vissza a cimoldalra
2018-07-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60969)
Momus társalgó (6348)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2278)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Társművészetek (1259)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (950)
A díjakról általában (1031)
Élő közvetítések (7310)
Balett-, és Táncművészet (5534)
Operett, mint színpadi műfaj (3647)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1443)
Franz Schmidt (3156)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2810)
Gaetano Donizetti (951)
Miklósa Erika (1224)
Kedvenc magyar operaelőadók (1085)
Momus-játék (5503)
Kimernya? (2729)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (744)
Udvardy Tibor (190)
Erkel Színház (9443)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Gáláns fenevadak (A Don Giovanni Soltival)
Balázs Miklós, 2012-06-19 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

Solti: Don Giovanni MOZART: Don Giovanni

Bryn Terfel, Renée Fleming, Ann Murray, Monica Groop, Herbert Lippert, Mario Luperi, Michele Pertusi, Roberto Scaltriti
London Philharmonic Orchestra
Sir Georg Solti

Universal / Decca
478 3051

*

Kevés karmester engedhette meg magának a kilencvenes évek elején, hogy újfent lemezre vegyen olyan operákat, melyeket egyszer már bedobozolt az örökkévalóságnak. De Solti György kétségkívül ezek közé tartozott. Karajan és Bernstein halálával, vagyis miután a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján valósággal kipusztultak mellőle a „mamutok”, Solti maradt az all-round karmesterek doyenje, ő pedig nem habozott élni a lehetőséggel. Több mint húsz esztendős folyamatos regnálás után megvált chicagói megbízatásától, így komolyabb kötöttségek nélkül, szabadon repkedhetett a világban: játszott Mozartot Salzburgban, vezényelt Wagnert Chicagóban, Bartókot Budapesten, Mahlert Zürichben és így tovább. S mivel továbbra is exkluzív szerződéssel láncolta magát a Deccához, akkor és ott készített lemezfelvételt, amikor és ahol csak akart.

Solti tehát megtehette, ami korábban csak jószerivel Karajannak járt alanyi jogon, hogy egy-egy nagy operát újra felvegyen csupán azért, mert ilyen-olyan okból elégedetlen volt a korábbi verzióval. Így született 1990-ben egy vadonatúj Varázsfuvola, ’93-ban egy Falstaff, ’94-ben egy Cosí fan tutte, valamint ’95-ben egy Mesterdalnokok. Az e sorok között tárgyalt Don Giovanni 1996 októberében került lemezre a magyar dirigens utolsó teljes operafelvételeként. Mindemellett nem elhanyagolható körülmény, hogy Solti ekkoriban „aranylakodalmára” készült a kiadójával, 1997-ben volt éppen félévszázada, hogy először szignált kontraktust a Decca társasággal.

Memoárjaiban a dirigens hosszú passzust szentel az operaéneklésnek, melyben arról az éleslátó megfigyeléséről tájékoztatja az olvasót, mennyire kedvez a jelenkor (esetünkben a kilencvenes évek dereka) a Mozart-éneklésnek, ugyanakkor mily kevéssé vannak jelen az egykoriak fényét elhomályosító Wagner-hangok glóbuszunk operaszínpadain. Hogy Soltira hogyan hatott a historikus iskolák úgymond „visszatisztított” Mozart-képe, arról nemigen beszél, mindazonáltal tudható, Gardiner vagy Harnoncourt finom vonásokkal rajzolt Mozart-interpretációi nem kerülték el a figyelmét, s kimondva-kimondatlan bámulta, de legalábbis méltányolta őket erényeikért, melyeket a maga ’60-as, ’70-es években kifejlesztett, vaskos Mozart-stílusa nemigen mondhatott magáénak. Aligha véletlen, hogy életének utolsó éveiben a nagy Mozart-operák izgatták leginkább a maestro fantáziáját, s a Varázsfuvola, a Cosí vagy a Don Giovanni újraolvasása kötötte le mindenekelőtt a figyelmét.

