vissza a cimoldalra
2018-05-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60802)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3983)
Társművészetek (1254)
Momus társalgó (6334)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11275)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9289)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2529)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (713)
Élő közvetítések (7196)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (580)
A nap képe (2056)
Momus-játék (5490)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2732)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (844)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1407)
Franz Schmidt (3127)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4274)
Simándy József - az örök tenor (536)
Kolonits Klára (1066)
Jonas Kaufmann (2255)
Operett, mint színpadi műfaj (3604)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Csipkegyogyó (Az Adriana Lecouvreur a Covent Gardenből)
Balázs Miklós, 2012-07-23 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Az Adriana Lecouvreur a Covent GardenbőlCILEA: Adriana Lecouvreur

Angela Gheorghiu, Jonas Kaufmann, Olga Borodina, Alessandro Corbelli, David Soar, Iain Paton, Janis Kelly, Sarah Castle, Maurizio Muraro, Bonaventura Bottone
Chorus and Orchestra of the Royal Opera House, Covent Garden
Sir Mark Elder

Universal / Decca
074 3459

*

A verizmus akkor a legjobb, amikor nem a saját, zászlórúdra tűzött céljaira fókuszál, hanem mikor különb esztétikai ideológiák, mondjuk, a szimbolizmus erdejébe téved. A verista iskola realista-naturalista szenvedélye hamar elhal, ha nincs mögötte egyéb a minden korábbinál nyersebb valóságábrázolás puszta öncélúságánál, még ha ennek hátterében valós társadalmi és művészi igényt vél is felfedezni. A par excellence verista operák száma alig haladja meg a kéttucatot, ezekből igazán jól sikerült dalmű jó, ha öt-hat akad. Szeretjük ezért a verizmust kiterjeszteni, szétteríteni az olasz opera Verdi utáni és a második világháború előtti szakaszára, ha itt-ott verista jellemzőkre bukkanunk például Respighi színpadi műveiben.

A századforduló különös művészi fantáziája azonban sohasem lett volna hajlandó beletörődni a realizmus béklyóiba. A kibontakozó szimbolista tanok mindenfelé szétröpítették kulcsszavaikat, az álom, az ábránd, a képzelet, a kábulat metaforáit a verizmus is rendre kikölcsönözte a modernizmus közkönyvtárából. De gondoljunk csak bele: egy ilyen ízig-vérig irracionális műfaj, mint az opera, ahol a szereplők édes hangon eldalolják örömüket, bánatukat, s ahol akkor is folyvást énekelnek, mikor másutt csak cifra szitkokra lennének avatottak, tehetetlennek, de legalábbis eszköztelennek bizonyulna a reáliákhoz pányvázott kíméletlen racionalizmussal szemközt.

Az álom: személyes, bensőséges, elidegeníthetetlen kapcsolat, mely az alkotó művészt az alkotó képzelethez fűzi. Mert egy teremtő művész parttalanul szárnyaló képzelete nem alkalmazkodik érvényes regulákhoz vagy szentesített modellekhez, sem pedig kötelező érvényű útmutatásokhoz. A képzelet a műalkotás lényegi mozgatóereje, a tudatos és állhatatos megnyilatkozás katalizátora. A századforduló olasz operájának talán legnagyobb kihívása volt e két fontos aspektus összebékítése. Erre pedig a legnyilvánvalóbb eszköz a dalművek szereplőinek művésszé avatása. Berlioz Benvenuto Cellinije után látványosan megszaporodnak a művészi foglalkozást űző operaszereplők, akik mintegy a szerző metaforájaként szentesítik képzelet és valóság együttjátékát. A költőien túláradó gesztusok halmaza így egyfajta „természetes aktusok rendszerévé” avanzsál a kései ottocento olasz operájában: Andrea Chénier költő, Leoncavallo Zazája, ahogyan Puccini Toscája is, énekesnő, a Bajazzókban jószerivel mindenki „színművész”, ahogy a Bohémélet vacogó hobói is valamennyien botcsinálta művészek.

