vissza a cimoldalra
2019-04-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11346)
A csapos közbeszól (95)

Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4344)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (29)
Élő közvetítések (7830)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1641)
Franz Schmidt (3314)
Társművészetek (1301)
Erkel Színház (9939)
Pantheon (2341)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (163)
Kolonits Klára (1093)
László Margit (195)
Milyen zenét hallgatsz most? (25018)
Balett-, és Táncművészet (5793)
Operett, mint színpadi műfaj (3886)
Thomas Hampson (266)
Charles Gounod (221)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Karmesterportrék LV. – Artur Rodziński
Balázs Miklós, 2012-07-03 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Artur Rodziński Olyan olthatatlan tűz égett benne, amilyen csak nagyon kevesekben Nyughatatlan lélek, igazi homo iracundus volt, vagyis végletesen szenvedélyes, kolerikus, ingerlékeny személyiség. Afféle született kelet-európai neurotikus, aki többnyire nem képes megalkudni sem magával, sem mással. A lengyel származású Artur Rodziński folyvást űzte, hajtotta a célt, amiről talán maga sem tudta, mi volna az. Szenvedélyes volt mindenben, amihez nyúlt, sem a magánéletben, sem a munkájában nem tudta leplezni nyers, lobbanékony természetét, ezért csak a hosszútűrő társak tartottak ki mellette. Kevesebb mint húsz év alatt hódította meg az Újvilágot: végigjárta Los Angeles, Cleveland, New York és Chicago zenekarainak vezetői székét, de sehol sem tudott mélyebben gyökeret verni. Küzdelmes, mégis tartalmas pályát futott be, mialatt mindenkor igyekezett tekintélyt és magabiztosságot sugározni; extrovertált alkat lévén megkövetelte, hogy muzsikusai vakon rábízzák magukat. Sohasem fogta vissza az energiáit, a zene iránti megingathatatlan elhivatottságából és mély érzelmeiből táplálkozó dinamizmusa ezért hamar levette a lábáról a közönséget. Erélyes, kezdeményező és tudatos muzsikusként szüntelenül a művészi közlés legmagasabb fokát és az emberi teljesítőképesség maximumát kereste.

Újév napján született Artur Rodziński 1892-ben, a dalmáciai Splitben. Apja a monarchia katonatisztjeként szolgált a Földközi-tenger partján, de nem sokkal fia születése után a család visszaköltözött Lengyelországba. Lwówban telepedtek le, Rodziński is itt járta iskoláit, majd Bécsben tanult tovább: zenét és jogot hallgatott párhuzamosan – itt élte végig az első világháborút és a monarchia felbomlását. A bécsi Akadémián igazi nagymesterek kezei közé került, tanárai közt megtaláljuk Josef Marxot, Franz Schrekert, Franz Schalkot és Emil von Sauert. Ausztriai tanulmányai után visszatért Lwówba, ahol a helyi operaház énekkarvezetőként alkalmazta, de nemsokára teljes operák betanítását és dirigálását is rábízták. 1920-ban debütált karmesterként a lwówi Operában Verdi Ernanijával, de tehetsége hamar nagyobb kihívásokra szólította: 1921-ben már a Varsói Filharmónia Zenekarát vezényelte és bemutatkozott a Varsói Nemzeti Operában.

Artur Rodziński 1924-ben az éppen lengyel földön turnézó Leopold Stokowski figyelt fel Rodziński kvalitásaira egy Mesterdalnokok-előadás alkalmával, s mindjárt másodkarmesteri állást kínált neki a Philadelphia Zenekarnál. Amerikába költözött tehát, és 1925-től négy éven keresztül Stokowski asszisztenseként dolgozott a lengyel dirigens, mindeközben rendszeresen vezényelt a Philadelphia Grand Operában és óraadást vállalt a Curtis Institute katedráján. 1929-ben lepte meg a felkérés a Los Angeles-i Filharmonikusok részéről, hogy Kaliforniába szerződjön egy fiatal, de fejlődni igyekvő zenekar élére. Az első karmesteri pozíció ígéretes lehetőséget kínált az akkor már cseppet sem fiatal (harminchét esztendős) dirigens számára, hogy kipróbálja magát vezetőként. Ambíciói így érthetően magasra szöktek: képzett és felkészült, ugyanakkor nyitott és sokoldalú zenekart kívánt nevelni a Filharmonikusokból, a romantikus alaprepertoár mellett műsorára tűzött számos kortárs darabot, s az itt töltött alig négy év alatt jelentősen lendített az együttes technikai színvonalán.

