vissza a cimoldalra
2017-11-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60139)
Momus társalgó (6274)
Milyen zenét hallgatsz most? (24979)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11196)
A csapos közbeszól (94)

Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2412)
Pantheon (2143)
Operett, mint színpadi műfaj (3363)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1179)
Franz Schmidt (2957)
Brahms, Johannes (155)
Kimernya? (2593)
Élő közvetítések (6685)
Erkel Színház (8513)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4105)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2419)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (365)
Bartók Béla szellemisége (234)
Momus-játék (5366)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1127)
Giacomo Meyerbeer (650)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Revolúció, kontrarevolúció (Harnoncourt: A keringő forradalma)
Balázs Miklós, 2012-05-03 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Harnoncourt: A keringő forradalma Waltzer Revolution

Concentus musicus Wien
Nikolaus Harnoncourt

Sony
88697914112

*

A mindentudó lexikonok egészen a középkorig tudják visszavezetni a keringőtánc, a valcerritmus eredetét. Persze az olyan könyveknek, melyeket csak két kézzel lehet megemelni, éppen ez a dolguk: egy magára valamit is adó zenetörténeti értekezés képes egyenes vonalban levezetni akár Ligeti György zenéjét is az ősember munkaénekéből vagy sámándalából, ha kell. Hisz mindig találni valami „előzményt”, vagy egy jelenség egy „még annál is korábbi” felbukkanását. Ha másért nem, hát azért, mert „mélységes mély a múltnak kútja”, minden „gyökeredzik” valahol, s lépten-nyomon a törzsfejlődés ottfelejtett nyomaiba botlunk. És tudjuk: aki keres, az talál.

Nos, ezen tekintélyes ismerettárak szerint Michel de Montaigne, a francia késő reneszánsz jeles bölcselője 1580-ban Augsburgban járván látott egy szerinte „istentelen” német táncot, melyet, úgy hallotta, Wellernek, vagy Spinnernek neveznek a „bennszülöttek”, vagyis egy pörgő-forgó páros táncot, melyben a felek olyan közelségig szorítják párjukat magukhoz, hogy tán még az orcájuk is összeér!
Innentől azért még rögös az út a jól ismert, híres bécsi keringőig, de ezen önfeledten kanyargó, sűrű csalitossal szegélyezett ösvény köztes etapjain nem célom végigvezetni az Olvasót. Elég az hozzá, hogy a tizenkilencedik század elejére szinte kész is az általunk ismert, háromnegyedes ütemű „Wiener Walzer” műfaja.

Nikolaus Harnoncourt új lemeze sem merészkedik az ódon régmúltba: ő a forradalomra koncentrál, jelesül a bécsi klasszika és a romantika közti, földcsuszamlásszerű paradigmaváltásra, mely ezt a máig oly népszerű táncformát szülte. Az osztrák karmester csupán Mozartig nyúl vissza: az ún. német táncokig. Hogy „forradalom” alatt e helyt mit is kell érteni, számomra némileg még homályos (a kulturális összefüggésekre, legyenek azok a magas- vagy a populáris kultúra relációi, aligha érvényesek a történelmi materializmus definíciói), a kifejezés, úgy hiszem, itt inkább csak metafora, hisz az idősebb Strauss- vagy a Lanner-féle keringők, melyeket Harnoncourt megszólaltat, mintha valódi, jól kitapintható előzmények nélkül jelentek volna meg a tánczenében, afféle hirtelen, villámcsapásszerű újítás gyanánt.

Ezt tanúsítja az első CD hirtelen váltása a kilencedik és a tizedik track között, azaz Mozart Német táncainak (KV 571) utolsó darabja, majd az ezután közvetlenül felharsanó Radetzky-induló – ez csakugyan radikális, nehezen feldolgozható „fejlődésnek” tűnik. Vagy ez lenne maga a forradalom? Avagy pont arról maradtunk le, és ez az, ami utána jön: a konszolidáció? Vagy a kettő együtt?
Joseph Radetzky császári és királyi Feldmarschall, a Napóleon elleni háború hőse és a ’48-as itáliai forradalmak vérbe fojtója igazi reakciós személyiségnek tűnik. Ellenforradalmár, ha úgy tetszik, akit éppen a magyar szabadságharcosok ellen is vezényelhettek volna, ha nem lett volna Itáliában is legalább akkora Habsburg-ellenes felkelés, amit üstöllést le kellett verni.

Szóval, a keringő forradalma egy ellenforradalmár dicsőítésére írt indulóval kezdődik. Nem jó ómen a zenehallgatónak, de nagyon is helyénvaló a jelenség kultúrtörténeti kontextusában. Mert tetszik vagy sem, a keringő aranykora a napóleoni fenyegetés utáni európai restaurációk kora és a polgári forradalmak, nemzeti felkelések és proto-köztársaságok lemészárlásának időszaka. Voltaképpen ezt reprezentálja a keringőtánc: hogy, bár a társadalom mélyén hatalmas erők forrnak, de a felszínen látszatra minden rendben, a királyok-hercegek-grófok hatalma minden kérészéletű trónfosztási aktus és népi rebellió ellenére sértetlen, a császári beltenyészetek és degenerált patrícius-dinasztiák tovább folytathatják a felvilágosult abszolutizmus örve alatti nyílt terrort, kíméletlenül leszámolva a ’48-as forradalmak minden maradékával és a passzív rezisztenciával. Haynauból díszpolgár lesz Pesten, s egynémely egykori márciusi ifjú már üdvözlő rímeket farag I. Ferenc József üdvözlésére. Az induló, a valcer, a galopp és a polka elég hangosan zeng a kastélyok fogadótermeiben, hogy elnyomja a kényszerűen behódoltak sirámait.

