vissza a cimoldalra
2019-05-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (10085)
A díjakról általában (1061)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6713)
Kimernya? (3052)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1663)
Franz Schmidt (3334)
Balett-, és Táncművészet (5807)
Élő közvetítések (7869)
Wagner-felvételek (259)
Wagner (2619)
Jonas Kaufmann (2384)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3248)
Momus-játék (5661)
Pantheon (2348)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1318)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (307)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Poèmes pour Renée (Fleming francia dalokat énekel)
Balázs Miklós, 2012-04-04 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

Fleming francia dalokat énekel Poèmes

RAVEL: Shéhérazade
MESSIAEN: Poemes pour mi
DUTILLEUX: Deux Sonnets de Jean Cassou
Le temps l’horloge

Renée Fleming
Orchestre National De France / Seiji Ozawa
Orchestre Philharmonique de Radio France / Alan Gilbert

Universal / Decca
478 3500

*

„Templom a természet” – kiáltja Charles Baudelaire verse a kettőspont előtt. Úgy tudjuk, ez a megállapítás volt a költészet történetének első olyan hasonlata, mely szervest hasonlít szervetlenhez, s nem fordítva. A romantika naiv panteizmusa és a klasszikától örökölt szigorú allegória-képlete aligha engedte volna meg magának az ilyesmit, a realizmust meg se a természet, se a templom, se a hasonlatok nem érdekelték. A szimbolista líra azonban felszabadott valamit. Valamit, mélyen belülről.
Azzal, hogy nem azt mondta, amit mondani akart, ezzel szemben minden „akarást” rábízott az olvasóra – és Nietzschére. Az antiromantikus, antipatetikus, antirealista, antinaturalista, antiszociális szimbolizmus megtanította az embert olvasni. Saját magában. Sohasem állította, hogy érti a világot, nem a „természet lágy ölére” hívta a gyanútlan olvasót, hanem saját, önnön lelkének legmélyebb bugyrait tárta fel előtte. De van-e e mélyen lakozó fenevadak elhallgattatására adekvátabb eszköz, mint a „mesterséges paradicsomok”, az alkohol vagy az ópium mámora?

Olivier Messiaen így indítja a saját dalciklusának, a Poèmes pour Mi-nek második versét: „A tó, akár egy nagy kék drágakő.” Láthatóan ő is a Baudelaire által felnyitott szimbolista líra horizontján mozog. De Messiaennál a szimbolista-impresszionista költői nyelvet átitatja a szerzőre olyannyira jellemző teizmus és panteizmus: a Mindenható Isten és az énekes madarak. A katolicizmus egyetemességbe vetett megingathatatlan hit, valamint az isteni és a természeti jelenségek egylényegűségének demonstrálása hatja át e sorokat. Az éppen friss házas francia komponista feleségének – akit ő csak Minek becézett – dedikálta e dalcsokrát a harmincas évek derekán; szövegeit is maga faragta, átitatva a házasság „égben köttetett” szentségének spiritualizmusával és szellemi intimitásával. Néhol kicsit esetlenek, kicsit „borotválatlanok”, szemérmesen tudálékosak, talán túlontúl is naivak, de mindenekelőtt szerelmesek ezek a versek. Szépek, mívesek, üdék és magával ragadóak a maguk módján: Messiaen ugyan nem jó költő, de ragyogó zeneszerző. Ezért szelíd lírája a muzsikájában kap lángra igazán.

Ahogy Messiaen, úgy a Tristan Klingsor művésznéven publikáló „apacs”, Léon Leclère sem volt igazi „nagy költő”. Legalábbis az antológiák nem emlékeznek meg róla akkora lelkesedéssel, mint más, jelesebb kortársairól. A Maurice Ravel által megzenésített három költeményével valahogy mégis bevéste magát a szépművészetek Nagy Könyvébe. Tegyük hozzá, nem puszta vakszerencséről, vagy véletlenségről van szó: a Shéhérazade három verse (Ázsia, A varázsfuvola, A közömbös) már első olvasatra is hangszerekért kiált. Oboáért, (elvarázsolt) fuvoláért, klarinétért, andalító brácsáért és mézédes hegedűfutamokért. Keleties, szirupos, émelyítő díszekért, melyekért a századforduló frankofón esztétái és mizantróp ópiumevői egyaránt oly csillapíthatatlan hévvel lelkesedtek. Ravel dalköre a korabeli orientalizmus egyik legtüneményesebb példáját kínálja, olyan eredeti hangszerelési megoldásokkal, melyeknek a hallgató éppúgy önkéntes foglya marad, akár Baudelaire szörnyszülött, gyomorba vágó szavainak.

