeit, mint az említett Walter vagy Willem Mengelberg, ám a ’40-es évek második felére alig maradt az öreg kontinensen olyan dirigens, aki továbbvihette volna a hagyományt. Furtwängler vagy Karajan szinte egyáltalán nem vezényelt Mahlert (ahogyan pl. Toscanini sem), Schuricht vagy Krips is csak nagyritkán, Klemperert pedig nemigen szívlelték a Császárvárosban. Walter és Mitropoulos ugyan visszajárt Bécsbe és Salzburgba, s az ’50-es évek elejére feltűnt a színen Hermann Scherchen és Rafael Kubelík – mindketten elkötelezett Mahler-hívők –, mégis csak csikorogva, nagy nehezen akart beindult a bécsi Mahler-reneszánsz.
Bernstein, háta mögött egy teljes lemezsorozattal, szinte hódítóként érkezett Bécsbe a ’60-as évek derekán, hogy megtanítsa a „mafla” osztrákoknak, hogyan is kell Mahlert játszani.

Mert a rátarti Bernstein mindig a zsebében érezte a bölcsek kövét; a Columbiánál végigvitt ciklusára persze joggal lehetett büszke. Mahler, maga is karmester lévén, különleges kommunikációt tart fenn a dirigensekkel, akik művei előadására vállalkoznak. A zeneszerző jól tudta, milyen utasításokkal kell ellátnia partitúráit, hogy azok akképp szólaljanak meg, ahogyan ő maga megálmodta. Bernstein, aki ihletett pillanataiban szinte kéjjel azonosult a komponistával, s annak minden evilági szenvedésével és keresztjével, színleg mindvégig biztos volt a dolgában. Jóllehet volt benne félsz, talán nem is kevés, e gigantikus monstrumokkal szemben, de sosem mutatta: ambíciói látszatra rendre legyűrték félelmeit.

Éppen ezen törekvő becsvágynak és a vele szemben fel-felbukkanó, apróbb-nagyobb szorongásoknak, komplexusoknak, bűntudatnak és gátlásnak a felszínre törése jellemzi, s avatja unikális művészi produktummá ezt a ciklust. Bernstein Mahlerben elsősorban az ellentmondásokat keresi és fedi fel: agresszív és behízelgő, radikális és szeretetteljes, túlhabzó és lírikus. Egyszóval: csapongó. Egy ellentmondásos ember tétova üzeneteit közvetíti egy ellentmondásos ember által.
Meglehet, a tegnap Mahlere a Bernsteiné, de a máig zeng a visszhangja.

*Leonard Bernstein szülei Oroszországból vándoroltak be az Egyesült Államokba, de a karmester már az USA-ban született.
**A Hatodik és a Kilencedik szimfóniák felvételei – ahogyan a teljes sorozat is – csak 1968 tavaszán kerültek a boltokba.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Horti Lilla (szoprán), Joshua Bell, Kelemen Barnabás, Dmitry Smirnov (hegedű), Kokas Katalin, Lars Anders Tomter, Maxim Rysanov (brácsa), Kokas Dóra, Maximilian Hornung, Enrico Bronzi (gordonka), Dejan Lazic, Balog József (zongora)
BEETHOVEN: F-dúr (“Tavaszi”) hegedű-zongora szonáta, op. 24
BARTÓK: 5. vonósnégyes, BB 110
BARTÓK: Magyar népdalok, BB 42
DVOŘÁK: A-dúr vonóshatos, op. 48
14:30 : Kapolcs
Művészetek völgye

Főszerepben: a zongorista - Az igazi zongorista: Dokumentumfilmek Horowitztól Anderszewskiig

17:30 : Kapolcs
Művészetek völgye

Szalai Éva (zongora)
COUPERIN: Válogatás a „Pièces de clavecin“ darabjaiból
CHOPIN: Prelűdök No. 1-8
CHOPIN: Esz-dúr rondó Op.16
CHOPIN: c-moll noktürn Op.48 No.1
DEBUSSY: Estampes – "Metszetek”.

19:00 : Keszthely
Zenepavilon

Szent Efrém férfikar
A mai nap
született:
1866 • Francesco Cilea, zeneszerző († 1950)
1944 • Maria Joao Pires, zongorista
elhunyt:
1757 • Domenico Scarlatti, zeneszerző (sz. 1685)
1969 • Kemény Egon, zeneszerző (sz: 1905)