vissza a cimoldalra
2019-11-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11449)
A csapos közbeszól (95)

Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (995)
Kimernya? (3282)
Élő közvetítések (8238)
Kedvenc magyar operaelőadók (1148)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3503)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1801)
Franz Schmidt (3454)
Erkel Színház (10352)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4457)
Simándy József - az örök tenor (633)
Pantheon (2445)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2944)
Plácido Domingo (919)
Balett-, és Táncművészet (5939)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4607)
Mi újság a ZAK-on és a hazai koncerttermekben? (300)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Yesteryear (Bernstein Mahler-ciklusáról)
Balázs Miklós, 2012-07-26 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Bernstein Mahler-ciklusáról MAHLER:
Symphonies 1-9 (complete)
Symphony No. 10 in F sharp major – Adagio
Kindertotenlieder

New York Philharmonic
Leonard Bernstein

Sony
12 CD
88697943332

*

Leonard Bernstein nem pusztán rokonléleknek érezte Gustav Mahlert, de szellemi atyjának, bizonyos értelemben „családtagjának” tekintette a zeneszerzőt. Mondják, a ’60-as évek elején minden New York-i Mahler-koncertje előtt táviratot küldött Alma Mahler-Werfel számára, hogy meginvitálja őt az előadásaira.

Bernstein vonzalma Mahler zenéje iránt mondhatni természetes érzületből táplálkozott. Hiszen maga is komponista-karmester volt, akárcsak elődje, vezette a New York- Filharmonikusokat, ahogyan Mahler is, továbbá mindketten zsidók voltak, s volt bennük valami furcsa kelet-közép-európai zaklatottság*, a történelem tonnás súlyával szembeni egzisztenciális rémület. Bernsteint persze senki sem gondolhatta a „modern idők Mahlerének”, az amerikainak ugyanis sosem volt igazi érzéke a nagy szimfonikus formákhoz, a szórakoztató zene iránti affinitása nyomán inkább mondanánk őt „a huszadik század Offenbachjának”.

Bernstein akkor érzett rá a Mahler-zene „korszerűségére”, aktualitására és konstatálta a közönségre tett elementáris hatását, amikor az nemigen volt divatban. A nácik indexre tették Mahler műveit, s néhány esztendő alatt száműzték a szimfóniákat az ellenőrzésük alá vont országokból, így „szülőhazájából”, Ausztriából is. Olyan karmesterek, mint Bruno Walter vagy Klemperer, nem mellesleg a zeneszerzővel való személyes kapcsolatuk révén, szívesen játszottak volna Mahlert Európában is a ’40-es években, ám erre csak Amerikában nyílott módjuk, ahol azonban a Mahler-játszás összehasonlíthatatlanul csekélyebb hagyományával, s a közönség hűvös, néha értetlen fogadtatásával kellett szembesülniük.

Walter persze volt annyira karakán, hogy a fajsúlyos Ötödik szimfóniát a New York-i közönség elé vigye a ’40-es években, s még hanglemezt is készítsen belőle a New York-i Filharmonikusokkal – mondván, mégis ez az együttes volt Mahler egykori (utolsó) zenekara –, az „önjáró” Dimitri Mitropoulos pedig 1940-ben vette lemezre elsőként az Első szimfóniát minneapolisi zenekarával. Hála e két mesternek, a New York-iak az ’50-es évek közepére visszanyerték kitüntetett szerepüket a tengerentúli Mahler-játszásban.
Bernstein azonban fényesebb babérokra tört. Ugyan lenyűgözték őt Mitropoulos elementáris megközelítései és kapacitása Mahler iránt, de nem elégedett meg az életmű egy-egy szeletének feltárásával, mint elődjei: Bernstein az egészet akarta, szőröstül-bőröstül. Mitropoulos halála 1960-ban, Walteré ’62-ben utat nyitott a számára, hogy egyedüliként uralkodjon „New York Mahlere” fölött, s a Földgolyó első számú Mahler-szentélyévé avassa a Carnegie Hallt és a Lincoln Centert.

