vissza a cimoldalra
2019-05-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (10111)
Kimernya? (3066)
Birgit Nilsson (41)
Operett, mint színpadi műfaj (3917)
Élő közvetítések (7872)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3251)
Bende Zsolt (153)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61688)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1665)
Lisztről emelkedetten (951)
Franz Schmidt (3336)
Carl Maria von Weber (130)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (598)
Edita Gruberova (3081)
Kedvenc magyar operaelőadók (1113)
Kiss B. Atilla (198)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Operalecke New Yorkból (Met-mozi / Traviata)
Operatikus, 2012-04-21 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Operalecke New Yorkból 2012. április 15.
Szeged
Belvárosi Mozi

VERDI: Traviata
Közvetítés a Metropolitan Operából

*

Kevés meggyőződéssel ültem be a Metropolitan Traviata-közvetítésére a szegedi Belvárosi Moziba. Magáért a műért sem lelkesedem igazán, csak osztályon felüli előadásban érdemes meghallgatni, és hát olyan ritkán akad. Persze, akadt nemrég. Willy Decker 2005-ös salzburgi produkciója, a világhír elején álló, lenyűgöző Anna Netrebkóval és a fiatal Villazónnal. Most ezt a produkciót hozták el New Yorkba.

Csakhogy azóta Netrebko már egy súly-, és hangcsoporttal följebb versenyez, Villazón meg hangi problémákkal küzd. De lehet, hogy az érdekesség és az eredetiség miatt is új szereposztással rukkoltak elő. Violettának megtalálták a pályájának második szakaszában járó jelentős koloratúrszopránt, Alfrédnak meg egy kellemes színű, de nem túl izgalmas piknikus tenort, aki szintén túl van már forrófejű serdülőkorán. No, jó, Hvorostovskyban reménykedhetünk, mint mindig, de ő sem tipikus Germont, 5 szerepet mondok kapásból, amiben szívesebben hallgatnám.

Az első felvonás igazolta aggodalmaimat. Natalie Dessay karcsú alakján jól állt Violetta jelképes piros ruhája, de a közeli képek reménytelenül megmutatták ráncait. Ráadásul rossz napot fogott ki, hangszalagjai időnként nem zártak, a Sempre libera magas, esz-e, ami egy koloratúrszoprán nagy pillanata lehetne, éppen csak kijött. Egész magatartásából egy koloratúrszubrett izgágasága áradt, nem a párizsi félvilági nő fölényes lendülete. Mathew Polenzani hajlékonyan énekelt, de annak a fantasztikus érzelmi hullámzásnak, a szexuális energiák érzelmi energiává alakulásának, ami Netrebko és Villazón kettősét feledhetetlenné tette, nyoma sem volt. Csökkentett színvonal, csóváltuk a fejünket a szünetben.

Csakhogy.

Csakhogy a második felvonás közepén – ahogy írva vagyon – színre lépett az öreg Germont, s ettől egy csapásra minden megváltozott. Egy kőkemény üzletember jött be, méretre szabott, méregdrága öltönyben, rezzenéstelen sziklaarccal, vastag szálú, gondosan hátrafésült hófehér hajjal, saját sikereinek és jelentőségének teljes tudatában. Egy zsarnok szólalt meg – nem mellesleg: Dmitri Hvorostovsky legsajátabb hangja –, aki számtalan sikeres vállalkozását és családját is vaskézzel irányítja. Semmi érzelgős apa, aggódó szülő.

A darab viszonyrendszere ettől nyomban átalakult és új fényt kapott. Ez a Germont szigorúan nevelte fiát, szeretet gyanánt azt adta, amit ő annak hisz. Alfréd nem váltotta be a reményeit, nem apjára ütött, ő léhább, puhány alak, aki Párizsba menekült apja elől.
Violetta a tegnap ünnepelt szépsége, dicsfénye múlóban. Ezért szeret bele ebbe az új fiúba, aki nem túl vonzó, de nagyon ragaszkodó, és játékos. Ez most nem két tündöklő fiatal hollywoodiasan lángoló szerelme, hanem két oly ember egymásra találása, akiknek életüknek ebben a szakaszában éppen egymásra van szükségük, és ezért elszántan kapaszkodnak össze. Polenzani szép, hosszan tartott magas c-t énekel cabalettája végén, Ez az Alfréd Violetta nélkül képtelen volna c-t énekelni, a lánytól kap önbizalmat, mellette érvényesül képességeink legjava.

