vissza a cimoldalra
2020-09-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11553)
A csapos közbeszól (95)

Opernglas, avagy operai távcső... (20660)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62451)
Mi újság a ZAK-on és a hazai koncerttermekben? (306)
Régizene (4435)
Eiffel Műhelyház (291)
Társművészetek (2081)
Kimernya? (3772)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4934)
Balett-, és Táncművészet (6037)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1449)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4108)
Franz Schmidt (3691)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2060)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2841)
A nap képe (2234)
Lisztről emelkedetten (1013)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Yesteryear (Bernstein Mahler-ciklusáról)
Balázs Miklós, 2012-07-26 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Bernstein Mahler-ciklusáról MAHLER:
Symphonies 1-9 (complete)
Symphony No. 10 in F sharp major – Adagio
Kindertotenlieder

New York Philharmonic
Leonard Bernstein

Sony
12 CD
88697943332

*

Leonard Bernstein nem pusztán rokonléleknek érezte Gustav Mahlert, de szellemi atyjának, bizonyos értelemben „családtagjának” tekintette a zeneszerzőt. Mondják, a ’60-as évek elején minden New York-i Mahler-koncertje előtt táviratot küldött Alma Mahler-Werfel számára, hogy meginvitálja őt az előadásaira.

Bernstein vonzalma Mahler zenéje iránt mondhatni természetes érzületből táplálkozott. Hiszen maga is komponista-karmester volt, akárcsak elődje, vezette a New York- Filharmonikusokat, ahogyan Mahler is, továbbá mindketten zsidók voltak, s volt bennük valami furcsa kelet-közép-európai zaklatottság*, a történelem tonnás súlyával szembeni egzisztenciális rémület. Bernsteint persze senki sem gondolhatta a „modern idők Mahlerének”, az amerikainak ugyanis sosem volt igazi érzéke a nagy szimfonikus formákhoz, a szórakoztató zene iránti affinitása nyomán inkább mondanánk őt „a huszadik század Offenbachjának”.

Bernstein akkor érzett rá a Mahler-zene „korszerűségére”, aktualitására és konstatálta a közönségre tett elementáris hatását, amikor az nemigen volt divatban. A nácik indexre tették Mahler műveit, s néhány esztendő alatt száműzték a szimfóniákat az ellenőrzésük alá vont országokból, így „szülőhazájából”, Ausztriából is. Olyan karmesterek, mint Bruno Walter vagy Klemperer, nem mellesleg a zeneszerzővel való személyes kapcsolatuk révén, szívesen játszottak volna Mahlert Európában is a ’40-es években, ám erre csak Amerikában nyílott módjuk, ahol azonban a Mahler-játszás összehasonlíthatatlanul csekélyebb hagyományával, s a közönség hűvös, néha értetlen fogadtatásával kellett szembesülniük.

Walter persze volt annyira karakán, hogy a fajsúlyos Ötödik szimfóniát a New York-i közönség elé vigye a ’40-es években, s még hanglemezt is készítsen belőle a New York-i Filharmonikusokkal – mondván, mégis ez az együttes volt Mahler egykori (utolsó) zenekara –, az „önjáró” Dimitri Mitropoulos pedig 1940-ben vette lemezre elsőként az Első szimfóniát minneapolisi zenekarával. Hála e két mesternek, a New York-iak az ’50-es évek közepére visszanyerték kitüntetett szerepüket a tengerentúli Mahler-játszásban.
Bernstein azonban fényesebb babérokra tört. Ugyan lenyűgözték őt Mitropoulos elementáris megközelítései és kapacitása Mahler iránt, de nem elégedett meg az életmű egy-egy szeletének feltárásával, mint elődjei: Bernstein az egészet akarta, szőröstül-bőröstül. Mitropoulos halála 1960-ban, Walteré ’62-ben utat nyitott a számára, hogy egyedüliként uralkodjon „New York Mahlere” fölött, s a Földgolyó első számú Mahler-szentélyévé avassa a Carnegie Hallt és a Lincoln Centert.

1960 februárjában rögzítette a Negyedik szimfóniát, ezzel indult a ciklus, mely 1967 májusára már készen is volt.** Alig több mint hét esztendő alatt vette fel tehát Mahler valamennyi befejezett szimfóniáját Leonard Bernstein, s ezzel ő lett az első karmester a lemezipar történetében, aki végrehajtotta e nem mindennapi „haditettet”. A lemezek kiadója, a Columbia (majd CBS) menedzsmentje természetesen kezét-lábát törte, hogy a kiadványok Európába is eljussanak.

