vissza a cimoldalra
2019-03-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61587)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2320)
Társművészetek (1297)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4257)
Milyen zenét hallgatsz most? (25009)
Haladjunk tovább... (230)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11323)
A csapos közbeszól (95)

Balett-, és Táncművészet (5738)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2933)
Jonas Kaufmann (2368)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1617)
Franz Schmidt (3296)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2655)
Kossuth-díj (1429)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (138)
Élő közvetítések (7780)
Operett, mint színpadi műfaj (3873)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3181)
Simándy József - az örök tenor (590)
Edita Gruberova (3078)
musical (185)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4463)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (596)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Vigasztalan lázadók (Massenet Werthere a Covent Gardenből)
Balázs Miklós, 2012-05-04 [ Opera ]
nyomtatóbarát változat

Massenet: Werther MASSENET: Werther

Rolando Villazón, Sophie Koch, Audun Iversen, Eri Nakamura
Orchestra of the Royal Opera House
Antonio Pappano

Universal / Deutsche Grammophon
477 9340

*

Ez a Camus-i „boldogtalan értelem rendje”. Azé a boldogtalan értelemé, mely egylényegűnek látja a gyilkosságot az öngyilkossággal, élvezi a sötét elragadtatást, ahol megsemmisül ég és föld. Lázad. Camus szerint „[a]z öngyilkos azt hiszi, hogy mindent elpusztít és mindent magával ránt, de halálából olyan érték születik újjá, mely talán megérte volna az életet”.*
A Werther-divatban – a sárga mellény és kék kabát korabeli módijában – a szentimentalizmus, a Sturm und Drang egyszeri bálványát kell látnunk, azt a személy-toposzt, mely több mint két évszázada jelképe az átesztétizált öngyilkosságnak. Az érzékeny emberek, mimózalelkek ideje ez, az áttetsző bőrű, kékeres lánykáké, akik naphosszat wertheri, elsöprő szerelemről ábrándoznak, s érzelmes poéták sorait idézik egymásnak árnyas angolkertek hűvösében. És maguké a költőké, akik tiszta szerelemmel a szívükben úgy kívánnak egyesülni az anyatermészettel vagy az örök végtelennel, hogy szertartásosan golyót repítenek valamelyik létfontosságú szervükbe.

Jules Massenet operája több mint egy évszázaddal Goethe kultuszművé előlépett levélregénye után született, s a posztromantika egyik legkedveltebb drame lyrique-jeként tartja számon a zenetörténeti kánon. Nem ok nélkül, hisz a francia komponista kevés színpadi művében képes olyan szoros egységet kölcsönözni zene és szöveg dramaturgiai egységének, mint a Wertherben. Furcsa ellentmondásként hangzik ez, hiszen egy levélregényt színpadra adaptálni sohasem könnyű feladat. (Most sem sikerült komoly deficit nélkül – lásd a mellékszereplők érdektelenségét.) Ehhez kétségkívül Wagnerre volt szükség. Igen, a Werther negyedik felvonásának előjátéka le sem tagadhatná a német mester eleven hatását. Még sincs benne semmi trisztáni; Charlotte nem hallat magáról hosszas és kínzó szerelmi halálban, Werther viszont azt is közölni kívánja utolsó szavaival, hogy a kert végében álló két magas hársfa közé temessék kihűlt testét.

Jules Massenet operája ugyanakkor bántóan cselekménytelen – megjegyzem: akárcsak a Trisztán. A történet júliusban kezdődik, s egy szeptemberi „intermezzót” követően karácsony éjjelén ér véget. A szereplők voltaképpen nem is cselekszenek, csak úgy megtörténnek velük a dolgok: Werther szinte nanoszekundumok alatt, ránézésre képes fülig belehabarodni Charlotte-ba. Nem is ismerjük máshogy, csak, mint tetőtől talpig szerelmes ifjút, aki fél esztendőn át epekedik az „un autre”, vagyis „egy másik férfi” által eljegyzett, majd nőül vett asszony iránt, s dohos kis szobájában Ossian-fordításokkal és imádottjának címzett levelekkel múlatja az időt – véghetetlen melankóliáját legfeljebb alkalmankénti szenvedélyes kitörések szegélyezik: „tout mon être en pleure!”, „egész lényem könnyezik!” – sóhajtja, s valahogy így is képzeljük el őt, mint az „egyetemes könnyhullatás korának” nemes, sárga-kék címerét.

