vissza a cimoldalra
2019-09-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11438)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (8141)
Pantheon (2387)
Juan Diego Flórez (738)
A díjakról általában (1069)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4562)
Balett-, és Táncművészet (5885)
Társművészetek (1411)
Erkel Színház (10315)
Kimernya? (3221)
A nap képe (2157)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1764)
Franz Schmidt (3422)
Opernglas, avagy operai távcső... (20316)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61895)
Operett, mint színpadi műfaj (4061)
Erkel Ferenc (1063)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Vasbeton és vattacukor (Csajkovszkij- és Prokofjev-szonáták Richterrel)
Balázs Miklós, 2012-05-14 [ Hangszeres művek ]
nyomtatóbarát változat

Richter, Sviatoslav: Early Recordings, Vol. 2 Richter, Sviatoslav: Early Recordings, Vol. 2 (1956–1958)

TCHAIKOVSKY: Grand Sonata in G minor, Op. 37
PROKOFIEV: Piano Sonata No. 7 in B flat major, Op. 83
Piano Sonata No. 9 in C major, Op. 103

Sviatoslav Richter – piano

Naxos
8.111387

*

Döntsék el a hosszú eszű muzikológusok, Prokofjev akkor írt-e jobb zenét, mikor ifjonti hévtől és nehéz abszinttól fűtve, kétes hírű párizsi szalonokban múlatta az időt excentrikus avantgardisták társaságában, s szinte le sem tette a kártyát, vagy akkor, mikor adósságait „nagyvonalúan” hátrahagyva visszakéredzkedett Oroszország Anyácska kebelére, s beállt a sorba a kötelező zsdanovi dogmatikát követendő. Nem kérdés: akkor bújt ki belőle a barbarizmus (kor)szelleme, mikor a szabad világban a „haldokló nyugat” újdonatúj irányzatai megkörnyékezték, a Debussy utáni űrt kitölteni vágyó, bágyadt posztimpresszionizmus, vagy ez erőteljes, öntudatos expresszionizmus, no meg a végletekig absztrahált dadaizmus, fauvizmus, futurizmus és így tovább. Mert a II. és a III. szimfóniát, vagy akár A tékozló fiú című balettet kétségkívül ezek a romlatlan, nyers, vad energiák táplálják.

A hazatérés utáni újromantikus illúziók kergetése akár az öregedés jele is lehetne egy meglett férfiúnál, de tartok attól, itt inkább csak a megváltozott esztétikai ideológiák mentén való alkalmazkodás kódjai rendeződnek át. A tékozló fiú haza- és megtér, lerója a kötelező köröket. Minden eszköze megvan hozzá. Utólag könnyű belátni, Prokofjev akkor a legeredetibb, amikor a legkevésbé akar az lenni.

A második világháború olyan mélyen belemar az orosz földbe és népbe, ahogyan soha semmi korábban. A kitelepített Prokofjev is a sorban áll, hogy leadhassa új vonósnégyesét. Vonósnégyest írni? A Nagy Honvédő Háború kellős közepén? Abszurdum. Később maga is megvallja. De zongoraszonátát! Arra a hivatalosok is bólintanak, igen, abban van spiritusz. Páncéltőke, fémhuzalok, kalapácsok – a billentyűk szabályosan váltakozó fekete-fehér uniformisával és a húrok egy irányba tartó párhuzamosságával a zongora már önmagában is a vonuló hadoszlopok metaforája. A prokofjevi, úgynevezett háborús szonáták nem kevésbé hűen reprezentálják a történelmi idő és tér metszetét, mint Sosztakovics ekkoriban született, VII. és VIII. szimfóniái. A műfaj első pillantásra nagyon másnak tűnik, de a forma nem, csak a kifejezésmód kötött. Háború van. Ilyenkor nem libbenek elő a felhők közül a gyengéd líra múzsái, ilyenkor csak a harci indulók kérlelhetetlen ritmusa és a gombnyomásra gyilkoló gépek monoton zúgása hallatszik el az elcsigázott fülekig.