Most is elhangzik a nevezetes Germont-ária második, kevéssé ismert, gyors része, s a két rész közti jelenetben az apa most is pofon vágja a fiát. Salzburgban a rezervált tenorszekund Hampsontól hamisnak tűnt az erőszak, most viszont Hvorostovskytól egyenesen elvárjuk! S ezek után a gyors rész nem mentegetőzés, csak a győzködés másik formája, Hát persze, hogy ez a despota néha verte a fiát! Hvorostovsky acélos baritonján próbál lágyan énekelni, de ez szerencsére csak korlátozottan sikerül, a hosszú frázisokból mindig kivillan, hogy ez az ember igazából nem is a fiát félti, hanem a saját illúzióit. A Violettával énekelt kettősből egyértelműen kiderül: Germont már nem vár túl sokat a fiától. A tekintélyes vagyont és az irányítást leendő vejének szánja, s most attól rettent meg, hogy Alfréd kapcsolata miatt ez a terve csődöt mondhat. Nincs benne könyörület: amikor a lány át akarja ölelni, viszolyogva tartaná távol magától a romlott testet. Végre egy előadás, amelyben zavartalanul tudom utálni ezt a jóságosra cukrozott figurát!

A folytatás ebben a szereposztásban még izgalmasabb, mint az eredetivel. Már az első felvonásban kiderült, hogy Violetta rikító piros ruhájában a feketébe öltözött társaság energiaközpontja, egyfajta méhkirálynő a zúgó kasban, akit mindenki táplál, de akiből mindenki él. Nos, a második báli kép elején – amikor a társaság úgy gondolja, ő kiszakadt ebből a világból – egy férfit öltöztetnek be pirosba, s ő ironikus táncot jár ál-királynőként. Amikor Violetta megjelenik, megrökönyödve szembesül saját gúny-másával, a néző pedig azzal: nincs visszatérés, a társaság már leírta őt! S ez a jelenet egy ráncosodó címszereplővel még megrázóbb.

Operalecke New Yorkból Az idő előrehaladtával amint Violetta az élettel, az egyre betegebb Dessay úgy küzdött a szólammal. Kitűnő technikája és művészi lélekjelenléte miatt végig kibírta, s mi nézők nem a megbicsakló hangokon bosszankodtunk, hanem a haldokló lány lelki erejét csodáltuk.

Ismét megcsodáltuk Decker találmányát, a hatalmas órát, amely mindvégig emlékeztet rá: Violettának nincs ideje, s amely könnyedén válik rulettkerékké, mutatói pedig pikává. A legmegrázóbb mégis az, hogy a bálban Alfréd erre löki le Violettát, akit mintha keresztre feszítenének, és oda szórja rá a pénzt úgymond szolgáltatásaiért. „Latrokként tér és idő keresztjére vagyunk mi verve emberek” – ötlik eszembe Simone Weil mondata.

Egy énekes jött át Salzburgból, a veterán Lugi Roni, aki Decker másik nagy leleményeként Grenvil doktor és a Halál szerepében kísérti végig Violetta sorsát. Olyan erőteljes, olyan titokzatos, hogy az ember végig azon töri a fejét, vajon retteg tőle a lány, vagy inkább támaszkodik rá? A finálé előtt is hozzá fordul esdve, amikor Alfréd megérkezik, hogy élni szeretne. Roni nem segít, és nem ront, arca kifürkészhetetlen, tekintete végtelen. Polenzani pontosan érzi a pillanatot, amikor Alfréd megérti: már nincs segítség, egyetlen feladata a fájdalomcsillapítás, némi kegyes hazugsággal megkönnyíteni a lánynak, ami még hátra van. Hogy valami rosszat is mondjunk: amikor Germont érkezik mentegetőzve, bűntudata hitelesebb lenne, ha legalább egy kicsit kócos volna a haja, félre lenne csúszva a nyakkendője, vagy valamit kigombolva felejtene.

A fináléban Decker megint kegyetlenül pontos. Az aréna alakú térben körben ül a négy ember, aki Violettát tán igazán szerette: Annina, Alfréd, Germont és Grenvil. Ám nem az ő karjaikban haldoklik, egyedül küzd meg a véggel. (Mellesleg előtte körbejárva búcsúzik el tőlük, s a megbocsátás olyan gyöngéd mozdulatával simítja meg az öreg Germont arcát, hogy az ember beleborzong.)
Most bizony sajnáltam a szegény rádióhallgatókat. Nekik valószínűleg fogalmuk sem volt minderről, de mi minden idők egyik legfölvillanyozóbb Traviata-előadását éltük meg.