1960 februárjában rögzítette a Negyedik szimfóniát, ezzel indult a ciklus, mely 1967 májusára már készen is volt.** Alig több mint hét esztendő alatt vette fel tehát Mahler valamennyi befejezett szimfóniáját Leonard Bernstein, s ezzel ő lett az első karmester a lemezipar történetében, aki végrehajtotta e nem mindennapi „haditettet”. A lemezek kiadója, a Columbia (majd CBS) menedzsmentje természetesen kezét-lábát törte, hogy a kiadványok Európába is eljussanak.

Abba az Európába, ahol a világháború hatalmas krátert vágott a Mahler-játszás tradícióján. A ’30-as években még olyan mesterek töltötték meg Mahler-szimfóniákkal Bécs, London és Amszterdam hangversenytermeit, mint az említett Walter vagy Willem Mengelberg, ám a ’40-es évek második felére alig maradt az öreg kontinensen olyan dirigens, aki továbbvihette volna a hagyományt. Furtwängler vagy Karajan szinte egyáltalán nem vezényelt Mahlert (ahogyan pl. Toscanini sem), Schuricht vagy Krips is csak nagyritkán, Klemperert pedig nemigen szívlelték a Császárvárosban. Walter és Mitropoulos ugyan visszajárt Bécsbe és Salzburgba, s az ’50-es évek elejére feltűnt a színen Hermann Scherchen és Rafael Kubelík – mindketten elkötelezett Mahler-hívők –, mégis csak csikorogva, nagy nehezen akart beindult a bécsi Mahler-reneszánsz.
Bernstein, háta mögött egy teljes lemezsorozattal, szinte hódítóként érkezett Bécsbe a ’60-as évek derekán, hogy megtanítsa a „mafla” osztrákoknak, hogyan is kell Mahlert játszani.

Mert a rátarti Bernstein mindig a zsebében érezte a bölcsek kövét; a Columbiánál végigvitt ciklusára persze joggal lehetett büszke. Mahler, maga is karmester lévén, különleges kommunikációt tart fenn a dirigensekkel, akik művei előadására vállalkoznak. A zeneszerző jól tudta, milyen utasításokkal kell ellátnia partitúráit, hogy azok akképp szólaljanak meg, ahogyan ő maga megálmodta. Bernstein, aki ihletett pillanataiban szinte kéjjel azonosult a komponistával, s annak minden evilági szenvedésével és keresztjével, színleg mindvégig biztos volt a dolgában. Jóllehet volt benne félsz, talán nem is kevés, e gigantikus monstrumokkal szemben, de sosem mutatta: ambíciói látszatra rendre legyűrték félelmeit.

Éppen ezen törekvő becsvágynak és a vele szemben fel-felbukkanó, apróbb-nagyobb szorongásoknak, komplexusoknak, bűntudatnak és gátlásnak a felszínre törése jellemzi, s avatja unikális művészi produktummá ezt a ciklust. Bernstein Mahlerben elsősorban az ellentmondásokat keresi és fedi fel: agresszív és behízelgő, radikális és szeretetteljes, túlhabzó és lírikus. Egyszóval: csapongó. Egy ellentmondásos ember tétova üzeneteit közvetíti egy ellentmondásos ember által.
Meglehet, a tegnap Mahlere a Bernsteiné, de a máig zeng a visszhangja.