A clevelandi ajánlatot azonban nem lehetett visszautasítani. Noha az Erie-parti füstös város deprimáló hangulata a nyomába sem érhetett Los Angeles mondén pompájának – különösen a világválság pusztítása nyomta rá a bélyegét clevelandi atmoszférára –, a zeneigazgatói pozíció egy a kaliforniainál magasabban jegyzett zenekarnál, amely nem mellesleg igen közel esik a keleti part szellemi központjaihoz, kecsegtető kihívásnak látszott. Tíz évadot töltött a Cleveland Zenekar élén Rodziński, pályájának talán legmeghatározóbb szakaszát. Néhány szezon alatt olyan együttest nevelt a dohos Ohióban, amely a ’30-as évek végére a régió legjobbjaival, New York, Boston és Philadelphia kirakatzenekaraival konkurált, s a ’40-es évek elejére hanglemezek tucatjait publikálta a neves Columbia lemeztársaság égisze alatt. Innovatív, újdonságokra fogékony repertoárját természetesen itt is megtartotta: bemutatott számos XX. századi remekművet a helyi közönségnek, egyebek mellett például Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című operájának amerikai premierje is Rodziński és a Cleveland Orchestra nevéhez fűződik.

Vendégkarmesterként is emelkedett az ázsiója az idővel, a ’30-as évek közepétől legtöbbször a New York-i Filharmonikusokhoz hívták, de alkalmanként dolgozott az észak-atlanti régió valamennyi jeles együttesénél, s európai meghívásai is megszaporodtak. 1936–37-ben a Bécsi Filharmonikusok vendégeként fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, ahol magára vonta Toscanini kitüntető figyelmét. Ezt követően az olasz maestro ajánlotta őt a New York-i menedzsment figyelmébe, akik ekkoriban verbuválták a muzsikusokat a megalapítandó NBC Szimfonikus Zenekarhoz. Rodziński oroszlánrészt vállalt a toborzásban, aktívan részt vett a meghallgatásokon, s az NBC Symphony első hangversenyeit – Toscanini érkezéséig – is ő dirigálta.
1943-ban azután állandósította helyét a New York-i hangversenyéletben: négy éven át vezette a New York-i Filharmonikusokat, akik, miután Barbirolli „visszatántorgott” Angliába, vezető karmester nélkül maradtak. Rodziński amellett, hogy elnyerte a publikum rokonszenvét és bizalmi kapcsolatot épített ki a zenekar menedzserével, Arthur Judsonnal, hízelgő sajtóvisszhangra is talált a Hudson partján. A közismerten vaskalapos, ám a New York-i zenei életben a legnagyobb közírói renoméval bíró Virgil Thompson is a kegyeibe fogadta. Kontraktusa a Columbiával nem szakadt meg, a Filharmonikusokkal ugyancsak számos hanglemezt készített a cég számára, s számtalan amerikai komponista köszönhette neki művének ősbemutatóját, köztük olyan szerzők, mint Roy Harris, Walter Piston vagy Lukas Foss. Nem mellékes adalék továbbá, hogy a zenekar éves büdzséje a Rodziński-éra alatt ütötte át a lélektani egymillió dolláros határt.