Az elkényeztetett New York-i publikum végtelenül igazságos: lelkesen ünnepli az indiszponált szopránt, aki olyan csodálatos művésznek bizonyult. Lelkesedik a fontosért, és fittyet hány a napi problémára. A szegedi mozi zsúfolt termét inkább zavarba ejtette az előadás, amellyel – elismerem – nem könnyű megbirkózni.

De zseniális munka, ugyanakkor fölényes műgonddal készült, részletei nagyvonalúan állnak össze egésszé. Ez a fölvillanyozó előadás egyben nagy lecke a magyar publikum és az operai alkotók maradi részének, arról, hogyan kell ma darabot értelmezni, problémákat megoldani. Hogy ne ideálénekes álomképeket kergessünk, hanem olvassuk ki a régi remekművek új értékeit, a rendelkezésünkre álló művészek legsajátabb adottságaikra, erősségeikre és még inkább föltűnő hiányosságaikra építve.
Vajon hányuknak üt szöget a fejébe ez a rebellió?

Műsorajánló
Mai ajánlat:
13:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Falvai Anna (zongora)
Falvai Anna zongora DLA zárókoncertje
HAYDN: f-moll variációk, Hob. XVII:6
CHOPIN: 2. (b-moll) scherzo, op. 31
SZKRJABIN: 10. zongoraszonáta, op. 70
SCHUMANN: Bécsi karnevál, op. 26

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Nakagawa Makoto (zongora)
Nakagawa Makoto zongora diplomakoncertje
J.S. BACH: Das wohltemperierte Klavier, 1. kötet – esz-moll prelúdium és fúga, BWV 853
BEETHOVEN: 26. (Esz-dúr) zongoraszonáta, op. 81a („Les Adieux”)
LISZT: Zarándokévek, 2. év: Itália – 7. Dante-szonáta
RACHMANINOV: 2. (b-moll) zongoraszonáta, op. 36 (1931-es, átdolgozott változat)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: A Nyugat lánya

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Érdi Tamás (zongora)
Bevezetőt mond: Bolla Milán
CHOPIN: cisz-moll Fantaisie Impromptu, op. posth. 66
Desz-dúr prelűd, op. 28/15, (Esőcsepp-prelűd)
g-moll ballada, op. 23
Berceuse, op. 57
Asz-dúr polonéz, op. 53
c-moll noktürn, Brown index, 108
Andante spianato és Grand Polonaise brillante, op. 22, Esz-dúr

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Szilvágyi Sándor (gitár), Szerekován János (tenor)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Yaniv Attar
SCHUMANN – BALOGH MÁTÉ: Dichterliebe – Metamorphosen
RODRIGO: Con cierto de Aranjuez
DVOŘÁK: IX. szimfónia

19:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Novus String Quartet:
Kim Jaeyoung, Kim Young-Uk (hegedű), Kim Kyuhyun (brácsa), Moon Woongwhee (cselló)
SCHUBERT: c-moll „Quartettsatz” vonósnégyes No. 12, D 703
BERG: Lírikus szvit
DVOŘÁK: G-dúr vonósnégyes, No. 13, Op. 106

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Henning Kraggerud (hegedű)
Concerto Budapest
Vezényel: Nikolaj Szeps-Znaider
WAGNER: Trisztán és Izolda – Előjáték és Izolda szerelmi halála
BRUCH: 1. (g-moll) hegedűverseny, op. 26
BEETHOVEN: 3. (Esz-dúr) szimfónia, op. 55 („Eroica”)

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Orgonaestek Virágh Andrással (operaénekesekkel és hangszeres művészekkel)
19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Fejérvári Zoltán (zongora)
Savaria Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Madaras Gergely
BEETHOVEN: II. (B-dúr) zongoraverseny, op. 19
MAHLER: I. szimfónia, D-dúr “Titán”
A mai nap
történt:
1918 • A kékszakállú herceg vára bemutatója (Budapest)
1948 • A Koldusopera bemutatója (Cambridge)
született:
1922 • Kórodi András, karmester († 1986)
1960 • Paul McCreesh, karmester