És énekesnő Adriana Lecouvreur, Francesco Cilea operájának hősnője is, a belle époque tragikus párizsi nőalakja. A darab a francia főváros felvilágában játszódik, mintegy ellenpontjaként a Bohémélet „alvilági” miliőjének, ám míg ez utóbbi szerethető, széllelbélelt, vidám figurákat állít elénk, addig az Adriana szereplői derékig gázolnak az erkölcsi mocsokban. A történet annyira bárgyú és bornírt, hogy nem érdemes sokat elidőzni fölötte, a lényeg: mindenki megcsal mindenkit, a végén a tragikus hősnő meghal, ahogy illik, de előbb elgajdolja a nagyáriáját.

David McVicar, a jelen londoni előadás rendezőjének neve több ízben szerepelt már a tollamon, többnyire pozitív kicsengésű körmondatok hőseként. Mára úgy tűnik, megtette, amire tehetsége hitelesítette: megrendezte azt a körülbelül tizenöt operát, amire egy áltag operarendező kalibrálva van. Ami ezután jön, jó esetben „jutalomjáték”, rossz esetben említésre érdemtelen munka egy szélesen ívelő, de leszálló ágra zuhant rendezői oeuvre-ben. Nehéz eldönteni, McVicar a végén jár-e azon darabok sorának, amikről van mondanivalója, vagy az elején azoknak, amikről a meglévő eszközeivel már nem tud semmi eredetit mutatni. Tartok attól, ez utóbbi közelebb áll a valósághoz, jóllehet az Adriana távolról sem az a kimondottan kényelmesen rendezhető opera seria, hála az együgyű cselekménynek és a hol rémesen közhelyes, hol szimplán förtelmes szövegkönyvnek. Amikor a hősnő halálát az okozza, hogy beleszagol egy csokor mérgezett (!) ibolyába, az szinte mindent elmond a darabról. A szépen strukturált favázakon és spanyolfalakon, piszkos kosztümökön és mímelt pajzánkodáson kívül pár korhű csipkezuhatag jelzi a tizenkilencedik század francia arisztokráciájának orrfacsaró fülledtségét. Érezni a hervadás penetráns-fanyar szagát, de ez minden, amit David McVicar munkája hozzátesz az Adriana szokásos értelmezéséhez.

Ezért rendszerint nem annyira színrevitelek, mint inkább az aktuális énekesek érdemesítették a darabot arra, hogy hallgatókat nyerjen meg magának. A hanglemezipar nagy párosai is magukévá tették a főbb karaktereket, így Renata Tebaldi és Mario del Monaco, Renata Scotto és Plácido Domingo, valamint Joan Sutherland és Carlo Bergonzi is megküzdöttek Lecouvreur asszony és Maurizio gróf alakjával pályájuk valamelyik szakaszán. A Covent Garden e DVD-n rögzített előadásában Angela Gheorghiu és Jonas Kaufmann voltak kénytelenek ádáz harcot vívni a szólamukkal és Cilea mester nagyromantikus hanghegyeivel, nyugodtan állíthatom: a fenti nagyokhoz fogható sikerrel. Mindkettőjüket a legjobb formájukban találjuk, s annak ellenére, hogy a román szoprán immár több mint másfél évtizede a legmagasabb színvonalon teljesít, német tenorista partnere pedig csak az utóbbi esztendők során került a planéta operaéletének csillagos égboltjára, nagyszerű párost alkotnak – melyet pár éve egy Pillangókisasszony-felvétel alkalmával már volt is alkalmam melegen méltatni. Az a makulátlan énekkultúra és művészi szenvedély, mely Gheorghiu és Kaufmann kettősét jellemzi, nem kevesebb, mint mintaértékű. Őket hallgatva az ember könnyedén elfelejtkezik a bántóan csekély irodalmi értéket hordozó szóhalmazokról, melyeket amúgy a szájukra aggatnak. S ha melléjük olyan mellékszereplők csatlakoznak, mint Olga Borogyina vagy Alessandro Corbelli, alighanem minden mezei operabarát kéjérzete legmagasabb fokokra hág. Mert e hangokban gyönyörködni bizony ünnep a fülnek – az igazi intellektuális kalandra viszont még várnunk kell.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Mikolaj Warszynski (zongora)
LISZT: Zarándokévek, 2. év (Itália) – 2. Il Penseroso
LISZT: Három koncertetűd – 3. Un sospiro
LSIZT: Két koncertetűd – 2. Gnomenreigen
LISZT: Liebesträume (Három noktürn) – 3. Oh Lieb, so lang du lieben kannst
LISZT: 2. ballada
LISZT: Zarándokévek, 2. év (Itália) – 6. 123. Petrarca-szonett
LISZT: 10. magyar rapszódia
LISZT: 1. legenda – Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál
LISZT: 12. magyar rapszódia

11:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

MÁV Szimfonikus Zenekar
Közreműködik és vezényel: Baráti Kristóf
BEETHOVEN: Hegedűverseny
DVOŘÁK: VIII. szimfónia

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Drahos Evelin (ének)
Harazdy Miklós (zongora)
J.S. BACH: Ich folge dir gleichfalls - ária a János passióból, BWV 245
HÄNDEL: Tornami a vagheggiar - részlet az Alcina című operából
PURCELL: Hark, the Ech'ing Air - részlet a Tündérkirálynő című operából
MOZART: Exultate, jubilate, K. 165 - Alleluja!
LISZT: In Liebeslust, S. 318
KODÁLY: Várj meg madaram, Op.14, No.3
PUCCINI: Quando m'en vo' soletta - részlet a Bohémélet című operából
DONIZETTI: Regnava nel silenzio - részlet a Lammermoori Lucia című operából

17:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

MÁV Szimfonikus Zenekar művészei
BOISMORTIER: Szonáta Op. 40 No. 5
MENDELSSOHN: Oktett Op. 20
BOISMORTIER: Szonáta Op. 40 No. 6
MENDELSSOHN: C-dúr szimfónia No. 13

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, XXIII. terem

Kruppa Bálint tanítványai
"Házimuzsika a Zeneakadémián"

18:30 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

Az Indiana University rézfúvós kvintettje és a Zeneakadémia diákjai
DUKAS: La Péri - Fanfár
ROLAND BARETT: Three Frames
ANTHONY PLOG: 2. Mozaik rézfúvós kvintettre
DUKE ELLINGTON: It Don’t Mean A Thing If It Ain’t Got That Swing (David Kosmyna átirata)
HIDAS: Signal

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Artemis Quartett:
Vineta Sareika, Anthea Kreston (hegedű), Gregor Sigl (brácsa), Eckart Runge (cselló)
MENDELSSOHN: 3. (D-dúr) vonósnégyes, Op.44/1
SOSZTAKOVICS: 5. (B-dúr) vonósnégyes, Op.92
SCHUMANN: A-dúr vonósnégyes, Op.41/3

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Kölcsey Kórus
Arte Semplice Kamarakórus
Vezényel: Duffek Ildikó
"Duffek Ildikó karvezetés DLA zárókoncertje"
WEELKES: The Nightingale, the Organ of Delight
WILBYE: Come Shepheard Swaynes
WEELKES: On the Plaines Fairie Traines
FARMER: Faire Phyllis I saw sitting all alone
BENNET: Weepe O Mine Eyes
MORLEY: April is in My Mistris Face
ORBÁN GYÖRGY: Come Away
JEAN BELMONT: The Passionate Shepherd to His Love
BRITTEN: Öt virágének, Op.47 – 4. The Evening Primrose
ARCADELT: Il bianco e dolce cigno
MONTEVERDI: Cor mio, mentre vi miro (a 4. madrigálkötetből)
CLAUSETTI: L’ombra dei boschi d’Aser
CLAUSETTI: Saltavan ninfe
KODÁLY: Négy olasz madrigál – 1. Chi vuol veder, 2. Fior scoloriti, 3. Chi d’amor sente
KOCSÁR MIKLÓS: Négy madrigál – 1. Alkonyi dal, 2. Elfojtódás
VAJDA JÁNOS: Álmok – 1. Álom pávákkal, 2. Szélnóta
PETROVICS: Hervadáskor
TÓTH PÉTER: Magyar madrigálok – 9. Elmehetsz már, 10. Magas hegyről foly le a víz, 12. Bordal (asszonycsúfoló)

19:00 : Budapest
Belvárosi Szent Mihály Templom

"Organ & Choir"
A mai nap
született:
1926 • Miles Davis, jazz-muzsikus († 1991)
1938 • Teresa Stratas, énekes
elhunyt:
1999 • Paul Sacher, karmester (sz. 1906)