Az Erste Kettenbrücke-Walzert és a Schäfer-Quadrille-t így még kissé szorongva hallgatjuk, a Párizsi karnevál-galopp és a Paganini-keringő viszont oldja valamelyest a feszültségünket. Pontosan ilyen komponistákra van szüksége az orgiákba menekülő uralkodó osztálynak: az idősb Straussra, aki nagyszerű mutatványos, pompás hangszerelő és mesterien bánik a közönséggel, és Joseph Lannerre, aki a műfaj másik érdemdús művelője ez idő tájt. Becsületükre legyen mondva, mindketten meghaltak (Lanner ’43-ban, Strauss ’49-ben), mielőtt az igazi restauráció és a forradalmakat követő megtorlás kibontakozhatott volna.
A második lemezt Harnoncourt teljes egészében Lannernak szenteli, s az „öreg” Straussnál nem kisebb mesternek mutatja. A karmester célja a zenetörténeti átalakulás feltárása, mely, ha nem is független, de eloldható a társadalmi-politikai konstellációk mozgásaitól. A Concentus musicus Wien nyers, érdes, historikus hangzása és karakteres játéka egészen új fényt vet a tizenkilencedik század első felében divatozó tánczenére, s a mozarti előképek beillesztésével a keringő – és társutasai, a galopp, polka, mazurka stb. – népzenei-néptánci eredetére.

A zenekar és karmestere alaposságát mi sem igazolja fényesebben, mint hogy nem kevesebb, mint tíz (!) különböző fajta trombitát és öt eltérő típusú klarinétot váltogat a művek között. A jelen olvasatban ez nem pusztán a keringő forradalma, ez a keringő előadásának forradalma, a radikális újraolvasás aktusáé. Harnoncourt olyan elszánt komolysággal és meggyőződéssel interpretálja ezeket az úgynevezett könnyű zenéket, mintha fajsúlyos, stílus- vagy korszakteremtő szimfóniák volnának. A Sehnsucht-Mazur, vagy a Die Schönbrunner című Lanner-keringő olyan tömör, ugyanakkor ünnepélyes, magvas és feszes előadást nyer, akárha egy Schumann-szimfónia nyitótétele volna. Mindezt nem pusztán azzal éri el, hogy komolyabban veszi e kompozíciókat annál, mint ahogyan például a Bécsi Újévi Koncerteken szokás, de „visszatisztítja” a darabokat az eredeti hangszerelésük szerint, és nem kis bátorságról tanúságot téve korhű instrumentáriumra támaszkodik, továbbá, ahol csak lehet, a partitúrák első kiadásait használja. Hisz egykoron ezeket a táncmuzsikákat ugyanazok a zenészek játszották a bécsi bálokon, akiknek másnap Wagner-operák kíséretében kellett helytállniuk a zenekari árokban.

Harnoncourt-nál ugyanígy nincs különbség könnyű és komoly zene között. Előadásai szinte harapnak, valósággal a székéhez szegezik a hallgatót. Nála nem érvényesül az ellentmondás a keringő (zenetörténeti) forradalma és a történelmi miliő reakciós valósága között; nála a valcer egy vérbő néptáncból elszármazott, Mozarton átszűrt, nívós, hallgatásra érdemes és hallgatásra rendelt muzsika: a tizenkilencedik század győzedelmes revolúciója.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Belvárosi Főplébánia Templom

"Belvárosi orgonakoncertek"

17:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Borbényi Dániel (gitár), Hegyi Zoltán (bőgő), Kárpáti Benedek (dob)
"Hangulatkoncert"

18:00 : Budapest
Stefánia Palota

Budapest Helyőrség Zenekar fúvószene koncertje

18:30 : Budapest
Jézus Szíve Jezsuita templom

Jótékonysági gálakoncert az orgona felújításának javára

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Accord Quartet:
Mező Péter, Veér Csongor (hegedű), Kondor Péter (brácsa), Ölveti Mátyás (cselló)
KODÁLY: 1. vonósnégyes, Op.2
KODÁLY: Szerenád, Op.12
KODÁLY: 2. vonósnégyes, Op.10

19:00 : Budapest
Budapest Kongresszusi Központ

"Moszkva Napok Budapesten" - Opera Show

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

English Chamber Orchestra
Vezényel és hegedűn közreműködik: Julian Rachlin
BEETHOVEN: Coriolan – nyitány, Op.62
BEETHOVEN: D-dúr hegedűverseny, Op.61
BEETHOVEN: 7. (A-dúr) szimfónia, Op.92
A mai nap
történt:
1928 • A Bolero bemutatója (Párizs)
született:
1458 • Jacob Obrecht, zeneszerző († 1505)
1710 • Wilhelm Friedemann Bach, zeneszerző († 1784)
1901 • Joaquin Rodrigo, zeneszerző († 1999)
1913 • Benjamin Britten, zeneszerző († 1976)
1951 • Kent Nagano, karmester
1962 • Sumi Jo, énekes
elhunyt:
2007 • Maurice Béjart, koreográfus (sz. 1927)