Kellettek persze ehhez a fiatal és briliánsan tehetséges énekművészek, akik az idő tájt robbantak be a zenei köztudatba. Solti hagyományosan nem szerződött kiadójával arra, hogy jobb-rosszabb operaénekesek portrélemezeihez szolgáljon alkalmi kíséretül, egy ízben azonban kivételt tett, méghozzá a „liebling” Renée Fleming kedvéért. Solti nem csinált titkot belőle: csodálta Fleminget, és ahogyan a Cosí-lemezén, így e Don Giovanniban is fontos szerepet szánt neki (Donna Anna). Nem túlzás azt állítani, az amerikai szoprán Solti „szárnyai alól” repült ki világhódító útjára. A másik Solti-kedvenc, a walesi basszbariton Bryn Terfel mindjárt a címszerepet kapta a produkcióban, mellé a Cosíban ugyancsak jól bevált basszistát, Michele Pertusit szegődtették Leporello szólamára.

A mellékszereplők kiválasztása azonban már nem tanúskodik ilyen gondosságról. Ann Murray Donna Elvirája melléfogás: a felső regiszterben visít, középen kopott és fénytelen, az alsó lágéban alig hallható. Szerencsére a második felvonásra összekapja magát és profin hozza a nagyjelenetét. Herbert Lippert nem túl jelentékeny figura, de szép, könnyed tenorhang birtokosa, így nem csupán az ő tökéletlensége okolható azért, hogy az operairodalom két ilyen gyöngyszeme, mint a „Dalla sua pace” és az „Il mio tesoro” ennél érdektelenebb már nem is lehetne – kell hozzá Soltinak a kellemtől való közismert undora is. Fleming ugyanazt a magas nívót hozza, amit a későbbiekben már el is vártunk tőle, telt, zengő szopránja jól érvényesül a szerepben, és az emocionális hangsúlyok is a helyükön vannak. Pertusi bumburnyák Leporellójából csak az egyéniség hiányzik, amúgy hangilag győzi a szólamot.
Maradéktalanul dicsérhető továbbá Terfel. Egy dúvad, de ezt sokan leírták már. Élményszerű az alakítása, valósággal letaglóz, mert mesterien bánik azzal a hatalmas, háztömbnyi hanganyaggal, mely felett a sors kegyelméből diszponál. Kutat lehetne fúrni a hangjával. Épp ezért nincs is kételyünk: az ősgonosszal kerültünk szembe. Ő bátran a XX. század legjobb Don Giovannijai mellé állítható, állja az összehasonlítást az érdemdús veteránokkal.

Solti Mozart-felfogása bár kétségkívül változott az idővel, de stílusának sokszor zavaró hibáit most sem tudja kendőzni. Elegendő az első felvonás kórusjelenetének („Giovinette che fate…”) zenekari bevezetőjébe belehallgatni, és tapasztaljuk, a lélektelen, gépies zenecsinálás dzsinnjei öreg napjaiban is tovább kísértik. Ennek ellenére szó sincs túlzottan zömök, vagy túlfegyelmezett, mechanikus előadásról, sőt, a darab drámai lendületét csakugyan jól elkapja a mester. A tempók ugyan sebesek, de van a darabban egy kevés könnyedség, egy cseppnyi humor, egy kis nosztalgia, még ha talán nem is elegendő, mert a mozarti szellem természetes, mesterkéletlen bája néha el-eltünedezni látszik az előadásból.
Persze, így megy ez. A kővendég most is eleget tesz a meghívásnak, hogy a zsarnokot a mélybe taszítsa. A Dont meg várja a kárhozat, éhesek rá a pokolbéli lángnyelvek. „Questo è il fin…” – azért a Föld forog tovább.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Bizják Dóra (zongora)
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
vezényel: a karmesterkurzus tizenegy résztvevője
"A nemzetközi karmesterkurzus záróhangversenye"
BEETHOVEN: II. szimfónia
CHOPIN: f-moll zongoraverseny op. 21
BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
19:00 : Martonvásár
MTA Agrártudományi Kutatóközpont parkja

Ránki Fülöp zongora
Rálik Szilvia - szoprán
Schnöller Szabina - szoprán
Dóri Eszter - szoprán
Galgóczy-Boros Dóra - alt
Kun Tibor - tenor
Pásztor Péter - bariton
Kelemen Dániel - basszus
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
vezényel: Somos Csaba
BEETHOVEN: Ah, perfido! – koncertária, op.65
IV. szimfónia B-dúr, op.60
Karfantázia , op.80
A július 21-i koncert esőnapja!

20:00 : Balatonfüred
Gyógy tér

OperaFüred – OperaMozi: Bohémélet 2.0
A mai nap
született:
1909 • Licia Albanese, operaénekesnő († 2014)
elhunyt:
1989 • Martti Talvela, énekes (sz. 1935)
1998 • Hermann Prey, énekes (sz. 1929)