*Leonard Bernstein szülei Oroszországból vándoroltak be az Egyesült Államokba, de a karmester már az USA-ban született.
**A Hatodik és a Kilencedik szimfóniák felvételei – ahogyan a teljes sorozat is – csak 1968 tavaszán kerültek a boltokba.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Japán - Dél-Koreai - Magyar kamaraest
CSAJKOVSZKIJ: Az évszakok, op. 37a – 11. November: Trojka
Kim Min-Ji (zongora)
BARTÓK: Román népi táncok, BB 68 (Székely Zoltán átirata)
Park Eun-Kyung (hegedű), Kim Min-Ji (zongora)
KODÁLY: Szonatina csellóra és zongorára, op. 4
Balázs Emma (cselló), Kovács Kálmán (zongora)
LISZT: Szerelmi álmok – 3. O lieb, o lieb, so lang du lieben kannst (Mark Skalmer átirata)
Kwoun Hyun-Jin (cselló), Kim Min-Ji (zongora)
DOHNÁNYI: C-dúr rapszódia, op. 11/3
Kiss Petra (zongora)
CHOI SUNG-HWAN: Arirang Fantasy (átirata zongoratrióra)
Park Eun-Kyung (hegedű), Kwoun Hyun-Jin (cselló), Kim Min-Ji (zongora)
Koreai népzene – Sangryeongsan
Kang Seuk-Ju (Pee-Ree)
POPPER: Requiem, op. 66
Balázs Emma, Kwoun Hyun-Jin, Mizuno Yuya (cselló), Kikuchi Reiko (zongora)
J.W. LEE: Koreai népdal szvit
Kang Seuk-Ju (Pee-Ree), Park Eun-Kyung (hegedű), Kwon Hyun-Jin (cselló), Kim Min-Ji (zongora)
MENDELSSOHN: Dal szöveg nélkül, op. 109
Balázs Emma (cselló), Kikuchi Reiko (zongora)
RAHMANYINOV: Keringő és Románc
Kikuchi Reiko, Kiss Petra, Lee Sang-Cheol (zongora)
BARTÓK: Zongoraötös, BB 33 – 4. Poco a poco più vivace
Park Eun-Kyung, Molnár Zsuzsanna (hegedű), Kökényessy Zoltán (brácsa), Mizuno Yuya (cselló), Kim Min-Ji (zongora)

18:00 : Budapest
Bartók Emlékház

Kállai Ernő (hegedű), Varga István (cselló), Csalog Gábor(zongora)
"Beethoven összes zongoratriója 1."
Esz-dúr trió, op. 1/1
B-dúr trió klarinétra, csellóra és zongorára, op. 11
D-dúr („Geister”) trió, op. 70/1

19:00 : Budapest
ERöMŰVHÁZ

Baráti Kristóf (hegedű)
Camerata Pelsonore Kamarazenekar
RAMEAU: Platée szvit
MENDELSSOHN: d-moll hegedűverseny
JANÁČEK: Idyll

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Henning Kraggerud (hegedű), Jean-Guihen Queyras, Perényi Miklós (cselló), Várjon Dénes, Simon Izabella (zongora), Vigh Andrea (hárfa), Kolonits Klára (ének)
Kuss Quartet: Jana Kuss, Oliver Wille (hegedű), William Coleman (brácsa), Mikayel Hakhnazaryan (cselló)
kamara.hu – Utas és holdvilág
kamara.hu/2 – éjszaka
A Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja
BELLINI: Tizenöt dal – 6. Torna, vezzosa Fillide, 14. Per pietà bell'idol mio, 15. Ma rendi pur contento
CHOPIN: cisz-moll noktürn, op. posth (Henning Kraggerud hegedű-zongoraátirata)
DONIZETTI-ZABEL: Szóló a Lammermoori Lucia című operából
CHOPIN: g-moll cselló-zongora szonáta, op. 65
SCHUBERT: C-dúr vonósötös, D. 956

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: A nyugat lánya

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Ránki Dezső (zongora)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Rajna Martin
SCHUMANN: Bevezetés és allegro appassionato, op. 92
HAYDN: D-dúr zongoraverseny, Hob. XVIII:11
BEETHOVEN: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 36

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Orgonaestek Virágh Andrással (operaénekesekkel és hangszeres művészekkel)
A mai nap
született:
1942 • Daniel Barenboim, karmester, zongorista
elhunyt:
1787 • Christoph Willibald Gluck, zeneszerző (sz. 1714)
1963 • Reiner Frigyes, karmester (sz. 1888)