vissza a cimoldalra
2019-10-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11440)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (10342)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4406)
Jonas Kaufmann (2433)
Kedvenc magyar operaelőadók (1146)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (993)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3460)
Momus társalgó (6355)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1782)
Franz Schmidt (3438)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2681)
Lisztről emelkedetten (968)
Ilosfalvy Róbert (863)
Erkel Ferenc (1068)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4590)
Amatőrtől a Zenetudósig... (avagy, ki ért jobban a Muzsikához?) (277)
Kimernya? (3254)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Pars pro toto (Verdi balettzenéi Serebrierrel)
Balázs Miklós, 2012-06-07 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

Verdi balettzenéiVERDI: Complete Ballet Music from the Operas
(Ballet Music from Otello, Macbeth, Jérusalem, Don Carlo, Aida, Il trovatore and I vespri siciliani)

Bournemouth Symphony Orchestra
José Serebrier

Naxos
8.572818-19

*

Bár az „organikus műegész” klasszikus ideája a romantika korában meg-meginogni látszott a töredékesség kultuszával, a divatba hozott fragmentáltság végeredményben ugyanolyan műegészeket produkált az utókor szemében, akár a lezárt alkotások vagy ciklusok. A darabok szükségszerű (idő- vagy térbeli) kiterjedése minden esetben kezdő és végpontot jelöl ki számukra, melyek kezdetként és befejezésként érthetőek még a láthatóan, sőt szándékoltan lezáratlan vagy befejezetlen, azaz töredékben maradt munkák esetében is. Részben azért, mert a szerves műegész esztétikája – némileg leegyszerűsítve a problémát – pusztán befogadói elhatározás, attitűd kérdése. Magyarán: eldöntjük és megszokjuk, hogy Schubert h-moll szimfóniája véget ér a második tétel után, a Mózes és Áron pedig a második felvonással és így tovább, függetlenül attól, hogy a szerző milyen okból nem írta végig, miért nem végezte be a művét. Döntést hozunk róla, szokássá tesszük és hagyománnyá avatjuk, hogy ezek az alkotások így teljesek.

A mindenkori műfaji struktúra is egészekben gondolkodik, az egészelvűség az egyik legfontosabb ismérve. De nemcsak egész (vagy egésznek tekintett) kompozíciók képezhetnek megbonthatatlan egységet a zenetörténeti gondolkodásban, hanem komplett életművek, műciklusok, sorozatok is. Még akkor is, ha erre a filológia nem talál olyan bizonyító erejű szerzői intenciót, mely tudatosan, egyetlen szilárd rendbe vonná az érintett darabokat. Ily módon lezárt, kerek egészként kezelhetünk meglehetősen szerteágazó életműveket, és természetesen azon belül is elkülönítünk műsorozatokat, akár valódi szériaként készültek, akár nem. Vagy, mint az itt tárgyalt kiadvány mutatja, műrészletek csokorba font halmaza is lehet komplett. Az életmű ilyetén önkényes felosztása, darabolása megközelítőleg olyan tetszőleges, mint például a történeti korszakolás.

Egy adott zeneszerző esetében a műegész problematikája úgy is felmerülhet, hogy a filológia számára adott művariánsokból – amennyiben az alkotója akár több ízben felnyitotta, átírta, majd újra lezárta a szerzeményét – melyiket tekintjük hitelesnek, érvényesnek. Ezt a dilemmát az ultima manus vagyis az „utolsó kéz” közismert elvével szokás rövidre zárni.

Az operairodalom sem kerülheti ki a kérdést, már csak azért sem, minthogy az opera, mint a klasszikus zene „királynője”, megkülönböztetett kulturális jelentéshordozó, a műfaji hierarchiából fakadóan kiemelt figyelmet élvez. Az operaszerzők gyakorta ideológiai, más szóval irányzatos alapon kényszerültek átdolgozni dalműveiket (lásd pl. Verdi Álarcosbálját), nemritkán a fennálló politikai konstelláció által megkövetelt elvek mentén – ez a sajátos jelenség szinte a műfaj kezdeteitől fogva megfigyelhető. Másfelől az operajátszás országonkénti, esetleg városonkénti eltérő szokásrendje szerint is készültek új, egy adott premierre „kihegyezett” verziók. Ezért beszélhetünk például párizsi és drezdai változatról a Tannhäuser esetében egy mégoly affirmatív természetű, és a műveinek szuverenitására módfelett kényes szerzőnél, mint Richard Wagner.