Jules Massenet operája jó alkalmat kínál a hosszas kényszerpihenő után visszatérő Rolando Villazónnak, hogy ismét tapsfelhőben fürödve hirdethesse: I’m back, visszatértem, s kész vagyok ismét könnyekre fakasztani magam és mindannyiótokat. (A felvonások utáni hangos tetszésnyilvánítások tanúsága szerint nagyon várták már.) És Villazón ott folytatja, ahol pár hónappal korában abbahagyta: megríkat minket érzelmes alakításával, lenyűgöz drámai kifejezőerejével, megragad erőteljes, mégis olvadékony, egyedi szépségű tenorhangjával. Így szenvelegni csak kevesen tudnak: a mexikóinak hallatlanul jól áll a hiperszenzibilis, érzelgős költő szerepe. Hangilag perfekt, amit nyújt, a szerep minden ízében-csontjában az övé.

Minden évtizednek megvoltak a maguk emblematikus Wertherei. A hatvanas éveknek Nicolai Gedda, a hetveneseknek Alfredo Kraus, a nyolcvanasoknak José Carreras, a kilencvenes esztendőknek pedig Roberto Alagna. A jelen rögzítés az ékes bizonyíték rá: az új évezred első nagy Werthere Rolando Villazón!

A másik főszereplő, a Charlotte-ot megformáló francia énekesnő, Sophie Koch már korántsem ekkora sztár; a szólam jó ideje megtalálta őt, és rendre helyt is áll benne – egy két évvel ezelőtti DVD-n már megcsodálhattuk Jonas Kaufmann oldalán egy párizsi színrevitelben –, de a korai elődök nyomában kissé lemaradva kullog a múlt század nagyjai mögött. Hangi alakítása kielégítő, drámaian összefogott, hiteles és igényesen végigvitt szerepformálására panasz nem lehet, orgánuma azonban csupán egy egészséges mélységekkel rendelkező, átlagos lírai szopráné, szép csengéssel, de kissé töredezett artikulációval. A mellékszereplők mindannyian perfekt énekművészek, de a dráma (valójában: líra) folyásában annyira súlytalanok, hogy csak a norvég Audun Iversent (Albert) érdemes külön kiemelni: ő a jövő jelentős bariton ígérete, kivételesen meleg hangszínnel és magas szintű énekintelligenciával. Olyan hidegen és prózaian suttogja: „Donnez-les-lui!” (azaz, hogy Charlotte adja „kölcsön” pisztolyait Werthernek), hogy az már vérfagyasztó. Mint kiderül, a szó szoros értelmében.

Antonio Pappanónak nem ez az első „kommerciális” Werthere, az ő nevéhez fűződik a mű utolsó stúdiófelvétele, mely úgyszintén Londonban készült. Ez az élő előadás azonban merőben más hangsúlyokat kap, mint a korábbi, 1998-ban született bejátszás. A 2011-es produkcióban kisebb szerep jut a lírai felhangoknak, a zenekari intermezzókon való ráérős elidőzésnek. Pappano ma már inkább sűríti e csonka és szívfacsaró tragédiát, ritmusa lüktet, szinte lohol a lőporszagú végkifejletig, a Covent Garden zenekara pedig eleven és tüzes kíséretet biztosít a keze alatt, így helyenként olyan harsány színezetet kap a darab, mintha legalábbis Verdi egyik sűrű vérdrámája volna.

Úgy hiszem, igazat kell adnunk Szerb Antalnak, aki szerint „(…) Werthernek mindenképpen meg kell halnia.” Mindenképpen. És Werther halott: szívében pisztolygolyó. Nem ébreszti fel már a tavasz lehelete. Pedig pont azért kellett volna élnie, amiért megölte magát.

*Albert Camus: A lázadó ember, Nagyvilág Kiadó Budapest, 1999., 16 p.