Artur Rodziński Ám amilyen virágzóan indult Rodziński New York-i előmenetele, olyan dicstelen véget ért. A menedzsmenttel és a zenekari tagokkal való, kezdetben felhőtlen kapcsolatára hamarosan árnyékot vetett számos feloldhatatlannak tetsző nézeteltérés, melyet a karmester csökönyössége és kompromisszumképtelensége nemegyszer csak tovább élezett. A szólisták megválasztásában, a zenészek alkalmazásában és a koncertprogram összeállításában Rodziński egyszerűen nem tűrt ellentmondást. Tizennégy muzsikust bocsátott el – köztük a koncertmestert –, emiatt Judsonnal való viszonya is elmérgesedett. Makacssága nemsokára az állásába került: 1947-ben lemondott a Filharmonikusok zeneigazgatói pozíciójáról – az eset nagy port kavarva a Time magazin címlapjára került.

A Chicagói Szimfonikusok szinte azonnal lecsaptak rá. Rodziński elvállata ugyan a zeneigazgatói feladatot, de chicagói tevékenysége mindössze egyetlen évadot (1947–48) ért meg. Egészsége jelentősen megromlott a New York-i csatározásokkal, s ez élete hátralévő részére nagyban rányomta a bélyegét.
1948 után már csak vendégkarmesterként dolgozott Amerikában és Európában Rodziński. Gyakori vendég volt Olaszországban, sűrűn dolgozott az olasz rádiónak; ’53-ban Prokofjev Háború és békéjét vezényelte Firenzében, a Hovanscsinát és a Trisztánt Rómában, a Tannhäusert Milánóban, s több lemezfelvételi felkérésnek is eleget tett Londonban és Bécsben. A túlhajszoltság miatt azonban az évtized közepére fizikai állapota jelentősen leromlott, ám ő orvosa figyelmeztetése ellenére is visszatért Chicagóba, hogy a Lyric Operában a Trisztánt vezényelje. Az előadás ugyan zajos sikert aratott, ám ez volt Rodziński utolsó fellépése: két hétre rá, 1958 novemberében elhunyt.

Artur Rodziński interpretációi mindenkor nélkülözik az érzelgősséget, olvasatai híján vannak minden rossz ízű mesterkéltségnek, modorosságnak, mondhatni őrzik a klasszikus remekművek keresetlen, eredeti arculatát. Felesége, Halina szerint férje mindig „kézművesi alapossággal”, ugyanakkor „bölcsességgel” és „meggyőződéssel” muzsikált; vonzódott ugyan a gyors tempókhoz, de sohasem engedte féktelenül szabadjára az érzelmeket. Jóllehet egész életében „nagy lángon égett” a lengyel dirigens, sosem csinált valamit fél kézzel vagy fél szívvel, s amibe fogott, abban teljes lényével jelen volt.
Rendkívüli kisugárzással rendelkezett, hírből sem ismerte az alakoskodást, a szemforgatást, nyakas, őszinte és nyílt személyiség volt, nagyrészt ennek köszönhette, hogy zaklatott karrierje során megannyi konfliktust hordozott magával, melyek végül felemésztették. (Meg nem alkuvó természetére jellemző példa, hogy 1952-ben a bécsi Tonkünstler Zenekarral a Remington számára rögzített Beethoven-felvételeket nem engedte piacra dobni, mert elégedetlen volt a végeredménnyel. Ezek a lemezek így „Conductor X” fedőnév alatt kerültek a boltokba.)

Artur Rodziński Határozott fellépése, szívóssága és kitartása azonban tiszteletet parancsolt a zenészek körében. Amilyen szenvedélyes volt a muzsikához való viszonyában, olyan következetes és céltudatos volt a próbafolyamatokban. Egykori zenészei számolnak be róla, Rodziński milyen rigorózusan tartotta magát az évek alatt kiérlelt munkamódszereihez. Karmesteri pálcát sosem használt, többnyire apró, ökonomikusan kimért jelzésekkel kommunikált. Az első próbán rendszerint az egyes hangszercsoportokkal dolgozott, egészen addig, míg egyetlen, egységes „hangszernek” nem hallotta őket. A másodikon mindig a lehetséges felmerülő hibák orvoslása, kijavítása volt a cél, a harmadikon pedig a harmonikai, ritmikai és artikulációs tényezők kidolgozása, a kívánt karakterek megtalálása. Az utolsó próbán végül „egy levegővel” végigjátszatta a teljes darabot, aprólékosan átbeszélve a kényesebb részleteket. Ez a metódus a legtöbb zenekarnál működőképesnek bizonyult, így a lemezproducerek kifejezetten szerettek Rodzińskival dolgozni.