De mégis, talán Giuseppe Verdi operáinak sora példázza legjobban a fenti jelenségeket. Az Álarcosbál mellett a Rigoletto egykoron szintén ideológiai okokból kényszerült csaknem új arcot ölteni, más operák, mint a Simon Boccanegra vagy A végzet hatalma egyszerűen azért nyertek újjá öntött formát – s részben talán új tartalmat is –, mert a zeneszerző dramaturgiailag vagy zeneileg nem volt maradéktalanul elégedett a meglévő verzióval.
Az a sajátos mozzanat azonban, mely a francia és az olasz operajátszás különbségeiből fakadóan serkentette újabb művariánsok elkészítésére a komponistákat, többször felbukkan Wagner és Verdi mellett más zeneszerzők életművében is. Az operakedvelők között széles körben ismert a tény, hogy a tizenkilencedik századi párizsi szokásrend és közízlés megkövetelte, hogy az ott előadott dalművekben feltétlenül legyen balett-betét, méghozzá lehetőleg a második, esetleg a harmadik felvonásban. Verdi operáinak párizsi bemutatói is ezen egyszerű, ámde megkerülhetetlen kívánalom okán gazdagodtak egy-egy csillogó balett-kiegészítéssel.

E közelmúltban megjelent dupla CD már a címválasztásában is valamiféle egészelvűség kielégítésére utal (Complete Ballet Music), s mint ilyen, tartalmazza Verdi valamennyi, az operáihoz komponált balett-zenéjét, ideértve a legkorábbit (Jérusalem) és az utolsót (Otello). Mindkét darab fontos állomás Verdi pályáján.
1847-ben, Londonból hazafelé tartva a zeneszerző felkérést kapott, hogy írjon egy operát Párizs számára, ő azonban egy korábbi, Milánóban már 1843 elején színre vitt, A lombardok az első keresztes háborúban című opusát ajánlotta a franciáknak. Ehhez a változathoz komponált egy igen terjedelmes, mintegy húszpercnyi balett-muzsikát. Az ugyanebben az évben született Macbeth balett-betétje ugyancsak később, az 1865-ös franciaországi premierre került a végső változatba. A szicíliai vecsernye (1855) és a Don Carlos (1867) viszont már egyenesen Párizs számára készült, utóbbinál a balett nem be-, hanem kikerült a praxisból a későbbi átdolgozásokat követő olasz nyelvű variánsokkal.
Az Aida jól ismert részletei természetesen elhagyhatatlanok minden előadásból, de a Trubadúr balettje már korántsem ilyen evidens, elidegeníthetetlen része a dalműnek. Sőt, a Le trouvère, vagyis a francia nyelvű variáns (1853, párizsi bemutató: 1856) meglehetősen ritkán kerül színre, pedig a benne szereplő pompás balett betanulása talán megérné a fáradságot, lévén igényesen megszerkesztett, briliánsan hangszerelt két jelenetről van szó.
Verdi utolsó operáját, az Otellót szintén a táncos betét nélkül szokás játszani, mondván, megakasztaná a harmadik felvonás pergő cselekményét. Ez ugyan valóban igaz, de szögezzük le, már maga a balett is egy kis remekmű – egykoron Toscanini repertoárján is szerepelt koncertdarabként.

A Bournemouth-i Szimfonikus Zenekar és José Serebrier komoly múltra visszatekintő együttműködését néhány hete már módomban volt méltatni Dvořák-lemezük kapcsán. Amit akkor leírtam, most is megtehetném: a zenekar teljesítménye egyenletesen magas színvonalat nyújt. Hovatovább, minthogy a legkevésbé sem operazenekar – ahogyan Serebrier sem egy virtigli operakarmester –, játékukban nyoma sincs az operazenekarokra gyakorta jellemző slamposságnak, alulintonáltságnak, sem a drámai túlvezéreltségnek.
Serebrier keze alatt szépen lekerekítik, mondhatni finomra „esztergálják”, puhára formálják ezeket a vokális szólam nélküli, kilúgozott „mini-operákat” a muzsikusok. Verdi dalműveinek elsöprő, markánsan teátrális vonásai, csillogása, drámai ereje nem vész el, csupán átalakul: apró, ritka kincsekké, ékszerekké csiszolódik ezekben az előadásokban. De valahogyan minden táncban, tételben látensen ott mosolyog a komplett mű, egy tragikus nagyopera sokat ígérő csírája; pars pro toto – a megbújt műegész.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Tóth-Csamangó Blanka (klarinét), Persányi Zsófia (zongora)
moderátor: Fülei Balázs
"Hangulat Junior" Őszi színekben
BRAHMS: f-moll szonáta brácsára és zongorára, op. 120, No. 1