A mesés és rejtelmes keleti díván édes fűszereitől az ember fia szinte megrészegül, ahogyan tették azt a jobb sorsra érdemes, meg nem értett poéták a fönt idézett tudatmódosítók jóvoltából. Nem véletlen, hogy Henri Dutilleux a híres baudelaire-i prózaverssel zárja (eddig) utolsó zenekari dalát: „Rúgjatok be!”. „Hogy ne legyetek marcangolt rabszolgái az Időnek” – fűzi hozzá. Az idő, az óra – ezt a címet adta a Renée Flemingnek ajánlott dalciklusnak, melyet 2009 májusában, Párizsban mutatott be a művésznő; jelen lemez e premier-előadást rögzíti. Mert ugyan mi foglalkoztatna jobban egy kilencvenhárom esztendős, éltes művészt, ha nem a részvéttelen, vén idő feltartóztathatatlan múlása. A Messiaen-darab és a Ravel-mű felvétele már 2011-ben készült, az énekesnő kíséretét az Alan Gilbert dirigálta Francia Rádió Filharmonikus Zenekara látja el.

Ha hangja kissé fényét is veszítette a könyörtelen idővel, Fleming fölényes technikai tudása inkább mélyült, mintsem bomlott volna, egyedülállóan szép hangszíne ugyanazt az édes gyönyört kínálja, ahogyan eddig mindig. Perfekcionizmusa, feminin vonzereje éppoly lefegyverző, ha olasz operát, angol nyelvű musicalt, vagy francia chansont énekel. Ugyanazzal a művészi professzionalizmussal olvassa a raveli impresszionizmust, ahogyan Messiaen és Dutilleux meg nem alkuvó modernizmusát és különös, metsző modulációit.
Ravel és Messiaen kompozíciós stílusa között szembeszökő a különbség, Dutilleux lényegében nem lép túl a messiaeni lábnyomokon, Flemingnél azonban a francia költészet egy egységes, márvány oszloptömb: a nyelv saját zenéje mindenekelőtt. Fleming szinte lubickol a francia nyelv hangzóiban; kiejtése csaknem hibátlan, artikulációja tanítani való, drámai kifejezéskészlete árnyaltokban gazdag. Makulátlanul formál, emellett hallatlanul finoman váltogatja a színeket és a dinamikát. „Egymásba csendül a szín és a hang s az illat” – csak, hogy mi is visszatérjünk Baudelaire-hez.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Kovács Zalán László (tuba)
Illés Eszter (fuvola), Puskás Levente (szaxofon), Seres Kata (kürt), Granik Anna (zongora)
"Hangulat Extra"
BARBARA YORK: Through the Tunnel
STEVENS: Variációk egy Bach-témára
VIVALDI: g-moll fuvolaszonáta
PAGANINI: Mózes-fantázia
KOVÁCS ZALÁN LÁSZLÓ: Kakukk
KOVÁCS ZALÁN LÁSZLÓ: A didgeridoo története
MONTI: Csárdás

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

Házimuzsika a Zeneakadémián
Monostori Gábor tanítványai

18:00 : Budapest
Jókai Anna Szalon

Ábrahám Márta (hegedű)
és tanítványai
J.S. Bach, Goldmark Károly és Paganini művei

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Filip Orbán Lilla (brácsa)
Közreműködik: Harsányi Sarolta (zongora)
"Filip Orbán Lilla brácsa diplomakoncertje"
J.S. BACH: 1. (g-moll) hegedűszonáta, BWV 1001 - 1. Adagio, 2. Fúga
BARTÓK-SERLY: Brácsaverseny
SCHUBERT: a-moll („Arpeggione”) szonáta, D. 821

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Zeneszerzés MA diplomakoncert
FARKAS BENCE: Jupiter holdja – zene a film egyik részletéhez
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Serei Zsolt
SZŐCS GÉZA MÁRTON: Dal niente al niente
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Serei Zsolt
MOLNÁR VIKTOR: MESSAGE – Édesapám emlékére
Kónya Attila (cselló), Molnár Viktor (zongora)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Dobszay Péter
BUCZ MAGOR: Libra – szóló kvintettre és zenekarra
Farkas Anna (oboa), Sándor Balázs (klarinét), Simonics Viktória (fagott), Kalocsai Eszter (brácsa), Gonda Katalin (zongora)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Serei Zsolt
DOBOS DÁNIEL: Sylvanus (hegedűverseny)
Vizeli Máté (hegedű)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Juhász Bence

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: Nyugat lánya
A mai nap
született:
1813 • Richard Wagner, zeneszerző († 1883)
elhunyt:
1949 • Hans Pfitzner, zeneszerző (sz. 1869)
1992 • Ránki György, zeneszerző (sz. 1907)