Az utóbbi évtizedek azonban meglehetősen mostohán bántak Rodziński hangzó hagyatékával, lemezéletműve ma alig hozzáférhető korszerű hanghordozón. Pedig egykoron a legnevesebb labelek alatt terjesztették a kiadványait: a ’30-as évek végétől szinte folyamatosan jelen volt a stúdióban, a Cleveland Zenekarral és a New York-i Filharmonikusokkal készített lemezeit az American Columbia, csekélyebb chicagói termését az RCA jelentette meg. Számos kései, londoni lemeze a Royal Philharmonic, és a Philharmonia Orchestra közreműködésével a Westminster és az EMI gondozásában látott napvilágot.
Artur Rodziński Változatos és izgalmas repertoárral rendelkezett Rodziński, már clevelandi éveiben is nagyjából fele-fele arányban szerepeltek klasszikus kompozíciók és huszadik századi zeneművek a lemeztermésében, köztük a Szentivánéji álom kísérőzenéje (Mendelssohn), Rimszkij-Korszakov Seherezádéja, Debussy A tengere, valamint Csajkovszkij, Sibelius és Sosztakovics művei (mindhármuktól az V. szimfónia – 1939–42). A New York-i évek még ennél is színesebb palettát kínálnak: kiemelkedő tolmácsolást őrzünk ezen időszakból Brahms I. és II., Rachmaninov II., Prokofjev V., Sibelius IV., Csajkovszkij VI. szimfóniájából (1943–46). Chicagói felvételei közül vitathatatlanul a Trisztán-előjáték és a „szerelmi halál” a legismertebb rögzítése (1947, RCA).
A kései, londoni időszak ugyancsak maradandó bejátszásokkal szolgál: Csajkovszkij három utolsó szimfóniája mellett egy teljes Diótörő, Dvořák „Újvilág” szimfóniája és Szláv táncai készültek el az ’50-es évek derekán (1954–56, Westminster), továbbá emlékezetes előadást őrzünk Csajkovszkij Rómeó és Júliájából és Richard Strauss Halál és megdicsőüléséből is (1957–58, London, EMI). Egy elvitathatatlanul hiteles művészi attitűd, egy kiterjedt és hektikus szakmai pályafutás záróakkordjaként szolgálnak e lemezek Artur Rodziński jellegzetes életútjának megrajzolásához.

Hírek
• A Nemzeti Filharmonikusok sajtótájékoztatón ismertette 2019/2020-as évadát
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Varga Zsuzsanna (oboa, oboa d'amour), Ruskó Rózsa (fuvola), Farkas András (tenor), Riho Noma, Tóth-Vajna Zsombor (csembaló)
"Hangulat Extra"
J.S. BACH: G-dúr triószonáta, BWV 1039
J.S. BACH: Wie schön leuchtet der Morgenstern, BWV 1 - Ária, No. 5 (Unser Mund und Ton der Saiten)
HÄNDEL: g-moll triószonáta, HWV 393
J.S. BACH: F-dúr prelúdium és partita, BWV 833
J.S. BACH: a-moll minor partita - részletek
J.S. BACH: Liebster Gott, wenn werd ich sterben?, BWV 8 - Ária, No. 2 (Was willst du dich, mein Geist, entsetzen)