1942: a 7. zongoraszonáta Sztálin-díjat nyer. Még csak a „második fokozatot”, mert a gyanakvó szovjet kulturális bizottságok nem bíznak eléggé az éppen csak hazatalált, nemzetközi elismertséggel és kapcsolatokkal terhelt zeneszerzőben. Kevéssel ezután Prokofjev személyesen invitálja az akkor huszonnyolc éves Szvjatoszlav Richtert, a legszebb reményekkel induló orosz zongoraművészt, hogy mutassa be a darabot. Richter ’43 januárjában, néhány nap tanulás után megtartja a szonáta premierjét: óriási diadalt aratva. A szűnni nem akaró taps miatt a zongorista teljes egészében megismétli a művet.
E történelmi diadal, mely a zeneszerzőnek és a pianistának is példátlan sikert hoz, mégsem elegendő, hogy Richtert olyan szoros érzelmi szálak fűzzék a darabhoz, mint az ezt követő két Prokofjev-szonátához, a 8.-hoz és a 9.-hez. A 8.-at Gilelsz mutatja be ’44-ben – Richter csak később tanulja meg –, a komponista ezzel a Sztálin-díj első fokozatát is elnyeri.

Hanem a Kilencedik. Az utolsó szonáta. Richternek már-már túlzottan egyszerű, de messze túlmutat a szocialista realizmus doktrínájának primitív optimizmusán. Igazi hazai, csaknem idilli munka, valamiféle naiv, gyermeki életigenlés, keresetlen kedélyesség cseng benne. Prokofjev úgy nevezi ezt a stílust: új egyszerűség. Ajánlása Richternek szól, sőt, a szerző személyesen adja át neki a kéziratot, mikor a pianista meglátogatja Moszkva melletti dácsájában. 1947 áprilisát írják, s Prokofjev hozzáfűzi: „ez lesz a maga szonátája”.
Már szerveznék az ősbemutatót, mikor is a párt központi bizottsága és Andrej Zsdanov minden korábbinál szűkebbre húzzák a derékszíjat. Prokofjev még mindig "gyanús figura" a szemükben, részben, mert sokáig élt Nyugaton, részben, mert korábban nyíltan rokonszenvezett a szovjet ideológusok által csak formalizmusnak bélyegzett progresszív tendenciákkal. Négy hosszú esztendőnek kell eltelnie, mire Richter engedélyt kap, hogy nyilvánosan eljátssza a művet. „Bizonyára nem az a fajta zene, mely leemeli a tetőt a konzervatórium nagyterméről” – ismeri el a szerző, de a darab így is szép sikert arat.
El kell telnie még pár évnek, mire ezen lemezfelvételekhez elérkezünk: Richter 1958-ban rögzítette a két szonátát Moszkvában, a Melogyija számára.

A CD első műsorszáma, a kalapáló, zakatoló Csajkovszkij-szonáta csalódást kelt. A saroktételek ólomsúllyal, motorikusan peregnek, nyoma sincs a „nyugatos” grandeur-nek, az önsajnálat romantikus pátoszának. Itt rögeszmék kopognak. Richter Csajkovszkijban is Prokofjevet hallja, az elme elfojtott, ártalmatlan kényszerképzetei helyébe is a gőzgép lüktetését, a tankok vonulását képzeli. Talán nem véletlen – 1956-ban járunk.
Az őserő mozdul meg ezeken a lemezeken: Richter az öröklét számára önti acélba és vasbetonba Prokofjev szonátáit. Elemi energiákat, gigászi pusztító és teremtő erőket szabadít fel. A 7. szonáta egy hosszú, gyilkos gyalogmenet egyik lövészároktól a másikig, a történelem terrorjával szembeni kiállás mérhetetlen terhe az, amit a zongorista itt a vállára vesz.
Eleinte a 9. is mintha húzna a küzdelem felé, de végül úrrá lesz rajta a derűlátás, a békevágy. A zárótétel önfeledt allegrójában az ember akaratlanul is fehér zoknis, piros nyakkendős úttörőkre és a május elsejei vattacukorra asszociál. Az életben néhány év, a lemezen pár perc csupán, és a harsogó-hörgő csatazaj egy nyüzsgő majális derűs zsongásává olvad.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

Billy Elliot - A musical

11:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Solti György Ifjúsági Kamarazenekar
Bolla Milán
HÄNDEL: Tűzijáték-szvit, HWV 351 - részletek
PURCELL: Rondó az Abdelazer-szvitből
DELIBES: Pizzicati a Szilvia című balettből
SIBELIUS: Andante festivo
FARKAS: Régi magyar táncok
BARTÓK: Gyermekeknek
WEINER: Csárdás és Rókatánc

15:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Nora Fischer (mezzoszoprán)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
SCHUBERT-BERIO: Visszaadás
BERIO: Népdalok
J.S. BACH-RESPIGHI: Nun komm, der Heiden Heiland, BWV 659
RESPIGHI: Róma fenyői

16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"Rumy Balázs DLA záró koncert"
DONATONI: Clair
Rumy Balázs (klarinét)
VERESS: Szonatina
Salvi Nóra (oboa), Rumy Balázs (klarinét), Tóth Sára Rebeka (fagott)
CHAUSSON: Andante et Allegro
Rumy Balázs (klarinét), Dani Imre (zongora)
VERESS: Introduzione e Coda
Rumy Balázs (klarinét), Soltész Ágnes (hegedű), Rózsa Richárd (cselló)
BRAHMS: 2. (Esz-dúr) klarinét-zongora szonáta, op. 120/2
Rumy Balázs (klarinét), Fülei Balázs (zongora)
CHARLES NEIDICH: Whirlwinds
Balog Evelin (fuvola), Rumy Balázs (klarinét)
GOULD: Benny’s Gig
Rumy Balázs (klarinét), Hornyák Dávid (nagybőgő)
GUILLAUME CONNESSON: Techno Parade
Balog Evelin (fuvola), Rumy Balázs (klarinét), Dani Imre (zongora)
Rumy Balázs (klarinét)

18:00 : Budapest
Rákoshegyi Bartók Zeneház

Borbély László (zongora)
J.S. BACH: Háromszólamú ricercar a Musikalisches Opfer-ből BWV 1079
Olasz koncert BWV 971
Négy duett BWV 802-805
Három részlet a Fúga Művészeté-ből BWV 1080
Hatszólamú ricercar a Musikalisches Opfer-ből BWV 1079

18:00 : Budapest
Szent Angyalok Plébánia

Bogányi Gergely (zongora)
LISZT: Sposalizio
Legenda no.1
Genfi harangok
Benediction di Dieu

18:00 : Budapest
FUGA

Klenyán Csaba (klarinét), Szalai András (cimbalom), Tóth Ramóna (fagott), Kiss Péter (zongora)
"Klenyán 50"
Jeney Zoltán, Serei Zsolt, Tihanyi László, Klenyán Csaba, Kedves Csanád, Balogh Máté, Tornyai Péter, Kondor Ádám, Zarándy Ákos Sári József művek

19:00 : Budapest
Erkel Színház

Billy Elliot - A musical

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Komlósi Ildikó (mezzoszoprán), Kovácsházi István (tenor)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
LIGETI: Atmosphères
MOZART: 25. (g-moll) szimfónia, K. 183
MAHLER: Dal a Földről

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Vida Mónika Ruth (zongora)
“Sem emlék, sem varázslat” - Zenei időutazás
BACH: c-moll partita, No. 2, BWV826
BEETHOVEN: f-moll ("Appassionata") zongoraszonáta, op. 57, No. 23
LISZT: Spanyol rapszódia, S. 254, R. 90
RACHMANINOV: b-moll zongoraszonáta, op. 36, No. 2
RAVEL: Gaspard de la nuit (Ondine - Le gibet - Scarbo)
STRAVINSKY - GUIDO AGOSTI: Firebird
15:00 : Fertőd
Esterházy Kastély (Haydn terem)

Accord Quartet
HAYDN: C-dúr "Orosz" vonósnégyes Op.33 No.3
CSAJKOVSZKIJ: D-dúr vonósnégyes Op.11.

19:00 : Fertőd
Esterházy Kastély (Haydn terem)

Castalian Quartet
"Háborús időkben (sem hallgatnak a múzsák)"
HAYDN: G-dúr "Lobkowitz" vonósnégyes Op.77 No.1
ELGAR: e-moll vonósnégyes Op.83
BEETHOVEN: e-moll "Razumovszkij" vonósnégyes Op.59 No.2
A mai nap
történt:
1869 • A Rajna kincse bemutatója (München)
született:
1954 • Gőz László, harsonás
1958 • Andrea Bocelli, énekes
elhunyt:
2001 • Isaac Stern, hegedűs (sz. 1920)