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Mocsári Károly (zongora)
"Emlékkoncert Liszt Ferenc 208. születésnapján"
LISZT: 16. magyar rapszódia
LISZT: Költői és vallásos harmóniák – 7. Funérailles
LISZT: h-moll szonáta
A koncert előtt fél órával, 17.30-kor emléktábla koszorúzás a Régi Zeneakadémia Andrássy úti falánál.

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Szutrély Katalin, Balogh Eszter, Komáromi Márton, Borka Ákos (ének), Fülöp Andrea (zongora)
SCHUBERT: A tánc D. 826, Tavaszi üdvözlet, D. 686, Az ifjú apáca, D. 828, Megszentelt napok, D. 763, Fény és szerelem, D. 352, Atlasz, D. 957, Éj és álmok, D. 827, Himnusz a végtelenhez, D. 232
BRAHMS: Vasárnap, op. 47, No. 3., Üzenet, op. 47, No. 1, Májusi éj, op. 43, No. 2, Az ajtó előtt, op. 28, No. 2, Kék szemed, op. 59, No. 8, Négy kvartett, op. 92

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rohmann Ditta (cselló)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Vajda Gergely
LISZT: A bölcsőtől a sírig – szimfonikus költemény
LIGETI: Csellóverseny
BRAHMS: 4. (e-moll) szimfónia, op. 98

19:30 : Budapest
Erkel Színház

Juan Diego Florez
Magyar Állami Operaház Zenekara
vez.: Jader Bignamini
VERDI: A végzet hatalma – Nyitány
Rigoletto – “Questa o quella”
Rigoletto – “Ella mi fu rapita…. Parmi veder le lagrime…. Possente amor mi chiama”
A pünkösdi királyság – Nyitány
Attila – “Oh dolore!”
A lombardok – “La mia letizia infondere… Come poteva un angelo”
A két Foscari – “Brezza del suol natio… Dal più remoto esilio… Dal consiglio alla presenza… Odio solo, ed odio atroce”
Traviata – Prelűd – I. felvonás
Traviata – “Lunge da Lei… De’ miei bollenti spiriti…O mio rimorso”
LEHÁR: A mosoly országa – “Dein ist mein ganzes Herz”
Paganini – “Gern hab’ ich die Frau’n geküsst”
Giuditta – “Freunde, das Leben ist Lebenswert”
BERLIOZ: Rákóczi-induló
MASSENET: Werther – “Pourquoi me réveiller”
BIZET: Carmen – “La fleur que tu m’avais jetée”
MASCAGNI: Parasztbecsület – Intermezzo
PUCCINI: Bohémélet – “Che gelida manina”
15:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Ránki Fülöp (zongora)
"Liszt Fesztivál"
LISZT: 3 darab a Szent Erzsébet legendájából zongorára
A keresztes lovagok indulója, Interludium
LISZT: A Sixtus- kápolnában
Lento, Aleegri Miserere című műve nyomán
Andante con pietá Mozart Ave Verum Corpus című műve nyomán
LISZT: Két Legenda

17:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda

Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora)
"Liszt Fesztivál"
LISZT: Tasso, Lamento e Trionfo, Szimfonikus költemény - A szerző általi négykezes változat
LISZT: Dante Szimfónia - A szerző általi kétzongorás változat

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély, Kápolna

Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora)
"Liszt Fesztivál"
LISZT: Amit a hegyen hallani - A szerző általi négykezes változat
LISZT: Via Crucis - A szerző általi négykezes változat
A mai nap
történt:
1883 • Megnyílt a New York-i Metropolitan Opera House
született:
1811 • Liszt Ferenc, zeneszerző († 1886)
1832 • Leopold Damrosch, karmester († 1885)
elhunyt:
1764 • Jean Marie Leclair, zeneszerző (sz. 1697)
1859 • Ludwig Spohr, zeneszerző (sz. 1784)
1973 • Pablo Casals, csellista (sz. 1876)
1979 • Nadia Boulanger, zenepedagógus (sz. 1887)