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

"Liszt Ferenc és a Schumann-házaspár"
SCHUMANN: Mirtuszok, op. 25 – 1. Widmung (Ajánlás)
SCHUMANN: Liederkreis, op. 39 – 12. Frühlingsnacht (Tavaszi éj)
SCHUMANN: Asszonyszerelem, asszonysors, op. 42 – 2. Er, der Herrlichste von allen (Ő, a legtökéletesebb)
Fenyvesi Gabriella (ének), Szabó Ferenc János (zongora)
SCHUMANN-LISZT: Liebeslied (Widmung)
Kocsis Bálint (zongora)
Clara SCHUMANN: Dalok Jucundéból, op. 23
Topolánszky Laura (ének), Szabó Ferenc János (zongora)
SCHUMANN: C-dúr fantázia, op. 17
Demény Balázs (zongora)
Bevezetőt mond: Eckhardt Mária

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"Konzis koncertek - Versenygyőztesek"
VIVALDI: C-dúr mandolinverseny, RV 425
Oláh Vilmos (gitár)
Közreműködik: Bogdányi Roland (gitár)
MOZART: 3. (G-dúr) hegedűverseny, K. 216 – 3. Rondeau. Allegro
Kóbor Éva (hegedű)
BOTTESINI: 2. (h-moll) nagybőgőverseny – 2. Andante, 3. Allegro
Puporka Jenő (bőgő)
MOZART: „Là ci darem la mano” – Don Giovanni és Zerlina kettőse a Don Giovanni 1. felvonásából
Halász Gergely, Dolhai Luca (ének)
CSAJKOVSZKIJ: Pezzo capriccioso, op. 62
Donáczi Cseperke (cselló)
Jazz-standardek feldolgozásai és jazz-improvizációk
A Jazz Tanszak növendékei
Nagy Emma Zenekar: Nagy Emma (ének), Kapolcsi-Szabó Levente (zongora), Kuti Laura (basszusgitár), Virág Benedek (gitár), Majsai Roland (dob)
Thorpe Gáspár Quartett: Thorpe Gáspár (gitár), Csikós Áron (dob), Nikola Bugarcic (basszusgitár), Kun Bálint (percussion)
Közreműködik a Bartók konzi szimfonikus zenekara
Vezényel: Dubóczky Gergely

19:00 : Budapest
Duna Palota

Almira Emiri (zongora), Vámosi-Nagy Zsuzsa (fuvola)
BARTÓK - PAUL ARMA: Magyar paraszt dalok fuvolára és zongorára
KODÁLY: Meditáció
ZOMBOLA PÉTER: Változó változatlan
SCHUBERT-LISZT: Szerenád
DOHNÁNYI: Ária fuvolára és zongorára
LISZT: E-dúr Legenda
BORISZ PIGOVAT: Lule Bor (Hóvirág) - albán népdal
PAOLO MARZOCCHI: Moj e vogel si floriri (Te kis aranyos) - albán népdal
FARKAS FERENC: Bihari román táncok fuvolára és zongorára

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rőser Orsolya, Németh Judit, Balczó Péter, Kálmándy Mihály (ének)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: Vásáry Tamás
BEETHOVEN: Fidelio – nyitány, op. 72
BEETHOVEN: 3. Leonóra – nyitány, op. 72b
BEETHOVEN: 9. (d-moll) szimfónia, op. 125

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sümegi Eszter, Szántó Andrea, Fekete Attila, Cser Krisztián
Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar
Karigazgató: Somos Csaba
Vezényel: Kobajasi Kenicsiró
VERDI: Requiem
19:00 : Salgótarján
Zenthe Ferenc Színház

Operát az Operából! – Belföldi turné
'Puccini Itáliája' operagála
Koncertszerű előadás

19:00 : Pécs
Kodály Központ

A PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar hangversenye

19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Miklósa Erika
Savaria Szimfonikus Zenekar
BACH: III. Brandenburgi verseny, G-dúr, BWV 1048
BOCCHERINI: D-dúr divertimento – Éjjeli őrjárat Madridban
GRIEG: Holberg-szvit op. 40
HÄNDEL: Szerelmi mámor „Il delirio amoroso” HWV 99
A mai nap
történt:
1932 • A Székely fonó bemutatója (Budapest)
született:
1875 • Huszka Jenő, zeneszerző († 1960)
1967 • Lukács Gyöngyi, operaénekesnő