Hírek
• A Budapesti Filharmonikus Hangversenybarátok Alapítványa (BFHA) pályázatot hirdet „A Kárpát-medence zenekultúrája a XIX-XX. század fordulóján” címmel
Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Zeneakadémia karvezetés szakos hallgatóiból alakult kórus
"Karvezetés vizsgakoncert"
VIADANA: Exultate justi (örvendező zsoltár)
TILLAI: Magányban (Weöres Sándor versére)
Tolnay Melinda (ének-zene – zeneelmélet OT IV.)
ALAIN: Messe de Requiem – Sanctus
CLEMENS NON PAPA: Missa defunctorum – Agnus Dei, Communio
Enyedi Mózes (egyházzene-orgona – ének-zene OT IV.)
BECKER: Herr, erbarme dich
SCHEIN: Freue dich des Weibes deiner Jugend
Bokros Virág (egyházzene-orgona – ének-zene OT IV.)
Közreműködik: Balaska Rebeka (csembaló), Márkus Ágnes (cselló)
TOMKINS: How great delight
SCHMITT: À contre-voix, op. 104 – 5. Pour vous de peine
Velki Luca (ének-zene – zeneelmélet OT IV.)
GUERRERO: Sanctus, Benedictus
Bolyos Balázs Koppány (egyházzene-karvezetés – ének-zene OT IV.)
GASTOLDI: Cantiam lieti cantiamo
BRITTEN: Öt virágének, op. 47 – 2. The Succession of the Four Sweet Months, 3. Marsh Flowers
MOSONYI: Libera me
Szarka Tamás (kóruskarnagy MA I.)
GESUALDO: Non mai, non cangero
MENDELSSOHN: Három motetta, op. 69 – 1. Herr, nun lässest du deinen Diener in Frieden fahren
BRUNNER: Konfirmation
Márkus István (kóruskarnagy – zeneelmélet OT IV.)

18:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Faragó Laura (ének), Varga Petra (orgona)
"Bach Mindenkinek Fesztivál"
Énekek és áriák Anna Magdalena Bach Daloskönyvéből (BWV 508 - 518.)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Luka Okros (zongora)
CHOPIN: 1. (g-moll) ballada, op. 23
CHOPIN: 2. (F-dúr) ballada, op. 38
CHOPIN: 3. (Asz-dúr) ballada, op. 47
CHOPIN: 4. (f-moll) ballada, op. 52
LISZT: h-moll szonáta

19:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Balga Gabriella, Bakonyi Marcell (ének)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
Házigazda: Eckhardt Gábor
"Salon de Musiqze 2. - Casanova"
RAMEAU: Zoroastre – nyitány
VIVALDI: Griselda – Ombre vane
BEETHOVEN: Nyolc variáció egy Waldstein témára
MOZART: Don Giovanni – nyitány
MOZART: Madamina, il catalogo
MOZART: La ci darem la mano

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Trio Energico:
Ilosfai Csenge (hegedű), Mády-Szabó Eszter (gordonka)
Vida Mónika Ruth (zongora)
SCHUBERT: Adagio D.897 "Notturno"
SOSZTAKOVICS: c-moll trio op.8. no.1.
RAVEL: a-moll trio

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Emanuel Abbühl, Seung Eun Lee (oboa)
Spányi Miklós (orgona)
Concerto Armonico Budapest (koncertmester: Homoki Gábor, művészeti vezető: Spányi Miklós)
"Velence és London, oboák és orgonasípok…"
ALBINONI: F-dúr oboa-kettősverseny, op. 9/3
ALBINONI: g-moll szonáta, op. 2/11
ALBINONI: e-moll hegedűverseny, op. 2/2
ALBINONI: d-moll oboaverseny, op. 9/2
HÄNDEL: 3. (g-moll) oboaverseny, HWV 287
HÄNDEL: h-moll concerto grosso, HWV 330
HÄNDEL: 13. (F-dúr) orgonaverseny, HWV 295 („A kakukk és a csalogány”)

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jan Vogler (gordonka)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt
RAMEAU: A gáláns indiák - szvit
SAINT-SAËNS: I. (a-moll) gordonkaverseny, op. 33
BRUCKNER: IV. (Esz-dúr) szimfónia
19:00 : Nagyvárad
Szigligeti Színház

Operát az Operából! – Turné
PUCCINI: Bohémélet

19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Chisa Kitagawa (hegedű)
Savaria Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Izaki Masahiro
SIBELIUS: d-moll hegedűverseny, op. 47
SOSZTAKOVICS: 12., d-moll szimfónia, „Az 1917-es év”

19:00 : Siófok
Kálmán Imre Kulturális Központ

Teleki Miklós (zongora)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
MOZART: Figaro házassága – nyitány, K.492
GRIEG: a-moll zongoraverseny
MOZART: 40. (g-moll) szimfónia, K.550

19:00 : Sopron
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Jasminka Stančul (zongora)
Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Berkes Kálmán
BEETHOVEN: I. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15
SCHUBERT: II. (B-dúr) szimfónia, D 125
A mai nap
született:
1930 • Stephen Sondheim, zeneszerző
elhunyt:
1687 • Jean Baptiste Lully, zeneszerző (sz. 1632)
1963 • Székely Mihály, énekes (sz. 1901)