Abba az Európába, ahol a világháború hatalmas krátert vágott a Mahler-játszás tradícióján. A ’30-as években még olyan mesterek töltötték meg Mahler-szimfóniákkal Bécs, London és Amszterdam hangversenytermeit, mint az említett Walter vagy Willem Mengelberg, ám a ’40-es évek második felére alig maradt az öreg kontinensen olyan dirigens, aki továbbvihette volna a hagyományt. Furtwängler vagy Karajan szinte egyáltalán nem vezényelt Mahlert (ahogyan pl. Toscanini sem), Schuricht vagy Krips is csak nagyritkán, Klemperert pedig nemigen szívlelték a Császárvárosban. Walter és Mitropoulos ugyan visszajárt Bécsbe és Salzburgba, s az ’50-es évek elejére feltűnt a színen Hermann Scherchen és Rafael Kubelík – mindketten elkötelezett Mahler-hívők –, mégis csak csikorogva, nagy nehezen akart beindult a bécsi Mahler-reneszánsz.
Bernstein, háta mögött egy teljes lemezsorozattal, szinte hódítóként érkezett Bécsbe a ’60-as évek derekán, hogy megtanítsa a „mafla” osztrákoknak, hogyan is kell Mahlert játszani.

Mert a rátarti Bernstein mindig a zsebében érezte a bölcsek kövét; a Columbiánál végigvitt ciklusára persze joggal lehetett büszke. Mahler, maga is karmester lévén, különleges kommunikációt tart fenn a dirigensekkel, akik művei előadására vállalkoznak. A zeneszerző jól tudta, milyen utasításokkal kell ellátnia partitúráit, hogy azok akképp szólaljanak meg, ahogyan ő maga megálmodta. Bernstein, aki ihletett pillanataiban szinte kéjjel azonosult a komponistával, s annak minden evilági szenvedésével és keresztjével, színleg mindvégig biztos volt a dolgában. Jóllehet volt benne félsz, talán nem is kevés, e gigantikus monstrumokkal szemben, de sosem mutatta: ambíciói látszatra rendre legyűrték félelmeit.

Éppen ezen törekvő becsvágynak és a vele szemben fel-felbukkanó, apróbb-nagyobb szorongásoknak, komplexusoknak, bűntudatnak és gátlásnak a felszínre törése jellemzi, s avatja unikális művészi produktummá ezt a ciklust. Bernstein Mahlerben elsősorban az ellentmondásokat keresi és fedi fel: agresszív és behízelgő, radikális és szeretetteljes, túlhabzó és lírikus. Egyszóval: csapongó. Egy ellentmondásos ember tétova üzeneteit közvetíti egy ellentmondásos ember által.
Meglehet, a tegnap Mahlere a Bernsteiné, de a máig zeng a visszhangja.

*Leonard Bernstein szülei Oroszországból vándoroltak be az Egyesült Államokba, de a karmester már az USA-ban született.
**A Hatodik és a Kilencedik szimfóniák felvételei – ahogyan a teljes sorozat is – csak 1968 tavaszán kerültek a boltokba.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Gulyás István (zongora)
Liszt: Zarándokévek, Első év: Svájc


15:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Andrew Staples (tenor)
Szőke Zoltán (kürt, Báll Dávid (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
"Európai hidak 2020 - Egyesült Királyság"
Haydn: Induló a walesi herceg tiszteletére, Hob. VIII:3
Britten: Simple Symphony
Britten: Szerenád tenor hangra, kürtre és vonósokra, op. 31
James MacMillan: Cumnock Fair

18:00 : Budapest
Bartók Emlékház

Szokolay Ádám - zongora
BARTÓK BÉLA:
Három csíkmegyei népdal zongorára (1907), BB 45b
Zongoraszonáta (1926), BB 88
Válogatás a Gyermekeknek című sorozatból (1908-09), BB 53
Román kolindadallamok (I. sorozat, 1915), BB 67
Szonatina (1915), BB 69
Román népi táncok (1915), BB 68
Táncszvit (1923, 1925), BB 86

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Berecz Mihály (zongora)
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
Ünnepi hangverseny Bartók Béla halálának 75. évfordulóján

Bartók: Táncszvit, BB 86a
Beethoven: 2. (B-dúr) zongoraverseny, op. 19
Beethoven: Lento assai
Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, BB 114
Élő közvetítés!

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Andrew Staples (tenor)
Szőke Zoltán (kürt, Báll Dávid (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
"Európai hidak 2020 - Egyesült Királyság"
Haydn: Induló a walesi herceg tiszteletére, Hob. VIII:3
Britten: Simple Symphony
Britten: Szerenád tenor hangra, kürtre és vonósokra, op. 31
James MacMillan: Cumnock Fair
A mai nap
történt:
1835 • A Lammermoori Lucia bemutatója (Nápoly)
született:
1877 • Alfred Cortot, zongorista († 1962)
1891 • Charles Münch, karmester és hegedűs († 1968)
1898 • George Gershwin, zeneszerző († 1937)
1930 • Fritz Wunderlich, énekes († 1966)
elhunyt:
1945 • Bartók Béla, zeneszerző, népzenekutató (sz. 1881)